(Élet a pasin túl) Lépések egy stresszmentesebb élethez

A tegnap

 A tegnapi napom ragyogóan sikerült. Teljesítettem a szóbeli angol vizsgát és jól éreztem magam a fodrászatban is. Tudtam, hogy jó döntés volt, és azt is, hogy érdemes rábíznom magam Zsu-ra. Nagyon lelkes volt, mikor elmondtam neki, hogy frizurát szeretnék vágatni. Nekiláttunk. Fura volt látni, ahogy lassan a sok vágás következtében kialakul az új külsőm. És egyre jobban tetszett. Mire végeztünk, nem tudtam mást, mind egyfolytában mosolyogni. Furcsa volt, hogy nem tudom a fülem mögé tűrni, vagy hátradobni a hajamat a vállam mögé, valami folyton előre lendült. De elégedett voltam.

Késve értem oda a teaházhoz. Angel már majdnem haza ment. Láttam rajta, hogy teljesen ki van készülve. Ahogy bent leültünk és rendeltünk, nekikezdett a történetnek. Dió összejött valaki mással, őt pedig kíméletlenül kihajította, pedig már a jegygyűrűt is megvásárolta. Ez volt a történet lényege dióhéjban. Teljesen meg tudtam érteni a helyzetét, és talán neki is jó volt olyannal beszélgetni, aki hasonlót már átélt. Megosztottuk egymással a tapasztalatainkat, hallgattam a morgását, a terveit, melyek hol pesszimisták, hol optimisták voltak.

Elmondása szerint, visszagondolva a három kapcsolata közül velem érezte magát a legjobban, velem volt a legfelszabadultabb az ágyban. Ez jólesett az önbecsülésemnek, de nem veregettem magam vállon.

Mire kijöttünk a teázóból, már sokkal jobb színben volt. Hazáig kísért, közben tovább beszélgettünk. Különös, hogy mind a ketten ugyan olyan élethelyzeteket élünk meg, és ugyan úgy fogalmazzuk meg az érzelmeinket. Ahogy mesélte, akár én is mondhattam volna, akár Géről, akár Jéről.

Remélem ő azért hamarabb helyrejön, mint anno én. Neki annyi szerencséje van, hogy nem egy városban élnek.

Kép az új frizurámról. Sokkal játékosabbnak és fiatalosabban érzem magam tőle. Boldog vagyok! 🙂

   

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!