Ott VOLTunk!

 Szép jó reggelt kívánok mindenkinek! 🙂

Lezajlott a 18. VOLT fesztivál, és igen…túléltük! Még úgy is, hogy mindenki dolgozott mellette. Igen, igen…én is! Azt mondhatom, hogy tetszik a munka, amit rám osztottak. Kedvesek a munkatársak, egész jó a környezet. És a második napon már jó volt a cipő választásom is!

Június 30-án, az első napon még nem tomboltunk annyira. Eddát és Omegát néztük meg. Eddán még kicsit visszafogottabb voltam, hiszen a párom akkor még nem volt mellettem. Hat órakor ért be Sopronba a személyvonat, amivel érkezett, és még haza kellett mennie tisztálkodni és átöltözni. Jobbnak láttam, ha érte megyek, különben, úgy éreztem, hogy még este kilenckor is őt vártam volna. Így hát vissza autókáztam érte a lakótelepre.Mikor ott volt, ugyan úgy megszakadva, mint a paraszt gatya, a napi tíz órás munkától, de próbált lelazulni. Ez Omegán sikerült is.  Az első nap korán haza mentünk, hiszen másnap volt az első munkanapom a Magentánál, nem akartam szakadtan, karikás szemekkel megjelenni, és úgy kóvályogni az üzletben, akár egy kemotoxos légy!   

A második napon, Július 1-én még mindig nem találtam olyan programot, amin őszintén tombolhattam volna. Ugyan akkor a bazár soron bámészkodva kinéztem magamnak egy fekete alapon arany és kék mintás török bugyogót, amilyet mindig is szerettem volna, s amivel a párom egyszer csak meglepett! Csütörtökön tovább maradtunk volna párommal, én pénteken délutánra voltam beosztva, de a szüleim nagyon meg voltak szakadva. Így éjfélkor ismét elindultunk haza. 

Pénteken, Július 2-án már napközben felvettem az új nadrágomat egy csinos fekete csipke felsővel. Homlokomra sárgás bindit ragasztottam. Tetszettem magamnak. őszintén tetszettem magamnak. Aznap, amilyen jól indultak a dolgok, az inga-effektusnak köszönhetően, ugyan olyan mértékben zúdul rám némi rossz, csak, hogy kiegyenlítődjenek az energiák. Az egyik egy levél volt, amit már elkezdtünk letisztázni párommal, és a másik érintett személlyel, de amíg nem tisztázódnak a dolgok, addig felesleges többet beszélni róla. Zsolti és én szeretnénk, ha rendeződnének a dolgok, mert most nagyon kuszák. Jobb tisztán látni a helyzetet. Mind a hárman intelligensek vagyunk, szerintem pozitív lesz az eredmény…na jó…remélem. A másik, amitől kicsit… na jó, eléggé megingott a lelki egyensúlyom, az az volt, mikor munka közben megpillantottam Gé-t és Jé-t. Összekapaszkodva az utcában. Tulajdonképpen öröm és fájdalom kavargott bennem, ugyan azért a dologért. Hiszen olyan ritkán láttam őket kézen fogva, hát még összeölelkezve! 

Mire feljutottunk a kempingbe, már egész jól voltam. Tulajdonképpen az utolsó két napot vártam. A pénteket Ákos miatt, amire édesanyámmal hatalmasat tomboltunk. Ákos egyik régi számára teli torokból üvöltöttem, s éreztem, hogy mindent, amit aznap Gé kiváltott belőlem, ki tudtam magamból kiabálni, üvölteni, énekelni, s éreztem, hogy nagyon-nagyon-nagyon mélyről jött! Életem legjobb Ákos koncertje volt az idei!

Elérkezett a szombat, Július 3-a, az utolsó nap. Nagyon vártam már, hiszen aznap volt Kispál és a Borz búcsú koncertje! Volt elképzelésem, hogy mit vegyek fel, de az utolsó pillanatban nem éreztem jól magam a bőrömben! Mikor ezt apám érzékelői felfogták…

-Ajaj, veszélyforrás…nem tetszik magának. Én mentem, beindítom a kocsit!

-Várj, segítek – mondtam párom, és a mind a ketten elhúzták a csíkot.

Tulajdonképpen már akkor nevetem rajta. Édesanyám a kezembe nyomott egy narancssárga kendőt, az addig rajtam lévő piros helyet. Amint elkezdtem magamra tekerni…azonnal jobban lettem. Tetszett a szín, csak úgy vibrált! Élettel teli voltam, és gyönyörűnek éreztem magam, mikor a sminkelés után leengedtem begöndörödött hajamat, és belenéztem a tükörbe.

A poncichter negyedben borozgattunk. Aznap inni szerettem volna egy kicsit, hogy jobban ráhangolódjak a Kispál koncertre, így párom vállalta aznap éjjelre a vezetést. Hálás voltam érte, miközben a fröccsömet iszogattam és beszélgettünk a családommal. Ekkor anyám, először a kőből épült vécé felé, majd rám nézett.

-Ez a lány nem Jé volt?

-Milyen lány? – értetlenkedtem.

-Aki itt az előbb elsétált.

-Fogalmam sincs. Hogy nézett ki? – kérdeztem.

Anyám jellemezte őt. Majd hozzá tette…

-Szegény úgy nézett ki, akár egy harmincas nő, és olyan fájdalmas arcot vágott, mintha az egész világ fájdalma a vállán volna.

Vállat vontam. Az elmondottak alapján valóban őt írta le, de én észre sem vettem. Jobb is volt. Éreztem, hogy a Kispál koncertre feljönnek, de nem láttam őket. Még mindig amondó vagyok, jobb, hogy nem láttam senkit sem a csapatból, hiszen akkor begörcsöltem volna, így azonban teljesen önmagam lehettem. És azt mondom…ha már azt látták, hogy boldog vagyok és életvidám, akkor már elégedett vagyok. (Az elmondottak alapján Jé nem volt az!)

Miután a Soulfly véglegesen letette a hangszereit, Zsoltival oda soroltunk a korláthoz a legelső sorba. Mindenképpen ott akartam lenni és tombolni. Sajnáltam, hogy Lili nincs velem, de megígértem neki, hogy helyette is kiabálni, énekelni, tapsolni és ugrálni fogok. Mindezt sikerült is összehoznom.

Jó volt! NAGYON JÓ VOLT! Nem bántam meg, hogy ott voltam.

Az egész VOLT fesztivál jó volt. Bár Lili nagyon hiányzott, de tudom, hogy a munka az munka. Végre mind a ketten el tudtunk helyezkedni. És nekem is csak azért sikerült VOLToznom, mert soproni vagyok. Talán majd jövőre. Igen Lili, jövőre tombolunk Tankon, Kiscsillagon, Pálutcán, Ricsén…és még sok jó koncerten!

Legyen nagyon szép napotok!

Joyo