Megint fogytam! De nem szándékosan. 65.4 kg vagyok! Az elmúlt három napban teljesen szét voltam csúszva. Nem találtam a középpontomat. Képzelj el korongokból álló oszlopot, amit elemenként raksz össze. Megvan? Akkor mindezt helyezd el úgy, hogy pontosan ketté vágja a testedet, mintha az volna mértani közeped. És most képzeld el, hogy azok az elemek, melyekből építetted, össze-vissza csúsztak, és az oszlop nagyon-nagy ingataggá vált.
Valahogy így voltam három napon át. Hol ideges voltam, hol fáradt, hol elbőgtem magam, néha, de csak tényleg pillanatokra úgy tűnt, hogy megleltem az egyensúlyt, hogy helyre illesztettem az elemeket, de elég volt egy kisebb “földrengés” (egy rossz szó, egy találkozás, egy pillantás, egy hír, egy “érdekes” vásárló) és újra kibillentem. Nagyon ingatag vagyok idegileg. Pedig igyekszem edzeni magam. A fogyásom is annak köszönhető, hogy túlvállaltam magam. Nincs étvágyam, ugyan akkor estére már fáj a gyomrom. Nehezen kelek fel, este pedig szinte beleájulok az álomba! Remélem most már sínen van a jövőm, és miután elkezdek dolgozni, kiegyensúlyozottabb leszek, és be tudom újra osztani az időmet. Erre csupán akkor voltam képes, mikor még főiskolás voltam Székesfehérváron, és hozzá voltam igazítva az előadásaimhoz…
-Reggel háromnegyed 7kor ébresztő, a kedvenc reggeli rádióműsoromra, utána öt perc vegetálás, nekirugaszkodás, hogy elinduljak a törzsfejlődésben a homo sapiensig. Lábbal benyomtam a számítógépet, a távirányítóval bekapcsoltam a Tv-t, és lenyomtam a rádiót. Míg betöltött a számítógép, kimentem vécére, feltettem a teavizet forrni és arcot mostam. Utána elkészítettem a reggelimet (akkor reggeliztem rendszeresen!), és fél szemmel a reggeli műsort, a másikkal az internetet nézve, megreggeliztem. Utána fogmosás, öltözés, néha sminkelés, és beértem úgy az első előadásomra, hogy még maradt is időm.
Ez a napi rutin felborult, mikor vége lett az iskolának, és haza költöztem. Tudom, ki alakíthattam volna itthon is egyet, de valahogy mindig felborult a dolog.
Lustálkodás Zsoltival, majdnem 7ig, pedig 6:05-kor szólal meg a rádió. Utána párom elsiet, én még szörfölök a neten. Elvégzem a reggeli dolgaim (vécé, fürdés, fogmosás) Utána nagy nehezen felöltözöm, és mire elindulunk a virágüzletbe, van mikor még mindig nem ébredtem fel teljesen, és olyankor cseppet sem vagyok valami barátságos!
Talán valóban ki kellene alakítani egy reggeli rutint, s azon felül még egy napit is, hiszen ahhoz, hogy változtatni tudjak az életstílusomon (mert a mostani eléggé károsítja az egészségemet!), meg kell tanulnom jobban beosztanom az időmet! Talán, ha elkezdek dolgozni, könnyebb lesz, hiszen ismét hozzá leszek valamihez igazítva.
Reggel 8kor nyitás, rendezkedés…így már korábban ki kell másznom az ágyból, mint 7 óra, és megpróbálni elérni a homo sapiens, de legalább a homo erectus fejlettségi fokát, mire átlépem a Magenta küszöbét. Mégsem moroghatok a belépő vásárlókkal, különben olyan eseményig jutok az evolúció során, amire homo sapiens önmagától még nem volt képes! Repülni fogok!
A fejembe vettem, hogy most már valóban újra elkezdek mozogni. Muszáj, amilyen ütemben fogyni kezdtem. Hogy ne lógjon rajtam a bőr úgy, mint egy sharpei kutyán, izmokat kell tennem a bőröm alá! Hogy valami tartásom legyen! 🙂
Szerintem munka után lesz időm elmenni a konditerembe. Váltok egy bérletet. Így biztosan lesz okom elbuszozni/tekerni/gyalogolni az edzőteremig, és átmozgatni minden izomcsoportomat! És nem utolsó sorban, az idegrendszerem érdekében, levezetem a fölösleges energiáimat és a felgyűlt feszültséget!
De addig is… felugrom a Leg Magic-re és a Fitt Labdára amolyan szokott 300 hasprés erejéig! 😀
Legyen nagyon szép estéd!
Joyo
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: