Múltbéli emlékek és önkép

 Nem akartam kiírni magamból, de talán jobb ha megteszem, ahhoz, hogy a bennem lévő blokkokat feloldjam.

Sokan azzal piszkáltok, hogy nem
vagyok elégedett magammal, méregetem a súlyomat, a centimétereimet,
edzésről és alakformálásról beszélek, hol optimistán, máskor pedig
pesszimistán. Láttátok a képeket, el tudtok képzelni a méretek és
számok alapján, és hol keményen, hol pedig kedvesen tájékoztattok, hogy
mekkora marha vagyok, mert jó alakom van. Rendben, de higgyétek el,
hogy nem olyan könnyű.

Vannak olyan dolgok amik
befolyásolják az ember önképének kialakulását. Mint a családja, a
kapcsolatai, a barátai. És itt most főként a barátokról van szó. Volt
nekem két nagyon jó barátom mikor tizenhat éves voltam. Egyikükkel már
óvoda óta ismertük egymást és barátok voltunk, a másikkal a
középiskolában barátkoztam össze. Később összehoztam őket. Az elején,
mondanom sem kell, én voltam köztük a villámhárító, folyton békítettem
őket. Egymás háta mögött kibeszélték egymást, természetesen nekem.
Szidták, ócsárolták a másikat. Később már külön is összejártak, én
ennek örültem. Úgy éreztem, talán végre szent lesz a béke. Mind a kettő
erős, irányító, kicsit már-már uralkodó jellemű volt. Képlékeny
tizenévesként pedig bekerültem kettőjük szorításába. Es és Csé. (Jézusom,
hét éve történt, mégis vannak olyan dolgok, amiket a mai napig nehéz
feldolgozni. Valószínű, hogy te mindezt gyerekesnek tarthatod,
furcsállod, vagy nárcisztikusnak vélsz, esetleg felesleges nyavajgásnak
gondolod, de azzal, hogy ha leírom, jobban leszek és talán tisztábban
látok). Egy tizenhat éves lány
naív és sebezhető, minden vágya, hogy elfogadják, szeressék, csodálják,
hogy tetszen a fiúknak. Nos, ez az én esetemben, mint a korombeli
lányok hatvan százalékánál, nem így történt. Két barátnőm úgy döntött,
hogy a szárnyaik alá vesznek. Más voltam mint ők. Életvidám, láttam az
élet más értelmét is, mint a fiúk és a buli, de ugyan akkor
tapasztalatlan és naív is voltam, aki nem tudta miként kell közelíteni,
vagy fogadni a másik nem közeledését. Én voltam a Rút kiskacsa
közöttünk. Ők már randiztak, Csé már szexelt is, én pedig még az első
csókomon sem voltam túl. Visszatekintve, kiváló alany voltam ahhoz,
hogy gyakorolhassák a hatalmukat, valakinél szebbnek érezzék magukat,
pedig egyikük sem volt valami tömegből kitűnő szépség. Egyszerűen csak
vagányak voltak, kezdeményezőek, és elképesztően magabiztosak voltak.
Közöttük én olyan szürkének éreztem magam, akár egy kisegér. Valahol
itt kezdődött az ő szórakozásuk, és az én rémálmom. Szeretném kitörölni
a fejemből, de azt hiszem könnyebb szembenézni vele, mint elfelejteni,
mert azok a blokkok és sérülések mindig emlékeztetnének rá. Pocsék két
év volt. De a mai napig érzem a hatását, amikor tükörbe nézek.

Szerintem Te is tudod, hogy a gyerekek, és a tizenévesek nagyon gonoszak tudnak lenni. Talán még élvezik is.

Nézzük csak, mi volt Es és Csé
repertoárjában, amivel lassan, de biztosan szétcincálták az idegeimet és
elnyomták a fejlődő önbizalmamat a nőiességemmel együtt:

Először a külsőmön akartak
változtatni. Sminkelési tanácsok, kozmetikai tanácsok, frizura
tanácsok. Es egyszer még a szemöldökömet is kiszedte. Ez már egymagában
felért egy kínzással 🙂 Tulajdonképpen ebben még önmagában nem volna
semmi gonoszság, hiszen nem egy tini filmben láttunk hasonló
helyzetet, ahol egy szürke kisegérből bombanőt akarnak faragni a menő
barátnők, és általában sikerrel. Magam is rajongtam az ilyen filmekért,
így örültem a dolognak.  Ám, valahogy nem éreztem jól magam. Akit a
tükörben láttam, nem én voltam. Túl erős sminket tettek rám, valahogy
kurvásnak éreztem magam, és az új szemöldököm is idegenül hatott.
Később a ruházkodásomba is belekötöttek, de nem tettek semmit.   De az igazság az, hogy így, hét évnyi távlatból visszatekintve, a
fényképeket ilyen szemmel megnézve, sosem voltam átlagos, pláne nem
Szürke egér! 

Tettem néhány elvetélt kísérletet,
hogy trendibb ruhákba bújjak, de szerencsétlenségemre, mindig magammal
vittem valamelyiküket, vagy mind a kettőt, s akár hányszor valami szexi
ruhába bújtam volna, lebeszéltek róla…

-Túl kicsi a melled!

-Ne, azt ne, abban nagyon nagy a segged!

-Ugyan Hanna, csak nem gondolod, hogy ebben előnyös vagy?

Már csak az hiányzot, hogy: Ugye nem gondolod, hogy téged bármkoris észrevenne egy pasi?

Így nem vettem nőies ruhákat,
maradtam a több számmal nagyobb, sátorszerű, előnytelen, fiús ruháknál.
A hajamat folyton lófarokban hordtam, akkortájt még frufrum is volt.
Bevallom, két éven belül lenövesztettem (ez is amolyan rituális dolog volt, hogy megszabaduljak régi énemtől, másrészt előnytelen volt).
Tulajdonképpen nem az öltözködésemet kellett volna hagynom olyannak
amilyen, hanem a stylistjaimat kellett volna lecserélnem. Ha anyámmal
mentem el vásárolni, vagy Tündi barátnőmmel, akkor rendszerint szép,
nőies ruhákat vásároltunk. De mit ne mondjak, ez nem volt sűrűn. Nem
szerettem vásárolni. Ennek érthető oka fent olvasható.

Két barátnőm a viselkedésemen is
változtatni szeretett volna, de nem sok sikerrel. Akkoriban nem volt túl
sok bátorságom szemezni, vagy flörtölni. Kivéve, hogy ha ők nem voltak
ott, vagy éppen fogyasztotta némi alkoholt.

Újabb gonoszságuk az volt, hogy
megakadályozták, hogy társaskapcsolatokat alakítsak ki. Pletykáltak,
hamis információkat mondtak, és hamis képet alkottak rólam, hogy
még esélyem se legyen a srácoknál.

Ha esetlegesen még is volt alkalmam
ismerkedni, és megtetszett valaki, körmönfontan, minimum egy két héten
belül Es rámozdult, és járni kezdett vele, nekem ecsetelve, hogy mennyire
örül, hogy összehoztam őket, és milyen jó vele csókolózni, ügyes a
keze, és milyen szórakoztató.

-Bárcsak már te is megélhetnéd ezeket az örömöket. Neked miért nem sikerül bepasiznod?

Mindezt szendén, angyalian naív
mosollyal. Lehet, hogy sosem bocsátottam meg neki? Három fiúra is
rámozdult. Igen, az én bűnöm volt, miért nyitottam ki a számat? Joggal
kérdezte anyám, Tündi, az apám…. nem akarom soroni.

Két évig gyűrtük ezeket a köröket hárman, tulajdonképpen a hármasunkból én lógtam ki, ők keten teljesen egymásra találtak. Fél
évvel az előtt, hogy megszakítottam volna velük a kapcsolatot, minden
nap sírtam az anyámnak, hogy úgy érzem, értéktelen vagyok, hogy
piszkálnak, szekálnak, mintha direkt akarnának elnyomni.

-És miért vagy velük?

-Mert rajtuk kívül nincsenek barátaim.

-Barát az ilyen?

Erre már nem tudtam mit mondani.

-És Tündi?

-Igaz. Ő is a barátom.

-Miért nem lógsz inkább vele, helyettük?

 Azt hiszem ez a beszélgetés tette
fel az íre a pontot, s ébresztett fel abból a mély depresszív álomból,
amibe taszítottak, és taszítottam magam. Többet barátkoztam két Tündi
barátnőmmel, és már egy jó ideje hanyagoltam az Es-Csé párost. Ami fel
is tűnt nekik. Kerestek telefonon, otthon, anyámhoz is bementek.

Anyám kis híján kirúgta őket
páros lábbal az üzletből. Olyan hangnemben beszéltek vele rólam, hogy
minden jóérzésű anyában felébredt volna a védelmező ösztön. Egy alkalommal
Csét ki is hajította.

Egyszer bement anyámhoz a
virágüzletbe. Irigyelte a kapcsolatunkat, neki sosem volt olyan jó a
saját édesanyjával. Akkor vágata le amúgy is rövid haját fiúsan tüsire.
Nem volt túl bájos arca, de így még inkább rontott rajta. Kértem, hogy
ne tegye, de nem hallgatott rám. Miért is tette volna? A szemében egy
senki voltam. Csak játékszer, akit előhúzhat, ha szórakozni szeretne,
mert hagytam magam. De akkor, fogalma sem volt, hogy a sárkány
barlangjába téved. Anyám már amúgy sem kedvelte őket azért, amit rajtam
látott. Erre pedig még rátett egy lapáttal, az, amit anyámnak mondott.
Engem kezdett el szidni neki, hogy kerülöm őket, pletykálok, rossz hírüket keltem. Mind azt, az én számlámra írták, amit ők
tettek velem. Anyám elmondása szerint nem bírta sokáig. Lecsapta a
pultra a kezében lévő metszőollót, a szemeiben szikrák pattogtak, és
elkezdte kiosztani Csét. Azt hiszem valami olyasmit vágott a fejéhez,
hogy mit képzel magáról, ki ő, hogy engem szid és megvádol, valamint
már nagyon elege volt belőle és Esből, és abból, hogy engem minden nap
kisírt szemekkel lát, mert terrorizálnak a külsőm miatt. Majd
kegyelemdöfésként megragadta a karját és a tükrös fal felé fordította,
mondván, ha az én külsőmmel baja van, akkor Ő maga nézett-e már tükörbe
az elmúlt időben, mert valami ordenáré, ahogy kinéz. Továbbá mit képzel
magáról, hogy egy anyát megpróbál a saját gyereke ellen fordítani.
Azzal, elengedte a karját, kinyitotta az ajtót, és közölte vele, hogy tűnjön el az üzletéből, és meg ne lássa, amíg nem tanul meg ember
módjára viselkedni.

Este mindezt elmesélte nekem, én
pedig a hasamat fogtam a nevetéstől. Onnantól kezdve megindultam az
önkeresés útján. Két Tündibarátnőm ráébresztett arra, hogy szép nő
vagyok, és segítettek abban, hogy kialakuljon az egészségesebb
önértékelésem. Szórakozni jártam, edzőterembe, és elkezdtem nőiesen
öltözködni. Randevúzni kezdtem, és tapasztalatokat gyűjtöttem. Jól éreztem magam a bőrömben és élveztem az életemet.
Tizennyolc évesen szeretkeztem először, tizenkilenc évesen elkezdődött
az első komoly párkapcsolatom, ennek húszévesen vége lett, és újra meg
híztam a kapcsolat alatt. Az önértékelésem ismét a padlón volt. Négy
hónap alatt leadtam tíz kilót, amit észre sem vettem bánatomban. Majd az
önképem elkezdett újra a helyes irányba terelődni.

És még mindig itt tartok. Ugyan
nagyon sokat dobott a dolgon, hogy sokat randiztam, sokan bókoltak és
flörtöltek velem, de valahogy ezek a régi emlékek még mindig
kísértenek. A párom minden nap imádattal néz rám. Ennek elégnek kellene
lennie? Lehet. De egy nőnek el kell fogadnia önmagát, azt amit a
tükörben lát. Szeretnie kell a testét. És nem a külső visszaigazolások
után, hanem magának kell rájönnie arra, hogy szép és értékes nő.