(Élet a pasin túl) Lépések egy stresszmentesebb élethez

Évforduló a Fehér Rózsában

 Szép napot mindenkinek! 🙂

Akár, hogy is vesszük, de fejlődőképesek vagyunk a párommal. Az első évfordulónkat egy kínai étteremben ünnepeltük meg, kicsit összecsapott módon. Ám az idei sokkal jobb lett.

Este fel kilencre beszéltük meg a Platán étterem előtt. Nem ott vacsoráztunk, csak munkamegbeszélésen vettem részt. Igyekeztem kicsinosítani magam, de azért nem vittem túlzásba a hidegre való tekintettel. Kicsivel fél után sikerült elszakadnom a társaimtól. Reméltem, hogy a kedvesem nem fagyott össze. Lent a bárban rendeztem a számlámat, és kiléptem a hideg éjszakába.

A szép szőke herceg már ott állt a bejáratnál és mosolygott. A nyakába borultam, forró csókban forrtunk össze, de fura mód, csupán fél kézzel karolt át.

-Mit dugdosol? – kérdeztem kicsit hátrahajolva, hogy a szemeibe tudjak nézni.

-Ezt neked hoztam – mondta sejtelmes mosoly kíséretében, majd előhúzta a háta mögött rejtegetett ajándékot. Egy szál gyönyörű szép, nagyfejű rózsa volt.

Bevallom, kicsit tartottam attól, hogy üres kézzel érkezik, mert bárki bármit is mondjon, egy nőnek jár a virág egy-egy fontos napon. Mivel nem számítottam rá, nagyon meghatott ezzel a figyelmességgel. Ráadásul, grátisznak kaptam tőle egy 86% kakatótartalmú csokoládét.

Vacsorázni a Fehér Rózsa étterembe mentünk. Valóban nagyon jól éreztem magam. A kedvenc helyemen, a kandalló melletti asztalnál kaptunk helyet. vacsora után hazasétáltunk. Fél tizenkettőkor már ágyban voltunk, bár a fáradtság miatt, másra már nem voltunk képesek. Másnap már ő is megkapta az ajándékát. A fantáziátokra bízom 😉

Kívánok mindenkinek nagyon szép hétvégét!

Joyo

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!