Káoszba fulladt VW találkozó

Örülök, hogy túléltem a VW találkozót. Nem hiába fogalmazok így. Pocsék
volt. Lehetett volna jobb is, ha nem avval a csapattal lettünk volna,
akikkel. Maci annyira megváltozott, amolyan 180 fokos fordulattal (lásd:
rockkerből avanzsált diszkópatkánnyá), hogy az már irritáló és
elviselhetetlen. Nem a zenei stílus megváltozása miatt. Új haveri
társaság is dukál az új életstílushoz…s mint tudjuk…”embert
barátjáról”. Maci tapló, bunkó és igyekszik mindenki előtt, főleg az új
barátok előtt játszani a nagymenőt, természetesen úgy, hogy megpróbálja
megalázni régi barátait. Köztük a páromat is.
Számomra az a három
óra, amit a kempingben töltöttem velük, éppen elég volt ahhoz, hogy úgy érezzem, soha többet nem akarok találkozni vele. Majd más összerakja a kis Bogaramat, nekem nem muszáj ezért pitiznem neki!
Estefelé sikerült rávennem páromat, hogy ne aludjunk kint. Ebben az is segített, hogy Ausztria felől már gyülekeztek a sötét fellegek, s feltámadt a viharos erejű hűvös szél is. 
Este nyolc körül megérkezett a Királylány is. Maci már annyi totálkárosra itta magát, hogy még ő sem bírta elviselni, s ahogy győzködte arról, hogy nekik is jobb volna inkább otthon, ahogy nekünk (!), és közölte vele, hogy elviselhetetlen, valahogy a vihogós, tűsarkon tipegős álarc mögött, megpillantottam az embert. Kérlelt bennünket Zsoltival és Andrissal, hogy segítsünk meggyőzni Macit és összerakni a sátrát. Valahogy megsajnáltam. Igen, tudom, mondtam róla nagyon csúnya dolgokat, és ő sem akart velem jobbára kommunikálni, de senki másra nem számíthatott. Az összes fiú, aki Maci “másik” társaságához tartozott, szintén tele voltak, mint a sapka, és Királylányt szekírozták. De olyan módon, amit inkább nem ecsetelnék, bár hozzá fűzöm, csak úgy röviden, ha valaki a szoknyám alatt orvul megcsípné hátul a combomat, visszakézből pofon vágnám, anélkül, hogy megnézném kicsoda. Tegyük hozzá…mindenki más.
Térjünk vissza a sátorhoz. A mi kis csapatunk mozgósította magát. Királylány is megpróbált segíteni, amikor éppen nem Maci rángatta át magukhoz, és Maci öccse is megpróbált tenni valami annak az ügynek az érdekében, hogy a testvárét épségben hazaszállítsák.      
Be kell ismerni, hogy Macinak olyan sátra van, amit ha eldobsz, két perc alatt feláll magától, de kábé egy fél órába telik, mire elcsomagolják. Párom végül rájött, hogy mi a dolog nyitja, s elraktuk azt a nyüves sátrat! (Bár az egyre jobban feltámadó szélben majdnem sikló ernyőztünk vele!)
Királylány megkért, hogy vigyem őket haza. Tulajdonképpen már én is fel akartam ajánlani (fene a jó szívemet!), mert senki más nem volt vezetőképes állapotban. A két legrészegebb srác hazafurikázott padlógázzal. Páromékat az egyik barátjuk vitte, megkértem őket, hogy Maciék házához jöjjenek oda értem. Maci testvére pedig a saját autójával ment, ő szállította haza a gulyásozás végtermékeit és kellékeit.
Királylánnyal nagy nehezen betereltük Macit az autóba, én pedig beültem a volánhoz. Nagy autó volt, mégis kicsinek tűnt az Opel Omega kombi után. Kicsik voltak a pedálok (mezítláb kellett vezetnem, hogy mindent megtaláljak!), pici volt a sebváltó is. Egész úton Maci adta szokott stílusát. Királylány ült az anyósülésen. nagyon sokszor vissza kellett fognom magam, hogy ne szóljak hátra az autótulaj bunkósságai miatt, miszerint: “-Nem kötelező számomra, hogy hazavigyelek benneteket. Én csak felajánlottam, hogy de b*sszanak meg a rendőrök. Ha így folytatod, félreállok, leállítom a motort, kiszállok, és old meg, ahogyan akarod. Nekem egy telefonomba kerül, és értem jönnek.”
De vissza-vissza nyeltem. Annyi azért elégtételt adott, hogy Maci nem tudott olyat mondani, amit én ne tudtam volna kivitelezni az autójával. Még a szűk kapun is bevittem az Audit orral, anélkül, hogy megkarcoltam volna bármit is, mikor ráfordultam az útról. Egyszerűen jól vezetek. Ennyi! Ne kóstolgasson!