Az az átkozott világoszöld Orbit!

 Létezik egy olyan hipotézis, hogy bizonyos illatok előidéznek emlékeket. Lehetnek azok akár milyen régiek, jók vagy rosszak. Ha megérzed azt a bizonyos illatot, egyszer csak minden beugrik. Mintha egy filmet néznél.

Ma én is megtapasztaltam, ám ezúttal tudatosan.

Éppen tobozokat válogattunk a nálunk gyakorlati foglalkozásban lévő fiúval. De egész nap valami különös érzés fogott el. Fura illata volt Té-nek. Parfüm és mentol keveréke lengte körbe, s én csak annyit tudtam, azt nem, hogy honnan, de ismerős volt. Nagyon, nagyon ismerős.

Kellett hozzá legalább öt perc, mire minden a helyére kattant az agyamban. Világoszöld Orbit! Hát ez az! Világoszöld Orbit rágógumi! A rohadt életbe! Elkeveredve a Hugo Boss parfümmel… nos…olyan illatot komponált, amit immáron három és fél éve nem éreztem. Gé-nek volt mindig ilyen illata. Frissítő, különleges, bárhol felismerhető. Az ő kedvence volt a világoszöld Orbit is.

Zavarban voltam tőle. Igyekeztem a munkámra összpontosítani, de mikor egymás felé hajoltunk, mert éppen bezsákoltuk a szétválogatott tobozokat, annyira az orromba, majd az agyamba mászott az az illat, hogy hátrálnom kellett. Eszembe jutott Gé vékony, csontos alakja, láttam magam előtt a járását, az arcát, ám fura módon nem mosolygott. Egyetlen szó villan be mindig a fejembe, ha Gé-t kellene jellemeznem, mind fizikailag, mind viselkedésileg…kemény! Nem izmos, hanem csontos, de hiába volt is rajta némi súlyfelesleg…mindig kemény maradt a teste. Sosem tudtam kényelmesen belesimulni az ölelésébe, még akkor sem, amikor kölcsönösen szerettük egymást. Akkor még nem tűnt fel. Csak később, mikor már volt összehasonlítási alapom. A párom is vékony, de mégis… mikor odabújok hozzá, puha, kényelmes, meleg az ölelése. Otthon vagyok, és biztonságban érzem magam.

A biztonságérzet Gé-nél is megvolt, de a többi nem. Ő kemény volt. Zsolti lágy, mégis férfias.

Mikor már nem tudtam normálisan gondolkodni…lásd a fentiek… kértem Té-től egy rágógumit. Amikor bekaptam, és elkezdtem rágni, mosolyogva fogadtam az ismerős ízt (nagyon régóta nem ettem ilyen rágót), s vidáman tapasztaltam, hogy az emlékek kezdenek elpárologni, mert már koránt sem azt a bizonyos egyveleget éreztem. A számban lezajló ízorgia száműzte, mert már az az erős mentolos illat belülről töltötte ki az orromat. Más kívülről érezni, és más rágni. Hálás voltam a világoszöld Orbitnak…mert ahogy felidézte, úgy száműzte is az emlékeimet!