(Élet a pasin túl) Lépések egy stresszmentesebb élethez

 Érdekes az emberi természet. Két hétig nem dolgoztam, s mikor hétfőn vissza mentem, úgy éreztem teljesen kiestem a gyakorlatból és, megdőlt a hitem abban, hogy mindez nekem való volna. Gyomorgörcsöm volt a tegnapi hívás fogadásoknál. Tudom, hogy vissza kell rázódnom. Frissíteni az elméleti tudásom. Amikor a betegségem előtt elkezdtem, nagyon élveztem a munkát. Éreztem, hogy nekem való, tudom csinálni,  akarom csinálni szeretem csinálni. Mintha hátulról pusmognának a fülembe, hogy eltérítsenek a jó útról. De akkor is megcsinálom! Sikerülni fog a 7-én lévő vizsga!

Az is elképzelhető, hogy ennek semmi köze a munkámhoz. Szimplán alapjaiban ingott meg az önbizalmam az elmúlt egy hétben. Újabb eset, amit nagyon mélyről, a lelkem egyik eldugott bugyrából kell kiűznöm, hogy helyre álljon a világom. Tizenhat és tizenhét éves korom között elég komoly depresszióval küzdöttem. Az önbizalmam a bányászbéka feneke alatt volt. Barátnők jótékonykodása tett olyanná, amilyen voltam. Az úgymond segítünk, hogy rút kiskacsából jó nő legyek. Elhitették velem, hogy senkinek sem kellek, nem tudok flörtölni, nem áll jól a nőies öltözködés, így el is hittem, s olyanná is váltam. Meghíztam, alig ápoltam magam, a fiúk szinte észre sem vettek, legfeljebb néha beszélgetett velem egy-kettő, de sosem tekintettek rám abban az időben nőként. Mert én sem tekintettem magam annak. A lányok bántottak, mert hagytam, és mert a viselkedésemmel, és azzal, amit éreztem kiváltottam belőlük. Több számmal nagyobb ruhákba öltöztem, hogy elbújjak a világ elől, hogy senkinek se álljon módjában bántani engem. Teljesen magamba voltam zárkózva. Szerencsére ez tizenhét éves koromban teljesen megváltozott. 180 fokos fordulattal! Azóta kezdem megtalálni magam, igénylem a nőies öltözködést, s mióta saját keresetem van, meg is tehetem. Ez felüdülést nyújt. Tudom, hogy a szépség és a nőiesség nem elsősorban a ruháktól függ, de egyenlőre olyan ez, mint egy hatásos terápia. Ám… ha valami olyannal próbálkozom az öltözködés terén, ami nagyon vonz, nagyon vágytam rá, viszont korábban nem állt módomban megtenni, otthonról elindulva kezd elszállni minden önbizalmam. Marhaság, tudom. De legutóbb is, mikor bőrszoknyában, bőrkabátban, bőrcsizmában (mert a bőr ruha a szememben nagyon dögös szerelés, ha jól van összeválogatva) szexisnek éreztem magam. Elégedett voltam, mikor belenéztem a tükörbe indulás előtt, kezdetben még a járásom is magabiztos volt, a férfiak megfordultak utánam, de minél több emberrel találkoztam és megnéztek, annál inkább zsugorodott az önbizalmam. Talán azt gondoltam azért néznek, mert szörnyen nézek ki. Nem tudtam. Ez az önbizalom hiány. Általában akkor bukkan elő, mikor csinosan szeretnék felöltözni, s olyan helyen kötök ki, ahol sok a plázacica. Olyankor kisebbségi komplexusom lesz. Pedig semmivel sem többek, mint én. Némi féltékenység, némi fóbia, némi utálat. Többen piszkálnak, hogy marha vagyok. Jól nézek ki. Csak nehéz elhinni. Testképzavar. Tisztában vagyok vele. Mikor a tükörbe nézek, sokszor még mindig azt a pufi lányt látom, aki kétszer is voltam az életemben. Mert hagytam addig elfajulni a dolgokat. Pedig 180 centiméter magas és 66 kiló vagyok. Ez igazán nem mondható pufinak.  Fejben kell megoldanom. Talán még mindig nem írtam ki magamból teljesen. Folytatnom kellene a történetet.

Most pedig készülök a munkahelyemre. Még gyorsan eszem valamit, öltözködöm azután pedig kerékpárra pattanok 🙂

Legyen nagyon szép napotok!

Joyo   

 Sokszor elgondolkodom az emberi kapcsolatokon, mert a környezetünkből nagyon sokat tanulhatunk. Van egy nagyon jó ismerősöm, aki már több éve kapcsolatban él, de már koránt sem olyan boldog, mint annak idején. Egyszer kérdeztem meg tőle, hogy akkor miért van még a párjával, de pontos választ nem kaptam rá. Mint aki még magának is hazudik. A kívülállók nagyon sokszor jobban látják rajtunk érzelmeinket, vívódásainkat, mint mi magunk. De inkább nem szólunk,mert nem szeretnénk beleszólni más életébe, még akkor sem, ha látjuk, hogy éppen fejjel rohan a betonfalnak!

Ha szólnék neki, hogy ez koránt sem úgy néz ki, mint egy szerelmi kapcsolat, lehurrogna. Inkább bölcsen hallgatok, csak akkor beszélünk a problémákról, ha ő maga dobja fel őket egy találkozó alkalmával.

Csak szomorú, hogy ezt látom. Kapcsolat az, ha együtt mutatkozom a párommal de alig érek hozzá? Ha nem társalgok vele mosolyogva? Ha mind a ketten más személyre koncentrálunk egy társaságban, Ha mind a ketten “nézegetik az étlapot”? Ha fagyos köztük a hangulat? Ha látszik rajtuk, hogy nincsenek egymásra ó hantással? Ha feszült az egyik fél, mert olyan helyre ment a párjával szórakozni, ahol jelen van egy jó ismerőse csak teljesen más társasággal?

Bevallom, nekem nem ilyen egy kapcsolat. És pontosan nem tudom, hogy négyszemközt miként viselkednek egymással. Érdekes személyiség a párja, bár egy kicsit hideg, és ha együtt vannak sem érződik közöttük a tűz.

Megszokás? Anyagiak? Biztonság? Fogalmam sincs. Nem kérdeztem tőle. Nekem is volt hasonló, bár nem ilyen sokáig.

Csak féltem egy kicsit. Féltem attól, hogy elszürkül, kihal belőle az életöröm. Már így is megrogyott.

De mit tehetnek itt a barátok? Semmit. Látom rajta, hogy tudja, valami nem stimmel.Kérdezget, mi, hogy vagyunk a párommal. Mikor költözünk össze? Mikor lesz lánykérés és esküvő. Gyereket szeretnék-e tőle? És amikor belelkesedem, ő elszomorodik.

Ez patt helyzet. 🙁 De jobb, ha nem veszem át tőle. Én már megjártam a magam útját ezzel kapcsolatban.

Legyen nagyon szép napotok!
Joyo

 Rá kell ébrednem, hogy az ember fia/lánya folyamatosan hullámvölgyekben tölti az életét! Természetesen mindegyik helyzet tanítójellegű, akár a mélyben koslatsz magadat sajnálva, akár a fellegekben jársz a boldogságtól. Különböző ciklusokban érkeznek ezek az események, és sosem tudod előre, hogy mikor ér véget egy hullámvölgy és mikor kezdődik a következő. Tiszta hullámvasút! ^^

Négy napon keresztül bele tudtam volna kötni akár az élő fába is, pedig köztudottan természetbarát ember vagyok. Mégis… Hétfőn még valahol a Tűztorony sasfejű csúcsdíszénél járt, beragyogta az életemet a boldogság, még bárányfelhő sem bégetett lelkem egén. Na igen, egészen addig, amíg kedden délután el nem indultam otthonról, s valahol az Életöröm sétány és Nevetés utca sarka után betévedtem az agresszió közbe, és baromi nehezen találtam ki belőle! És… fogalmam sincs, hogy miért következett be mindez. Hiszen semmi okom sem volt arra, hogy újabb önsajnálat kálváriába bonyolódjam, hisze minden a legnagyobb rendben megy az életemben. Valahol mégis elbukhattam… mert megtörtént.

Talán egyik kiváltó oka lehetett a nyelv vizsga időpontjának közeledte, ugyanis kicsúcsosodni csak tegnap, vagyis a szóbeli vizsga napján csúcsosodott ki. Elég pocsékul szerepelte, nem bírtam megfogni a tollat a felkészülési idő alatt, begörcsöltem a szituáció és a lefordítandó szöveg láttán. Mikor leültem a vizsgáztató hölgy elé, elkezdtem darálni a bemutatkozásomat, de néhány kérdéssel teljesen összezavart s alig bírtam összekaparni néhány értelmes angol mondatot. Valahogy mégis keresztül bukdácsoltam azon a húsz percen, de siralmasnak éreztem a helyzetemet. Édesanyánál borult ki a bili! Elmondtam neki, hogy mi történt, hogy csalódtam magamban, hiszen felkészültem, és mégis lefagytam! Lesírtam minden szemfestéket magamról, úgy néztem ki, akár Harlequin. Végül arra jutottam, hogy bármi is történik, nem fogok rágörcsölni, hiszen a munkámhoz nem szükséges a diplomám, a nyelv vizsgát pedig később is elfogadják és kiadják a kemény-fedelesemet. Így eldöntöttem, ha a mostani vizsga nem jön össze, akkor csak akkor megyek legközelebb, amikor úgy érzem, hogy kellően felkészült vagyok! 🙂 És ebben az édesanyám is támogat. Büszke volt rám, azt mondta a szeme láttára váltam felnőtté ezzel a döntéssel, miszerint vállalom a kudarcaimat, megfizetem az árát szó szerint és képletesen is, és átvállalom a nyelvóráim finanszírozását, most, hogy már megtehetem. 

A mai napon teljes léleknyugalommal mentem az írásbeli vizsgámra. Semmi vesztenivalóm! Teljes nyugalommal, lelkesen és vidáman írtam meg a dolgozatot, majd később a hallás utáni szövegértést is megcsináltam. Két hét múlva kiderül az eredmény…^^

És, ha már az eredményeknél tartunk… tegnap reggel jártam a talpmasszőrömnél, aki örömmel konstatálta, hogy már kevésbé érzi a méhem és a petefészkem környékén a gyulladást, s olyan, mintha a cisztáim sok apró bogyóvá osztódott volna, ami a gyógyulásnak az első szakasza. Az évek soron nagyon sok ilyen problémát masszírozott ki emberekből, tudta, hogy miről beszél.

A probléma egyik gyökere pedig hosszú idő óta először bukkant fel az álmaimban tegnap éjjel. Mégpedig a teljes nevén meg lett említve, vezeték és kereszt névvel… később pedig “személyesen” is találkoztam vele. Furcsa volt. Délután el is meséltem anyunak. Ami a leghátborzongatóbb, hogy ő is Vele álmodott. Különös… pedig egyikünk sem foglalkozott vele. Nem is beszélgettünk hasonló témáról sem. Csak úgy megjelent. Mintha még mindig itt lebegne annak az elkerülhetetlen találkozásnak a ténye, ami várható a jövőben. Sem jó sem pedig rossz érzésem nincsen vele kapcsolatban. Sokkal inkább olyan, mintha már előre megbeszéltük volna a találkozást, és annak a dátuma közeledne…

Este, pedig DzséDí-vel találkozom… végre barátnőzök egy kicsit…. már hiányzik! ^^

Kívánok további nagyon szép napot!

Joyo ^^

 El
kell ismernem, az élet, vagy a Sors újra és újra képes meglepetéseket
szerezni számomra, mégpedig annyira, hogy kis híján ott hagyom az
államat a flaszteron! Nem mindig a legkellemesebb meglepetések ezek, de
azt már megtanultam, hogy minden valamilyen okkal történik velünk vagy
körülöttünk, és később még a legapróbb mozzanat is a helyére kerül, majd
hátra lépve egyre több és több részletet vagyunk képesek kivenni a
készülő képből… hiszen az egész művet majd csak a leges legvégén
láthatjuk meg!  

Sosem tudod
biztosan, hogy mi lesz a végkifejlet, és ez gyönyörű. Még akkor is, ha
abban az adott pillanatban legszívesebben hanyatt-homlok elmenekülnél a
helyszínről. És, ha a menekülést választod? Ha fogod magad, a táskád, a
sapkád és uccu neki, beszaladsz a legközelebbi kapualjba, csak Isten
ments, hogy lássad Őt, vagy ő téged? Mi
van akkor? Miért ne tehetnéd meg? Gyávaság volna? Kétlem! Csak éld meg!
Az is te vagy. Tié a szabad akarat. Te választasz a különböző utak
közül!

És ha éppen azt
éled meg, hogy kihúzva magadat, egyenletes, ringó csípőjű járással,
mintha mi sem történt volna, tovább haladsz? Miközben ereidben vadul
száguld az adrenalin, remegnek a térdeid, kezeid, melyeket inkább zsebre
dugsz, hogy palástold őket? 

Az is Te vagy!
Éld meg! Utána pedig ne pörgesd azon az elmédet, hogy vajon mindez miért
is történt? Mit kellett megtapasztalatlanom, átélnem, kipróbálnom? Mert
előbb-utóbb úgy is összeáll előtted az a bizonyos Miért?

Velem is hasonló
eset történt ma. Úton voltam angol órára, ugyanis a hét végén vizsgázom
belőle. Kétszer hajtott el mellettem az a bizonyos autó. Kétszer kapott
piros lámpát, míg én kétszer sétáltam el mellette dübörgő adrenalinnal a
fülemben, remegő végtagokkal, mert valamiért az az ostoba pavlovi
reflex még dolgozik bennem, hogy, ha valamelyikük megjelenik, akkor tessék bepánikolni! 

Tudom, hogy az
elengedés és a megbocsátás, a szeretettel való rá gondolás nem egyik
napról a másikra működik. Hogy már a kezdetén tudtam, hogy hosszú út
lesz, mire az a bizonyos kép össze áll előttem, és az is elképzelhető,
hogy a végén még meg is fogom neki köszönni.  Ki tudja. Én még biztosan
nem.

Azért kezdtem
úgy, hogy a Sors újra lépett, mert újra és újra rá kell ébredni, hogy
semmi alól sem bújhatunk ki, ha az benne van a sorsunkban. Valamilyen
úton-módon átéltetik velünk! A múlt héten találkoztam volna DzséDí-vel
Buddhában. Akkor feküdtem otthon 38.6 fokos lázzal. Természetesen nem
tudtam elmenni a találkozóra. Este nyolckor érkezett egy üzenetem.

“Ugye
úgy volt, hogy ma találkozunk. Gondolom Buddhába jöttünk volna. Itt
vagyok Bé-vel, itt van az exed is Jé-vel, csak te nem vagy itt.
Véletlen?”

Vissza írtam,
hogy sosem hittem a véletlenekben. Nagy a valószínűsége, hogy valami
rosszul sült volna el Buddhában. Szeretném elkerülni, hogy olyan
személlyé váljak, aki csak azért elhagy  egy helyiséget, mert olyan
ember is tartózkodik ott, akivel nézeteltérése van. Mindegy is, hogy mi
lett volna akkor. A lényeg, hogy be volt iktatva egy találkozó vele, és
amint kidugtam az orromat a négy fal közül, a Sors már pótolta is, ahogy
csak tudta. Engem pedig sokkolt a hirtelenség. Pedig valahol mélyen
érezhettem volna, hogy készülődik valami, hiszen belülről jött a
sugallat, hogy arra sétáljak. Okom nem volt az idegeskedésre. Jól éreztem magam a bőrömben, ragyogóan tiszta volt az idő, sütött a Nap, egész melegem lett. És az a mínusz három kiló is adhatott némi önbizalmat, mert feszülő sötét farmerben és magas szárú bőrcsizmában voltam. Csinosnak is éreztem magam, csak az a fránya pavlovi reflex zavart be a képbe. Most már csak mosolygok rajta. Ez van. Talán elmúlik egyszer. Vagy sosem… ez a jövő zenéje.

A kirakós darabjai gyülekeznek, a helyükre kerülnek. Bár még mindig hiányoznak a lényeges részek.

Tudom,
hogy arra kell koncentrálnom, hogy meggyógyuljak. Több  szempontból is.
Pénteken újabb talpmasszázsra megyek. Kíváncsi vagyok, hogy a
gyógynövényeknek, a pihenésnek és a gondolataimnak köszönhetően mennyit
javult vagy rosszabbodott az állapotom. Az biztos, hogy önmagában
kevésbé fáj már az alhasam 🙂 És szerintem ez nagyon is jó jel.
Elkezdtem a tisztító kúrát. Igazság szerint nem is igazán kívánom a húst
vagy a tejtermékeket. A mozgást, a citromos vizet és a
zöldség-gyümölcsöt annál inkább! Az ember szervezete mindig tudja, hogy
mire van szüksége. A böjt alatt nagy segítséget kapunk a mindennemű
tisztuláshoz és elengedésekhez. Csak kérnünk kell a segítséget, és
megadatik! 🙂     

 Vajon miért lehet az, hogy a bőr illata és látványa beindítja az embereket. Még akkor is fel lesznek turbózva az ösztönei, ha magán viseli azokat a bőrcuccokat! Mindenki saját magából tud csak kiindulni, én is azt teszem. Ha egy férfin ízléses bőrszerelést látok…. begerjedek! Ha még érzem is annak a bőrnek az illatát, fékezhetetlennek érzem magam!

A hétvégén ki is élhettem! A mai napon ugyanis bőrvásárt tartottak a városban. Párommal el is látogattunk oda, ahol belevetettem magam a válogatásba. Akkor lepődtem meg igazán, amikor Gé szüleivel sodort össze a Sors a bőrszoknyák és bőrnadrágok fölött. A mostoha apa mosolyogva üdvözölt (bár néhány pillanat kellett amíg kapcsoltam, hogy kikkel találkoztam), édesanyja viszont orrát felszegve elvonult.

Egy kicsit még remegett a kezem, mikor a szoknyák között válogattam, de mire találtam magamnak néhány hasított és fekete bőr szerkót, majd fizetés után elhagytuk az objektumot, már lenyugodtam.

Otthon felpróbáltam sorra a szoknyákat és megmutattam mindenkinek. Rá kellett ébrednem, hogy annak az influenzának voltak előnyei is! Az a három kiló mínusz. Azt hiszem kimondottan jól állnak azok a simulós szoknyák! 🙂

Már alig várom, hogy felavassam őket valamilyen találkozón. Felhúzom mellé a magas sarkú bőrcsizmámat, a bőrkabátom és én leszek maga Lady Leather. 😉 Nagyon szeretem a bőr ruhákat! Azt hiszem van bennem némi domina beütés…Páromnak csorgott a nyála, mikor meglátott a különböző fekete bőr miniszoknyákban … nagyon jó volt látni ezt a hatást.

Először talán akkor tudok egyet felvenni, mikor DzséDí-vel találkozom újra Buddhában 🙂

Most már jó érzés lesz kiszabadulni itthonról. Sajnos a párom is becsókolta ezt a vírust. Most őt kúrálom. Lázas, de nagyon nehéz ágyban tartani, vagy megmérni a lázát! A férfiak nagyra nőtt gyerekek! Ebben már biztos vagyok! Előre gyakorlok vele leendő gyermekeinkre. Úgy kell kergetnem a szobában, hogy a hóna alá tudjam dugni a lázmérőt! Nem nyavalyog, nincs oda meg vissza. Csak nehéz vele. Mert se vitamint nem hajlandó venni, ha csak a nyelvére nem teszem, sem ágyban nem akar maradni!

Parancsolni úgysem tudunk nekik! Majd kikúrálja magát! Én megpróbáltam!

 A
tegnapi napon kimozdultam egy kicsit a lakásból. Bár csak addig, amíg
elmentem az orvosomhoz kontrollra, aztán vissza. A doki diagnózisa: -Még
nem engedem vissza. Kedden várom újra. Ha minden jól megy, szerdán már
mehet dolgozni!

Szóval… még
szobafogságon vagyok. És ez egyre rosszabb érzés. Ma már voltam annyira
jól, hogy kicsit takarítottam magam után. Elmosogattam, áthúztam az
ágyneműt, össze szedtem a használt papír zsebkendőket. Már a hangulatom
is jobb, egyre több tervem van, bár az elvesztett kalóriákat, energiát
és vitaminokat pótolnom kell. Az a három kiló mínusz igencsak hiányzik a
szervezetemből.

Tudom, hogy mindig a terveimről írok, de legalább belelkesedem tőlük 🙂

Tegnap
felköszöntöttük a nagybátyámat. Pár órát töltöttünk náluk, mégis nagyon
jól éreztem magam. Lasagné-t ettünk, két fajta tortával. És végre
készült egy olyan családi fotó rólunk, ami mindenki tetszését elnyerte!
😉 És meg merem kockáztatni, hogy a leendő nagynénémmel is rendeződnek a
dolgok. Talán…

Minden esetre
most azon vagyok, hogy újra feltöltsem az energia és vitamin
raktáraimat. Pocsék dolog az influenza! Több hétre legyengíti az ember
immunrendszerét, gyenge vagy tőle, kóvályogsz, és fogalmad sincs róla,
hogy pontosan mikor  tudsz teljesen talpra állni.

Nekikezdtem egy
tisztító-energizáló kúrának, ami jógából, gyümölcs-zöldség étrendből,
sok folyadékból, csalán teából és citromos vízből áll. Talán ezzel
hamarabb talpra tudok állni. Szeretném a munkahelyemen a jobbik formámat
hozni.

A
tanuló időm kitolódott egy héttel. Kicsit izgulok, azt azért beismerem.
Szerdától újra hallgathatom az ügyfeleket és segíthetek nekik. Jövő
hétvégén pedig végre sikeresen leteszem a középfokú angol
nyelvvizsgámat, hogy megkapjam a kemény fedeles diplomámat. Három a
magyar igazság! MOST SIKERÜLNI FOG! 😉    

Valahol már jobban vagyok. Öt napig nyomtam az ágyat 38 és fél feletti lázzal. Teljesen legyengültem, étvágyam nem volt, három kilót fogytam. Most is teljesen lever a víz, ha többet mászkálok, mint kellene. Már többet eszem, de még attól is rosszul leszek.

Már igyekszem erősödni. Mozgás, evés, vitaminokat, gyümölcsöket fogyasztok.

Vasárnap már dolgoznék. Addig össze kel szednem magam…

És talán a jó idő is visszatér.

Bocsánat az összevisszaságért. Ez még a dekoncentráció hatása… 🙁

 Nagyon szép napot kívánok mindenkinek!

A tisztulási folyamat részeként lázzal, végtagfájdalommal, náthával fekszem itthon. Abban biztos vagyok, hogy nagyon sok mindent kell elengednem! Azt is, amitől a ciszták létre jöttek!

Járok talpmasszőrhöz, aki segít ebben a folyamatban… mind lelki, mind fizikai szinten. Gyakoroljuk a megbocsátást, a hálát és az elengedést. Mindez egybefügg az életmódváltással. Vörös húst egy hete nem ettem. Cukrot mézzel helyettesítem, Szénsavas, cukros, ragadós löttyöket jó pár éve nem ittam már, mint például a kóla vagy  a fanta. A mentes vizet általában kifacsart citrom vagy narancs levével ízesítem, vagy Piroska szörppel 🙂

Azt biztos, hogy a tegnapi napon, mikor 38.6 és 38 fok között ingadozott a hőmérsékletem, legalább két liter folyadékot ledöntöttem a torkomon, de jó is esett. Bár ennek a tisztulásnak “köszönhetően” a jól megtervezett hétvégi program (kerékpár túra, nagyapám születésnapi ebédje, séták a Lővérekben és az erdőben) dugába dőlt.

De legalább már itt a tavasz! És már itt is marad. Így bármikor pótolhatok! Jó érzés arra ébredni, hogy madarak csicseregnek az ablakom előtti fa ágain! Ilyenkor úgy érzi az ember, hogy hálás amiért felébred! Örül minden napnak! 

Legyen nagyon szép napotok! Élvezzétek a tavaszi napsütést a hosszú hétvégén!

Joyo

 Nagyon szép napot kívánok Mindenkinek!

Nekiláttam, hogy elkészítsem az első olyan ebédemet, amit magammal vihetek a munkahelyemre. Tegnap egész munkaidő alatt én fogadtam a hívásokat, a mentorom adta az instrukciókat. Magam kezeltem a programokat is. Kicsit nehéz volt az ügyfélre és a rendszerekre is koncentrálni, de szép lassan (mikor már megnyugodtam) belejöttem.

Hétvégén kerékpár túrára indulunk, szalonnázunk, sütkérezünk a napon. Már nagyon vágyik rá a szervezetem, de legfőképpen a lelkem. Az ember napelemes! 🙂 Viszek magammal fényképezőgépet. Szeretem ezeket az emlékeket megörökíteni. Állítólag lekerekezünk a Fertő tóra is. Idén még csupán akkor láttam, mikor vastag jég borította, és azon csúszkáltunk a szüleimmel. Szeretem azokat a helyzeteket, amikor az ember kortalannak érezheti magát. Nem törődik azzal, hogy ki nézi, mit művel, csak boldog, önfeledten kacag és megéli a pillanatot. Ilyenkor mindig eszembe jut, mit mondanak a tanítok; – Az ember természetes állapota a boldogság!

Igen, ebben lehet valami. Miért születtünk volna arra, hogy szenvedjünk? Nem azt a helyzetet érezzük a legtermészetesebbnek, amikor felhőtlenül boldogok vagyunk? 🙂 Márpedig igen, és annyi mindenből meríthetünk erőt hozzá, amik közül a legfontosabb a hála 🙂 A pozitív gondolkodásnak hatalmas ereje van. Egészségesebb, boldogabb leszel tőle, s már-már úgy érzed, hogy szerencsésebb is! Mégpedig azért, mert amikor rendben vagy lelkileg, a hasonló mentalitású, érzelmű, kedvű embereket vonzod, vagy ha olyannal futsz össze, akik idegesek, zaklatottak, könnyebben kezeled őket, vagy el is kerülitek egymást. Ezt élem, ezt látom, tapasztalom. Remek érzés!

A hála és a pozitív gondolkodás egyik bevált módja nálam, hogy a határidőnaplómat rendelőfüzetnek használom. Leírom egy-egy dátumhoz, hogy mit szeretnék addig elérni, milyen céljaim, terveim, vágyaim vannak. Nagyon szépen működik ez a “megrendelőfüzet”. Munka, anyagiak, materiális és lelki dolgok, események…. beírom, s valahogy mindig úgy alakulnak az események, hogy valóra váljanak a leírtak 🙂

Beírtam azt is, hogy mikorra szeretném befejezni azt a bizonyos regényt, amit szeretnék elküldeni egy kiadóhoz. Ma reggel olvastam egy újságban egy érdekes cikket, ami arról szólt, hogy ne engedjük, hogy eltérítsenek bennünket az isteni talentumtól. Ebben van valami. Mióta dolgozom, háttérbe szorult az írás. Nem szabadna engednem. Hiányzik. Valamiért megkaptam azt a tehetséget, hogy történeteket tudok megfogalmazni, talán még elég frappánsakat is 🙂 Igyekszem visszatérni ehhez a küldetéshez is.

Próbálkozom 🙂 Vadabb terveket is leírtam abba a határidőnaplóba. De azt hiszem azokról jobb akkor írni, amikor már megérkeztek 🙂

Kívánok nagyon szép napot Mindannyitoknak! 🙂

Joyo

 Nagyon szép tavaszi napsütéses napot kívánok Mindenkinek 🙂

Három napja mellőzöm az étrendemből orvosi tanácsra a vörös húst, az állati fehérjéket, a cukrot, és igyekszem kerülni az olyat ételeket amik savat csinálnak. Még bele kell rázódnom. Meg szeretném oldani, hogy olyan ételeket vigyek magammal a munkahelyemre, amik megfelelnek az új étrendemnek. Mostanában délutánonként dolgozom, így otthon meg tudom oldani a főzést. De beismerem, a legnehezebben egy dolog megy! Mégpedig az, hogy megálljam a csokoládé fogyasztást!!! Igazi csokoholista vagyok. Mégpedig beismerten. Ezért nem mentek sosem a diéták. Mert nehéz volt az édességről, főként a csokiról lemondani. De tartom magam. Almát, körtét, banánt viszek magammal, ha édességre vágyom. Tegnap párolt zöldséget ebédeltem és körtét uzsonnáztam. A hosszú séták is a kedvemre vannak… és egyre inkább, most, hogy melegszik az időjárás.

Abban biztos vagyok, hogy meg lesz az eredménye az életmódváltásnak. Főként annak, hogy leálltam a csokoládé evéssel. Mégpedig az, hogy eltűnik rólam a narancsbőr 🙂

És úgy érzem, sokkal több energiám is lesz. Azt hisze ez a diagnózis a női szerveim állapotáról az utolsó előtti figyelmeztetés volt, hogy végre rászánjam magam a komoly változtatásra.

Van valakinek valami ötlet, hogy milyen ételeket érdemes enni? Vagy, hogy miként lehet még az avokádót elkészíteni, mint krém? Tudom, hogy nagyon sokan már az egészségesebb életmódot követik, biztosan tájékozottabbak vagytok ezen a téren, mint én 🙂   

Előre is nagyon szépen köszönöm a segítséget, és minden kedves olvasómnak Boldog Nőnapot kívánok! 🙂

Joyo