A tökéletes találkozás…

 Különös
dolgok történtek a tegnapi napon. Édesanyámmal egy újabb hölgyvilágos
előadásra voltunk hivatalosak az egyik belvárosi szállodába. Egy magyar
származású láma érkezését vártuk, aki elméletileg minden kérdésünkre
választ tudott adni.

Aznap is szépnek, és nőiesnek éreztem
magam, úgy éreztem, hogy egyben vagyok. A hajam félig feltűzve,
nyakamban halvány lila selyem sálat kötöttem, felülre sötét, írisz lila
kötött tunikát húztam, alul sötét farmert és fekete sportcipő. Arcomra
leheletnyi sminket tettem, s este hat órára meg is jelentem a szálloda
bejáratánál, ahol anyám hamarosan csatlakozott is hozzám. Nem voltam
izgatott. Nem tudtam mire számítsak, így nem készültem fel semmire.
Bevonultunk a kisterembe, ahol már el voltak rendezve a székek és az
asztalok, meggyújtották a gyertyákat és a füstölőket. A terem fenséges
volt aranyfüstös stukkóival, a három jókora kristály csillárral, és a
cizellált aranyfüstös tükrökkel. Utoljára a Festetics kastély
tükörtermében láttam hasonlót.

A bennem élő nagymacska aznap este ismét
felébredt, de nem szexuális értelemben. Van neki egy másik oldala is, a
védelmező. Ugyanis ugyan ezen az előadáson megjelent egy olyan nő, aki
megsértődött az anyámra, s ezért, a társaságában lévő hölggyel sűrűn
felénk pillongatva, sötét pillantásokkal egyfolytában magyarázott.
Anyám, és én is tudtuk, hogy éppen azt az esetet meséli, aminek kapcsán
gyermeteg módon megsértődött. Bár nyíltan nem mert anyura pillantani.
Éreztem, hogy az alhasamban a zsigereim kezdenek összehúzódni, ami nálam
az igazságtalanság kiszimatolásának biztos jele, s a karomon lévő
összes szőrszál vigyázzba vágta magát. Akaratlanul is eltakartam a
testemmel a nálam 10 centivel alacsonyabbra nőtt szülőanyámat, később
már szándékosan hajoltam rá az asztalra. Éreztem, hogy a bennem élő
nagymacska meghúzza magát, lelapulva, támadásra készen, s szinte
hallhatóan felmorog bennem a figyelmeztetés hangjával. Úgy játszódott le
előttem a jelenet, mintha nem is ember, hanem valóban tigris volnék. A
szőke, rövid hajú nő, akit nem nevezek nevén, nem mert ránk nézni, s
sűrűn megérintette nyakának azon oldalát, mely felém nézett. Talán
tisztában volt vele, hogy őt nézem. Esetleg érezte a pillantásomat.
Minden esetre csendesen, arcán fájdalmas, összeaszott mosolytalansággal
meredt maga elé, vagy társára. A környezetünkben ülő hölgyekkel
kedvesen, jókedvűen eldiskuráltunk. A láma késett, később kiderült, hogy
miután megérkezett, még megvacsorázott. Talán háromnegyed órát
várakozhattunk, mire az első idegen arcok megjelentek közöttünk. A
követői voltak. Párkának, imaláncokat, pokrócokat, szivacsokat hoztak
magukkal, s elhelyezkedtek körülöttünk, akik székeken ültek.

És ekkor megtörtént…

Magam sem tudom a mai
napig, hogy mi volt ez az egész. Talán hasonló helyzetek ihlették meg
legnagyobb költőinket, vagy ejtették gondolkodóba a pszichológusokat,
filozófusokat.

Amikor besietett a terembe, olyan vibrálást hozott
magával, ami azonnal megtalált, megbizsergette a gyomromat, s olyan
érzést keltett, mintha a gerincemet puha szőrmével simították volna
végig. Nem szexuális vágy ébredt bennem. De felvillanyozódtam. Olyan
volt, mintha kint ültem volna a júniusi éjszakában egy üdítő zápor után.
Egyszerűen nem tudtam megmagyarázni a helyzetet.

Magas volt, nagyon
rövid fekete hajjal, csokoládé barna szemekkel és olajos bőrrel. Ismerős
volt valahonnan. Nem a szememnek, nem a lelkemnek. Egyszerűen csak
ismertem valahonnan. A Macska felfigyelt. Ott vibrált benne, hogy talán ő
is az, hogy onnan az ismeretség, az ismerős vibrálás, az illatok, az
érzések. Kölcsönös lehetett a dolog, mert miután összeszerelte a kézi
számítógépet, és elindult kifelé, oda, ahol a lámát sejtettük, megtalált
a tekintete. Az egóm ekkor ébredt fel, s azonnal zavarba jöttem.
Elkaptam a tekintetem, a gyomrom összeugrott, az adrenalinom meglódult, s
igyekeztem másfelé koncentrálni.

Anyámnak is feltűnt a dolog. Ezek szerint
elég látványos volt, mert a társaságunk hölgy tagjai is megjegyezték.
Számomra is különös volt. A kezeim hidegek lettek, s még mindig úgy
cikázott bennem az a felvillanyozó érezés, hogy úgy éreztem, ha a
kezembe tennének egy villanykörtét, azt azonnal működésbe hozom!

Az este folyamán
többször összeakadt a tekintetünk, de mindig én kaptam el a szemeimet.
Tudtam, hogy az egóm már átvette az uralmat. Már koránt sem az a jóleső
remegtető borzongás futott végi rajtam. Már figyeltem arra, hogy milyen
képet mutatok kifelé, kezdtem megjátszani magam. A külsőségek
számítottak, ahelyett, hogy megéltem volna a pillanatot, az érzést. Az
“Én” megjelenéséve már felütötte fejét a félelem, a
lelkiismeret-furdalás a párom miatt (pedig semmit sem tettünk), sőt, még
a féltékenység is, mikor lefeküdt egy nő mellé a földre, pedig vagy
húsz évvel idősebb volt nála.

De az elején,
az az érzés…igazából leírhatatlan. És ahogy összetalálkozik a két
tekintet, megduplázódik az energiaáramlás. Összekapcsolódok. Mikor már
az egó is színre lépett, elbizonytalanított. Már nem tudtam biztosan,
hogy miért pont engem szúrt ki, pedig több csinos fiatal nő is helyet
foglalt közöttünk. Talán nem mertem elhinni, hogy ennyire felkeltetem az
érdeklődését egy jóképű idegennek.

Az előadás
alatt, mikor az agyam már kellőképpen eltompult és eljutottam abba a
bizonyos alfa állapotba, amikor már csak befogadó vagyok, elkezdtek
képek peregni lelki szemeim előtt. Képek, ahol egy félhomályos
helyiségben a falnak dőlve összefonódik a ruhátlan testünk. Bizsergető
élmény volt. Ez az a helyzet, amire azt mondják, hogy izgalmas szex egy
idegennel. Nem tudsz róla semmit, azt sem, hogy honnan jött, mi a neve,
csak annyit, hogy valami elementáris erővel vonz benneteket egymáshoz,
és sehogy máshogy nem tudjátok lecsillapítani, csak, ha szeretkeztek!
Ott valahol, abban a hatalmas szállodában! De igyekeztem elhessenteni
azokat a képeket. A Macska dorombolt, dörgölőzött a bensőmhöz, két lábra
támaszkodott, és figyelte a férfit. Tudtam, hogy Ő vonzódik hozzá, nem
pedig Én. A végén már nem kerestem válaszokat. Úgy éreztem, amikor
készen állok rá, úgy is meg fogom kapni őket!  

Az este vége
felé egyetlen egyszer akadt össze a tekintetünk. Csak bámultam ki a
fejemből, álmosan, a láma előadása hatással volt rám. Az agyam és a
látásom eltompult. Nem koncentráltam semmire. Ekkor sétált be a
látómezőmbe. A szemeimbe nézett. Egy pillanatig tartott. Egy tiszta,
tökéletes pillanat. Ám ekkor az ő egója lépett működésbe. Zavarba jött.
Elkapta a tekintetét, majd óvatosan vissza, s mikor rájött, hogy én még
mindig nézem, ismét zavarában félre fordult. Majd ismét vissza. Majd
elfordultam, ő pedig kisétált a teremből.

Később már nem láttam.
Mi korábban távoztunk anyuval, mint, hogy véget ért volna az előadás.

Azt hiszem ez az a
tipikus találkozás, amikor jobb semmit sem tudni a másikról. Megmard az a
borzongató, különös érzés, hogy láttad már valahol. Az érzés pedig
kölcsönös, de semmi más nem történik.

A lelkek összetalálkoznak, üdvözlik egymást, míg a
földi burkotok még csupán ott tart, hogy félve felméri a másikat. Abban a
pár másodpercben ezerévnyi közös múlt pörög le köztetek egy teljesen
más, számunkra érthetetlen, érzékelhetetlen létezés síkján… ez a tökéletes
találkozás.