Tegnap különös dolgot cselekedtem. Az egész egy megszokott, hétköznapi dologgal, vásárlással kezdődött. Szüleimmel bementünk a nagy piros-zöld 
üzletláncolatba, hogy vacsorához valót vásároljunk magunknak. Délután már valami nem stimmelt nálam. Elnehezültem, fájt a fejem, a nyakam, a vállam, a hátam, kapart a torkom. Kedvetlen voltam. Talán lemerültem, hiszen délelőtt folyamatosan csúcsüzemmódban voltam.
Ám a szupermarketben már takarékon működtem. Éppen a pénztárnál pakoltam fel a karomba a vásárolt árucikkeket. Egy fél dinnyét, egy közepes sopszka salátát, egy doboz szardíniát… amikor is pár méterre tőlem Gé és Jé sétáltak el. Exem éppen telefonált, “párja(?)” pedig mereven sétált mellette. Lila felsőben(!) A fél méter távolság ezúttal is megvolt közöttünk, külső szemlélő szemszögéből a gesztusaik, a testtartásuk alapján barátoknak, ismerősöknek is tűnhettek volna. Miért van az, hogy egyes párok között nincsen meg az a bizonyos szikra? Hogy csak úgy látszik, mintha járnának?
Jé meg van hízva… ez még annyira nem is tűnik fel…ám Gé…nos, ő nagyon le van fogyva. Kimondottan csont sovány. Sosem volt valami erős testalkatú, de tegnap pocsék látványt nyújtott beesett vállaival, karika lábaival, lógó ruháival. Öltönyben nem tűnik fel, mert a válltömés sokat javít az összképen.
Az idegeimet kicsit megzilálta a látvány. Inkább Ő, mint Ők. Lementünk a parkolóba. Az autója kettővel odébb parkolt a miénktől. Hirtelen ötlettől vezérelve, no és az elmúlt három és fél év visszafojtott indulatától hajtva, körül néztem, majd szépen oda sétáltam, és egy jól irányzott mozdulattal belerúgtam a jobb hátsó kerékbe. Jólesett, és még a lábam sem fájdult bele. Miután végeztem, vissza sétáltam a mi autónkhoz. Bár a Gé járművével szemben parkoló terepjáró sofőrje, aki éppen telefonált, elég furcsán nézett rám.
Tulajdonképpen jólesett. Megtenném újra és újra. Bár félek, hogy akkor elszaladna velem a ló. 🙂 Majd meglátjuk mit kever a Sors paklija.
Legyen nagyon szép napotok!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: