(Élet a pasin túl) Lépések egy stresszmentesebb élethez

 Megtaláltam a legjobb mozgásformát arra az esetre, amikor majd
gyermekem lesz 🙂

Az egész úgy kezdődött, hogy barátaink, Tibu és családja letekertek
hozzánk Ágfalváról, hogy együtt fagyizzunk, majd a gyerekekkel menjünk
el a játszótérre. Nekem bizony több sem kellett, elnyaltam egy hatalmas
adag csokoládé fagyit csokoládéöntettel és mogyoró darabkákkal. Isteni
volt!

Tibunak van két gyereke. Zsófi, aki idén lesz nyolc éves, és Marci,
aki most tölti be nyáron a négyet. Mind a kettő igazi örökmozgó,
unatkozni nem lehet mellettük. A fagylaltozás után átvonultunk a
játszótérre. Marci elszabadult, főként a csúszdát favorizálta! Zsófi
pedig egy idő után, mikor megunta, hogy csak külső szemlélőként vesz
részt a játszótér életében, odaszalad hozzám.

-Gyere Joyo. Játszunk valamit.

Úgy is elegem volt már az üldögélésből, bolond módjára beszaladtam
vele a játszótér területére, s azonnal birtokba vettük a mérleghintát.
Libikókázni kezdtünk. Mivel volt köztünk némi aránytalanság, főként
nekem kellett löknöm és megtartanunk magunkat. Így kemény munkára
kényszerítve a felső combizmaimat. Negyed órán keresztül pattogtunk a
játszótér szélén, a gyomrom liftezett, nagyokat kacagtunk, úgy őszintén,
igazán, gyomorból. Nem éreztem a koromat. Igen, kortalan voltam. Nem is
gyerek, nem is felnőtt. Csupán egy játékos kis lélek, aki önfeledten
megéli a pillanatot. Amit és ahogyan mindig is kellett volna.

Végül győzött az egó. Elfáradtam, majd újra leültem a fűre terített
pulóverre. Később átsétáltunk egy másik játszótérre. Ahhoz, ami a
legközelebb van a mi tömbünkhöz. Marci itt is nagyon jól érezte magát,
főként, mert két hatalmas csúszda is a rendelkezésére állt. 🙂 Édesek
ezek a gyerekek. Imádom Marcit, egészen addig, amíg nem vág játék
traktort a fejemhez.

Zsófival hintázni kezdtünk egy vastag kötélből készült faltörőkosra
emlékeztető hintán. Ő elöl ült, én pedig hajtottam. Ebben a
“gyakorlatsorban” a vádliimat sikerült alaposan megdolgoztatnom. És nem
hagyhattam abban, mert hatalmas boci szemekkel nézett rám, hogy még
játsszam vele. Többször lábat cseréltem, s kezdtem a játékot edzésként
is felfogni.

Később Marcival és Zsófival falat másztunk. Bizony, bizony. Van a
játszótéren erre lehetőség. Konkrét színes kapaszkodókkal, akárcsak a
falmászó termekben. És egy körnél nem lehetett abbahagyni! Újra és újra
megmásztuk, csúszdáztunk, felkúsztunk a tűzoltópóznán, vijjogtunk,
nevettünk, sikoltoztunk. Még apám is beszállt közénk.

Élvezetes, tökéletes délután volt. Sikerült teljesen elfáradnom.
Párom mellkasára hajtottam a buksimat, s pillanatok alatt elnyomott az
álom!

Másnap reggel pedig rám köszöntött az izomláz! A térdem feletti
részen régóta nem érzett izmaimat köszönthettem. Úgy tűnik, hogy a Leg
Magic ezeket a részeket nem dolgoztatja meg elég rendesen. Kitotyogtam a
fürdőszobába. Éreztem a farizmaimat, a combjaimat, a vádlimat, a váll
és karizmaimat. Úgy éreztem magam, mint akit egy husánggal agyonvertek!
De nem zavart. Csupán a lépcsőn való lefelé közlekedésnél.

Ez az eredménye, ha aktívan részt veszel egy gyerekkel az játszótér
életében! Azt hiszem, hogy ezt hetente jó volna megismételni!

Mostanában amúgy sem álltam rá a Leg Magic-re. Pillanatnyi gyengeség!
Csupán ennyiről van szó. És mérleget sem húztam elő az elmúlt három
napban a fürdőszoba szekrény alól. Nem volt hozzá kedvem, vagy idő nem
jutott rá. De a mai napon folytatom az edzéseket. Új elemekkel
gazdagítva a repertoárt.

Szorítsatok. Holnap reggel mell ultrahangra megyek, hogy megnézzék, a
mellemben három éve felfedezett csomó milyen állapotban van. Valószínűleg apad. Mert önmagában már kb egy éve nem fáj, nem is érzem.
Szinte meg is feledkeztem róla. Ami nem baj. De minden évben egyszer el
kell mennem ellenőriztetni. Szóval holnap reggel 8kor, drukkoljatok.

Legyen nagyon szép napotok! 

 Vannak olyan pillanatok, amikor az ember rádöbben, hogy mennyi
tanulnivalója van még az életben, hogy mennyit kell még fejlődnie
lelkileg. És arra, hogy minderre a legjobb trénerek a saját
családtagjai. Igazság szerint elmondhatom, hogy kivételesen jó a
kapcsolatom az apámmal. Ez annak is köszönhető, hogy hamar meg tudjuk
beszélni a problémáinkat egymással. Ilyenkor általában olyanok vagyunk,
akár egy nagy olasz család (két személyben), és beszélgetünk. Ez a külső
szemlélőknek általában üvöltözésnek és veszekedésnek tűnik. Ordítunk,
csapkodunk, földhöz vagdosunk mindent, ami a kezünk ügyébe kerül –
tálat, poharat, lapátot, cipőt, kutyát, labdázó gyereket – majd, miután
mindent kiadtunk magunkból, megöleljük egymást. Mi így szoktuk megoldani
a problémáinkat, és ezt jónak is tartjuk, mert legalább egyikünk sem
kap agyvérzést!

A legtöbb esetben békésen, vagy éppen humorosan  el kommunikálgatunk
egymással  🙂 Ő Bak, én Ikrek vagyok. Szó szerint ég és föld.

De sajnos vannak olyan esetek, mint a ma reggeli is, hogy képtelenek
vagyunk egymással ember módjára kommunikálni. Sokszor éreztem úgy, hogy
atyámnak magas elvárásai vannak velem szemben. Igazság szerint ezek
normál elvárások, csak én nem vagyok az a fajta, aki képes őket
teljesíteni. Így ma reggel is úgy alakult a helyzetünk, hogy úgy
éreztem, egyszerűen nem tudok megfelelni apám neki…

A mai napon ott borult ki a bili, hogy miért nem pakoltuk szét a
szobámat párommal, mikor tudtam, hogy ma jönnek a T-home-osok, bekötni
az üvegoptikát és az új internetet. Tegyük hozzá, hogy mikor reggel
párommal ő szétpakolt, hogy majd a szakik mindenhez hozzáférjenek,
élhetetlenné vált a szobám.

-Apa, nem látok bele a fejedbe, hogy hogyan gondoltad.  De, ahogy
elnézem, ha mindezt tegnap este megcsináljuk Zsoltival, akkor nem tudjuk
kihúzni az ágyat.

Mindezt igyekeztem kulturált, visszafogott hangnemben előadni, mert
éreztem, ha úgy csinálom, ahogy első felindulásomban éreztem, akkor
megint csak nem ússzuk meg üvöltözés, veszekedés nélkül.

Megismétlem…nagyon, nagyon, nagyon szeretem az édesapámat! De
egyszerűen nem férünk össze.

Talán ki kellett, hogy jöjjön belőlem a feszültség. Talán egy olyan
vidám, boldog nap után, mint a tegnapi, eleve el van rendelve, hogy egy
hasonlóan pocsék helyzet érkezzen, hogy kiegyenlítődjenek az energiák.

Apám tőlem a könnyedséget tanulja, én tőle, pedig azt, hogy miként
váljak rendszeretőbbé és összeszedettebbé. Kemény harcok ezek, de sosem
fújunk egymásra sokáig. Évekkel ezelőtt ennél brutálisabb volt a
helyzet, akkor még ő is jobban be volt csontosodva.  Nehezebben tűrte a
rendetlenséget. Pedig akkora kupleráj nem uralkodott a lakásban, csupán,
mint a legtöbben, ahol mindegyik tag dolgozik. A hétvégéken így is
mindig takarítottunk. Neki szüksége van a drámáira, a hisztikre, a
dühkitörésekre, nekem pedig a csapkodásra (főleg ajtó), és a sírásra.
Utána összeölelkezünk, és mind a kettőnknek jobb. Újra szent a béke.  

Szóval nagyon, nagyon, nagyon sok mindent tanulhatunk a
családtagjainktól. 

Ők azok, akiket nem válogathatunk meg. A menekülés pedig nem megoldás!

 Örömtánc

Két egyszerű
szó kapcsolata, mely a felhőtlen boldogságot jelenti számunka. Feltűnt
már neked, hogy a boldogság a legtermészetesebb állapotod? Hogy olyankor
hatalmas erőt érzel magadban, hegyeket tudnál megmozgatni,
lehetetlennek tűnő feladatokat csinálsz meg, nagyobb sikereket érsz el,
az emberek is szívesen keresik a társaságodat, és csak úgy egyszerűen jó
létezni…

Tanulom,
tapasztalom, érzem, élem. Csodálatos. Felemelő. Földöntúli. Élvezetes.
Energetikus. Vonzó. Hihetetlen és egyszerre hihető. Nyugtató.

A boldogság
ígérete ott rejlik minden kósza mosolyban. A mosoly pedig kulcs az
emberekhez! Ha rá mosolyogsz embertársadra, azzal feléled benne a
remény, az öröm pislákoló pici szikrája, s ebben a mai világban, amit az
emberek szerint a sötétség tart jelenleg uralma alatt, felviláglik egy
pici fénysugár. A te mosolyod, a te boldogságot, a te fényed, a te
örömöd. Add tovább, gyújts újabb lángokat, melengesd meg mások szívét
egy futó mosollyal, egy apró kis kedves gesztussal, s meglátod, minél
több fény világlik fel, annál kevesebb lesz a sötétség. Az emberek
kezdenek ébredezni. Tudják, érzik, hogy az, ami a világon van, nem jó.
Hogy átlépünk egymáson, csak az érdekek, a pénz, a dicsőség hajt
bennünket, nem érdekleve, hogy hány reményt és lelket törünk össze a
magunk győzelme árán.

Feltűnt már neked,
hogy nem akkor vagy igazán boldog, amikor kineveznek, téged ünnepelnek,
sok pénzt birtokolsz? A boldogság sokkal inkább azokban az apró
dolgokban rejtőzik, amiket sokszor észre sem veszel, csak éled, s úgy
érzed, hogy minden rendben van, ez a természetes. Amikor egy kisgyermek
rád mosolyog. Amikor együtt vagy a nagymamáddal a kertben, a parkban,
vagy a lakásban, és beszélgettek, őszintén beszélgettek, és megszűnik az
idő. Amikor egyszerűen csak fekszel az ágyban, melletted van a párod,
nem csináltok semmit, csupán ott vagytok, fogjátok egymás kezét, és
érzed, hogy ez jó. Nem tudod megmagyarázni, hogy miért. Egyszerűen csak
jó. Úgy érzed, hogy ez mindig is így volt elrendelve, ennek így kell
lennie. A lelked szárnyal, a tested nyugodt, az idő pedig megszűnik
létezni. Ez jó.

Elárulok egy
titkot neked. Tudod miért érzed természetesnek mindezt?

Nem?

Azért, mert ez az
ember természetes állapota. Bizony. A BOLDOGSÁG. Csupa nagybetűvel. Nem
hiszed? Olvasd csak el újra, és gondolt át. Emlékezz. Emlékezz a
legszebb pillanataidra. Azokra, amikor megszűnt az idő. Amikor csak jó
volt. Egyszerűen jó volt. Amikor mindenre képes voltál. És még most is
képes vagy. Csak hangold át magad. Hangold magad arra, hogy befogadd és
megéld a boldogságot.

Kiskorunktól
kezdve arra neveltek bennünket, hogy élni gyötrelem, élni rossz, minek
is örüljünk, miért nevessünk. Illetlenség, mások ostobának néznek. Mit
fognak gondolni? Kit érdekel? De most őszintén? Ki a csudát érdekel? Ők
is nagyon jól tudják, hogy nem a szorongás, az önsanyargatás, a
depresszió, azaz a lehangoltság az, ami neki jót tesz. Amitől a
maximumot tudja nyújtani. Ő, egyszerűen élvezi azt a kéjt, amit az
önsajnálatban való vekengés nyújt. Szeretetet koldul másoktól!

Tudod miért nem a
kinevezések, a nagy pénzösszegek, a nyilvános szereplések nyújtják az
igazi örömöt? Azt, amitől szárnyal a lelked? Pontosan azért, mert nem a
lelkednek, hanem az egódnak szólnak. Az egó pedig földhözragadt,
anyagias, zsugori, féltékeny, önkényeskedő. Egy darabig fürdik az
elismerésben, az örömben, ám, egy idő után felüti fejét a félelem, hogy
mindezt elveszik tőle. És az öröm félelembe fordul át.

Amikor a lelked
örül, azt az élményt senki sem veheti el tőled. SOHA! Mert az időtlen.
Örök. Megismételhetetlen, de mégis állandó.



Nyílj
ki testvérem! Nyisd ki a szemeidet, és nézz körül. Nézz körül az
időtlen lélek szemével. Vedd észre a rügyező fákat, a szirmukat bontó
virágokat, a buja zöldbe borult réteket. Nyisd ki a füled, és figyelj az
autókon és a civilizáció zaján túlra. Halld a madarak ősi, gyönyörű
dalait. Szimatolj körbe. Érezd a fa, a fű, a föld, a víz, a levegőben
szálló virágillatot. Ébredj fel. És élj!

És éld meg, hogy…. MOST JÓ! 🙂 

Kezdem összeszedni magam. Igazam volt, a takarítás nagyon sokat segített. A mai napon kint jártam a bolhapiacon. Igaz, hogy semmit sem sikerült értékesítenem, de ráébredtem arra, hogy nem estem ki a gyakorlatból, és szeretek kint lenni, csupán meg kell találnom azt az árukészletet, amivel boldogulok. Ugyanis, apám hangfal és lejátszó gyűjteményével ne sok mindent tudtam kezdeni. Maximum az árakat daloltam az érdeklődőknek, és álltam a sarat, mikor pofátlanul alkudni akartak (4000 Ft-os autóba való dupla hangfalat 1000 Ft-ért, mikor alig volt használva!). Tudom, hogy ez a bolhapiac, de mindennek meg van itt is az ára, és az értéke. Ne kötekedjen velem. Tisztában voltam vele, hogy bőrszíne és kultúrája alapján, ennek a fickónak lételeme az alkudozás. Nem is vettem annyira magamra. Később a fia is bepróbálkozott nálam, de neki sem engedtem. Nem az előítéletek… egyszerűen többet ért a hangfalszett 🙂 (Velük abszolút semmi bajom, sőt, az életvidámságuk kimondottan imponál!)

Két évvel korábban megvolt az az árukészlet, amivel jól boldogultam. Könyveket értékesítettem az érdeklődőknek. Régebbit, újabbat. Ékszereket, plüssállatokat.

Így rá is ébredtem, hogy miként tudnék rendet teremteni a lelkemben, a környezetemben, és az anyagi helyzetemben. A lomtalanítás során átválogatom azokat a dolgaimat, amiket ki tudnék vinni a bolhapiacra. Több helyem lesz (Ruhásszekrény, ékszeres fiók, könyvespolc), és kicsit rendeződik az anyagi helyzetem, ahhoz, hogy meg tudjam venni a VOLT fesztiválra a bérletemet, és legyen költőpénzem is. Azt hiszem, hogy a következő hetet a lomtalanítással töltöm. Amúgy is kicsit szűkösen vagyok a szobámban, ugyanis, áthozták a várkerületi lakásból az ágyamhoz tartozó két fotelt, hogy ne essen baja a festés során. Még azoknak sincs meg a pontos helye. Mindig büszke voltam arra, hogy nagy a szobám. Ez az elmélet ezzel meg is dőlt! 🙂 

*****

Párommal mind a ketten gőzerővel nekifeküdtünk az álláskeresésnek. Protekciómat kihasználva időpontot szereztem neki a munkaügyi központba, hogy nyilvántartásba vegyék, ugyan akkor, ő már keresi az álláslehetőségeket. Főként kifelé szeretne orientálódni, de most, mintha lenne egy lehetősége arra, hogy egy szerszámgépeket értékesítő cég területi képviselője legyen céges autóval és mobillal. Ehhez tegnap este tizenegyig írtuk az önéletrajzát, a mai napon pedig megfogalmazzuk a motivációs levelet. Durva, hogy egy ilyen levélben közel áll az ember a seggnyaláshoz, ami egyikünknek sem tartozik a jelleméhez, de itt azt tehetné amit amúgy is szeret. Jól ért ezekhez a gépekhez, ismeri őket, ami sokban könnyíti az értékesítést is. Továbbá 18 éve a kereskedelemben dolgozott, így nem kevés gyakorlati tapasztalata van. Én segítek neki, amiben csak tudok, és amennyiben megkér rá. Ezen kívül csak szorítani tudok 🙂

Szombaton magam is jelentkeztem egy állásra. Az egyik soproni hotelba programszervezőt keresnek. Két helyen is megtaláltam a hirdetést. Különös, mert az újságban, ahol először olvastam, és kedvet kaptam hozzá, még úgy hirdették, hogy felsőfokú szakirányú végzettség és angol nyelvtudás kell hozzá. Fellelkesedtem, mondván…

-Végre egy olyan munkalehetőség, ami a diplomámnak megfelelő!

…Később megtaláltam ugyan ezt a hirdetést a munkaügyi központ honlapján, ám itt már középiskolai vagy technikumi végzettséget adtak meg, angol nyelvtudással, bruttó 80-ért havonta. Nem kedvetlenedtem el, csupán nem értettem a dolgot. Akkor, most tulajdonképpen milyen végzettségű embert keresnek? És, ha felsőfokú végzettségre van szükség, akkor miért csak 80 bruttót adnak? Természetesen a két hirdetés olvasása között küldtem el az e-mailes jelentkezésemet. Majd pár hét múlva kiderül, egyáltalán foglalkoztam-e az önéletrajzommal. Még a sörgyárból sem jeleztek vissza, pedig oda 3 embert kerestek, és már egy hónapja jelentkeztem. Azt mindig is köcsögségnek tartottam, hogy még annyit sem vakkantanak vissza, legalább e-mailben, ami nem tart tovább pár percnél, hogy: “Sajnálattal közöljük, de nem felelt meg!” 

Ezúton küldöm reklamációmat az Univerzumnak! Egy hónapja rendeltem magamnak, egy végzettségemnek, gyakorlatomnak megfelelő alkalmazotti jogviszonyban lévő, jól fizető munkalehetőséget. És még mindig nem kaptam meg! Kérem kicsit sürgessék meg! Köszönöm.

Bár most kaptam egy alkalmi munkalehetőséget. A KSH-nak (Központi Statisztikai Hivatal) kell felmérést készíteni. 100 címet adnak meg, ahol ki kell töltetni egy kérdőívet és alá kell íratni a kedves állampolgárral. Ha mind a 100 címet teljesíti valaki, az a levonások után közel 120 ezer forintot kap. Mindez 3 hét. Június 1-től 21-ig. Jelnek értelmeztem, hiszen aznap van a születésnapom! 🙂

Majd kiderül. Felvették az adataimat, hamarosan értesítenek, hogy mikor és hol lesz pontosan a felkészítés, majd Győrből kiküldik a kérdőíveket és megkapom a címlistát. 

Addig is küldöm tovább szorgalmasan a jelentkezéseket az álláshirdetésekre, szorgoskodom atyámnál a nagy üzletben, és kijárok a bolhapiacra. 🙂

Mindig van annyi pénzem, hogy kényelmesen megéljek belőle!

Legyen mindenkinek nagyon szép hétvégéje!

 A mai napon jártam a nőgyógyászomnál.
Semmi tünetem nem volt, egyszerűen szerettem volna túl lenni az éves
rutinellenőrzéseken és a rákszűrésen. Tudjuk, hogy nem valami kellemes élmény
ott feküdni azon a vizsgálóasztalon, egy fehér, agyon világított
helyiségben, lábaink a kengyelben, miközben egy férfi matat
rajtunk/bennünk.

Az elmúlt három év alatt három
különböző orvos kezei között fordultam meg. Farsid dokitól igyekeztem
elmenekülni. Igazság szerint semmi bajon nem volt a személyével és a
módszereivel. Egyszerűen az a tudat bántott, hogy anno Gé vitt el hozzá,
mert az ügyfele volt, így protekcióval könnyedén bejuthattam hozzá
bármikor. Miután véget ért a kapcsolat, azon voltam, hogy minden rá
emlékeztető dologtól megszabaduljak. Ezért szerettem volna orvost is
váltani. A második választásom is jónak bizonyult, ám egy éven belül, a
kedvenc kis szőke dokim magán praxist nyitott és elment a kórházból.
Ezek után bejelentkeztem a főorvoshoz, bár sokan nem ajánlották. Később
megtudtam, hogy miért. A betegek nála futószalagon jöttek-mentek. Sok
mindent nem lehetett tőle megkérdezi, mert nem nagyon vett emberszámba. Ő
a munkáját végezte.

Ezek után úgy éreztem, jobb ismét
orvost váltani, és visszamentem a kis arab dokimhoz, akivel addig is
elégedett voltam, csupán túlságosan sértett és makacs. Mindenhol
spionokat véltem, mindenhonnan azt vártam, hogy faggatni fognak (ami
többször be is jött), és minderre abban a törékeny állapotban nem
vágytam. Azóta már jól vagyok. Így két hete fogtam magam, lesétáltam a
kórházba és időpontot kértem Karizmához. (Így hívom, mert nagyon
hasonlít az igazi nevére!) A mai napon pedig megvizsgált. Lehet, hogy
nem ismert fel, vagy csupán a népe kultúrájánál fogva diszkrét. Nem
kérdezett semmit a múlttal kapcsolatban. Nem is az volt a dolga.
Feltette azonban az általános kérdéseket, amit ilyenkor szoktak.

-Utolsó menzesz…

-Mivel védekezik…

…hasonlók. Közben folytatta a
vizsgálatokat. Talán most először voltam úgy a nőgyógyászaton, hogy
rendben voltak a dolgok. Se fertőzés, se hámsérülések. Egyedül az
ultrahang során hümmögött. Miután felöltöztem, kiderült, hogy miért. 

-Úgy néz ki, hogy a jobb petefészkén
van egy apró kis ciszta. A menstruációs görcsei mennyire erősek?

-Szerintem amennyire normális. Már
amennyire normális lehet.

Próbáltam nem megijedni, de ha az
ember egy vizsgálat után az orvosa szájából meghallja azt a szót, hogy
ciszta, száz százalék, hogy egy pillanatra besokkol. Természetesen
megnyugtatott, hogy nincs gond. Fél év múlva jöjjek vissza kontrollra.
Amennyiben vérzészavarok lépnek fel, vagy erős alhasi fájdalmai vannak,
menjek vissza.

Valóban igyekeztem nem bepánikolni.
Bár egy magamfajta hipochondert könnyű megijeszteni bármilyen kórral.
Elmondtam a családomnak. Egyedül csak az anyám ijedt meg. A párom
aggódott, de hamar meggyőztem, hogy minden rendben van. Megkértem, hogy
21-én a mellultrahangra kísérjen el, mert mindig is utáltam egyedül
elmenni ilyen helyre. Megígérte, hogy eljön velem. Én pedig
öngyógyításba kezdtem azáltal, hogy pozitív gondolatokat generálok.
Hasznossá tettem magam. A kapcsolataimat felhasználva, pedig időpontot
kértem neki hétfő reggelre a munkaügyi központba. Királylány vagyok, mi?
😀

Legyen nagyon szép napotok!     

 Oké, még nem tudom erről a helyzetről, hogy jó, avagy rossz, de úgy néz ki, hogy ma volt az utolsó, hogy párom bement a Céghez dolgozni. A mai napon megkapta a papírjait és a végkielégítését. Úgy néz ki, hogy egész jól viseli. Azt hiszem, hogy most már nyugodtan orientálódhat másfelé. Ahogy azt szerette volna. Legfőképpen a határon túlra. Ő a németet tanulja, én pedig az angolt. Később becsatlakozom mellé, ám előbb, azaz Augusztusban végre, sikeresen leteszem a középfokú nyelvvizsgámat. Tudom, most már ideje. De nyilván nem én vagyok az egyetlen, aki ennyiszer  nekiveselkedik egy nyelvvizsgának. Már meg sem lepődöm magamon. Még egy dolog, amin változtatnom kell. Ez nem olyan tulajdonság, aminek csak pusztán elfogadom a létezését. Megnevezem, elfogadom és igyekszem változtatni rajta.

Most az a fontos, hogy támogassam a páromat. Lehet, hogy nem látszik rajta, de nyilván rosszul esik neki, hogy már nincs szükség a munkájára. Ugyan akkor… azt hiszem ő is úgy gondolja, hogy új lehetőségek nyílnak meg előtte.

Még egy program, amit közösen csinálhatunk. Együtt keresünk munkát.

Ez nem valami vidám, de pozitívan is felfoghatjuk. Majd kiderül.

 Remek dolgok történtek mostanában!
Illetve az elmúlt két napban. Most, ami a legjobban feldob, hogy jelen
pillanatban apám új laptopjáról pötyögtetek 🙂 Bizony, saját maga
helyzetének megkönnyítésére vásárolt magának egy hordozható
számítógépet, amit itt az üzletben az asztali helyett tud használni,
ugyanis, az tönkrement. Amúgy is leszolgálta már az idejét szegény.
Hagyjuk csendesen eltávozni az égi ektrogyűjtőbe. Most még felfedezzük
az új jövevényt, kitapasztaljuk a személyiségét, meglátjuk mennyire
alkotunk jó csapatot 🙂

Az esemény, ami miatt mégis rávettem
magam, hogy írjak, az a tegnapi napon következett be. Büszkén jelentem,
hogy a mozgás terén kitartóbbnak bizonyultam, mint valaha! Immáron egy
hete elszántan edzek. Napi 15 perc Leg Magic, és 200 hasprés a fitt
labdán. Reggelente a mérlegen is látom az eredményt. Nem, nem fogyok,
szépen stagnálok 66.5 és 66.9 kg között, mindegy, hogy mennyit ettem
este vacsorára. (Oké, ez azért némi túlzás. Azért előfordul, hogy egy
nagyobb családi vacsora után, még a reggeli produkció után is 67.5 kg
körül mozgok.) Mindegy. Szívesen nézek reggel és este a tükörbe.
Formásodnak a lábaim, gömbölyödik a fenekem, a hasam pedig szépen
laposodik. Tegnap reggel ugyan úgy öltöztem fel, mint mostanában mindig a
munkához. Három pulóver, sötét farmer nadrág, amit belegyűrtem a
sötétbarna magas sarkú csizmámba. Frissen mosott hajamat félig
összefogtam. Sminket most sem tettem fel. Éppen a lépcsőházban vonultunk
lefelé, mikor apám rám nézett, s olyan bókot hallatott, ami valóban
ritkaság számba megy tőle!

-Nagyon szép vagy
Joyo. Azt hiszem, hogy magadhoz képest most értél meg.     

Meglepődtem, és szerintem el is
pirultam. Atyám esetében nagyon ritka, ha nekem bókol. Ezek szerint
valóban jól nézhetek ki. És az az igazság, hogy jól is érzem magam. 24
éves leszek. Azt hiszem most érem el azt a kort, amikor az eleve szép
nők valóban szépek, minden cicoma, beavatkozás és vakolatnyi smink
nélkül.

Lehet, hogy nővé értem? 😀

Az eredményeket nem csupán a közeli
hozzátartozóim veszik észre. A tegnapi napon jártam a kozmetikusomnál,
hogy szabadítson meg a fölösleges szőrmennyiségemtől. éppen hogy
felfeküdtem a gyantázó ágyra, E a lábaimra csodálkozott.

-Te fogytál, Joyo?

-Nem. Edzeni járok – feleltem.

-Hogyan?

-Leg Magic-en.

Innentől fogva, az elkövetkező 15
percben, míg engem nyúzott, megvitattuk a különbséget a Leg Magic és az
utánzatok között, valamint barátian figyelmeztetett, hogy ne essem
túlzásba, mert egy idő után a combjaim inkább vastagodni fognak az
izmoktól.

-Ezt nem tudom túlzásba vinni, mert
egy 15 perces köredzést követek. A CD-t a géphez adták. Ebben az
edzésben nem csak a külső és belső izmokat mozgatom meg, de az első és
hátsót is.

Ebben kimerítettem a lábgép
reklámozásának fogalmát 🙂

Örülök, hogy már látványos eredménye
van az edzéseknek. És nem, abszolút nem érzem megterhelőnek. Tegnap
este, ugyan kicsit győzködnöm kellett magamat, hogy elővegyem és neki
kezdjek, de amint elindítottam a programot és ráálltam, már nem volt
probléma. Igazság szerint élvezem ezeket az edzéseket. Ha nem csinálom,
hiányozni kezd, bár heti egy pihenőnapot beiktatok. Ez általában a
vasárnap. Legalább is a múlt héten beiktattam egyet. Ha nagyon hiányom
volna, esetleg megpróbálok jógázni.

******

Az elmúlt
két napban visszaolvastam az archívumomat. Egyenlőre nem szeretnék
belemenni a lelkizésbe. Talán azért írok ilyen sablonos, szárazabb
témákban, mert kicsit magamba zárkóztam. Amolyan lelki-nagytakarítást
végzek. Ehhez a fizikai világban hozzájárul majd a szobám kitakarítása,
lomtalanítás és egy szekrény és annak tartalmának felszámolása is. Én
már csak ilyen vagyok. Ha káosz van benne, takarítani kezdek, bárhol is
tartózkodom. Otthon, az üzletben, az utcán… az a ciki, mikor
vendégségben kezdek pakolászni!

Szóval még
van néhány dolog, amit májusig mindenképpen szeretnék helyretenni
magamban. Ebben sokat segít az edzés, mert levezetem a feszültséget.
Mielőtt felmerülne benned a kérdés, inkább elejét veszem, és válaszolok
rá. Csak elenyésző százalékban van köze Gé-nek ehhez a káoszhoz! Ez
inkább önmagamból indul ki. Felesleges kívülről keresni.

Most inkább
visszatérnék a vidámabb és egyben semlegesebb témákhoz, mielőtt újra a
sírás kezd kerülgetni. (Elnézést)

Na mármost,
visszaolvastam a régi bejegyzéseket. Megtaláltam a legelső méréseimet,
amiket a 2008-as karácsony után végeztem. Utána előbányásztam az én kicsi
könyvtáramból a fogyi-naplómat. Összehasonlítottam a legutolsó
eredményekkel. Sikerült megdöbbentenem magam. Az elmúlt két évben a
derekamból sikerült lefaragnom 12 centimétert. 80 centivel indultam,
mostanra pedig elértem a 68-as derékbőséget. A combjaimból külön-külön
4-4 centi, a csípőmből 5, a fenekemből szintén 5 centiméter ment le. Ami
pedig a súlyomat illeti, a 2008-as 72 kilóból mára, (bár állandó
hullámzással) de 66.5 kilogramm lett. 

Büszke
voltam, és még vagyok is magamra. Azt hiszem jól haladok az
életmódváltás útján. A mozgás már megvan, a szervezetem hozzászokott, és
hiányzik neki, ha nem kapja meg. Az étkezésén az egész család
változtatott, így könnyebb dolgom volt. Már csak a gondolkodás módomon
kell reformálnom. És ez lesz a nehezebb. Bár, most Müller Péter Varázskő
című művét olvasgatom. Általában tud nekem segíteni. Vasárnap este,
pedig elmegyünk az előadására, ami az Örömtánc címet viseli. Kíváncsi
leszek.

De
elindultam már egy úton. Azon kell dolgoznom, hogy ne forduljak vissza! 
 

 Jelentem, jobban vagyok! Ezt
különösen azon tudom lemérni, hogy miként viszonyulok a szexuális
életemhez és a páromhoz. Ha elégedetlen vagyok, ha marom  magam, ha
káosz uralkodik bennem, az kihat a nemi életemre is. Fájdalmaim vannak,
nem kívánom, elbujdokolok. Tegnap este azonban, teljesen spontán
szeretkeztünk a pucér ágyon. (Na jó, előtte egy szál kis pólóban és bugyiban elénekeltem neki Postássy Juli Puszi-Nyuszi-ját!)

Már nem fájt! Élveztem és teljesen át
tudtam magam adni az aktusnak és az élvezetnek. Öleltem magamhoz,
karmoltam, haraptam, összenevettünk, elmélyedtünk egymás szemeiben, és
nem akartam, hogy vége szakadjon! Reggel, kezemben a kávés bögrékkel,
mosolyogva ébresztettem fel. Tisztában vagyok vele, hogy nagyon
szeretem, és ha gondok vannak a szexualitással, akkor nem benne, vagy
bennünk van a hiba. Hanem bennem. A lelkivilágomban. Innen érzem, hogy
most jól vagyok! Már jobb az étvágyam is. A mozgással kapcsolatban sem
változott az elszántságom. Ugyan úgy fellépek minden este a Leg
Magic-re, és lehúzom a 15 perces programot. Egyre jobb a hátam is, bár
olyan, mintha egyetlen, pici ponton le volna tapadva az izom. Bár azt
hiszem, lassan újra próbálkozhatok a Fitt labdán való haspréssel.

Továbbá… nyílt egy új üzlet nálunk a Rákóczi utcában. Abrakolónak
hívják, és csupa egészségesnek tartott ételt árusítnak. Bár inkább
vegáknak javasolt, ugyanis húst még csak nyomokban sem tartalmaznak az
ételek! Ellenben…remekül lugosítanak, és mivel házikészítésű, így
elvileg adalékanyag menentes, tápláló ételeket kapunk. Nincsen fehér
liszből készült termékük, mindent tönköly lisztből készítenek,
mibenféle élesztőgomba nélkül. Ezek azok a fajta táplálékok, melyek
felpörgetik az anyagcserét, és segítenek kisöprni a régóta
felhalmozódott és ki nem ürített salakanyagot, mert szinte ledörgölik a
bélbolygokról a fehér lisztből ott maradt anyagokat. Készítenek zöldség
és gyümölcs turmixokat, olyan kenyeret, mely nem tartalmaz élsztőt, de
súlya van és olyan tömör, hogy két kisebb szelet, egy kis lekvárral megkenve, bőven jóllakat! Azt nem mondom, hogy vega leszek, de olykor vásárolhatok ott! 🙂

  *****

Ma már végeztem a dolgommal itt az
üzletben. Elkezdtem a blogomat olvasgatni a legelejétől kezdve. Még
csupán 2007 márciusánál tartottam, mikor olyan bejegyzésre bukkantam,
amit úgy éreztem, újra meg kell osztanom veled. Talán már gyógyultam.
Talán már ráébredtem, hogy ostobaságot csinálok azzal, hogy emésztem
magam, bár akkor még csupán két hónap telt el a szakítás óta. Szeretném
neked megmutatni… Fogadd szeretettel…

 “Ma
olvastam egy érdekes cikket a Nők Lapja főoldalán. A Jóniról, vagyis a
női nemiszervről szólt. Én most nem erről szeretnék értekezeni, hanem
úgy egészben a női testről. Minden nő úgy érzi, hogy túl sokat várnak
el tőle. Legyen mindig ápolt, szőrtelen, lehetőleg olyan vékony, mint a
kifutók modelljei és trendi. Állja meg a helyét a munkában, mint anya,
mint szerető, feleség. Nem csodálom, hogy sok nő depressziós, étkezési
zavarai vannak. Talán a média a legfőbb ok. Mert olyannak kell
lennünk, mintha a címlapról lépnénk le. Ráadásul azt is belénk nevelik,
hogy a nőiességünk legfőbb jelzőrendszere, a menstruációnk mekkora
próbléma. Minnél gyorsabban túl kell rajta esnünk. Pedig a
régi időkben megünnepelték az első menstruációt, és a menstruáló nőket
mindig kímélték, és nagy tisztelet övezte őket. Na de ma? Valóban olya
szörnyű? Valóban hátráltat minket? Én a magam részéről örülök mikor
megjön, mert újra bebizonyosodott, hogy termékeny nő vagyok.

A modern nő szégyenli a testét. De miért is?   Túl
kicsi a mellem! Széles a csípőm!  Miért nem tudok olyan vékony lenni,
mint az a lány a címlapon? Olyna jól áll rajta az a fürdőruha! Nekem
miért vág be?

Tudom, hogy csupán 21 éves vagyok,
mégis megtanultam pár dolgot. Igazából csak mi támasztunk magunknak
ekkora elvárásokat. Mert mit lát a férfi, ha ránk néz? Nőt. Úgy
tűnik, hogy a férfiaknak az tetszik rajtunk, ami nekünk nem. A kerek
csípő a termékenységet és a nőieséget jelképezi. A mellek szexuális
szimbólumok mérettől függetlenül. Persze a legfőbb gondunk mindig is
ide korlátozódtak. Mekkora mell az ideális? Mi a szép? Tulajdonképpen a férfiak mindegyiket szépnek találják. És itt nem véletlenül emelem ki a férfi szót.
Ugyanis mindanyian tapasztaltuk tizenévesen, hogy a korunkbeli srácok a
nagymellü macák után forgolódtak. Ez természetes. Érnek szexuálisan,
náluk az a lényeg, hogy kinek van nagyobb mellü barátnője. Persze ez
előbb-utóbb háttérbe fog szorulni és rájönnek, hogy a női test
mindenképpen szép.

Csak egy jótanáccsal tudok szolgálni.
Szeressük a testünket,kényeztessük, és majd meglátjátok, másképp
fogtok gondolni magatokra.”

 Szerettem
volna készíteni magamnak egy tablót, hogy összehasonlíthassam az elmúlt
négy év változásait a külsőmön. Hullámhegyen és hullámvölgyön,
mélypontokon át…

Furcsa, hogy az ember lelkiállapota
mennyire tükröződik a testén! Azt hiszem igaz lehet a mondás: “Ép testben, ép lélek.!” De
megfordítva is igaz! Ha sérült a lelked, kívülről is meglátszik. És ha
meggyógyítottad maga, hamarosan a külsőd is pozitív irányba kezd
változni!

A;
2006 karácsonya. 74 kg-os voltam és magamba zárkózott, kifelé haladva
egy rossz kapcsolatból. Nem adtam
magamra, mert úgy éreztem, felesleges. Se “Szeretlek!“, se “De
csinos vagy”, de még azt sem mondta, hogy “Kicsit jobban odafigyelhetnél magadra!”
Ő sem figyelt már rám. Már nem építettük a kapcsolatunkat. Ő
változtatni akart rajtam, mint mindig. Legyek teljesen más, mint amilyen
vagyok. Műköröm (rühellem, mert én
feleslegesnek tartom, saját magamnak. Szép körmeim vannak.) és
szolárium. Sehogy sem voltam neki jó. S mivel sosem szerettem, ha
változtatni akarnak rajtam, uralkodni felettem, irányítani, inkább a
középutat választva magamba zárkóztam, hátha akkor békén hagy.
Védőbástyaként zsírpárnákat növesztettem magam köré. Békén is hagyott,
majd el…megérdemeltük. Mind a kettőnknek így volt a legjobb abban a
helyzetbe. 

B; 2007 nyara, VOLT fesztivál.64 kg volt a
súlyom, abban az időszakban voltam a legvékonyabb. Még lábadoztam, de
már kezdtem felfogni, hogy milyen előnyei vannak, ha az ember szabad.
Már nagyjából visszatért a normális étvágyam, de még mindig úgy
festettem, akár egy fogas. Gyenge voltam még, eléggé sebezhető. Az első
önfeledt bulizásom is csak a szakítás után öt hónappal sikerült, mikor
meghívtam Bari barátnőmet Székesfehérvárról, a VOLT fesztiválra, és négy
napon át lánybulit tartottunk! Bár volt ezalatt a négy nap alatt olyan
találkozás, ami beárnyékolta az örömöm. Bár azért, mert hagytam! Elég
nagy marha voltam!

C; 2008 karácsonya… boldog voltam, de kicsit el is
kényelmesedtem. Azt hiszem ez mindenkivel megesik, mikor úgy érzi, hogy
biztos párkapcsolatban él, ahol szeretik. Az új kapcsolatomat megelőző
másfél évben megtaláltam magam. Legalábbis azt hittem. Az önbizalmam
kezdett helyrebillenni. Randevúztam, voltak futó kapcsolataim, amik
abban a reményben indultak, hogy talán ő lesz az, akinek újra ki tudok
tárulkozni. Végül, pedig kiderült, hogy vaklárma volt, bár önbizalom-,
és önismereti tréningnek tökéletesen megfeleltek, hiszen egyre több
oldalamat ismertem meg. Minden partnerem mást hozott ki belőlem. A Lolitát, a Hippyt, a Mély
Gondokodót, s legvégül… mikor Zsoltival megismerkedtem, Önmagamat!  



Az ünnepek után, ezeket a képeket látva, mint annyi nő, elhatároztam,
hogy változtatni fogok. 67 kilót nyomtam, mikor összejöttünk Párommal. A
2008-as Karácsony után a mérleg nyelve pedig konkrétan kigúnyolt, mikor
72 kilogrammot mutatott! Túlzottan is elengedtem magam! Nem is éreztem
jól magam a bőrömben, nehezebben bírtam a lépcsőzést, a cipekedést,
pedig Párom így is szeretett, és ennek nap mint nap hangot is adott. Én
mégis változtatni akartam. Akkoriban vettem újra elő a Leg Magic-et,
vásároltam Jóga CD-t és kezdtem újra tornázni, valamint változtattam az
étkezési szokásaimon.

D; 2009 májusára már volt
eredménye a változtatásoknak.68 kg lettem. Egyre jobban éreztem magam a
bőrömben. A jógától rugalmasabbá és hajlékonyabbá váltam, ennek párom bizonyos esetekben nagyon
örült! *finoman pirul* Ahogy
elérkezett a jó idő, egyre bátrabban bújtam nőies, csinos ruhákba. Újra
sminkelni kezdtem és sokkal jobban odafigyeltem arra, hogy reggel, mikor
indulás előtt belenéztem a tükörbe, elégedett legyek a látvánnyal.
Sokszor meg is dicsértem magam. Párom alig bírta levenni rólam a szemét
és a kezét, büszke volt rám, mikor megjelentünk valahol. Az önbizalmam
pedig ismét elérte a magamhoz képest normális szintet. 

E; 2009
Karácsonyán újra elszaladt velem a ló, bár igyekeztem odafigyelni.
Emlékszem még milyen bejegyzéseket írtam. “Igyekszem az ünnepek előtt
edzeni, hogy az anyagcserém felpörögjön, és ne szedjek fel plusz
kilókat!” Nos… mint kiderült,
eszemben sem volt elővenni a lábgépet. Sőt, vissza sem fogtam magam,
abban a három ünnepnapban folyamatosan csócsáltam valamit. Meg is volt
az eredménye. 70 kiló lettem, így újabb elhatározás született…
természetesen ugyan abban a témában, akárcsak egy évvel korábban.
MOZOGNI KEZDEK!

F; ….és
most tartunk a jelenben! 2010 áprilisa van. Most kezdtem csak igazán
komolyan venni a mozgást. Nem is a fogyás miatt, így is 66.3 kg vagyok!
Ebbe inkább a stressz, a tépelődés a ludas, amiért még mindig nem
találtam munkát, és úgy éreztem, – olykor még érzem – hogy mégis hogyan
fogok így önálló életet kezdeni? Miként leszek anyagilag független, ha
sehonnan sem jeleznek vissza, ahová beadom a pályázatomat? Tudom, hogy
összetehetem kezem-lábam az életem miatt. Van hol aludnom, van mit
ennem, nem kell éhes szájakat etetnem, albérletet fenntartanom, nem kell
rezsit fizetnem. Nem dobnak ki otthonról azzal a címszóval, hogy “felnőttél, végeztél az
iskolával, kezdj magaddal valamit!”
Inkább támogatnak, amíg én mindent megteszek, hogy boldoguljak az
életben.

Elindultam egy úton. Talán immáron az
igazin ahhoz, hogy elérjem a célomat. Sokak tanácsára igyekszem
lenyugodni. Mégsem pusztíthatom önmagam nap mint nap! Az nem életcél!

Visszanyertem a versenysúlyom, s
igyekszem normális étkezéssel, elegendő mozgással megtartani!

 

Van egy
szerető családom, van egy párom, aki úgy imád, ahogy még soha
senki. Jó úton haladok, hogy megtaláljam a női önbecsülésem és kilépjek
egy régi mókuskerékből, mert egyre többször kapom azon magam, hogy a
Sors engem igazol, és létezik a Karma. Hogy valaki megbánhat egy
döntést, de nekem az éppen elég elégtétel, ha látom, hogy a sértő fél
miként bámul engem vágyakozó, guvadt szemekkel.


Azt viszont sajnálom, hogy beleroppant a saját döntéseibe. Hogy egyre
vékonyabb, egyre beesettebb a válla és az arca, egyre viasz sárgább a
bőre. Én
ezzel ellentétben még csak most találtam meg magam igazán, s még csak
most virágoztam ki a gondoskodó kezek ápolása alatt.



Joyo! Minden nap adj hálát azért amid
van! Élj a mában! Éld az életed! És ami a legfontosabb! Élvezd!