A tegnapi napon orientációs tréningen vettem részt a budapesti székházban. Eléág korán keltem, hogy elérjem a vonatomat, de még így is egy órás késéssel érkeztem meg a konferencia terembe. A délelőtti műsor, amíg elmondták a Magenta születését és felépítését, dög unalom volt. Az első sorban ültem, és szégyen szemre többször megbicsaklott a fejem, mert majdnem elaludtam.
Ebéd gyanánt megettem két olasz szendvicset, ami tökmagos rozs zsemléből, mozzarella sajtból, uborkjából, paradicsomból és bazsalikomból állt. Egy kis sót el tudtam volna képzelni hozzá, de így is finom volt. Valamint fogyasztottam egy szelet csokoládépudingos-feketeszedres tortaszeletet és egy nagy szem roszogós szilvát. Hogy valamelyest magamhoz térjek, mindezt egy pohár tejeskávéval öblítettem le, de sajnos nem sokat dobott a dolgon. A levegőtlen helyiségben így is elég sokat ásítoztam. Szégyenszemre.
A nap második fele már érdekesebb volt, főként, mikor a juttatásokról és a dolgozókat érintő kedvezményekről esett szó. Természetesen ez mindenkit felizgatott, és jóval több kérdést is tettek fel, mint az ezt megelőzendő előadásokat követően. Én magam is egészen fellelkesedtem. Ha mindaz igaz, amit elmondtak, akkor baromi jó dolog a Magentánál dolgozni! És elhiszem, hogy nehéz bekerülni. Ahogy egyre jobban belemélyültem a jövőbeni álmamimba, és elképzeltem, hogy 8 órában alkalmaznak jövőre, egyre elérhetőbbnek bizonyult a párommal való közös lakás gondolata.
Nagyon szeretnénk egy kétszobás-nagy nappalis-nagy konyhás lakást, ahol két gyereket nyugodt szívvel felnevelhetünk.
Úgy néz ki a dolog, hogy párom és köztem is rendeződnek a dolgok. Bár még ül rajtam a depresszió. Amibe a mai napon sikerült méginkább elmerülnöm, így most nyakig csücsülök benne. Valahogy úgy indult a dolog, hogy bevittem a főnökömhöz a vonatjegyhez kért ÁFÁ-s számlát, és elmondtam neki, hogy mi volt az oktatáson. Közben peccegettem a dolgot, hogy volna-e rá esély, hogy januártól 8 órában dolgozhassak a cégnél.
Nem tudott sem igent, sem pedig nemet mondani.
-Legalább annyiban nyugtass meg, hogy történt-e valami változás mióta itt vagyok. Érződik-e, hogy újra két recepcuiós van?
-Történt változás. Növekedett a várakozási idő.
Ez lesújtott. Az lenne a dolgom, hogy 7 perc alatt tartsam a várakozási időt. Ezek szerint szarul végzem a munkám, pedig becsülettel szelektálom az embereket.
De a főnököm gyorsan hozzá fűzte, talán az arcom láttán.
-De ez nem a ti hibátok. Lelassultak a rendszer programok és sokáig tart a kiszolgálás. Ettől eltekintve jól végzed a munkát. De ennél többet nem tudok mondani.
-Értem – bólintottam, majd indultam dolgozni. Nem éppen virágos jó hangulatban.
Igaz, örülök, hogy van munkahelyem. Nagyon sokan még csak lehetőséget sem adnak, hogy bizonyítsanak. Örüljek neki, hogy egyáltalán December 31-ig van szerződésem. Addig biztosan dolgozhatok és gyűjthetek némi pénzt. De fogalmam sincs, hogy lesz-e tovább. És egyenlőre a páromnak sem biztos. Köztünk sincsen minden rendben. Nem csoda, ha magamba vagyok fordulva. Majd kilábalok belőle. Eddig mindig sikerült. Nagyon rég nem voltam depressziós.
De, amikor az ember nehezen kel fel, úgy érzi, hogy haszontalan, nem kell senkinek, nem veszi észre senki, és sűrűn van sírás közeli állapotban, azt hiszem az közel áll a depresszióhoz. Én pedig eléggé hajlamos vagyok rá. Sajnos.
