A mai napom már vidámabban telt! Igyekszem tartani magam az egy hónapja előírt életmódváltáshoz. Az étkezésben megvan, a mozgás terén szintén, és mostanában azon dolgozom, hogy a gondolkodásmódomat megváltoztassam! Tudom, hogy ez megy a legnehezebben. Mindig is ez volt a kemény dió! De hát mit tegyek? Ilyen vagyok. Olykor olyan bokszmeccseket lejátszom magamban, hogy még Madár is megriadna! Tudjátok, az, amikor a felszín nyugodtnak tűnik, de a mélyben hatalmas, mindent felforgató hurrikánok sepernek végig lelkem különböző világain!
Amióta megírtam az előző bejegyzésemet, jobban vagyok. Átértékeltem pár dolgot. Ezzel az egész rivalizálás dologgal kapcsolatban. Azt hiszem valóban felesleges hasonlítgatnom magam más emberekhez. Elég, ha magamhoz képest nyújtom a legjobbat, és abból dolgozom, amit az ég adott. Az alkatomon sosem fogom tudni változtatni. Nem lehetek alacsonyabb, nem érhetem el, hogy a csípőm ennél is keskenyebb legyen, ahhoz már vésőre volna szükség! Az arcomon sem akarok változtatni, bár azon sosem akartam. El kell fogadnom, hogy a melleim akkorák amekkorák. Sosem feküdnék kés alá, mert akkor tudom, hogy nincs megállás! Nehéz feladat egy nőnek elfogadnia a testi adottságait. Ebben is a média a legnagyobb ludas! Nem vitás! Nekem is két éve sikerült elfogadnom teljesen, hogy 180 centi magas vagyok. Nőhöz képest magas, de már koránt sem annyira, mint mikor én voltam serdülő. Mára már vannak nálam sokkal magasabbra nyúlt leányzók. Szerencsére a férfiak is ilyen ütemben nyúlnak.
Talán nálam az is közrejátszott, hogy találtam magam mellé párt. Zsolti 192 centiméter magas. Mellé bátra húzhatok magas sarkú cipőt vagy csizmát, még úgyis magasabb nálam. Tökéletesen nőnek érzem magam mellette.
Az utóbbi bejegyzésem utáni napon, vagyis szombaton, már vidáman ébredtem. Hét ágra sütött a napocska, daloltak a madarak, virágba borultak a fák, egyszóval minden tökéletesen gyönyörű és békés volt. Köztük én is. Szombaton kerékpáros felvonuláson vettünk részt, amit a Critical Mass nevű szervezet rendezett meg ország szerte. Apám, Zsolti és én vettünk rajta részt a családunkból. Egy órás “túra” volt, de alaposan megdolgoztatta a lábizmaimat. Nem beszélve arról, hogy szétnyomta a nyereg a farcsontomat, de nem nagyon izgatott. Hozzá kell szoktatnom magam a dologhoz, mert egyre inkább kedvet kaptam a kerékpározáshoz.
Másnap alig tudtunk mozogni. Szép fokozatosan jött elő az izomláz! Aznap a Fertő tóra mentünk le kicsit napozni és csónakázni. Kiélveztük az utolsó szabad hétvégénket a nagy munkák előtt. Ugyanis péntek-szombat-vasárnap gürizni fogunk látástól-Mikulásig. Ballagás-anyák napja!
Az arcom szépen lesült, és felavattam az új bikinim felső részét. Piros-fekete, nyakba köthetős darab, mely azt az illúziót kelti, hogy van mellem! 🙂
Mind a két napon jól és csinosnak éreztem magam. A mai napon pedig, a jó időre való tekintettel, végre dögös kis női felsőbe bújhattam. Szabadnak, boldognak és kiegyensúlyozottnak érzem magam. Kíváncsi vagyok, hogy mindez meddig fog tartani! 🙂