Ma este az eső után végig táncoltam a házunk mögötti réten, forogva-pörögve, 
ugrándozva, önfeledten és boldogan. A tündérek táncba hívtak, kortalan lelkem pedig nem tudott nemet mondani erre a felkérésre. Így hát táncba vittek… és csodálatos volt. Az egyre sötétedő égen szürke, kék és sárgás-fehér felhők úsztak keresztül, láttam a repülők kondenz csíkját, a tovaszálló madarakat…ahogy az arcomat az ég felé fordítva egyre csak pörögtem a tengelyem körül a vizes fűben. Attól sem tartottam, hogy esetlegesen elcsúszom a nedves földön. Egyszerűen bíztam. Éreztem, sőt, tudtam a lelkem legmélyén, hogy nem vagyok egyedül. Valaki mindig is vigyázott és vigyázni is fog rám….
Sosem vagyunk magányosak….
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: