Érzem, hogy valam nem stimmel. Valahol mélyen a lelkemben hatalmas káosz van, össze vagyok zavarodva és félek. Rohamos léptékben fogyásnak indultam. Nem, nem kell miatta irigykedni. Ez ijesztő! Nyílván köze van annak is hozzá, hogy nem kívánom az ételt, és csak nagy nehezen vagyok képes leküdeni bármit is a torkomon. Semmiben sem bízom, semmit sem kívánok és nem érzem a késztetést, hogy befaljam. Ha elkezdek enni, egy idő után megundorodom tőle.
A tegnapi napon a mérleg még 66.9 kilogrammot mutatott. Ma reggel viszont már 66.1-et! Mi ez, ha nem ijesztő? Rá kellene vennem magmam, hogy az étel márpedig jó dolog. Közben korog a gyomrom, majd behorpad, de egyszerűen nincs olyan étel, amit jóízűen megtudnék enni. Talán a sültkrumpli egy kis tejföllel. Vagy egy vékony szelet rántotthús. De se felfújt, tartósítószeres, élesztőgombás, mésszel fehérített cukrot tartalmazó péksüteményeket nem kívánok, se pizzát, se semmit, amit nagy átlagban apám idecipel reggeli címén.
Jobbára gyümölcsöt eszegetek.
Lehet, hogy átbillentem a ló másik oldalára. Annyira kiakasztott a tény, hogy ennyi mérget belénk akar lökni az élelmiszer piac “étel” címen, hogy megundorodtam mindentől? Egyáltalán mit merjek megenni? Ennyire meg kell válogatnunk? Ennyire komolyan vette az agyam az életmódváltás, ezentúl csak teával, mentes ásványvízzel, gyümölcsökkel, salátával és fénnyel táplálkozom? Vagy elkezdek fotoszintetizálni?
Emellett azért igyekszem mozogni, hogy teljesen még se soványodjak le! Kicsit attól tartok, ha nem bírom elrendezni a fejemben ezt az egészet, ha nem teszek magamban rendet, akkor odáig fogok jutni, mint 2007-ben, és egyszer csak azon kapom magam, hogy alig eszem, kilátszódnak a lengőbordáim, kicsúcsosodik a medencém és vaságyastul is alig nyomok 64 kilót, ami nálam már beteges soványságot jelent. 180 centiméter vagyok, az ég szerelmére!
A szüleim, a nagyszüleim, és a párom is szóvátette már, hogy ennél vékonyabb már ne legyek. Úgy festek lassan, akár egy fogas! A kéthónapos nadrágom kezd lógni rajtam! Nem pont így képzeltem a tegnap említett szexi alakot nyárra!
Na mindegy. Ma közössen készítünk ebédet. Valami táplálóbbat megpróbálok magamba nyomni, mint a körte. A szükséges édesség mennyiséget rendszerint a nagyszüleim által behozott piros pöttyösök biztosítják! Hüm…ez ám az egészség…
Először is ne parázz! Velem is volt már ilyen,többször is.Először keményen paráztam,és rosszabb lett tőle mert az aggodalmaskodás miatt tovább fogytam.Ne aggódj most ezen,csak akkor és azt egyél amit kívánsz,és szép lassan helyrejössz,és elkezdesz hízni.Nekem ez jött be.Gondolj arra hogy ez mással is megesik.Egyébként hogy érzed tényleg készen állsz az összebútorozásra a kedveseddel? Nem lehet hogy itt a bajok gyökere? Vajon miért hogy annyit foglalkoztat a régi szerelem-talán épp egyfajta védekezés,mert valójában nem is akarod az újat…vagy ki tudja…:D csak egy kis “agyvihar”.:) Puszi neked!
Szia good wine! Igazad van, le kell nyugodnom. Felesleges bármi miatt is pánikolnom! Szeretek együtt lenni a párommal, és nem félek a vele való összeköltözéstől. Azért nem léptük még meg, mert anyagilag meg lettünk szorítva 🙁 Azt hiszem ezzel sokan így vannak manapság. Talán azért nem tudunk Ebi nagybátyám lakásába költözni, mert később egy sokkal jobb lehetőséget fogunk kapni a közös élet megalapozására 🙂 Talán. Úgy legyen!
Elkezdtünk németül tanulni. Párom most már inkább a határon túl keres munkát. Azt hiszem sokkal jobban megérni, s talán annyira meg is tudnánk alapozni a jövőnket, hogy összeköltözzünk. Én is biztosabb alapokon állok két idegen nyelvtudással. Talán. Nem tudhatjuk biztosan, hogy mit szánt nekünk a Sors.