Elkezdtem összefoglalni magamban az elmúlt hét évet. Tegnap este ültem a konyhában és beszélgettem. Számomra a kommunikáció a legjobb gyógyszer bármilyen problémára. Talán
azért is írok le mindent olyan nagy részletességgel. Ezáltal újra élem, átgondolom, és más szemszögből láthatom. Ráébredek mi az, amit megtanultam az adott szituációból.
Csak ültem ott a konyhában, előttem az államvizsga tételeim, és anyámmal beszélgettem. Összefoglaltam neki az elmúlt hét évemet. Érdekes összefüggésekre jöttem rá. Talán szép lassan le is írom őket, ahogy az előző két bejegyzésben is tettem. Sokat beszélgetek a párommal is. Megosztjuk egymással az élettapasztalatunkat. Szerencsére neki jóval több van, és teljesen más jellegű életet élt, mint én. Ő sokkal korábban vált felnőtté. Tizennégy évesen vált családfővé. Azt hiszem ez sok mindent elárul.
Türelmes és megértő, olyannak szeret, amilyen vagyok. Mellette nem kell színészkedni, nem kell visszafognom magam. Mindez hozzásegít ahhoz, hogy építgessem az énképemet, anélkül, hogy akadályozna benne. Visszatekintve, az életemben valamilyen formában megforduló férfi mellett mindig másmilyen nő voltam. Mindig, más, de ugyan az a nő. Csupán énemnek más-más szeletét ismerhettem meg. Visszatekintve számomra nagyon érdekes utazás, ha összefoglalom. Vidám, zárkózott, optimista, pesszimista, rendetlen, lusta, szétszórt, primadonna, boszorkány, háziasszony, szerető, menyasszony, önsajnáló, kihasznált, megcsalt, elárult, gyermek, konyhatündér, szűzies, pajzán buja szexistennő…. mind-mind más, de egyazon ember részei. Mind ilyenek vagyunk. Csak gondoljunk bele. Lehet, hogy a párunk mellett mi vagyunk a mintafeleségek, a konyhatündérek, gyermekeink mellett a jó édesanya szerep dominál, de ha egy vadidegen férfi flörtölni kezd velünk, lehet, hogy abban a pár pillanatban kívánatosabbnak érezzük magunkat, mint egész addig életünkben.
Különös, de izgalmas utazásra indulhatunk, ha kicsit elcsendesedve visszaemlékezünk korábbi találkozásainkra, kapcsolatainkra emberekkel. Ezt teszem, és élvezem. Próbáld meg te is, ha érdekel 🙂 Az ember sosem unatkozik, még akkor sem, ha látszólag egyedül van. Annyi énünk van, és mind más-más személyiség. Ha megismerjük őket, annál többet fogunk tudni önmagunkról.
Azt hiszem ilyenkor érvényesül Shakespeare mondása, miszerint az élet egy nagy színház, és mi színészek vagyunk benne. Bárkik lehetünk, bárkivé válhatunk, ha engedjük. Lehetünk csábító démonok, szűzies angyalok, vadócok, amazonok, házi tündérek… olyanokká válhatunk, amilyenek mindig is szerettünk volna lenni.
Elképesztően izgalmas az élet. Egyre inkább ráébredek! 🙂 És még csak most kezdődik ez a kaland. 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: