(Élet a pasin túl) Lépések egy stresszmentesebb élethez

Tabló az elmúlt 4 évről (Inkább csak úgy magamnak)

 Szerettem
volna készíteni magamnak egy tablót, hogy összehasonlíthassam az elmúlt
négy év változásait a külsőmön. Hullámhegyen és hullámvölgyön,
mélypontokon át…


Furcsa, hogy az ember lelkiállapota
mennyire tükröződik a testén! Azt hiszem igaz lehet a mondás: “
Ép testben, ép lélek.!” De
megfordítva is igaz! Ha sérült a lelked, kívülről is meglátszik. És ha
meggyógyítottad maga, hamarosan a külsőd is pozitív irányba kezd
változni!



A;
2006 karácsonya. 74 kg-os voltam és magamba zárkózott, kifelé haladva
egy rossz kapcsolatból.
Nem adtam
magamra, mert úgy éreztem, felesleges. Se
“Szeretlek!“, se “De
csinos vagy”
, de még azt sem mondta, hogy “Kicsit jobban odafigyelhetnél magadra!”
Ő sem figyelt már rám. Már nem építettük a kapcsolatunkat. Ő
változtatni akart rajtam, mint mindig. Legyek teljesen más, mint amilyen
vagyok. Műköröm
(rühellem, mert én
feleslegesnek tartom, saját magamnak. Szép körmeim vannak.)
és
szolárium. Sehogy sem voltam neki jó. S mivel sosem szerettem, ha
változtatni akarnak rajtam, uralkodni felettem, irányítani, inkább a
középutat választva magamba zárkóztam, hátha akkor békén hagy.
Védőbástyaként zsírpárnákat növesztettem magam köré. Békén is hagyott,
majd el…megérdemeltük. Mind a kettőnknek így volt a legjobb abban a
helyzetbe. 

B; 2007 nyara, VOLT fesztivál.64 kg volt a
súlyom, abban az időszakban voltam a legvékonyabb. Még lábadoztam, de
már kezdtem felfogni, hogy milyen előnyei vannak, ha az ember szabad.
Már nagyjából visszatért a normális étvágyam, de még mindig úgy
festettem, akár egy fogas. Gyenge voltam még, eléggé sebezhető. Az első
önfeledt bulizásom is csak a szakítás után öt hónappal sikerült, mikor
meghívtam Bari barátnőmet Székesfehérvárról, a VOLT fesztiválra, és négy
napon át lánybulit tartottunk! Bár volt ezalatt a négy nap alatt olyan
találkozás, ami beárnyékolta az örömöm. Bár azért, mert hagytam! Elég
nagy marha voltam!







C; 2008 karácsonya… boldog voltam, de kicsit el is
kényelmesedtem. Azt hiszem ez mindenkivel megesik, mikor úgy érzi, hogy
biztos párkapcsolatban él, ahol szeretik. Az új kapcsolatomat megelőző
másfél évben megtaláltam magam. Legalábbis azt hittem. Az önbizalmam
kezdett helyrebillenni. Randevúztam, voltak futó kapcsolataim, amik
abban a reményben indultak, hogy talán ő lesz az, akinek újra ki tudok
tárulkozni. Végül, pedig kiderült, hogy vaklárma volt, bár önbizalom-,
és önismereti tréningnek tökéletesen megfeleltek, hiszen egyre több
oldalamat ismertem meg. Minden partnerem mást hozott ki belőlem. A
Lolitát, a Hippyt, a Mély
Gondokodót
, s legvégül… mikor Zsoltival megismerkedtem, Önmagamat!  



Az ünnepek után, ezeket a képeket látva, mint annyi nő, elhatároztam,
hogy változtatni fogok. 67 kilót nyomtam, mikor összejöttünk Párommal. A
2008-as Karácsony után a mérleg nyelve pedig konkrétan kigúnyolt, mikor
72 kilogrammot mutatott! Túlzottan is elengedtem magam! Nem is éreztem
jól magam a bőrömben, nehezebben bírtam a lépcsőzést, a cipekedést,
pedig Párom így is szeretett, és ennek nap mint nap hangot is adott. Én
mégis változtatni akartam. Akkoriban vettem újra elő a Leg Magic-et,
vásároltam Jóga CD-t és kezdtem újra tornázni, valamint változtattam az
étkezési szokásaimon.






D; 2009 májusára már volt
eredménye a változtatásoknak.68 kg lettem. Egyre jobban éreztem magam a
bőrömben. A jógától rugalmasabbá és hajlékonyabb
á váltam, ennek párom bizonyos esetekben nagyon
örült! *finoman pirul*
Ahogy
elérkezett a jó idő, egyre bátrabban bújtam nőies, csinos ruhákba. Újra
sminkelni kezdtem és sokkal jobban odafigyeltem arra, hogy reggel, mikor
indulás előtt belenéztem a tükörbe, elégedett legyek a látvánnyal.
Sokszor meg is dicsértem magam. Párom alig bírta levenni rólam a szemét
és a kezét, büszke volt rám, mikor megjelentünk valahol. Az önbizalmam
pedig ismét elérte a magamhoz képest normális szintet.
 





E; 2009
Karácsonyán újra elszaladt velem a ló, bár igyekeztem odafigyelni.
Emlékszem még milyen bejegyzéseket írtam.
“Igyekszem az ünnepek előtt
edzeni, hogy az anyagcserém felpörögjön, és ne szedjek fel plusz
kilókat!”
Nos… mint kiderült,
eszemben sem volt elővenni a lábgépet. Sőt, vissza sem fogtam magam,
abban a három ünnepnapban folyamatosan csócsáltam valamit. Meg is volt
az eredménye. 70 kiló lettem, így újabb elhatározás született…
természetesen ugyan abban a témában, akárcsak egy évvel korábban.
MOZOGNI KEZDEK!






F; ….és
most tartunk a jelenben! 2010 áprilisa van. Most kezdtem csak igazán
komolyan venni a mozgást. Nem is a fogyás miatt, így is 66.3 kg vagyok!
Ebbe inkább a stressz, a tépelődés a ludas, amiért még mindig nem
találtam munkát, és úgy éreztem, – olykor még érzem – hogy mégis hogyan
fogok így önálló életet kezdeni? Miként leszek anyagilag független, ha
sehonnan sem jeleznek vissza, ahová beadom a pályázatomat? Tudom, hogy
összetehetem kezem-lábam az életem miatt. Van hol aludnom, van mit
ennem, nem kell éhes szájakat etetnem, albérletet fenntartanom, nem kell
rezsit fizetnem. Nem dobnak ki otthonról azzal a címszóval, hogy
“felnőttél, végeztél az
iskolával, kezdj magaddal valamit!”

Inkább támogatnak, amíg én mindent megteszek, hogy boldoguljak az
életben.


Elindultam egy úton. Talán immáron az
igazin ahhoz, hogy elérjem a célomat. Sokak tanácsára igyekszem
lenyugodni. Mégsem pusztíthatom önmagam nap mint nap! Az nem életcél!


Visszanyertem a versenysúlyom, s
igyekszem normális étkezéssel, elegendő mozgással megtartani!


 






Van egy
szerető családom, van egy párom, aki úgy imád, ahogy még soha
senki. Jó úton haladok, hogy megtaláljam a női önbecsülésem és kilépjek
egy régi mókuskerékből, mert egyre többször kapom azon magam, hogy a
Sors engem igazol, és létezik a Karma. Hogy valaki megbánhat egy
döntést, de nekem az éppen elég elégtétel, ha látom, hogy a sértő fél
miként bámul engem vágyakozó, guvadt szemekkel.



Azt viszont sajnálom, hogy beleroppant a saját döntéseibe. Hogy egyre
vékonyabb, egyre beesettebb a válla és az arca, egyre viasz sárgább a
bőre. Én
ezzel ellentétben még csak most találtam meg magam igazán, s még csak
most virágoztam ki a gondoskodó kezek ápolása alatt.




Joyo! Minden nap adj hálát azért amid
van! Élj a mában! Éld az életed! És ami a legfontosabb!
Élvezd!

















Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. good wine says:

    Azt hiszem neked is arra van szükséged,amire nekem.Menj el egy olyan helyre ahol kezelnek hangtállal.Leírhatatlan! Újra kell rezegtetned magad,mintegy “rezetelni” a rossz programokat.Már az első után sokkal jobban leszel!

  2. good wine says:

    http://www.youtube.com/watch?v=v1Nab3T_Cr4

    Addig rezegtesd magad ezzel,hátha neked is tetszik! 🙂

  3. good wine says:

    http://www.youtube.com/watch?v=VzRjv7QSU-g&feature=related

    Utána meg levezetésként ezt.Jobban leszel! Fel a fejjel! 🙂
    (jó volt ez a film)

  4. Joyo says:

    Szia good wine!
    Köszönöm a tippet. Részt vettem már csoportos meditáción, ahol tantrikus beavatáson vettünk részt. Czeke András vezette, s a meghívott előadók között volt hangtálakkal és hatalmas gongokkal dolgozó pár is. Csukot szemmel hallgatva a gongozást, a legősibb, legmélyebb félelmeim bukkantak felszínre. Szabályszerűen halálfélelmem volt, mint hajdan az ősembernek, aki barlangjában próbál menedéket keresni, miközben odakint hatalmas vihar tombol, dörög. villámlik, ő pedig fél, mert tésztában van vele, hogy tehetetlen ellene, erősebb nála a természet. Többször ki szerettem volna menekülni a teremből, de maradtam. Erőt vettem magamon. Később megkérdeztem Czeke Andrástól, hogy mindez miért történt. Azt mondta, amit te. A régi rossz programok kerülnek felszínre a rezgés által, és esélyünk van rá kipörgetni magunkból.
    Igen, igazad van. Jó dolog a hangtál terápia 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!