(Élet a pasin túl) Lépések egy stresszmentesebb élethez

Telt az idő, a kerti partikon, a
Benny-ben és a nagy virágüzletbe összefutottam Gé-vel. Játszottuk
tovább a kis játékunkat. Bevallom adott némi önbizalom löketet. Bár
tudtam, hogy csak játék, tetszett a hiúságomnak, hogy egy felnőtt férfi
“udvarol” neki.

A legnagyobb önbizalom löketet még is
az adta, mikor Büki barátom (akit már két éve jól ismertem, és nagyon
jó barátságban voltunk), bemutatott az egyik barátjának, Istinek. A
plázában találkoztam a trióval. Büki bemutatott nekik, mind a
kettőjüket Istvánnak hívták, de csak az egyiküknek értem a válláig, a
másikkal inkább fordítva volt a helyzet. Egy filmet akartak megnézni,
Isti pedig kíváncsi volt rám. Állítólag Büki sokat mesélt rólam, és
felkeltette az érdeklődését. Magas, sötétbarna hajú, barna szemű, mély
hangú huszonkét éves, Mérleg jegyű férfi volt. Bemutatkoztam
neki, a film kezdetéig pedig a játékterembe szórakoztunk. Úgy
érzékeltem, hogy tetszem Istinek. Legalábbis igyekezett minél többet
beszélgetni velem, közösen püföltük a bokszgépet és kipróbáltam vele a
táncgépet. A film kezdete előtt elköszöntem tőlük és elindultam haza.
Alig ültem le a számítógépemhez, mikor megcsörrent a telefonom. Büki
hívott. Valahol mélyen éreztem, hogy miért. Megadhatja-e Istinek a
telefonszámomat.

-Szia Büki. Mit szeretnél?

–Szia
Joyo. Ne haragudj, hogy zavarlak, de Isti barátom nem ahogy békén,
egyfolytában rólad faggat. Megadhatom neki a telefonszámodat?

-Persze. Nyugodtan – alig bírtam
leplezni a vigyoromat. A szívem a torkomban dobogott. Egy srác randizni
szeretne velem! Te jó ég!

Mondanom sem kell, aznap éjjel,
miután vége volt a mozifilmnek, ők pedig haza értek Bükre, csörgött a
telefonom. Idegen szám villogott a kijelzőn. Éreztem, hogy ő az.
Felvettem. A vonal túlsó végén felhangzó bariton pedig már minden
kétséget elsodort. Isti hívott fel.

Beszélgettünk egy fél órát telefonon, és megbeszéltünk a jövő hétvégére egy randit.

Különös volt randevúzni. Már nagyon
régen nem volt benne részem. Nem voltunk kettesben, egészen a negyedik
randevúnkig. A negyediken ugyanis Bükre mentünk pizzázni és
beszélgetni. Az utcán séta közben megkérdezte megfoghatja-e a kezemet. Zavarba jöttem. Még
sosem kérdezték meg tőlem. Milyen régimódi Grál lovag volt. Este pedig,
mikor a randevú végén haza vitt, az autóban megkérdezte, hogy
megcsókolhat-e. Elpirultam. Szerintem tetszett neki a dolog. Óvatosan
odahajolt hozzám, ajkát finomat az enyémre helyezte. Ő volt az első
olyan férfi, aki nyelv nélkül csókolt. És egyben az utolsó is.

Majdnem két hónapig jártunk. Az volt
addig a leghosszabb kapcsolatom. Na igen, mintha olyan sok lett volna.
Ő volt a második. Az első egy hónapig tartott. Istivel nagy volt
köztünk a távolság. Kétnaponta találkoztunk. Volt, mikor akkor sem,
mert lemondta a randit. Olyankor mindig egy nagy csokor virággal
állított a ház elé. Sejtenem kellett volna, rosszban sántikál, tilosban
jár. Csoki és virág, nagy figyelem. Később megtudtam, hogy egyszerre
többfelé udvarolt. Egy idő után már nem keresett, nem jelentkezett.
Pontosabban 2004 Karácsonyán szakított velem. Elkeseredtem, de annyira
még sem omlottam össze. Nem voltam belé szerelmes, de gerinctelenségnek
tartottam, hogy szenteste tesz lapátra. 

******

Karácsony és Szilveszter között Gé felkeresett bennünket.

-Mint tudjátok, nyilván tudod, hiszen
a nejem vagy – nézett rám – 26án volt a 28ik születésnapom, de 28án tartok
egy kisebb bulit András pincében. Szeretnélek benneteket is meghívni.

A meghívást természetesen elfogadtuk.
Az egybetolt három asztal fő helyén az ünnepelt mellett kaptam helyet.
Ő mindenkivel igyekezett beszélgetni, köztük velem is. Főleg velem.
Beszélgettünk a tanulmányaimról, hogy pocsék vagyok matekból és
kémiából, pedig közelgett az érettségi. A harmadik pohár vörösbor után
elsírtam neki a bánatomat Isti miatt. Barátként tekintetem Gé-re, olyan
embernek láttam, akivel jókat tudtam beszélgetni. Intelligensen,
energikusan, olykor vitáztunk is. Egyszerűen jól éreztem magam a
társaságában. Neki ki tudtam tárulkozni, s úgy tűnt, hogy megért.
Tanácsokat adott, segített, érdeklődött irántam.

Január elején pedig apám különös ajánlattal állt elő.

-Mi volna, ha Gé korrepetálna
matekból? Múltkor felajánlotta a Benny-ben. Állítása szerint ő mindig
is jó volt belőle, és múltkor panaszkodtál neki, hogy te félsz tőle.

-Komolyan felajánlotta? – kérdeztem.

-Igen. Hétfőn és csütörtökön este hattól ráér. Mit mondjak neki?

-Azt, hogy rendben. És, hogy köszönöm.

Akkor még nem sejtettem, hogy a vele való kapcsolatnak adtam zöld jelzést!   

 

 A találkozás sokáig nem váratott magára. Egy csütörtöki napra esett, erre tisztán emlékszem. Zuhogott az eső. Az iskolából mentem apuhoz. A buszmegállótól futottam az üzletig. Apám a raktárban volt, éppen koszorú alapokat fenyőzött. Úgy tünt, hogy nincsen egyedül.

-Szia! Megjöttem! – felszaladtam a lépcsőn, az irodában ledobtam a hátizsákomat. Apámmal szemben, a fenti pult másik oldalán Jenő, és egy öltönyös, magas, barna hajú, bár erősen kopaszodó férfi állt, kezében egy dobozos sörrel. Amint megjelentem az ajtóban, felém fordult. Arca ovális volt, álla hegyes és kicsit előre görbülő. Arccsontjai kicsit kiálltak. Orra hosszú volt, a nyeregcsontnál kicsit görbe. (Később tudtam meg, hogy tacskó korában egy pogó alkalmával orrba verték, eltörött, de orvoshoz nem ment vele). Szemöldökei szépen íveltek voltak, szemei tágak és kicsit közel ültek egymáshoz. Az írisze pedig közepes zöld volt, néhány barnás pöttyel. 

Jenőt két puszival üdvözöltem, ő pedig vidáman vigyorgott, hol az öltönyös férfit, hol engem nézve.

-Úgy látom megérkezett a menyasszonyod – mondta az idegennek címezve.

Apám is oda fordult.

-Bemutatom a lányomat. Róla meséltünk a Benny-ben – mondta atyám.

A komolyság még mindig nem szűnt meg az arcán, de odalépett, a sörös dobozt áttette a bal kezébe, majd kezet nyújtott. Mosolynak nyoma sem volt.

-Szia. Sokat hallottam már rólad. Gé vagyok.

-Joyo – fogadtam az üdvözletet. – Szia. Én is hallottam már felőled.

A kézrázása határozott volt. Nem is vártam mást. Ugyan úgy viszonoztam.

Szóval ő kérte meg a kezemet, még ha csak a játék kedvéért is. Egyenlőre nem tudtam hová tenni. Idegen volt, zárkózott, hűvös. Mintha falnak ütköztem volna. 

Jenő érdeklődve nézte a kettősünket. Kíváncsi volt, hogy hová fejlődnek a dolgok. (Mára már tudom, hogy minden idegszálával, minden erejével azon volt, hogy bennünket összehozzon. Nagyon kedvelte Gé-t, és úgy érezte, hogy velem boldog volna. Másfél éve nem volt barátnője, én betöltöttem a tizennyolcat, ergo legális voltam a számára. Már csak arra voltam kíváncsi, hogy vajon a siker érdekében Jenő miket mondott rólam Gé-nek.)

 ******

Az idő telt, és pár hétig nem láttam őt. Aztán augusztus végén, mielőtt megkezdődött volna az utolsó évem a középiskolában, Jenő és családja kerti partit rendeztek Jenő szüleinek hátsó kertjében. Mikor megérkeztünk, a gulyás már rotyogott, a ping-pong asztalt felállították, éppen Gergő és Dávid játszott rajta. Éva megterített a nagy műanyagasztalon, az asztal melletti füves részen pedig maga Gé ült. Piros pólóban, mely  Lenin apánkat ábrázolta. Tulajdonképpen a szovjet vezér arcszőrzetét leszámítva nagyon is hasonlítottak egymásra. Valamint fekete rövidnadrágot és fekete sportcipőt viselt. Éppen akkor ugrott fel egy szürke-fekete szőrös valami a lábáról a vállára, mikor odaértünk.

-Szia Gé. Az meg mi? – kérdeztem rögtön.

Ő lehalászta a válláról a hosszú, stólaszerűséget. Egy vadászgörény hunyorgott rám a verőfényes napsütésben.

-Ő Pátra.

Leültem mellé a fűbe és érdeklődve néztük egymást. Mármint Pátra és én. Sosem láttam még olyan közelről vadászgörényt. Kicsit tartottam tőle, az a hír járta, hogy harapósak. De ez a példány oda ügetett hozzám kurta lábain, megszaglászott és felugrott a combomra, hogy közelebbről is megnézzen magának.

Aznap farmer sortot és sárga, nagy kockákkal díszített cowboy inget viseltem. Alatta egy rózsaszín bikini felsőt. Gondoltam, ha már túl nagy lesz a meleg, az ingtől megszabadulok.

Pátra beleakasztotta apró karmait a lenvászon ingbe és elindult fölfelé rajtam. Én csak nevetni tudtam. Mikor Pátra már a vállamon volt, Gé megszólalt.

-Kedvel téged. Helyes. Jobb, ha a lányom szeret téged, ha te leszel a pótmamája.

Rá néztem. A kezdeti hűvösség elpárolgott. Talán az öltöny hiánya váltotta ki, nem tudtam pontosan. Vagy az, hogy immáron másodszorra találkozunk, már nem kell felmérnie. Minden esetre rám mosolygott. Nem tartottam a legvonzóbb férfinak a világon, nem is volt az, de a mosolya és a modora megnyerő volt. Meg tudott nevettetni.

A fűben ülve beszélgettünk. Megtudtam róla, hogy  az év decemberében tölti be a huszonnyolcat, a Bak jegyében született, albérletben élt két éve, és Jenő munka társa volt már két biztosítási cégnél is. Ráébredtem, hogy kellemes beszélgető partner, valamint, csak azért mert lány voltam és elvileg a jegyese, nem hagyott nyerni a ping-pongban. Egyre inkább beleéltük magunkat a szerepünkbe. Ő a vőlegény, én a menyasszony. Ahányszor flörtölt velem a maga módján játék közben (-Ha még egyszer lecsapod, elrontod az éjszakádat!), apám arca lángolt a zavartól. Még sosem volt tanúja annak, ha  velem flörtölt valaki, én pedig vettem a lapot.

Talán itt kezdődött el minden. Ebben a buta kis játékban. Azzal, hogy egy párnak emlegettük magunkat, bevonzottuk az életünkbe a lehetőséget, hogy valóban összejöjjünk. (Tudtam, hogy még vagy fél évig nem vonzódott hozzám, csupán játszottunk, ő valójában az egyik barátja lányának tartott, aki azért szép és vonzó, de nem kezdeni ki vele. Ez 2005 áprilisában gyökeresen megváltozott, de ne siessünk ennyire előre a történetben. Addig még nagyon sok érdekes dolog történt velem.)

 Fura, rákaptam arra a gondolatra, hogy göndörítsem a hajamat. Nem, semmiféle vegyszert nem akarok használni, nem áll szándékomban roncsolni azt az ékszert, amit a természet adott. Egyszerűen puha habszivacsból készült csavaróval kipróbáltuk édesanyámmal, és bevált. Szép loknikat kaptam reggelre, és még mindig tartanak. Bár csupán a hajam rövidebb részén kísérleteztünk, a hoszabb tincseket beszárítottuk. Így mos kicsit furán néz ki. De a következő hajmosás után becsavarjuk az egészet. Mindig is kíváncsi voltam, hogy milyen volnék göndör hajjal. Egészen három éves koromig szőke voltam és fürtös, akkor az egész családom azt hitte, hogy édesanyámra fogok hasonlítani, akinek eredeti görög csigás a hajkoronája. De, ahogy növekedtem, a hajam úgy hullámosodott és sötétült lenszőkéből gesztenye barnává. Sokáig úgy gondoltuk a fodrászommal együtt, hogy nem érné meg a dajervíz károsító hatásának kitennia  loboncomat, mert Ad1; csak roncsolja, Ad2; két nap után kidobná a hajam a súlya miatt.

De most megtaláltuk a megoldást. Törülköző száraz haj, jojoba olajos Schauma ápoló és egy kevés zselé, majd jöhetnek a csavarók. És voálá… már harmadik napja tartanak a loknik. Bár az már biztos, hogy a nagyon apró csigák, mint, amilyenek édesanyámnak vannak, nekem nem állnak jól. De ahogy napról-napra fésülgetem, úgy lányulnak a gyűrűk. Kezdek olyan benyomást kelteni, akár egy mediterrán, görög nő. Nagy barna szemek, telt sötét ajkak, kreolos bőr, és hosszú, gesztenyebarna, gyűrűs lobonc.

Mitöbb… a páromnak is nagyon tetszik. Erősen gondolkodom a további változtatásokon. Talán Zsu-nak igaza volt, miután kiszálltam a fodrász székből. Ez még csupán a kezdet volt. Gondlolkodom a sötét karamel színű melírcsíkokon. Ráérek kísérletezni. Hol egyenesre száríthatom, hol begöndöríthetem egy részét, vagy akár az egészet. Jó, ha az ember változtat. Legyen bátorságunk, legyen motivációnk. Számomra a megújulás volt a motiváció. Hogy a hátam mögöt hagyjam a régi énemet. Azt hiszem sikerült. Végre kezdek kilábalni a betegségemből is, már csak az orromat fújom, bár, mikor reggel belenézek a tükörbe, el kell ismernem, hogy Rudolph, a piros orrú rénszarvas, nekem csak jelenthet! 🙂

Legyen mindenkinek nagyon, nagyon szép napja! Közeleg a tavasz! Érzem a csontjaimban!

 Komoly változások a magánéletemben októberben kezdődtek. A 2004es gólyaavatón ébredtem rá, hogy nő vagyok. Méghozzá egész csinos nő. Mikor Nonoval beléptünk az ebédlőbe, hogy társaink mellett helyet foglaljunk, egy hihetetlenül kék szempár követett a hátsó sorokból, egészen addig, amíg le nem ültem. Gyé barátnőm nézegetett hátrafelé, s hívta fel a figyelmemet a tényre…

-Te Joyo. Balázs egyfolytában téged bámul.

-Biztos csak képzelődsz.

Gyé újra hátranézett.

-Kétlem.Nézd meg magad.

Koránt sem voltam már olyan félős, mint régen. Szépen lassan hátranéztem. Tekintetem találkozott azzal a szempárral, aminek láttán rendre zavarba jöttem az elmúlt két év során. Balázs valóban engem nézett, de azonnal elkapta a tekintetét, és egy osztálytársával beszélgetett, de vissza-vissza nézett rám. Én még mindig őt néztem, majd mosolyogva feléje biccentettem. Ő viszonozta, majd visszafordultam, hogy tovább nézzem a kopaszok beavatását.

Az avatást követő diszkó alatt különös dolog történt. Fent ültem a ruhatár asztalán, éppen Nonot vártam. Ekkor Balázs érkezett oda két társával. Bementek a ruhatárba. Nem figyeltem arra, amit beszéltek, ám ekkor a szép szőke herceg felült mellém, lábai az ellenkező irányba lógtak le az asztalról.

-Menjetek csak. Itt megvárlak benneteket – nézett barátaira Balázs.

Ekkor felé fordultam.

-Szia – köszöntem mosolyogva.

-Szia. Ugye nem baj, ha ide ülök? – kérdezte.

-Nem. Maradj csak.

És onnantól kezdve ember módjára, fesztelenül beszélgetni kezdtük. Ez megalapozta a további kapcsolatunkat.

Különös időszak volt. Tejesen barátian tudtam vele viselkedni. Azzal az emberrel, akinek a láttán folyton dadogni kezdtem és remegtek a térdeim. Attól fogva mégis… beszélgettünk az udvaron, a folyosón, gyakorlat alatt. Talán az volt az oka, hogy az érzelmeimet más hímnemű egyed  felé tereltem. Így nem maradt elég energiám, hogy Balázst is istenítsem, a piedesztált átadtam másnak. Balázs pedig visszaszállt a normális emberek közé. Nem volt közömbös, ugyan úgy vonzódtam hozzá, mégis, halandónak tekintettem, s úgy tűnt, ő is észrevette, hogy nő vagyok. Sokkal többet sündörgött körülöttem. 

Teltek a hónapok. Vidámabban mentem az iskolába úgy, hogy a céltábla már nem volt a hátamon. Az estéket a garázsban töltöttem, hátha találkozom Néróval, de ez ritkán fordult elő. Közben elmúlt a Karácsony, és lassan a tél is. Balázzsal sikerült találkoznom az iskola falain kívül is, de csak flörtöltünk, és búcsú puszit adtunk egymásnak, úgy tűnt, hogy csupán barátnak tekint, ámbár, egy vonzó barátnak.

Márciusban robbant a változás. Elcsattant az első csókunk, ami másfél órán át tartott. De sajnos nem úgy folytatódott, ahogy azt szerettem volna. Úgy tűnt, hogy összezavarodott, s emiatt én is.

–Ne haragudj Joyo, de most nem szeretnék komoly kapcsolatot senkivel. Idén érettségizem, és a tanulásra kell koncentrálnom.

Megértettem, de fájt. A kapcsolat nem szakadt meg köztünk, bár egy-két hónapig nem nagyon beszélgettünk. A ballagása után újra közel kerültünk egymáshoz. Nagyon-nagyon közel, de nem történt meg. Azt hiszem mind a ketten megijedtünk valamitől. Attól a naptól kezdve újra eltávolodtunk egymástól Balázzsal. Talán nem tudtuk hová tenni a történteket.

  *******

Azon a nyáron töltöttem be a tizennyolcadik életévemet. A törvények szerint felnőtté váltam. Úgy éreztem, ideje olyan dolgoknak is megtörténnie velem, amire már a pubertás korom óta vágytam. A szeretkezésre. Nem arról volt szó, hogy untam volna a szüzességemet. Kevesen voltunk az osztályban, akik még azok voltunk. Büszkék lehettünk rá. Mára már tudom, hogy semmit sem lehet siettetni. Minden akkor történik meg, amikor elérkezik hozzá az idő.

Júniusban érdekes találkozásban volt részem. Éppen a belvárosi virágüzletünkből érkeztem édesanyámhoz a kis üzletbe. Már kintről érzékeltem, hogy vannak nála. Egy nyurga, talán velem egy magas, sötét öltönyt viselő férfi állt a pultnál. Válla alá érő, ébenszínű haját lófarokba fogva hordta. Édesanyám mosolygós beszélgetésbe merült vele. Szemei még mindig csillogtak, mikor megérkeztem.

-Szia Joyo. Nézzd csak ki van itt. Emlékszel Dark Angelre?

A srác megfordult. Életemben nem láttam még ilyen szép férfit. Direkt használom ezt a szót. Mert valóban szép volt.  Ahogy rám pillantott, úgy éreztem kirántották a lábam alól a szőnyeget. Pedig már találkoztunk. Négy évvel ezelőtt a Fertő-tónál. Az apját nagyon jól ismertük. Sokszor buliztunk együtt lent a tónál. De Angelnek akkoriban nagyon rövid haja volt, és nem viselt körszakállat.

-Igen, emlékszem – bólintottam, és megpróbáltam a zavaromat mosoly mögé rejteni.

-Angel most érkezett Szombathelyről.

-Most kezdődött a főiskola – mondta. A hangja ugyan olyan kellemes volt, mint amilyenre emlékeztem. Mintha finom szőrmével simogatták volna végig a gerincemet.

-Akkor ezért az öltöny – észrevételeztem a nem hétköznapi öltözékét.

-Igen, ma volt az évnyitó. És egyben megnéztem az albérletemet is.

Ez megmagyarázta a lábainál heverő nagy sporttáskát.

-Melyik főiskolára fogsz járni? – kérdeztem.

-A BDF-re. Tanárképző szakra.

Ott állt előttem Dark Angel. Velem egy magas volt, bőre méz színű, haja ébenfekete és hosszú, szemei enyhén metszettek és fekete színűek. Arca gyémánt alakú volt, orra kicsit fitos, telt, sötét ajkait ébenszínű ápolt körszakáll keretezte. Volt benne valami keleties, amitől úgy éreztem, mintha egy modern kori Aladdin állt volna velem szemben.

Nem tudtam eldönteni mi az az érzelem ami lángra gyúlt bennem. Szerelem, vagy csupán testi vágy.

Többet találkozgattunk, beszélgettünk. Megtudtam, hogy dalokat ír, és gitár kísérettel elő is szokta őket adni. Sokszor meghallgattam egy-egy új szerzeményét. Amikor játszott, teljesen elbűvölt. A szégyenlős, kisfiús álarc leomlott róla, helyébe pedig egy magabiztos férfi ült, aki nagyon is tudja, hogy milyen hatással van a másik nemre. Egy ilyen minikoncert után csattant el az első csókunk. Csodálatos érzés volt. Beleremegett az egész testem, de mint az évek során később tapasztaltam, mindig is túlgondolkodott mindent. Összezavarodott a csók után. Azt hitte mindenképpen járni szeretnék vele ezek után, pedig nem erről volt szó. Én úgy éreztem, hogy ennyi együtt töltött idő, ennyi átbeszélgetett éjszaka után, előbb vagy utóbb be fog következni az a csók, de nem dől össze a világ, ha nem akar tőlem semmit. Most már tudom, hogy nagyon is akart, de nem tudta hová tenni a rátörő érzelmeket.

Angelt ezek után egy jó ideig nem láttam. Belemerült a tanulmányaiba, és nem túl gyakran járt haza Szombathelyről. 

*******

A hónap közepén apám furcsa bejelentést tett…

-Képzeld Joyo, ma megkérték tőlem a kezedet.

-Hogy mi?

-Úgy bizony. Jenő bemutatott minket anyáddal az egyik barátjának és egyben munkatársának. Ő mondogatta neki, hogy mennyire jó lennél a barátjának, mígnem Gé kíváncsi lett rád. Anyád mesélt rólad, miközben a Benny-ben ültünk. Felkeltette az érdeklődését irántad, képet is mutatott.

-Mondtam neki, hogy szeptemberben kezded az utolsó évedet a középiskolában, okos vagy és kedves, humoros, életvidám. Aranyos gyerek, de jobbat is eltudnék neked képzelni – mondta anyám a konyhában, mikor rákérdeztem, igaz-e amit apám állít.

-Hogy néz ki?

-Olyan, mint egy kis naposcsibe – nevetett fel anyám, Nyilván újra maga előtt látta Gé-t. – Talán veled egy magas, vékony. A bőre pedig eléggé rá van szupulva a fejére.

-Szupulva?

-Igen. Eléggé kopaszodik. Itt felül – mutatott körbe anyám a fején. – Csak körben van haja. Barna. A feje búbja pelyhes. Szóval olyan, mint egy naposcsibe.

-Juj – vigyorogtam.

-Így hát… néhány sör után látatlanban megkérte a kezedet. Erre apád közbevágott, hogy akkora vagy, mint ő, csak kicsit szőrösebb, és akkorát ütsz, mint a lórúgás. Erre szegény gyerek kicsit már megijedt, mondván: “Te jó ég! Milyen szörnyet készülök feleségül venni?”     

Ezen már én is nevettem. Szóval menyasszony vagyok. Ezen nevetnem kellett. Csupán az volt a bökkenő, hogy nem ismertem a “leendő férjemet“! 🙂