(Élet a pasin túl) Lépések egy stresszmentesebb élethez

 Nem akartam kiírni magamból, de talán jobb ha megteszem, ahhoz, hogy a bennem lévő blokkokat feloldjam.

Sokan azzal piszkáltok, hogy nem
vagyok elégedett magammal, méregetem a súlyomat, a centimétereimet,
edzésről és alakformálásról beszélek, hol optimistán, máskor pedig
pesszimistán. Láttátok a képeket, el tudtok képzelni a méretek és
számok alapján, és hol keményen, hol pedig kedvesen tájékoztattok, hogy
mekkora marha vagyok, mert jó alakom van. Rendben, de higgyétek el,
hogy nem olyan könnyű.

Vannak olyan dolgok amik
befolyásolják az ember önképének kialakulását. Mint a családja, a
kapcsolatai, a barátai. És itt most főként a barátokról van szó. Volt
nekem két nagyon jó barátom mikor tizenhat éves voltam. Egyikükkel már
óvoda óta ismertük egymást és barátok voltunk, a másikkal a
középiskolában barátkoztam össze. Később összehoztam őket. Az elején,
mondanom sem kell, én voltam köztük a villámhárító, folyton békítettem
őket. Egymás háta mögött kibeszélték egymást, természetesen nekem.
Szidták, ócsárolták a másikat. Később már külön is összejártak, én
ennek örültem. Úgy éreztem, talán végre szent lesz a béke. Mind a kettő
erős, irányító, kicsit már-már uralkodó jellemű volt. Képlékeny
tizenévesként pedig bekerültem kettőjük szorításába. Es és Csé. (Jézusom,
hét éve történt, mégis vannak olyan dolgok, amiket a mai napig nehéz
feldolgozni. Valószínű, hogy te mindezt gyerekesnek tarthatod,
furcsállod, vagy nárcisztikusnak vélsz, esetleg felesleges nyavajgásnak
gondolod, de azzal, hogy ha leírom, jobban leszek és talán tisztábban
látok). Egy tizenhat éves lány
naív és sebezhető, minden vágya, hogy elfogadják, szeressék, csodálják,
hogy tetszen a fiúknak. Nos, ez az én esetemben, mint a korombeli
lányok hatvan százalékánál, nem így történt. Két barátnőm úgy döntött,
hogy a szárnyaik alá vesznek. Más voltam mint ők. Életvidám, láttam az
élet más értelmét is, mint a fiúk és a buli, de ugyan akkor
tapasztalatlan és naív is voltam, aki nem tudta miként kell közelíteni,
vagy fogadni a másik nem közeledését. Én voltam a Rút kiskacsa
közöttünk. Ők már randiztak, Csé már szexelt is, én pedig még az első
csókomon sem voltam túl. Visszatekintve, kiváló alany voltam ahhoz,
hogy gyakorolhassák a hatalmukat, valakinél szebbnek érezzék magukat,
pedig egyikük sem volt valami tömegből kitűnő szépség. Egyszerűen csak
vagányak voltak, kezdeményezőek, és elképesztően magabiztosak voltak.
Közöttük én olyan szürkének éreztem magam, akár egy kisegér. Valahol
itt kezdődött az ő szórakozásuk, és az én rémálmom. Szeretném kitörölni
a fejemből, de azt hiszem könnyebb szembenézni vele, mint elfelejteni,
mert azok a blokkok és sérülések mindig emlékeztetnének rá. Pocsék két
év volt. De a mai napig érzem a hatását, amikor tükörbe nézek.

Szerintem Te is tudod, hogy a gyerekek, és a tizenévesek nagyon gonoszak tudnak lenni. Talán még élvezik is.

Nézzük csak, mi volt Es és Csé
repertoárjában, amivel lassan, de biztosan szétcincálták az idegeimet és
elnyomták a fejlődő önbizalmamat a nőiességemmel együtt:

Először a külsőmön akartak
változtatni. Sminkelési tanácsok, kozmetikai tanácsok, frizura
tanácsok. Es egyszer még a szemöldökömet is kiszedte. Ez már egymagában
felért egy kínzással 🙂 Tulajdonképpen ebben még önmagában nem volna
semmi gonoszság, hiszen nem egy tini filmben láttunk hasonló
helyzetet, ahol egy szürke kisegérből bombanőt akarnak faragni a menő
barátnők, és általában sikerrel. Magam is rajongtam az ilyen filmekért,
így örültem a dolognak.  Ám, valahogy nem éreztem jól magam. Akit a
tükörben láttam, nem én voltam. Túl erős sminket tettek rám, valahogy
kurvásnak éreztem magam, és az új szemöldököm is idegenül hatott.
Később a ruházkodásomba is belekötöttek, de nem tettek semmit.   De az igazság az, hogy így, hét évnyi távlatból visszatekintve, a
fényképeket ilyen szemmel megnézve, sosem voltam átlagos, pláne nem
Szürke egér! 

Tettem néhány elvetélt kísérletet,
hogy trendibb ruhákba bújjak, de szerencsétlenségemre, mindig magammal
vittem valamelyiküket, vagy mind a kettőt, s akár hányszor valami szexi
ruhába bújtam volna, lebeszéltek róla…

-Túl kicsi a melled!

-Ne, azt ne, abban nagyon nagy a segged!

-Ugyan Hanna, csak nem gondolod, hogy ebben előnyös vagy?

Már csak az hiányzot, hogy: Ugye nem gondolod, hogy téged bármkoris észrevenne egy pasi?

Így nem vettem nőies ruhákat,
maradtam a több számmal nagyobb, sátorszerű, előnytelen, fiús ruháknál.
A hajamat folyton lófarokban hordtam, akkortájt még frufrum is volt.
Bevallom, két éven belül lenövesztettem (ez is amolyan rituális dolog volt, hogy megszabaduljak régi énemtől, másrészt előnytelen volt).
Tulajdonképpen nem az öltözködésemet kellett volna hagynom olyannak
amilyen, hanem a stylistjaimat kellett volna lecserélnem. Ha anyámmal
mentem el vásárolni, vagy Tündi barátnőmmel, akkor rendszerint szép,
nőies ruhákat vásároltunk. De mit ne mondjak, ez nem volt sűrűn. Nem
szerettem vásárolni. Ennek érthető oka fent olvasható.

Két barátnőm a viselkedésemen is
változtatni szeretett volna, de nem sok sikerrel. Akkoriban nem volt túl
sok bátorságom szemezni, vagy flörtölni. Kivéve, hogy ha ők nem voltak
ott, vagy éppen fogyasztotta némi alkoholt.

Újabb gonoszságuk az volt, hogy
megakadályozták, hogy társaskapcsolatokat alakítsak ki. Pletykáltak,
hamis információkat mondtak, és hamis képet alkottak rólam, hogy
még esélyem se legyen a srácoknál.

Ha esetlegesen még is volt alkalmam
ismerkedni, és megtetszett valaki, körmönfontan, minimum egy két héten
belül Es rámozdult, és járni kezdett vele, nekem ecsetelve, hogy mennyire
örül, hogy összehoztam őket, és milyen jó vele csókolózni, ügyes a
keze, és milyen szórakoztató.

-Bárcsak már te is megélhetnéd ezeket az örömöket. Neked miért nem sikerül bepasiznod?

Mindezt szendén, angyalian naív
mosollyal. Lehet, hogy sosem bocsátottam meg neki? Három fiúra is
rámozdult. Igen, az én bűnöm volt, miért nyitottam ki a számat? Joggal
kérdezte anyám, Tündi, az apám…. nem akarom soroni.

Két évig gyűrtük ezeket a köröket hárman, tulajdonképpen a hármasunkból én lógtam ki, ők keten teljesen egymásra találtak. Fél
évvel az előtt, hogy megszakítottam volna velük a kapcsolatot, minden
nap sírtam az anyámnak, hogy úgy érzem, értéktelen vagyok, hogy
piszkálnak, szekálnak, mintha direkt akarnának elnyomni.

-És miért vagy velük?

-Mert rajtuk kívül nincsenek barátaim.

-Barát az ilyen?

Erre már nem tudtam mit mondani.

-És Tündi?

-Igaz. Ő is a barátom.

-Miért nem lógsz inkább vele, helyettük?

 Azt hiszem ez a beszélgetés tette
fel az íre a pontot, s ébresztett fel abból a mély depresszív álomból,
amibe taszítottak, és taszítottam magam. Többet barátkoztam két Tündi
barátnőmmel, és már egy jó ideje hanyagoltam az Es-Csé párost. Ami fel
is tűnt nekik. Kerestek telefonon, otthon, anyámhoz is bementek.

Anyám kis híján kirúgta őket
páros lábbal az üzletből. Olyan hangnemben beszéltek vele rólam, hogy
minden jóérzésű anyában felébredt volna a védelmező ösztön. Egy alkalommal
Csét ki is hajította.

Egyszer bement anyámhoz a
virágüzletbe. Irigyelte a kapcsolatunkat, neki sosem volt olyan jó a
saját édesanyjával. Akkor vágata le amúgy is rövid haját fiúsan tüsire.
Nem volt túl bájos arca, de így még inkább rontott rajta. Kértem, hogy
ne tegye, de nem hallgatott rám. Miért is tette volna? A szemében egy
senki voltam. Csak játékszer, akit előhúzhat, ha szórakozni szeretne,
mert hagytam magam. De akkor, fogalma sem volt, hogy a sárkány
barlangjába téved. Anyám már amúgy sem kedvelte őket azért, amit rajtam
látott. Erre pedig még rátett egy lapáttal, az, amit anyámnak mondott.
Engem kezdett el szidni neki, hogy kerülöm őket, pletykálok, rossz hírüket keltem. Mind azt, az én számlámra írták, amit ők
tettek velem. Anyám elmondása szerint nem bírta sokáig. Lecsapta a
pultra a kezében lévő metszőollót, a szemeiben szikrák pattogtak, és
elkezdte kiosztani Csét. Azt hiszem valami olyasmit vágott a fejéhez,
hogy mit képzel magáról, ki ő, hogy engem szid és megvádol, valamint
már nagyon elege volt belőle és Esből, és abból, hogy engem minden nap
kisírt szemekkel lát, mert terrorizálnak a külsőm miatt. Majd
kegyelemdöfésként megragadta a karját és a tükrös fal felé fordította,
mondván, ha az én külsőmmel baja van, akkor Ő maga nézett-e már tükörbe
az elmúlt időben, mert valami ordenáré, ahogy kinéz. Továbbá mit képzel
magáról, hogy egy anyát megpróbál a saját gyereke ellen fordítani.
Azzal, elengedte a karját, kinyitotta az ajtót, és közölte vele, hogy tűnjön el az üzletéből, és meg ne lássa, amíg nem tanul meg ember
módjára viselkedni.

Este mindezt elmesélte nekem, én
pedig a hasamat fogtam a nevetéstől. Onnantól kezdve megindultam az
önkeresés útján. Két Tündibarátnőm ráébresztett arra, hogy szép nő
vagyok, és segítettek abban, hogy kialakuljon az egészségesebb
önértékelésem. Szórakozni jártam, edzőterembe, és elkezdtem nőiesen
öltözködni. Randevúzni kezdtem, és tapasztalatokat gyűjtöttem. Jól éreztem magam a bőrömben és élveztem az életemet.
Tizennyolc évesen szeretkeztem először, tizenkilenc évesen elkezdődött
az első komoly párkapcsolatom, ennek húszévesen vége lett, és újra meg
híztam a kapcsolat alatt. Az önértékelésem ismét a padlón volt. Négy
hónap alatt leadtam tíz kilót, amit észre sem vettem bánatomban. Majd az
önképem elkezdett újra a helyes irányba terelődni.

És még mindig itt tartok. Ugyan
nagyon sokat dobott a dolgon, hogy sokat randiztam, sokan bókoltak és
flörtöltek velem, de valahogy ezek a régi emlékek még mindig
kísértenek. A párom minden nap imádattal néz rám. Ennek elégnek kellene
lennie? Lehet. De egy nőnek el kell fogadnia önmagát, azt amit a
tükörben lát. Szeretnie kell a testét. És nem a külső visszaigazolások
után, hanem magának kell rájönnie arra, hogy szép és értékes nő.

 A tegnap estét együtt töltöttem egy régi barátnőmmel. Nevezzük Es-nek. Óvoda óta barátok voltunk, de mikor betöltöttük a tizenhatot történt pár kellemetlenség, ami negatív irányba befolyásolta a személyiségem fejlődést és depresszióba taszított.

Azóta eltelt hét év. Azt hiszem adhatok neki még egy esélyt. Indíthatunk tisztalappal. Nagyon hálás szemekkel nézett rám, hogy újra felvettem vele a kapcsolatot. De ugyan olyan nyitott már nem leszek vele szemben, mint hét évvel ezelőtt. Az élet pedig majd hozza a többit. 

 Rá kellett ébrednem, hogy nem csupán a nőiességet kell felkutatnom magamban és megélnem, hanem az örömöt is. Ezt ne úgy értsd, hogy képtelen volnék bárminek is örülni. Meg tudom élni az örömöt és a boldogságot. Egyszerűen csak… nagyon sokszor bűntudatom támad, ha örülni kezdek…

–Mi képzelsz te magadról? Örülsz? Boldog mersz lenni? Te? Miért? Milyen jogon?

Körülbelül ilyen mondatok visszhangoznak a fejemben és azon nyomban elszégyellem magam és visszafogom az érzelmeimet. Ha mégis megélem és átengedem magam az öröm és boldogság állapotának, mintha az univerzum törvényeit érvényesítve, arányosan ugyan olyan szar nap következik. Amolyan inga-effektus.  

Édesanyám szerint olyankor, amikor blokkolom az örömöt, az önsanyargató, önsajnálatban fetrengés imádó énem követeli magának a figyelmet. Tanácsa egyszerűen hangzik. Amikor észlelem, hogy ébredezik és megszólalni Mártírka (nevezzük mostantól így, talán könnyebb lesz kinevetnem is!), kezeljem úgy akár egy idegesítő ismerőst, tegyem a hátsóülésre és húzzam fel a hangszigetelt ablakot. Vagy egyszerűen csak utasítsam rendre. Semmi köze az életemhez, már nagyon régen fújja ugyan azt a lemezt, miért is nem szabadna boldognak lennem. Nincs igaza! Az az idő már elmúlt. 2010 van, nincs kedvem múltbéli fájdalmakat, sérelmeket magammal cipelni. Ezeket kellene megbeszélnem vele, de azt hiszem, hogy Mártírka nem az a fajta ember, aki elviseli a kritikát. Biztos vagyok benne, hogy közbevágna, és olyan érveket sorakoztatna fel, hogy azon nyomban elszégyellem magam. Ezért inkább a fizikai rábeszélést alkalmazom. Rendre utasítom és a sarokba küldöm. Ott duzzoghat.

Szerencsés vagyok, hogy olyan családom van, aki segít ráébrednem a feladataimra, és olyan párom, aki támogat, amikor a démonjaimmal küzdök, szembenézek velük és legyőzöm őket.

Ma sikerült megélnem az örömöt. Kicsit kimozdultam itthonról, hogy az esti vendégem tiszteletére zabkekszet vegyek a tea mellé. Egy régi barátnőm látogat meg. Nagyon régi, és bizony ránk fér a beszélgetés, és talán néhány múltbéli batyut is le tudunk pakolni.

Sétáltam a hófedte utcán keresztül és mindent megmosolyogtam. Amikor a cipőm megcsúszott a letaposott havon, a gyerekek hancúrozását a fehér hópaplanban, a kutyák viháncolását, gyerek módjára rugdostam a havat. Mosolyogtam mindenkire. Éreztem, hogy átjár az öröm, a boldogság és az életszeretet. Bárcsak minden napunk ilyen volna. Azt hiszem Kabos Gyula mondta egyszer:

“A parlamentnek határozatot kellene hoznia arról, hogy az embereknek egy hónapon keresztül  mindent mosolyogva kellene csinálniuk. Rájönnénk, hogy mennyivel másabb így élni!”

Igazat adok neki. Előbb vagy utóbb a kényszeredett mosoly is megtelik őszinteséggel!

Az elmúlt héten olyan személy sodródott újra az életembe, akiről már azt hittem lemondhatok. Hogy talán örökre elágaztak az útjaink. Szerencsére ez nem így történt. Minden egy karácsonyi SMS-sel kezdődött. Jó lelkűen minden kedves ismerősömnek küldtem, köztük Neki is. Sorra pittyegtek vissza az ismerőseim hasonló jókívánságokkal. Köztük Ő maga is. Ám az SMS-ből úgy tűnt, fogalma sincs, hogy ki vagyok. Ekkor esett le, mikor nyáron telefonszámot váltottam, neki nem szóltam róla. Gyorsan korrigáltam a hibámat, és bemutatkoztam ismételten, akárcsak 9 évvel ezelőtt. Örült annak, hogy hall rólam, és szívesen találkozott volna velem, ugyan is Szilveszterig a városban tartózkodott. Kapva kaptam az alkalmon, hiszen ki tudja mikor láthatom Őt újra. Talán akkor találkoztam vele utoljára személyesen, mikor a kapcsolatunk elkezdődött Zsoltival. Égett bennem a vágy, hogy találkozzunk. Az alkalom adva volt, 27én este találkoztunk a Gyógygödör nevű étterem-borozóban és több, mint két órát átbeszélgettünk, szokás szerint szünet nélkül. Csak ült velem szemben. Mikor a színház előtt találkoztunk, volt köztünk némi zavar, de hamar túllendítettem magunkat rajta.

-Úgy örülök neked, már nagyon hiányoztál – mondtam, majd kitártam két karomat és felé vitorláztam.

Ő fogadta, talán életében másodszor, fesztelenül. Éreztem, hogy feloldódik az ölelésemben. Csak két centivel volt magasabb nálam, arcát újra háromcentis szőrszálakból álló szakáll keretezte, karcolta az arcomat, mikor két puszival üdvözöltem. Érzéki, telt, csók alakú szája a tőle várható macsós-szégyenlős mosolyra húzódott. Haját újra megnövesztette. Az ébenszínű, elől gyérülő vastagszálú hajzat, amiben úgy szerettem végigfuttatni az ujjaimat ismét eminens frizurára volt nyesve.

Az időnk sajnos hamar lejárt, nekem találkozóm volt Zsoltival a Várkerületen, onnan indultunk a bátyához és élettársához. Ő elkísért, bár nem akart találkozni a párommal, kényelmetlennek érezte volna. Az Ő párja mindenkire féltékeny volt, akkor miért tenne másként az enyém. Leintettem, hogy Zsolti ne olyan. Képtelenség volt elkerülni a találkozót. Ugyanis életem szerelme abban a pillanatban ért oda az átkelőhöz, mint mi. Bemutattam őket egymásnak. Kezet ráztak. A pillanatnyi feszültség ott vibrált hármunk között. De azt hiszem csupán az Ő részéről, hiszen Zsolti csak felmérte a leendő veszélyfaktort, értékelte, majd megnyugodva visszavonult és átölelt.

Nem vettünk búcsút hosszú időre. Másnapra elhívott bennünket közös barátunk első nyilvános koncertjére, amit egy eléggé eldugott pubban rendeztek meg. A helyzet azonban úgy adódott, hogy életem értelme Szombathelyre ment szórakozni Lackóval, így én magamra maradtam. A saját döntésem volt. Ismerem magam. Ha nincs lehetőségem időben hazajutni (ami kérdéses volt), akkor nagyon nyűgössé tudok válni. Ettől igyekeztem megkímélni a párom és a baráti köröm. Így hát magamnak is szerveztem programot. Engedtem a meghívásnak. Este nyolc órakor találkoztunk a házunk előtt. Korábban sikerült elkészülnöm. Elcsaltam igazi énemet. Hajam felcsavartam egy kontyba, egyetlen kósza tincset hagyva elől. Szemeimet kihúztam, homlokomra bindit tettem. Fekete hosszú ujjú felsőt vettem fel és hosszú farmerszoknyát. Fejemre borítottam a Zsoltitól kapott drapp színű hatalmas egyiptomi pamutkendőt. Úgy néztem ki, mint aki a távol keletről szabadult.

Korábban értem a ház elé. Hűvös volt, a fák ágai lassan hajladoztak. A felhőtlen égen a csillagképeket nézegettem. Megtaláltam a Sárkányt, a Nagygöncölt, a Lantot és az Oriont. A Lant láttán enyhén megborzongtam. Minden ember, aki most a Földön él a 3. dimenzióba, egykoron más csillagokon is megfordult, eredendően más csillagnemzetséghez tartozott, s vagy ezért, vagy azért, de a Földre került tapasztalni. A Lant, más néven Líra. A lírabeli férfiak pedig különösen nagy bűnt követtek el. Uralkodtak a nőkön, kihasználták és irányították őket. Kihasználva szépségüket, szexualitásukat, mágikus erejüket. Az asszonyokra líra pecsétet raktak, mely valahol a napfonaton, a köldök alatt három centire volt megtalálható, s arra szolgált, hogy magához kösse a nőt, s csak is ő tudjon neki örömöt adni, szexuálisan leblokkolta. (Nagyon sok nő ezért sem tudja élvezni a szexualitást felhőtlenül, vagy egyáltalán nem). No, de elkalandoztam. Ezen férfiak legfontosabb ismertetőjegye, s talán itt bekapcsolódhatunk történetünkbe, hogy sötét színekkel rendelkeznek. Sötét haj, ébenszínű szemek, kreolos bőr. A tekintetük, a viselkedésük pedig a legtöbb nőt megbabonázza. Fogalmad sincs, hogy miért, de vonzódsz hozzájuk, a libidód pedig azonnal felhorgad. Az életemben két ilyen férfi fordult meg. A kettő közül az egyiknek pedig abban a pillanatban bontakozott ki az alakja az éjszakából. Ugyan azt a szívdöglesztő, még is szégyenlős mosolyt villantotta felém, mint szokta. Csak ketten voltunk az éjszakában. A lírabeli férfi, és én. Ott állt előttem Dark Angel eljes életnagyságban. És a szívem nem kalapált össze-vissza, nem remegett a lábam, és nem vigyorogtam hülyén. Egyszerűen beszélgetni kezdtünk, és nekiindultunk az éjszakának.

Negyed óra alatt elértük az objektumot. Egy embert még meg kellett várnunk. Timinek hívták. Közös barátunk barátnője volt. Odabent már próbáltak. A legsötétebb termet kaptuk meg, ott állt a színpad. Timivel az az ötletünk támadt, hogy boroznunk kellene. Angel csatlakozott hozzánk. Az első kőrt ő fizette. Mire nekiláttunk a második körnek, amit Timi állt, a koncert elkezdődött. Angel mellettem ült. Igyekezett a közelemben maradni. Nem hiszem, hogy félt és a kezét kellett volna fognom, hogy megnyugodjon. Egyedül a mellékhelyiségbe nem mentünk együtt. A koncert magával ragadott. Egész koncert alatt hiányoltam a páromat, annyi szép szerelmes dalt eljátszottak. Természetesen húztak talpalávalót is, a széken ülve táncoltam. Angel pedig jókat mulatott rajtam. Ilyennek még nem látott elmondása szerint. A legvégén képes voltam egyedül táncra perdülni a színpad előtt, igaz, a három pohárnyi bor megtette a hatását. Angel csatlakozott hozzám, majd még sokan mások. Sikerült megadni a kezdő löketett. Később, miután már kétszer visszatapsoltuk őket, véget ért a koncert. A banda nagy része a mi asztalunkhoz telepedett le. Elmondtuk a jó és rossz kritikákat, majd Angel fogta magát és felmászva a színpadra, kézbe vette Barát gitárját, s halkan játszani kezdett rajta. Odasétáltam hozzá és leültem a színpad szélére. Mindig is szerettem hallgatni, ha játszott, de ezúttal fényképezőgépet is vittem magammal. Külön megkért, hogy néhány sztárfotót készítsek róla. Csak ültem ott és hallgattam. Lehet, hogy nem kellet volna. Ugyan azt mondtam, hogy mikor találkoztunk, barátságon kívül semmi sem ébredt fel bennem. Igazat mondtam. Ám, mikor meghallottam miként pengeti a gitárt, a dallamok pedig elértek hozzám, megpendítette a lelkem mélyén megbújó lélekhúrokat, melyekről már teljesen megfeledkeztem. Átjárta egész lényemet. Remegett  és dalolt a lelkem, táncolni szeretett volna. Valami elemi, ősi táncot, pörögni, forogni, ringatózni, mosolyogni, karjaimat a magasba emelve. Lehunyt szemeimen át egy gyönyörű rétet láttam, a fákat ringatta, a magas fű hullámzott a könnyű széltől, én pedig ott forogtam az ólomszürke esőfelhők alatt két karomat és arcomat a magasba emelve. A vészcsengő azonban megszólalt bennem. Ránéztem Angelre. Ott guggolt, ujjai finoman, nagy szakértelemmel pengették a húrokat. Szemeit lehunyta. Átadta magát ő is a zenének. Mint mindig, amikor elvarázsolt a hangjával, a játékával, a látványával. És akkor, ott leesett. A Líra, vagy Lant pengetős hangszer. Nem csoda, ha eltudott vele bűvölni. Húrokon játszott. A vészcsengő egyre hangosabban vijjogott a fülembe. Jobbnak láttam, ha felállok, és visszamegyek a helyemre, biztonságos távolságba a világától.

Megittam a maradék boromat. Hamarosan mások is csatlakoztak hozzá a színpadon. Rögtönzött karaoke vette kezdetét, majd egy ráadás koncert, mert az együttes nagy része ismét játszani kezdett. Angel megfogta a kezemet és bevitt táncolni, bár nemigazán tudtunk együtt mozogni. Hiába. Régen volt már, mikor egy ritmusra ringatóztunk. Nagyon régen. Három pohár bor után a flörtölés jeleit érzékeltem felőle. Piszkálgatta a szoknyámat, a felsőmet, látni szerette volna a melltartómat. Természetesen egyik sem sikerült neki.

Egy óra magasságában én befejezettnek tekintettem a bulit. Kiugráltam magam, szórakoztam, énekeltem, ittam, barátokkal voltam. Angel velem jött. A hajnali szél felesősödött és hidegebb lett. Mintha még az időjárás is arra ösztönzött volna, hogy több időt ne töltsek vele. Nagy erőfeszítésbe került elválnom tőle a ház előtt. Elkísért a kapuig. Deja vú érzésem támadt. Csak nézett rám kiskutya szemekkel. Tétova lépéseket tett felém. Mint aki küzd magával. Valahol mélyen éreztem, hogy meg szeretne csókolni. Nem tudom honnan jött, de tudtam. Bennem is ott bujkált a vágy. Még mindig hatott rám a bűvölet, amit a színpadon csiholt. De erőt vettem magamon. Duplán is fel voltam vértezve. Ujjamon az eljegyzési gyűrűm, nyakamban a Zs monogramos medál, szívemben pedig a párom képe. Mosolyogva jó éjszakát, és jó utat kívántam neki, mikor majd utazik vissza Győrbe, és hátat fordítottam neki, hogy beüssem a kapu kódot. Még vissza néztem rá a vállam felett és rá mosolyogtam. Ő is jó éjszakát kívánt, majd úgy, ahogy jött, Dark Angel beleveszett az éjszakába.

Én pedig leráztam magamról zuhanyzás közben a bűvölet maradék morzsáját is. Hajnali háromkor pedig körülöleltem magam az abszolút legjobb védőpajzzsal, ami csak létezik. Belesimultam a szerelmem ölelő karjaiba, és elaludtam.

Az egész Dark Angel fejezetet egyetlen Ákos dallal tudnám összegezni:

     Tudtam én is, és Ő is tudta,
Hogy senki sem hívta,
A semmiből a szobámban termett,
És beszélni kezdett:
Barátom, ez hát a hely,
A templom, ahol élsz,
Látom, itt írod a verset,
Mikor éjjel hazaérsz,
Mikor éjjel hazaérsz.

Ismerős volt, vajon honnan?
Csak annyit tudtam,
Régóta figyelt már engem,
És érteni kezdtem,
Mi ez a furcsa idegen illat,
Mi ez a gyilkos szándék,
Mi ez a furcsa idegen ösztön,
Veszélyes játék.

Nézz rám, és most láss bennem mást,
Mint mit eddig láttál: eszmélj föl!
Mintha egy álom érne véget,
Úgy ébredsz majd az életből.

Szívem fölött penge lengett,
És súlyos csend lett.
Megjegyeztem, amit mondott,
Minden hangot,
Vagy lehet, hogy saját szavaim szóltak,
És ő csak hallgatott gyáván?
Beszélt bennem, ami voltam:
Varázsló és sámán!

Nézz rám, és most láss bennem mást,
Mint mit eddig láttál: eszmélj föl!
Mintha egy álom érne véget,
Úgy ébredsz majd az életből.

Láss bennem mást!  

 Köszönöm MajdnemNyuszi, hogy ilyen kedveseket gondolsz rólam. Igazad van, nagy hibám, hogy elégedetlen vagyok magammal, de egyet megígérhetek, hogy se anorexiás, se bulémiás nem leszek. Egyszerűen szeretném magam jól érezni a bőrömben. 🙂 Mindehhez már hozzá is kezdtem. Tegnap sikerült 30 percet szoba kerékpároznom, anélkül, hogy sípolt volna a tüdőm. És igen, most büszke vagyok magamra 🙂

Sok jó dolog történt mostanában velem. Elfogadták a kommunikációs szakdolgozatomat, január 25-én mehetek államvizsgázni. A tételeim készen vannak, most már tanulok rá becsülettel. Februárban szeretnék egy újságnál elhelyezkedni. Áprilisban pedig nekilátunk kifesteni a várkerületi lakást Zsoltival. Tegnap pedig találkoztam a stafírungom újabb darabjaival. Érdekes, hogy ez a szokás még a mai napig is divatban van, csak modernizálódott. Gyors összegzésben, az én stafírungom egy natúr pataki (majolika) tálból, egy nagy levesfőző lábosból, két kávéskészletből, ágyneműből, bögrékből, kenyérpirítóból, vízforralóból, süteménysütő formákból és egyenlőre egy darab hajszárítóból áll. A többi pedig alakul.  

Már alig várom, hogy összeköltözzünk. Furcsa lesz, ugyan akkor izgalommal vegyes félelemmel tölt el ez az érzés. Mert akkor már valóban elköltözöm itthonról. Már nem ez lesz a szobám, ahol 23 éve élek. Ugyanakkor, elkezdem az önálló életemet azzal az emberrel, akit tiszta szívvel szeretek, és vele szeretném leélni az életemet. Vele el tudom képzelni.

Talán azért is vannak bennem görcsök, mert egy évig már éltem együtt valakivel, ami az elején csodálatos volt és új. Aztán jöttek a nehézségek, és 19-20 évesen még nem úgy tudtam lereagálni, ahogy kellett volna. Egy idő után éreztem, hogy csak vendég vagyok, mert nem az enyém a lakás, később pedig megtűrt személlyé avanzsáltam. A végén pedig több időt töltöttünk az én szobámban, mint az Ő lakásán.

Azt hiszem igen, talán ezek miatt is félek egy kicsit. De a párom teljesen más. Ő valóban közös otthont szeretne velem építeni, nem pedig csak befogad, hogy éljek vele, ameddig ő úgy látja jónak. Össze fogunk bútorozni. Kicsit ijesztő, de azt hiszem, hogy minden változás ijesztő az elején.

 Kedves barátaim! Elérkezett 2010, túl vagyunk a karácsonyi menüsoron, a szilveszteri őrjöngésen, ivászaton, evészeten, macskajajon. Azt hiszem itt az ideje, hogy felhagyjunk a tespedéssel. Az első lépés, bármilyen nehéz is… keljünk fel, sétáljunk ki a fürdőszobába, jó alaposan zárjuk magunkra az ajtót, s miután megbizonyosodtunk róla, hogy senki sem zavarhat bennünket, vetkőzzünk neki álljunk rá a mérlegre. BIZONY! Bármilyen nehezünkre is esik szembesülni a valósággal… egyszer meg kell tennünk. Én megtettem. Ma reggel. Azt hittem leszédülök a mérlegről. 69.3 kg-ot mutatott az ördögi masina, ahhoz képest, hogy az ünnepek előtt 66.9-67.3 kg voltam. Igazság szerint nem annyira ez a két kilogramm plusz zavar, sokkal inkább az a sok méreganyag, amit a rengeteg süteménnyel, cukorral, üdítővel, alkohollal, zsíros sültekkel vittem be a szervezetembe. Ennek következtében kevesebb az energiám, rossz az emésztésem, aluszékony, fáradékony vagyok. A libidóm is lecsökkent, ami szintén zavar. Ezektől szeretnék megszabadulni, mert nem csupán az én életemet akadályozzák, hanem másokra is hatással. van. 

Megtettem az első lépést afelé, hogy formába hozzam magam. Alapos állapotfelmérést készítettem, és siralmas lett az eredményem. Igen, beismerem, ez is egy pozitív lépés, mert nem bő ruhák mögé rejtem a felesleget, és nem tagadok, ahogy azt annyian mások megteszik. Nincs kedvem tavasszal bepánikolni, hogy hamarosan itt a jó idő és nem merek majd kimenni az utcára, mert karfiolseggem van, úszógumim, zsíros bőröm, pattanásom. Tudom, tudom, ez csak egy sarkított példa, de ez a nők 90%-a minden áldott évben eljátssza. Inkább elkapnám még az elején.

Az állapotfelmérés a következő eredményeket hozta:

Test:

Testmagasság: 180 cm

Súly: 69.3 kg

Derék: 71 cm

Csípő: 95 cm

Fenék: 100 cm

Combok: J-60 cm B-60 cm

Testzsír: 23 %

Testvíz: 53 %

BMI:    21

Fizikai állóképesség:

Maximális teljesítmény 15 perc szobakerékpáron 125-ös pulzusszámmal. Érzem magamon, hogy nagyon nehezen bírom, dübörög a szívem, ömlött rólam a víz és remegtek a tagjaim. A szilveszteri táncolást is nagyon nehezen bírtam. Ami a szexet illeti… hm. Nos… nem mondanám magam passzív embernek. Bárhol is vagyok, alul fölül, elől… mindig mozgok. Lovaglás után kitikkadok, fáj a lábam, másnap pedig izomlázam van. Van, amikor ez normális. De nem 5-6 perc után!

Ezek után igyekszem a tettek mezejére lépni. Szerencsére nem leszek vele egyedül. Édesapám szintén neki kezd diétájának és az edzésnek. Az étrendünkbe sok gyümölcs, zöldség és tészta kerül. Esti mozgás. Neki kondigép és szobakerékpár, nekem szobakerékpár, Leg Magik és Fit labda. Édesanyám a Piláteszel kísérletezik.

Zsolti ismét nevetgélhet rajtam esténként, ahogy lihegek a Leg Magicen. De majd meglátjuk mi lesz az eredmény.

Igazából nem is annyira a címlaplány alakra hajtok. Sokkal inkább, hogy jól érezzem magam a bőrömben, rugalmas legyek és energiával teli! 🙂

Nemi olyan régen találkoztam egy hozzászólással, amit nem tudtam hová tenni. Nem tudtam értelmezni, annyira paradox volt. Először úgy éreztem szíven szúrt, de mikor ráébredtem az ellentmondásosságára, nevettem egy hatalmasat és kitöröltem.
Senki azt írta, remélem jól vissza tudom adni, hogy nem érti ezt a sok blogolót. Valóban azt hisszük, hogy valaki kíváncsi a semmitmondó kis életünkre?
Azt hiszem körülbelül ezt írta. Csak azért nevettem rajta, ugyanis, ha így gondolkodik, akkor mit keres egy blog oldalon? És miért olvas bele? 🙂
Csak azért írom mindezt le, mert lehet, hogy más is találkozott ezzel az üzenettel a kommenttei között. Nevessetek ti is egy nagyot! 🙂

És mindenkinek nagyon boldog és sikerekben gazdag Újévet kívánok!