(Élet a pasin túl) Lépések egy stresszmentesebb élethez

Hősök vagyunk!

Először is, kedves Lolo, nem sértődtem
meg, tudom, hogy felszínes vagyok 🙂 Elfogadtam, ahol tudok, ott
megpróbálok változtatni magamon. De ez nem olyan könnyű. Nem lehet
átformálni egy ember jellemét hipp-hopp, varázsütésre. Szépen, lasan,
mint ahogyan a szél és a víz alakítja a köveket. Így működnek az emberek
is. Főleg, ha önszorgalomból kívánnak megváltozni.



Megpróbálok segíteni neked, de jobb,
ha ezt szakemberekre bízom…szóval idemásolom neked az Ikrek-férfi
jellemzését 🙂


Ikrek férfi – az örök kalandozó:

Diplomatikus és udvarias, így érzelmi
téren nagyok a lehetőségei. Az
ikrek férfi udvarlása könnyed, felszínes, levegős. Nem csoda, hiszen e
jegy maga is levegős az asztrológia tanítása szerint. A levegő pedig
tudjuk, szerteárad, körülvesz bennünket, megfoghatatlan. Illik ez az
Ikrek férfiakra is, akik könnyedén, művészi tehetséggel bánnak a
szavakkal, úgy veszik körül bódító udvarlásukkal a szeretett nőt, mint
egy puha szőrme. Mindent megtesz azért, hogy bizalmat ébresszen maga
iránt, általában azonban sem nem őszinte, sem nem állhatatos, leginkább a
hűtlenség jellemzi, ami már-már nélkülözhetetlen szükségletévé válik
(természetesen itt is különbséget kell tenni a pozitív és a negatív
típus között), továbbá tekintettel kell lenni a jegyre jellemző
kettősségre.



Nos, az ikrek férfi nem ígéri le a csillagokat az égről, nem ígér
meseszép ékszereket, drága kelmét, helyette saját magát ajánlja,
szerelmét, amelyet ha megízlel a kedves, soha többé nem kíván magának
mást. A puha, szép szavak játékosan buggyannak ki az Ikrek férfiból,
már-már rutinosan, hiszen imád a szavakkal játszani, szereti kipróbálni
azok hatását. S legtöbbször sikerrel.



A randevúra sietősen és elkésve érkezik. Általában mindig rohan
valahová. Van úgy, hogy egyik randevúról a másikra, de most nem az Ikrek
férfi hűtlenségéről szól a mese…



Mert az Ikrek férfi – azért ezt a hűség kedvéért meg kell jegyeznünk –
nem éppen hűséges. Nem is igen érti pontosan ennek a szónak a
jelentését, ha ezt erőltetjük, csak értékes perceket veszítünk, azokból a
futó órákból, amelyeket egyedül nekünk, csak a mi számunkra tartogat.
Nézegeti is a szerelmi együttlét csodálatos pillanatai után az óráját.
Na, nem túlságosan feltűnően, de azért jól láthatóan. Mert siet, hová
is? A barátnőtől a feleséghez, a feleségtől a barátnőjéhez. Szeret
virágról virágra szálldosni, és bár fizikailag nem túl mutatós, mégis
hódít, mivel jókedélyű és sziporkázó csevegő.



Megfelelő női partnere az lehet, aki megosztja vele társadalmi
kötelezettségeit és szellemi foglalatosságait, és akire rábízhatja a
házimunkák zömét, mivel ettől nagymértékben idegenkedik. (Különösen
mosogatni utál!) Kapcsolatuk szempontjából a legrosszabb dolog – és amit
az Ikrek férfi semmiképpen nem tűrne el – a női partner túlzott
birtoklási hajlama.



Mert az Ikrek férfiaknak van egy nagy gyengéjük (csak egy?) és ez a nő.
Ha egy nőt látnak, nem tudnak ellenállni a kísértésnek, és azonnal
udvarolnak, megpróbálják levenni a lábáról. És ez legtöbbször sikerül is
nekik. S ekkor kerülnek csak igazán bajba. Mert be kell sorolni a többi
közé, időt kell szánni rá, és akkor még ott vannak a régiek és még
hány, de hány ezután meghódításra váró asszony, leány? Szegény, szegény
Ikrek férfiak, bizony nem irigylésre méltó az életük. (Igaz, a
feleségüké sem.)



Olykor csúnyán viselkedik társaival, manipulálja őket, s ilyenkor az
érzelmekkel visszaélő szédelgővé válhat. Megtörténhet, hogy
kedvességével csak nyers és realista természetét leplezi. Nem tanácsos
titkot rábízni, mert az könnyen közkinccsé válhat, inkább közvetett
reklámkeltés céljára alkalmas.



Nem szereti, ha durván bánnak vele, ettől azonban következetlensége
miatt mégsem menekülhet. Ilyen esetben igen ingerlékeny és kritizálóvá
válik.



Szeret mindent, ami szokatlan, különös, meglepő, mivel a konformizmust a
legelítélendőbb dolgok között tartja számon.




Remélem tudtam valamicskét segíteni. Nekem is volt már közöm
Ikrek pasihoz, de nem volt valami
hú-de-komoly így nem is tartott túl sokáig. Lássuk be, hiába a hasonlóság,
két azonos jegyű ember képes a legnagyobb tükröt mutatni egymásnak, így
szembesülünk a legnagyobb hibáinkkal is. Ugyan olyan szétszórtak voltak
és felszínesek, mint én. Csak ezt a másik fél szemszögéből látni, már
nem volt jó. Így megértetem milyen rossz, mikor az embert nem veszik túl
komolyan és ide-oda csaponganak. Még egy baráti társaságban is. Ezért
van az, hogy azonos jegyű férfival többet nem kezdek!Olykor magamat is
nagyon nehéz elviselnem 🙂





******

Jelentem, hősök vagyunk! A mai napon
véget ért az őrület, és még élek, bár alig-alig. Csütörtöktől-vasárnapig
húztuk az igát, megszállottan, nevetve, sírva, énekelve, táncolva,
kummogva, morogva, egymáson keresztül-kasul a két pult mögött, egymáson
keresve a szerszámokat, a szalagokat, a számológépet, kerülgetve egymást
a pénztárgép körül…
Ma reggel fél nyolctól este nyolcig dolgoztam. Fáradt vagyok, megviselt,
a szemeim karikásak a fáradtságtól és a kialvatlanságtól. Kifogtunk jó
pár “aranyhalat”, hol ez, hol az nem tetszett, de szerencsére a
ballagási megrendelésekkel mindenki elégedett volt. Sokszor úgy éreztem,
hogy beszakad a hátam vagy a derekam, nem bírnak el a lábaim, vagy a
nagy pörgésben úgy elszédültem, hogy a lépcsőben kapaszkodtam meg, majd
rávigyorogtam a kedves vásárlóra.
Igazából eszemben sincs panaszkodni, csak jó kiírni végre magamból. A
legnagyobb vágyam, hogy vízszintbe helyezzem magam és bőr alól nézzem a
tévét!
A kedvencem mégis hazafelé jövet történt meg. Én vezetem, ugyanis apám,
hogy lelazítsa magát az egész napos pörgéstől, megivott három doboz sört
délutántól estig. Már éppen bekanyarodtam  a lakótelepre, mikor elém
hajtott egy ezüst színű Seat kombi, minden fékezés és indexelés nélkül.
Reménykedtem benne, hogy nem arra megy, amerre én. Tévednem kellet, arra
jött, természetesen nem jelezvén az irányváltoztatási szándékot. Én már
ráduddantottam. Csak úgy, figyelmeztetőleg. Erre bekanyarodott a mi
utcánkban. Szintén index nélkül. Itt már eldurrant az agyam. A
szürkületben újra rövidet dudáltam, majd többször rá villogtattam. Erre
újabb irányjelzés nélkül leparkolt tőlem balra. Kidugtam a kezem a
letekert ablakon, és jól érthetően mutogattam neki az “index” jelzést,
majd tovább hajtottam. Nyomtam neki a gázpedált, levezettem a
felgyülemlett feszültséget. Közben mondtam a magamért.

Végül elképzeltem, hogy festhetett volna a jelenet, ha arra kerül a sor,
hogy ki kell szállnom az autóból, mert belém öt a hapsi. Van nekünk egy
öt méter hosszú, két és fél tonnás kombink, aminek sötétített az üvege.
Ha belém is kötnek, és az autó nem rettenti el, akkor a biztosan
megdöbbenti, hogy a volánjától egy 66 kilogrammos kis nő száll ki,
kezében baseball ütőt tartva!
Mindezen elgondoláson apámmal nagyokat kacagtunk, de még még mindig
forrt bennem a düh, főként a fáradtságtól. Mondtam a szitkokat, majd
hirtelen megálltam és finom nőies mozdulatokkal megszaglászta az éppen
szirmot bontó lila orgonát a ház előtt.
Apám ezen hatalmasat nevetett.
Paradox, absztrakt viselkedés volt, de nem bírtam megállni! 🙂

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Lady Lolo says:

    Ugyanígy érzek. valóban sokáig jónak tűnik az azonos jegy a sok hasonlósággal de amint komolyabbra fordul a dolog már csak a bajok vannak. ugyanígy voltam 2 vízöntö pasival. mindkettő férfi-nő dolognak indult de egyikből se lett semmi. az egyik totál lemorzsolódott mert ő sem bírta a tükröt 🙂 a másik meg megmaradt amolyan haveri szinten de vele sem olyan már érezhetően. valóban ilyesztő és sok ha az ember önmagát kapja vissza. az én emberem szintén ikrek nővel van képzeld (akit irtam is h állitolag nem jelent neki semmit) ő is ugy volt vele évekig h se vele se nélküle. gondolom próbálkoznak csak, de ők sem birják elviselni egymást ez az kiütközik a sok negatívum:)) valóban én is ezt tapasztalom h azonos jeggyel ismerettségi szinten nagyon jol tud működni, de azon kívül kizárt.. és sajnos tényleg hűtlenek. hajtja őket a vérük. nem ius tom képes e az ilyen valaha is megállapodni? mert amugy elég komoly, érett emberek. xal nem hiszem h szellemileg lenne gond velük. egyszerüen nem is akarnak elköteleződni. nemtom a női ikrek is csapodár? mert sztem ti annyira nem vagytok azok. az biztos h a szavakkal tényleg mesterien bánnak.

    Örülök h jól alakult a hétvégéd. 🙂

  2. Joyo says:

    Szia Lolo!

    Igaz, az Ikrek-férfi csapodár, de sokkal inkább csak szóban. Hidd el. Ha félre is kacsintgat, azt nem azért teszi, hogy téged megbántson. Neki mindez játék. Fel sem méri, hogy ezzel megbánt másokat. Új ismeretek, információk szerzésére törekszik. Az ikrek sokkal inkább fej-ember, mint szív. Nem képes a mély lelkizésre, pláne egy férfi. Csak, ha nagyon megerőlteti magát, vagy a horoszkópjának bizonyos házaiban olyan bolygók állnak, hogy nyitottabb az érzelmekre. Egy Ikreknek nem a szex az elsődleges. Bizony, még a férfiaknak sem. Sokkal jobban izgatja őket egy jó beszélgetés. Ahogy tegnap olvastam, és igazat adok, mert végre valaki megfogalmazta, az ikreknek az Ágyhoz egy jó beszélgetésen át vezet az út. Egy olyan ember könnyebben el tud csábítani egy Ikreket, aki jó hallgatóság és jó beszélgető partner. Fontos számunkra az intellektus. Szerelem így jön létre. Ha ez hiányzik, az sokkal inkább barátság ágytornával. Minden férfival, akivel hosszabb ideig tartott a kapcsolatom, vagy nagyon emlékezetes volt az együttlét, kiváló, izgalmas, vagy titokzatos beszélgetőpartner volt.
    Ennyit tudok hozzáfűzni az Ikrek-férfihoz. De biztosan eszembe fog még néhány dolog jutni.
    Annyit biztosan tudok, hogy a legemlékezetesebb kapcsolatom Bak volt, s bár intelligens beszélgető partner volt, valami mégis hiányzott Gé-ből. A könnyedség. Túl földhözragadt volt. Nem tudott velem szárnyalni, s ráadásul annyira megijesztette a temperamentumom és a röpködésem, hogy azon igyekezett, hogy leszegezzen, akár egy pillangót a parafatáblára, mert úgy szemmel tud tartani. A Párom ugyan szintén föld jegyű, de ő Szűz, a Szüzek pedig elég nyugodtak ahhoz, hogy szabadon engedjenek egy Ikreket, ugyan akkor vissza is tudják édesgetni magukhoz, mert nem zárják aranykalickába. Kiváló beszélgető partner a párom, mindig tudunk valamiről intelligensen vitázni.
    A Vízöntő, ő volt az életemben Fehér Sólyom, még 2007ben, vele buli volt az élet. Könnyed volt, laza, jó beszélgető partner, és odaadó, találékony szerető. Nem volt vele komoly gondom, de mivel ő pesti volt, így nem tartott sokáig, megmaradt a barátság, és olykor, régebben még le is feküdtünk egymással. De idővel elbeszéltünk egymás mellett. Ő is védte a függetlenségét, és én is. Ő is légies volt, én is. Elsodródtunk egymás mellől. De sosem váltunk el haragban. Az óta is tartom vele a kapcsolatot 🙂

    Abban igazad van, hogy mi, Ikrek-nők kevésbé vagyunk csalfák. Szeretünk flörtölni, de többről nincs itt szó. Tudod, az említett ismeretszerzés. Ha biztonságban érzem magam, és boldognak, akkor nincs is értelme máshol ugyan ezt keresni. Az emberek nagy százaléka akkor csal meg valakit, ha valamit hiányol egy kapcsolatból. De azzal tisztában kell lennünk, hogy nincs tökéletes férfi. Nem létezik olyan, akiben mindaz megvan, amire vágysz. De boldog lehetsz mellette, ha a legfontosabbat megtalálod…a bizalmat és a békességet.

    Legyen szép napod!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!