(Élet a pasin túl) Lépések egy stresszmentesebb élethez

 Vajon miért van az, hogy amit az ember lánya másfél hónapon
keresztül építget magában, gondozza, mantrázza…azt egyetlen pillanat,
egyetlen személy képes összezúzni? Vajon miért adunk valakinek hatalmat
magunk felett? Mi sarkall bennünket arra, hogy féljünk valakitől? Mintha
emberfeletti képességei volnának. Mintha attól félnénk, hogy egyetlen
pillantásával porrá égetne bennünket, vagy a következő pillanatban pofon
vág minket. Miért félünk tőle, mikor nem is ismerjünk? Miért vannak
olyan pillanatok az életünkben, amikor azt gondoljuk, hogy valaki több,
szebb, erősebb, tehetségesebb nálunk? Vajon miért? Miért kell nekünk,
hogy mindig összehasonlítsuk magunkat valakivel?

Tegnap, az éppen csak visszanyert harmóniámat szétzúzta Jé
megjelenése. Persze, mert hagytam. Éppen az üzletünkben tettem-vettem,
mikor a szemközti parkolóban megállt az a bizonyos autó. Rápillantottam a
rendszámra. A gyomrom összeugrott. Igen, az volt az. Először azt
hittem, hogy Gé az, és talán be akar jönni hozzám az üzletbe. Mivel az
autónk nem állt a parkolóban, gondolhatta volna, hogy egyedül vagyok.
Erre a gondolatra, valami pocsék hideg érzés kúszott végig a gyomromból a
torkomba, és erős hányinger közeli állapotba vitt! Éreztem, hogy
megremegnek a térdeim, elgyengülnek, és minden vér kiszállt az
arcomból.  Ám, ahogy néztem, néztem az üvegen keresztül, láttam, hogy a
volánnál ülő személy egyre csak a visszapillantó tükröt bámulja és
igazgatja a haját…na már most…már csak ebből a momentumból is
kizártam Gé személyét. Mégis mit igazgatott volna? Az a pár szál, ami a
feje búbján volt, az elmúlt három és fél év alatt kihullott. A kopasz
folt egyre jobban és jobban terjedt szét a fején. Nyilvánvalóvá vált,
hogy Jé vezeti az autót! Egy másik, harmincas éveiben járó vörös hajú nő
ült be mellé az anyósülésre. A kezeimben remegett a seprű. Elhajtottak.
Láttam Jé profilját, és még mindig nem tartottam vonzónak. Mégis…az
önbecsülésem elemeire omlott szét!

Csak pár perc volt. Én mégis…hogy is fogalmazzak…újra kövérnek,
semmilyennek, eldobhatónak éreztem magam, mint, mikor fölém kerekedett
pár évvel ezelőtt. Belenéztem az üzletben lévő nagy tükörbe, és a kép
nem változott. Kövérnek, ápolatlannak éreztem magam. Kicsinek,
jelentéktelennek, tehetségtelennek, összetörtnek. Mantrázgatni
próbáltam, hogy szép vagyok, értékes vagyok, tehetséges vagyok…de nem
sokat használt. Egyszerűen sírni szerettem volna. Miért érzem úgy, hogy Ő
több nálam? Itt már rég nem Gé-ről van szó és a szakításunkról. Pedig
ez a nő semmivel sem intelligensebb, vagy jobb nálam. Szerencsére az
emberek különbözőek. Így színes a világ. De miért kell nekem mindig
összehasonlítanom magam vele? Azt irigylem tőle, hogy van munkája? A
munkaügyi központban dolgozik, na és? Párom, és még néhány ismerősöm
elmondása alapján, akik megfordultak már a hivatalban, egyetlen normális
ember van (és az nem Jé), az összes többi tapló, bunkó, érzéketlen és
fölényeskedő.

Esetleg azt irigylem, hogy Gé mellett nagyobb anyagi biztonságban
van? Hogy nem kell attól tartaniuk, hogy miként kezdjék el az életüket,
mert már össze tudtak költözni?

Valamiért úgy érzem, hogy ez mind fontos, ugyan akkor felesleges,
mert mindenki a maga útját járja. Nekem is lesz állásom. Elkezdhetjük
Párommal a közös életünket, és igaz, hogy Gé mellett nagyobb az anyagi
biztonság, de érzelmileg meg sem közelíti Zsoltit. Mellette érzem, hogy
érzelmileg is biztonságban vagyok.

Most már jobban érzem magam. Este beszélgettem párommal. El is sírtam
magam, bár nem zokogtam, csak kicsit potyogtak a könnyeim. Utálom
ezeket a reakciókat. Utálom, hogy nem tudok emberként tekinteni rájuk.
Utálom, hogy az adrenalin megindul bennem, mikor felbukkannak!Nem tudom
mit tehetnék. Remélem, hogy az írás terápia, a regényem segít majd.    

Legyen szép hétvégétek!

 Vannak olyan dolgok, olyan emlékek, melyen egy nő, amíg él, nem teszi túl magát. Ha akarja, ha nem, valahol mélyen a lelkében ott marad, elrejtve, féltve őrizve, senki sem veheti el tőle. Ez pedig a gyermekének az emléke.

Még mindig nehezen teszem túl magam rajta, pedig ennek immáron három és fél éve. Begyógyulhatnak valaha is a sebek? Nem hinném. Bár tisztában vagyok vele, hogy a lélek választ ki bennünket, mind az anyát, mind az apát, s ő is dönt afelől, hogy mit szeretne megtapasztalni. A megfoganást? Kapcsolatot az édesanyával, majd a fájdalmas távozást, mert csupán annyi volt neki megírva, hogy keresztül küzdje magát a szülőcsatornán? Vagy a teljes életet? Vannak olyan kis lelkek, akik csupán meg szeretnék nézni maguknak leendő édesanyjukat. Tudom, így nagyon furcsán hangzik. Megnézni? Hiszen nem ismeri? Ha a fentiek mindent tudnak, miért kell megnézni? Fogalmazhatunk úgy is, hogy, mikor a gyermek megfogan, egyben nem csupán saját, a méhen belül fejlődő testére csatlakozik rá, hanem egyben az édesanyjára is. Érzi, amit ő, látja, amit ő. A részévé válik. Érzi az erejét, s ha közvetlen kapcsolatba kerül vele, megtudhatja, hogy az a bizonyos szülőanya felkészült-e arra, hogy segítsen a kis léleknek teljesíteni a feladatát, mikor felnövekszik. Elég erős-e az anya hozzá. És az apa? ő megfelel a célnak? Meg tudja védelmezni, El tudja látni? Egyáltalán ők ketten biztosítani tudják a kellő hátteret az új ember életfeladatának teljesítéséhez?  

Nálam sajnos ugyan ez volt a helyzet. Három és fél évvel ezelőtt megfogant a babám. A kis lélek megnézett magának. Kipróbált. És úgy döntött, hogy még nem érkezett el a “MI” időnk. A körülmények sem lettek volna megfelelőek. Az apa éppen dobbantani készült. Szép is lett volna, ha a kis lélek úgy dönt, hogy marad. Vagy egyedül maradtam volna, vagy, ha velünk is marad, nem biztos, hogy annak öröm és boldogság lett volna a vége.

Igazság szerint, még nem is tudatosult bennem, hogy babát várnék. Aluszékony voltam, lobbanékony, vagy éppen könnyedén elbőgtem magam bármin. Az étvágyam is megnövekedett, de mindent rá tudtam fogni valamire. A vizsgáimra, a szigorlatokra, a szakításra….csak a várandóságra nem.

Ám a kis lélek még is úgy döntött, hogy egyenlőre nem marad velem. Talán látta, hogy lehet neki jobb apja is. És egy reggel, mikor éppen megkezdtem gyakorlatomat a helyi művelődési házban, azon kaptam magam, hogy rémes, görcsös fájdalom kíséretében dőlni kezd belőlem a vér. Rosszul voltam, szédültem, hánytam, a mosdó mellett feküdtem félig.

Kiderült…spontán vetélés.

Azóta is sokszor gondolok a kis lélekre. Tudom, hogy itt van velem, és a megfelelő pillanatot várja, hogy jöhessen. A megfelelő apát megtaláltuk 🙂 Páromnál jobb, megbízhatóbb, oltalmazóbb és gyengédebb társat nem is találhattam volna. Ő vigyázna ránk, ellátna bennünket, és gondoskodna rólunk.

Már csak a megfelelő pillanatnak kell elérkeznie.

És talán, ha megérkezik, már nem fogok szomorkodni a múlt miatt.

Van ismerősöm, akinek három hónapos korában meghalt a babája még a méhében. Meg kellett szakítani a terhességet. Szegény Emm. Néha, hogy ha látom megkérdezem hogy érzi magát. Látom, hogy még nem lépett túl rajta, de már újra próbálkozhatnak. Megosztottam vele az emlékem, de mikor megkérdezte ki volt az apa, inkább nem mondtam semmit, mert ő Gé unokatestvére, bár ő az egyetlen, akivel jóban maradtam. Úgy éreztem, ezt mégsem kellene  elmondani neki. Gé sem tudja. És talán jobb, ha soha meg sem tudja.

Tegnap különös dolgot cselekedtem. Az egész egy megszokott, hétköznapi dologgal, vásárlással kezdődött. Szüleimmel bementünk a nagy piros-zöld üzletláncolatba, hogy vacsorához valót vásároljunk magunknak. Délután már valami nem stimmelt nálam. Elnehezültem, fájt a fejem, a nyakam,  a vállam, a hátam, kapart a torkom. Kedvetlen voltam. Talán lemerültem, hiszen délelőtt folyamatosan csúcsüzemmódban voltam.

Ám a szupermarketben már takarékon működtem. Éppen a pénztárnál pakoltam fel a karomba a vásárolt árucikkeket. Egy fél dinnyét, egy közepes sopszka salátát, egy doboz szardíniát… amikor is pár méterre tőlem Gé és Jé sétáltak el. Exem éppen telefonált, “párja(?)” pedig mereven sétált mellette. Lila felsőben(!) A fél méter távolság ezúttal is megvolt közöttünk, külső szemlélő szemszögéből a gesztusaik, a testtartásuk alapján barátoknak, ismerősöknek is tűnhettek volna. Miért van az, hogy egyes párok között nincsen meg az a bizonyos szikra? Hogy csak úgy látszik, mintha járnának?

Jé meg van hízva… ez még annyira nem is tűnik fel…ám Gé…nos, ő nagyon le van fogyva. Kimondottan csont sovány. Sosem volt valami erős testalkatú, de tegnap pocsék látványt nyújtott beesett vállaival, karika lábaival, lógó ruháival. Öltönyben nem tűnik fel, mert a válltömés sokat javít az összképen.

Az idegeimet kicsit megzilálta a látvány. Inkább Ő, mint Ők. Lementünk a parkolóba. Az autója kettővel odébb parkolt a miénktől. Hirtelen ötlettől vezérelve, no és az elmúlt három és fél év visszafojtott indulatától hajtva, körül néztem, majd szépen oda sétáltam, és egy jól irányzott mozdulattal belerúgtam a jobb hátsó kerékbe. Jólesett, és még a lábam sem fájdult bele. Miután végeztem, vissza sétáltam a mi autónkhoz. Bár a Gé járművével szemben parkoló terepjáró sofőrje, aki éppen telefonált, elég furcsán nézett rám.

Tulajdonképpen jólesett. Megtenném újra és újra. Bár félek, hogy akkor elszaladna velem a ló. 🙂 Majd meglátjuk mit kever a Sors paklija.

Legyen nagyon szép napotok!   

Szexelni nem csak jó, de hasznos is, a lélek és a szív mellett a
test is élvezi áldásos hatásait – összegyűjtöttünk pár szexuális
gyógyhatást.

1. A szex megszépít
Szex közben eleve szebbnek
látjuk a másikat mint mondjuk a buszmegállóban, de tudományosan is
alátámasztható a tézis, ugyanis a nők szervezetében szex közben
felszabaduló ösztrogén a hajat csillogóvá, a bőrt selymessé teszi. Az
orgazmus következtében megjelenő bőrpír pedig csak fokozza mindezt.

2. A szex kozmetikus
A hosszú, intenzív
szeretkezés felér egy szaunázással vagy egy kozmetikai kezeléssel, mivel
a szex közben kiválasztott izzadság megtisztítja a pórusokat, kilöki a
méreganyagokat és ragyogóvá teszi a bőrt.

3. A szex fogyaszt
Tudjuk, az intenzív
testmozgások megfelelő pulzusemelkedés után zsírégetésbe csapnak át, így
egy kitartó szexeléssel kapásból el is égethetjük az előtte
elfogyasztott vacsorát.

4. A szex karbantart
A szeretkezés közben
kivitelezett pózok nyújtó hatása, valamint a befektetett izommunka is
meghozza gyümölcsét, gondolj csak az előző éjszakára emlékeztető
kellemes izomlázra! A szex általában olyan izomcsoportokat is megmozgat,
amik ritkán állnak munkába, de a belső izomösszehúzódások és a PC izmok
is ekkor dolgoznak igazán.

5. A szex kedélyjavító
Mivel szex közben endorfin
szabadul föl, azonnali hatású antidepresszánsnak tekinthető egy
szeretkezés. Felpezsdül a vérkeringés, elönt az eufória, eltölt az
általános jóérzés, és az sem mellékes, hogy a gondolkodás átmeneti
kikapcsolása is jótékonyan hathat a depressziótól fáradt elmére.

6. A szex szexet vonz
Minél több és minél jobb
szexuális élményben van részed, annál több szexuális célzást és
ajánlatot kapsz a külvilágtól. A szexuálisan aktív test feromonokat
bocsát ki, amire az ellenkező nem képviselői igencsak érzékenyen és
egyértelműen reagálnak.

7. A szex nyugtat
A szeretkezés után átélt
nyugalom és béke megfizethetetlen, s állítólag tízszer olyan hatásos
nyugtató, mint a válium. Szex után az álmatlanságban szenvedőknek is
hamarabb jön álom a szemére.

8. A szex a fogorvostól is megkímél
A napi egy
alma helyett a napi csók hatékony megoldás lehet a megfelelő
szájápolásra, mivel csókolózás közben beinduló fokozott nyáltermelésünk
megtisztítja a fogközöket, csökkenti a száj savasságát, ezáltal megelőzi
a szuvasodást és a lepedékképződést. Valójában ugyanazt a hatást váltja
ki, mint a rágógumi.

9. A szex csökkenti a fejfájást
Mint ahogyan
arról már mi is említést tettünk, ahelyett, hogy fejfájásra hivatkozva
elutasítanánk a szexet, vágjunk inkább bele, mivel sok esetben
hatékonyan csökkenti a fejfájást.

10. A szex az orrodat is tisztítja
A sok szex az
eldugult orr problémáját is megoldja, a szex ugyanis természetes
antihisztamin. Még az asztma és a szénanátha kúrálásában is nagy
segítség lehet.

Forrás: Origó

 Még mindig őszi hangulatom van, de legalább jó a kedvem!
Tipikusan…“Ha jó a kedved tapsolj nagyokat!” típusú! Ez annak is
köszönhető, hogy tegnap helyrebillentem. Nem tudnám pontosan
megfogalmazni, hogy miben voltam bizonytalan. Sem a múltban, sem a
jövőben, sem a jelenben nem éltem. Csak kóvályogtam egész áldott nap. 
  

Annyit tudok, hogy mindez, még mindig annak a folyamatnak a része,
amin az egész emberiség és Földanya keresztül megy.

Édesanyámmal folytatott beszélgetésem helyretett.

Este kiírtam magamból egy olyan emléket, ami még öt év után is meg
tudott billenteni. Kemény tanulópénz volt, de én választottam, és neki
is rohantam annak a bizonyos falnak. Teljes erőből, még a fejemet is
előre billentve! Túléltem! Tanultam belőle. Ha kíváncsi vagy rá,
elolvashatod 🙂

A blog is új címet kapott. Azt hiszem véglegesítem. Anyámmal
összedugtuk a fejünket, s ez lett az eredménye: Csak azért is túlélem! – az életem…

Tudom, hogy jól vagyok, mert már a világhoz, és minden teremtményéhez
másként közeledtem. Jól esett összebújni a párommal. csak ölelkeztünk,
mosolyogtunk. Elöntött a szerelem érzése. Boldog vagyok!

Ma benéztem egy barátomhoz a közeli ruhaüzletbe. Azt mondta, és ez
nagyon tetszett:

-De szép vagy. Ebben a pocsék időben legalább te ragyogsz!

Nagyon jól esett! Komolyan. Anélkül, hogy az egom vigyorgott volna!

Úgy adalékot is adtam a blogokhoz. Bocsi Lolo, tőled vettem az
ötletet, de én is kíváncsi természetű Ikrek vagyok 😉 Szavazó táblákat
szerkesztettem, mert kíváncsi vagyok a véleményetekre 🙂

Legyen nagyon szép és áldott napotok!

Joyo

 Szebb napot mindenkinek, mint a mai időjárás!

Egyszerűen utálom! Itt a nyár, június vége felé járunk, most már igazán állandósulhatna a jó idő! Nem is annyira a szülinapom miatt! Úgy is zárt helyen lesz, és talán, mikor szombat este tűsarkúban végig tipegek a Lackner Kristóf utcán, nem szakad égi áldás a nyakunkba!

Sokkal inkább azért izgat, hogy a két hét múlva kezdődő VOLT fesztivál élvezhető legyen, nem pedig gumicsizmában, esőkabátban dagonyázzunk a sárban! Szeretnék a Rock-napon száraz lábbal hazaérni! Nem beszélve a többiről!

Lehet, hogy Lili nem jön 🙁 Pedig nagyon szeretném. Már nagyon hiányzik. Ha másként nem lehet megoldani a találkozónkat, akkor nincs más hátra, amint elkezdek dolgozni, és lesz elegendő pénzem, leutazom Székesfehérvárra egy hétvégén, és meglátogatom! Hiányzik ő is, Rita is, és a város is. Bevásárolnék teából és harisnyából, néznék szép nyári ékszereket. Minden vágyam egy csípőlánc! Nagyon régen volt divatban, de én sosem szerettem követni a kifutói trendeket. Mindig is azokat a darabokat vásároltam meg, amiben jól éreztem magam, és előnyös volt! 🙂 A csípőlánc mindig is nőies és dögös volt! Felforgatom érte a környéket és a világhálót is 😀

Ami ezt a mocsok időjárást illeti…teljesen őszi hangulatom van! Zuhog…mi több…szakad az eső, hideg van, hosszú farmerben és pulóverben tobozokat válogatok, hátul a raktárban, pedig ott gyülekeznek a szalma alapok. Az illatuk befészkelte magát az orromba. Ilyet csak október közepétől szoktam érezni. Nem probléma… lassan elkezdek Karácsonyi dalokat énekelni…oké, nem kattantam meg, csak vicc volt. 🙂 De annyiban jó ez az időjárás, hogy talán tovább tudom írni a Karácsonyi regényemet. Tényleg nagyon szeretnék vele kezdeni valamit. Ha befejeztem, kijavítom a helyesírási hibákat, tördelem, szerkesztem, nyomtatom, és elpostázom néhány kiadóhoz, ahol meghirdették, hogy szívesen fogadnak kéziratokat. 4-6 hónap az átfutási idejük. Amint feladtam postán őket…azt hiszem az Univerzumra és az Égiekre bízom a dolgok alakulását 🙂 Úgy is az fog történni, aminek meg kell történnie.

Legyen nagyon  szép napotok!

Joyo   

 Azt álmodtam, hogy babát várok!
Különös érzés volt. Álmomban álltam a fürdőszobai tükör előtt és néztem
magam. Indulatos voltam, émelyegtem, zavartak a szagok. És akkor ért a
felismerés. Gyerekem lesz!

Ennyire emlékszem a tegnap éjjeli
álmokból. Érdekes, mert már álmodtam olyat, hogy van egy szőke hajú
gyönyörű kisfiam, hogy éppen szülök, vagy, hogy hatalmas pocakom van. De
olyat még nem, hogy éppen felismerem a várandóságot. Valóban érdekes,
aztán megdöbbentő, majd örömteli állapotba kerültem. 

És aztán… felébredtem…

Bennem volt reggel a félsz. Mi van, ha
a tudatalattim jelez számomra. Hiszen aznap reggel szeretkeztünk, és
bár megtettük a szükséges óvintézkedéseket, de sosem lehet
tudni…lehet, hogy egy kis fickó kiszökött…egy is elég… na mindegy,
ne ábrándozzunk ennyire!

Nagyon szeretnék babát. És igen, a
páromtól. De egyenlőre még nem tudnánk hová tenni. Előbb kellene egy
saját lakás, ahová haza vihetjük, ahol kényelmesen megvagyunk, ahol
felnevelhetjük. Nekem is minimum egy évig dolgoznom kell ahhoz, hogy
GYES-t kapjak. Páromnak még mindig nincsen normális munkahelye, bár a
volt főnöke azzal biztatja, hogy októberben vissza tudja venni. Igaz,
anyagilag ott jó helye volt. Még sehol sem ígértek neki annyi pénzt,
mint a Cégnél. Majd kiderül.

Engem ma újra behívtak elbeszélgetésre
a Magenta színű telefon boltba. Ma más férfival beszélgettem, de
számára is szimpatikus voltam, s megsúgta: -Nagy eséllyel indulsz!

Annyira nem éltem bele magam a
sikerbe. Bármi történhet. Egy biztos… nagyon szeretnék dolgozni. Bár,
ha most elkezdek július elsejétől dolgozni, akkor biztosan nem tudok
elmenni nyaralni. Az első három hónapban nem adhatnak szabadságot, csak
szabadnapokat. Tulajdonképpen le tudok mondani a balatoni nyaralásról.
Nem nyugodt szívvel, mert nagyon jól esett volna kifeküdni a partra,
úszni és a bor fesztiválon táncolni. De, ha elkezdek rendesen,
alkalmazottként pénzt keresni, és elkezdhetem a gyűjtést, hogy
elindítsam az életemet, akkor megérni.

Péntekig kiderül, hogy miként
döntöttek a fejesek. Akkora felhajtást csapnak egy négyórás recepciós
állás körül, mintha minimum egy vállalati igazgatót keresnének. Sok a
jelentkező. Ha felajánlják az állást, mindenképpen elfogadom. Három
körön túljutottam. Esélyes vagyok. Sok volt a jelentkező. Ha rám esik a
választásuk, akkor nekem való az állást, és képes leszek benne helyt
állni. És talán még feljebb is juthatok a vállalaton belül. Ha így kell
lennie, akkor így is lesz! 🙂

Hehe, már csak hat nap van a
szülinapomig. Szombaton ünnepelek a barátokkal, hétfőn, a napján, pedig a
családommal. Még nem tudom, hogy mi legyen a menü. Nektek nincs valami
jó kis bevált receptetek egy születésnapi ünnepségre? Nyolcan leszünk és
olyan dolgot szeretnék, amit általában mindenki megeszik. Tortaként
málnás sacher-t kértem, majd kiderül, hogy mi lesz. Remélem jól alakul.
Ez az első szülinapom két év után, ahol Kriszti is megjelenik,
nagybátyám menyasszonya. Úgy tűnik, hogy elsimulnak közöttünk is a
nézeteltérések. Örülnék neki. Jobb szeretem, ha békesség van a
családban. És a születésnapomon!

Tulajdonképpen szeretem őt, csak néha
vannak nézeteltéréseink. Két Ikrek nehezen fér meg egymás mellett! 🙂

Örülök, hogy túléltem a VW találkozót. Nem hiába fogalmazok így. Pocsék
volt. Lehetett volna jobb is, ha nem avval a csapattal lettünk volna,
akikkel. Maci annyira megváltozott, amolyan 180 fokos fordulattal (lásd:
rockkerből avanzsált diszkópatkánnyá), hogy az már irritáló és
elviselhetetlen. Nem a zenei stílus megváltozása miatt. Új haveri
társaság is dukál az új életstílushoz…s mint tudjuk…”embert
barátjáról”. Maci tapló, bunkó és igyekszik mindenki előtt, főleg az új
barátok előtt játszani a nagymenőt, természetesen úgy, hogy megpróbálja
megalázni régi barátait. Köztük a páromat is.
Számomra az a három
óra, amit a kempingben töltöttem velük, éppen elég volt ahhoz, hogy úgy érezzem, soha többet nem akarok találkozni vele. Majd más összerakja a kis Bogaramat, nekem nem muszáj ezért pitiznem neki!
Estefelé sikerült rávennem páromat, hogy ne aludjunk kint. Ebben az is segített, hogy Ausztria felől már gyülekeztek a sötét fellegek, s feltámadt a viharos erejű hűvös szél is. 
Este nyolc körül megérkezett a Királylány is. Maci már annyi totálkárosra itta magát, hogy még ő sem bírta elviselni, s ahogy győzködte arról, hogy nekik is jobb volna inkább otthon, ahogy nekünk (!), és közölte vele, hogy elviselhetetlen, valahogy a vihogós, tűsarkon tipegős álarc mögött, megpillantottam az embert. Kérlelt bennünket Zsoltival és Andrissal, hogy segítsünk meggyőzni Macit és összerakni a sátrát. Valahogy megsajnáltam. Igen, tudom, mondtam róla nagyon csúnya dolgokat, és ő sem akart velem jobbára kommunikálni, de senki másra nem számíthatott. Az összes fiú, aki Maci “másik” társaságához tartozott, szintén tele voltak, mint a sapka, és Királylányt szekírozták. De olyan módon, amit inkább nem ecsetelnék, bár hozzá fűzöm, csak úgy röviden, ha valaki a szoknyám alatt orvul megcsípné hátul a combomat, visszakézből pofon vágnám, anélkül, hogy megnézném kicsoda. Tegyük hozzá…mindenki más.
Térjünk vissza a sátorhoz. A mi kis csapatunk mozgósította magát. Királylány is megpróbált segíteni, amikor éppen nem Maci rángatta át magukhoz, és Maci öccse is megpróbált tenni valami annak az ügynek az érdekében, hogy a testvárét épségben hazaszállítsák.      
Be kell ismerni, hogy Macinak olyan sátra van, amit ha eldobsz, két perc alatt feláll magától, de kábé egy fél órába telik, mire elcsomagolják. Párom végül rájött, hogy mi a dolog nyitja, s elraktuk azt a nyüves sátrat! (Bár az egyre jobban feltámadó szélben majdnem sikló ernyőztünk vele!)
Királylány megkért, hogy vigyem őket haza. Tulajdonképpen már én is fel akartam ajánlani (fene a jó szívemet!), mert senki más nem volt vezetőképes állapotban. A két legrészegebb srác hazafurikázott padlógázzal. Páromékat az egyik barátjuk vitte, megkértem őket, hogy Maciék házához jöjjenek oda értem. Maci testvére pedig a saját autójával ment, ő szállította haza a gulyásozás végtermékeit és kellékeit.
Királylánnyal nagy nehezen betereltük Macit az autóba, én pedig beültem a volánhoz. Nagy autó volt, mégis kicsinek tűnt az Opel Omega kombi után. Kicsik voltak a pedálok (mezítláb kellett vezetnem, hogy mindent megtaláljak!), pici volt a sebváltó is. Egész úton Maci adta szokott stílusát. Királylány ült az anyósülésen. nagyon sokszor vissza kellett fognom magam, hogy ne szóljak hátra az autótulaj bunkósságai miatt, miszerint: “-Nem kötelező számomra, hogy hazavigyelek benneteket. Én csak felajánlottam, hogy de b*sszanak meg a rendőrök. Ha így folytatod, félreállok, leállítom a motort, kiszállok, és old meg, ahogyan akarod. Nekem egy telefonomba kerül, és értem jönnek.”
De vissza-vissza nyeltem. Annyi azért elégtételt adott, hogy Maci nem tudott olyat mondani, amit én ne tudtam volna kivitelezni az autójával. Még a szűk kapun is bevittem az Audit orral, anélkül, hogy megkarcoltam volna bármit is, mikor ráfordultam az útról. Egyszerűen jól vezetek. Ennyi! Ne kóstolgasson!

 Párom
tegnap este újra “megszerettette”
velem Királylányt. Megpróbálta vissza adni a tegnap előtti
beszélgetésüket…jobban mondva Királylány szóáradatát.

Megérdeklődte,
hogy én mikor leszek. Párom felelt, hogy valószínűleg mind a két este
(péntek-szombat) felnézek kempingbe.

-Várj,
megpróbálom vissza adni pontosan, hogy miket mondott – vigyorgott rám
párom az ágyon ülve.

“-Hát én szombaton nem tudok jönni, mert nyolcig
dolgozom, utána pedig a Fertőre megyek egy partyba, ami sokkal drágább
lesz, mint a Volkswagen tali, két ezer forint lesz a beugró, sokkal
színvonalasabb és oda nem engednek be mindenféle cigányt, mint ide. És
nagyon örülnék, ha Maci is velem jönne.”

-Én csak
pislogtam – zárta le végül párom.

Köpni-nyelni
nem tudtam néhány pillanatig. Ezzel a monológgal nem lopta be magát a
szívembe. Oké, hogy mindannyian különbözőek vagyunk, az ő világa pedig
inkább a diszkók izzadságszagú, villódzó fényű, dübörgőzenés közege. De
az, amit párom felidézett…nos, egy kicsit a sznobizmus határait
súrolta.

Remélem, hogy
ma este jó hangulatban leszek, és ő sem adja majd annyira magát, mert
sok lesz számára az idegen ember, így elkerülhetjük azt, hogy felrúgjak
minden korábbi elképzelést vele kapcsolatban, amit olyan jó
lelkiállapotban tettem.

Minden
esetre…csak, hogy kicsit előengedjem az EGOmat…csak azért is valami
dögös szerelést fogok felvenni, hogy ne érezze magát annyira nyeregben.
Olykor úgy érzem valakinek kicsit meg kell “nevelnie” ezt a kislányt, vagy túlságosan is elbízza
magát. Igen, valóban csinos, de megvan mindennek a határa. Én is átestem
már a ló másik oldalára. És amikor rajta kaptam magam, hogy minden
kirakatüvegben, minden tükröződő felületben megbámulom saját magamat,
sokszor hangoztatom, hogy jól nézek ki…megijedtem, hogy kezdek ugyan
olyan beképzelt hülye picsává változni, akik mindig is irritáltak.
Onnantól fogva, reggel kiválasztom a ruhámat, sminkelek, amikor van
kedvem hozzá, megcsinálom a frizurámat, majd megnézem magam a tükörben,
és megdicsérem magam, hogy csinos vagyok. De semmi többet. Ha aznap
bókolnak, kicsit elpirulva megköszönöm 🙂

Furcsa
a női természet. Amikor önbizalomhiányban szenved, legszívesebben
elbújna egy zsák mélyére. Mindenki piszkálja, hogy ugyan már, búj elő, helyes vagy, jól nézel
ki…amikor pedig van önbizalma, hajlamos átesni a ló másik
oldalára. Nagyon nehéz megtalálni a középutat. Talán az a magabiztosság titka, hogy tisztában legyünk
a saját értékeinkkel?