Vagy mégsem vagyok Házi Tündér?

 Lehet, hogy mégsem vagyok olyan kis házi tündérke, mint azt én naivan gondoltam hétfőn! Az lehet, hogy csak a kezdeti fellángolás volt. A szüleim szabadságolták magukat, én négy órában a virágüzletben helyettesítek. Itt inkább a fizikai munka a megerőltető. A cipekedés, az álladó hajolás, emelés… Mert minderre egyedül vagyok. Közben négy órában az új munkahelyemen is igyekszem helyt állni…méghozzá szó szerint! Négy órában állok. Közben természetesen jövök-megyek, segítek az embereknek, rendezem a kirakatot, a szóróanyagot, a plakátokat. De főként állok. Ez nem panasz, tudom, hogy sok embernek van olyan munkahelye, ahol áll. Nekem egyenlőre még szokatlan. Tulajdonképpen a virágüzletben is állok, bár ott folyamatosan történik olyankor valami. Máskülönben leülhetek. A Magentánál is leülhetek, de csak akkor, ha nincsen senki. Ez, pedig ritkán fordul elő.  

Mire este haza esem, már fáradt vagyok, és az elmúlt három napban alig tettem egy nyúlást is otthon a mosogatáson és a szemét lehordásán kívül. Kicsit el is szégyelltem magam. Azt gondoltam magamról, hogy érett vagyok egy önálló háztartás vezetésére. Csak azért mert egy napig képes voltam bevásárolni, takarítani, mosogatni és vacsorát is főzni? Ugyan kérem! Erre a tapasztalt háziasszonyok képesek…mégpedig úgy, hogy kirázzák a kisujjukból! De én? Én még eléggé zöldfülűnek számítok ezen a téren. Pedig azt hittem jó és mulatságos dolog lesz kettesben lenni. Hogy majd felosztjuk a munkát…de ezt nem várhatom tőle, mikor tíz órában kint robotol. Annyi a minimum, hogy étel és tiszta ruha várja otthon. És szépen vetett ágy.

Talán majd ma. Ma ugyanis a Magentában délutános vagyok, ami azt jelenti, hogy öt órakor végzek, így utána bemehetek a boltba, és megvehetem a vacsorának valót. Úgy gondoltam, hogy ma valami egyszerűbb rakott palacsintát készítek. Csak a tészta kisütése az időt igénylő feladat, de addig is kipöröghet egy adagnyi mosott ruha. És nem ártana, ha nekilátnék kipucolni a hűtőt, hogy holnap délután már csak le kelljen olvasztanom!

Na jó, ezek teljesen hétköznapi dolgok, én mégis úgy írok róluk, mintha valami óriási cselekedetet hajtanék végre! Megmondom őszintén…nekem annak számítanak! Már csak magamhoz mérten is! Számomra mindez kaland! Én mindig örülök annak, ha valamit jósikerül elintéznem, s elégedetten szemlélhetem a végeredményt; a tiszta padlót, az elrakodott edényeket, a napon száradó mosott ruhákat, és az asztalon gőzölgő vacsorát! Később, pedig a párom vidám tekintetét, ahogy mindezt maga is felfedezi!

Reménykedem benne, hogy mindez így is fog sikerülni.

Ma, pedig előrángatom a szobakerékpárt a sarokból…lefújom róla a port…és felpattanok rá egy fél órára! Mert kell a mozgás!

Legyen nagyon szép napotok!

Joyo