Hétvége

 Az elmúlt hétvégét többféleképpen is tudnám jellemezni. De megpróbálom leszűkíteni a dolgot;

-fárasztó

-mesés

-kalandos

-eseménydús

Hogy miért is? Kerékpártúrára mentünk szombat-vasárnap. Édesanyámat volt a legnehezebb rávenni, hogy felüljön a drótszamárra. De végül sikerült. A szombati eredmény; Sopronon belül felmentünk a Lővér körútra, megálltunk az Erzsébet kertben tankolni (én momentán fröccsöztem), utána az uszodával szemben lángosoztunk, majd még feljebb, már majdnem a Lővér hotel lábánál elnyaltunk fejenként 3 gombóc fagylaltot. Hatalmas adag kalória bombát vittünk be a szervezetünkbe, de tudtam, hogy mindezt le fogom dolgozni. Mégpedig két keréken. Energiára pedig szükség van ahhoz, hogy ezt a bizonyos két kereket alaposan meghajtsuk. Minden esetre, az Éva fagyizóban világhíres a fagylalt! Sokkal krémesebb és intenzívebbek az ízek! Ki nem hagynám, ha arrafelé visz az utam!

Miután elnyaltuk a desszertet, apámnak az az ötlete támadt, hogy biciklizzünk az erdőben, tekerjünk ki a volt lőtérig. Belementünk. Kalandos volt, főként anyámnak. Nálam nem volt gond, az én kerékpáromat kimondottan sziklás hegyi utakra tervezték, így nem okozott gondot a közlekedés. Anyámat is csak a félelem hátráltatta. A lőtér után kikeveredtünk az erdőből, s egyszer csak egy tündérországban találtuk magunkat. Egy lankás tisztáson álltunk. A hátunk mögött, a Soproni-hegység felett már sötét, esőt rejtő felhők gyülekeztek. Felettünk pedig még a bárányfelhőkkel foltozott azúrkék ég feszült. Ahogy a fény visszaverődött, az erdő a zöld ezernyi árnyalatát ragyogtatta vissza. A rét pedig élénkzölden hullámzott a langyos szellőben, itt-ott nagyobb színes foltokban virágok nyíltak. (Este megmutatom fényképeken, miről is beszélek) Nos, ebben a gyönyörű tündérkertben defektet kaptam. Tíz perc alatt betoltuk a bringákat Harkára. Ott megtapasztalhattuk, hogy a falusi emberekben még mindig élnek a régi értékek. Nem, hogy adtak egy bicikli belsőt teljesen ingyen, de használhattuk a mellékhelyiséget, megkínáltak pálinkával, majd mikor kiderült, hogy az a belső is lyukas, a háziúr kerített nekem egy kölcsön biciklit, a sajátomat pedig náluk hagytam. Így tekertük le a hazavezető 4 km-es távot. Otthon már alig vártam, hogy bedőljek az ágyba. Égtek a far és combizmaim.

Vasárnap apám és párom visszaautóztak Harkára a kölcsön biciklivel és elhozták az enyémet, majd a  garázsban Zsolti megjavította. Addig mi anyámmal kitakarítottunk, főztünk, vártuk a fiúkat. Miután megebédeltünk, elvonultunk egy kétórás sziesztára. Ezalatt sikerült páromnak és nekem ledolgoznunk az ebéd egy részét. Mostanában egyre több kedvem van a szeretkezéshez. Talán összefügghet azzal, hogy csontkovácsnál jártam. Sokkal jobban érzem magam a bőrömben, nincsenek görcsben a tagjaim. Igazság szerint Ő kezdte, én csak hagytam magam 🙂 Az összecsukott ágyon egymásnak estünk.

Délután letekertük a Sopron-Tómalom-Sopron távot erdőn keresztül és kertek alatt. A tüdőnket megtöltöttük a tiszta, virágillattól terhes levegővel. Meg is szédültem tőle estére. Jó volt kerékpározni. Vasárnap már sokkal jobban bírtam. Csak a hátsóm sajgott. Még hozzá kell szoktatnom a nyereghez.

Azt hiszem megtaláltam a nekem való kardió edzést. Jobb, mint a futás. Legalábbis nekem. Ugyan úgy megmozgatja minden tagomat, mint egy köredzés, csak itt egyszerre 🙂

Este megyünk anyámmal újra a csontkovácshoz. Talán most már jobban el tudok lazulni a kezei között, bár biztosan most is lesz bennem némi ellenállás.

Ráadásul elkezdtem újra folytatni az önkereső blogomat. Írom a visszaemlékezéseket. Rájöttem, hogy az önirónia remek orvosság bármire 🙂