Nagyon szép napot kívánok mindenkinek.! ^^
A tegnapi Zumba edzés után a mai nap izomlázasan köszöntött rám. Még, hogy a Nap…sokkal inkább a szemközti gyártelep magasra nyúló fénytestei világítottak be hajnali hatkor! Szerencsére a zöld környezet (értsd: bokrok és fák) annyira benőtte, hogy már alig látszik az ablakomból. Ráadásul az elmúlt huszonnégy évben már annyira megszoktam a létezését, hogy fel sem tűnik, mikor kinézek az ablakon. Sokkal inkább a távoli Schneeberg-re, a Soproni-hegységre és a fel-felsejlő Osztrák hegyvonulatokat és dombokat szoktam figyelni.
Na…megint elkalandoztam ^^
Lényeg a lényeg, a tegnapi napon ismét Zumba Fitneszre mentem édesanyámmal és egy barátnőnkkel. Úgy éreztük, az első sokkon már túl lettünk a múlt héten. Oldottabbak is voltunk, bár cseppet sem mondható unalmasnak ez a fajta mozgásforma, mikor magában ötvözi az afrikai, a tradicionális latin táncokat, némi fitneszt és a modern táncokból egy leheletnyit. Bár rá kellett jönnünk a tizedik percben, hogy csak részben tartalmaz hasonló elemeket, mint legutóbb.
Az egy órás edzés végére már teljesen feloldódtam. ^^ valóban az önfeledtségről és a jókedvőr szól. Aki pontosan le akarja utánozni az oktató mozdulatait…elég kemény feladatra vállalkozik, s nem fogja elengedni magát.
Erre már az első órán ráébredtünk…természetesen a saját kárunkra.
Az edzés után ki lehetett volna facsarni a verítéket a felsőmből, úgy megizzasztott bennünket Zsuzsi az egy óra alatt. A lépcsőn pedig nagyon is bajos volt a közlekedés, főként felfelé.
Egy szó, mint száz, ma reggel nyögve másztam ki az ágyból, és mentem ki a konyhára kávét főzni. Úgy gondoltam, hogy napközben be fognak melegedni az izmaim, de tévednem kellett. Munka közben, akár hányszor hajoltam-guggoltam-lépcsőztem, éreztem, hogy milyen izomcsoportokat sikerült alaposan átmozgatnom az elmúlt este.
Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert nagyon erőteljes, ugyan akkor élvezetes mozgásforma ^^
Úgy érzem, bőven elindultam az életmódváltás rögös útján. Erősödő hittel rendelem magamnak a jó lehetőségeket, ruhákat, kiegészítőket, könyveket az Univerzumtól, s ahogy erősödik a hitem és a bizalmam, úgy térek rá a nagyobb kaliberű dolgokra, mint például a munka, a lakás, az autó…
Továbbá, hogy az életmódváltásnál maradjak, elkezdtem kísérletezgetni a konyhában is. Pitéket fogok sütni. Mikor elkezdtük kitakarítani és lomtalanítani a konyhánkat, előkerült két pitesütő forma. Ez ötletet adott ahhoz, hogy kipróbáljam magam a piték területén is. Már kerestem recepteket is. Édeset, sósat. Hétvégén kipróbálom az egyiket.
Később, pedig megkísérelem megsütni az első pizzámat is ^^
A konyhában való sürgölődés, alkotás jót tesz a lelkemnek.
Nem árt, ha találok néhány különösen jó receptet, hiszen már csak 35 nap van Karácsonyig. ^^
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: