A mai napon meglepődtem. Tudom, elég sűrűn előfordul mindenkivel… de ezen a dolgon eltátottam a számat. Egy-két hónapja nem találkoztam már Angyallal, pedig 
hiányzik a társasága, a humora, a közös gördülékeny beszélgetések. Írtam is neki pár nappal ezelőtt egy üzenetet, hogy jó volna valamikor találkozni. Másnap meg is érkezett rá a válasz…
“Valóban jó lenne találkozni, csak még azt nem tudom mikor és hogyan lehet. Hogy lehet-e.”
Nem igazán tudtam hová rakni a szöveget, értelmezni sem bírtam isten igazából. De édesanyám megadta rá a választ, olyan, módon, akár valami középkori hírnök. Angyal járt bent nála, és megkérte, adjon át egy üzenetet, miszerint nem azért kerül, mert haragudna rám, hanem azért, mert a párja nagyon féltékeny rám.
Néztem anyura…
-De miért?
-Mert tisztában van vele, hogy mit éreztetek egymás iránt régen, és, hogy lefeküdtetek egymással. Nehezen viseli, hogy ti még így is tartjátok a kapcsolatot.
Az így alatt azt értette, hogy a szakítás után, még képesek vagyunk barátként nézni egymásra.
Nem értem annyira a dolgot. Igazából nem ismert, és talán a helyzettel sincsen tisztában. Dekoratív kis nő, már találkoztam vele, igaz, hogy nem lettem bemutatva, de nem vettem sértésnek. Nyilván Angyal is zavarban volt.
Nekem azért hiányzik. De nem szeretném bajba keverni. Az egyetlen férfi barátom, aki mindent tud rólam, és én is róla. De remélem azért valamikor még alkalmunk nyílik beszélgetni egymással négyszemközt, hosszabb ideig.
Sosem hitem volna, hogy valaki féltékeny lesz rám. Különös érzés. Kicsit szomorít, kicsit mulattat, kicsit legyezgeti a hiúságom, de azért zavar, mert emiatt nem folytathatok eszmecserét egy olyan emberrel, aki teljesen olyan gondolkodású, mint én. Mind az élet felfogásában, mind a spiritualitásban.
Majd alakul az élet. Talán újra találkozunk.
Próbáld magad beleélni az ő helyzetébe (a lányéba) !
Szia good wine! Igazad van. Gondoltam is rá. De akkor sem tiltanám el a páromat attól, hogy találkozzon egy barátjával. Nyilván kikérdezném, idegeskednék egy darabig, de tapasztalatból tudom, hogy vannak elkerülhetetlen dolgok sajnos. Viszont mi hárman (párom, Angyal és én) tudjuk, hogy nincs mitől tartani. Ismerjük egymást. Sajnos a lány engem még nem ismer. Talán, ha megismerne, másként gondolná. Majd alakul. Addig marad az SMS.