El
kell ismernem, az élet, vagy a Sors újra és újra képes meglepetéseket
szerezni számomra, mégpedig annyira, hogy kis híján ott hagyom az
államat a flaszteron! Nem mindig a legkellemesebb meglepetések ezek, de
azt már megtanultam, hogy minden valamilyen okkal történik velünk vagy
körülöttünk, és később még a 
legapróbb mozzanat is a helyére kerül, majd
hátra lépve egyre több és több részletet vagyunk képesek kivenni a
készülő képből… hiszen az egész művet majd csak a leges legvégén
láthatjuk meg!
Sosem tudod
biztosan, hogy mi lesz a végkifejlet, és ez gyönyörű. Még akkor is, ha
abban az adott pillanatban legszívesebben hanyatt-homlok elmenekülnél a
helyszínről. És, ha a menekülést választod? Ha fogod magad, a táskád, a
sapkád és uccu neki, beszaladsz a legközelebbi kapualjba, csak Isten
ments, hogy lássad Őt, vagy ő téged? Mi
van akkor? Miért ne tehetnéd meg? Gyávaság volna? Kétlem! Csak éld meg!
Az is te vagy. Tié a szabad akarat. Te választasz a különböző utak
közül!
És ha éppen azt
éled meg, hogy kihúzva magadat, egyenletes, ringó csípőjű járással,
mintha mi sem történt volna, tovább haladsz? Miközben ereidben vadul
száguld az adrenalin, remegnek a térdeid, kezeid, melyeket inkább zsebre
dugsz, hogy palástold őket?
Az is Te vagy!
Éld meg! Utána pedig ne pörgesd azon az elmédet, hogy vajon mindez miért
is történt? Mit kellett megtapasztalatlanom, átélnem, kipróbálnom? Mert
előbb-utóbb úgy is összeáll előtted az a bizonyos Miért?
Velem is hasonló
eset történt ma. Úton voltam angol órára, ugyanis a hét végén vizsgázom
belőle. Kétszer hajtott el mellettem az a bizonyos autó. Kétszer kapott
piros lámpát, míg én kétszer sétáltam el mellette dübörgő adrenalinnal a
fülemben, remegő végtagokkal, mert valamiért az az ostoba pavlovi
reflex még dolgozik bennem, hogy, ha valamelyikük megjelenik, akkor tessék bepánikolni!
Tudom, hogy az
elengedés és a megbocsátás, a szeretettel való rá gondolás nem egyik
napról a másikra működik. Hogy már a kezdetén tudtam, hogy hosszú út
lesz, mire az a bizonyos kép össze áll előttem, és az is elképzelhető,
hogy a végén még meg is fogom neki köszönni. Ki tudja. Én még biztosan
nem.
Azért kezdtem
úgy, hogy a Sors újra lépett, mert újra és újra rá kell ébredni, hogy
semmi alól sem bújhatunk ki, ha az benne van a sorsunkban. Valamilyen
úton-módon átéltetik velünk! A múlt héten találkoztam volna DzséDí-vel
Buddhában. Akkor feküdtem otthon 38.6 fokos lázzal. Természetesen nem
tudtam elmenni a találkozóra. Este nyolckor érkezett egy üzenetem.
“Ugye
úgy volt, hogy ma találkozunk. Gondolom Buddhába jöttünk volna. Itt
vagyok Bé-vel, itt van az exed is Jé-vel, csak te nem vagy itt.
Véletlen?”
Vissza írtam,
hogy sosem hittem a véletlenekben. Nagy a valószínűsége, hogy valami
rosszul sült volna el Buddhában. Szeretném elkerülni, hogy olyan
személlyé váljak, aki csak azért elhagy egy helyiséget, mert olyan
ember is tartózkodik ott, akivel nézeteltérése van. Mindegy is, hogy mi
lett volna akkor. A lényeg, hogy be volt iktatva egy találkozó vele, és
amint kidugtam az orromat a négy fal közül, a Sors már pótolta is, ahogy
csak tudta. Engem pedig sokkolt a hirtelenség. Pedig valahol mélyen
érezhettem volna, hogy készülődik valami, hiszen belülről jött a
sugallat, hogy arra sétáljak. Okom nem volt az idegeskedésre. Jól éreztem magam a bőrömben, ragyogóan tiszta volt az idő, sütött a Nap, egész melegem lett. És az a mínusz három kiló is adhatott némi önbizalmat, mert feszülő sötét farmerben és magas szárú bőrcsizmában voltam. Csinosnak is éreztem magam, csak az a fránya pavlovi reflex zavart be a képbe. Most már csak mosolygok rajta. Ez van. Talán elmúlik egyszer. Vagy sosem… ez a jövő zenéje.
A kirakós darabjai gyülekeznek, a helyükre kerülnek. Bár még mindig hiányoznak a lényeges részek.
Tudom,
hogy arra kell koncentrálnom, hogy meggyógyuljak. Több szempontból is.
Pénteken újabb talpmasszázsra megyek. Kíváncsi vagyok, hogy a
gyógynövényeknek, a pihenésnek és a gondolataimnak köszönhetően mennyit
javult vagy rosszabbodott az állapotom. Az biztos, hogy önmagában
kevésbé fáj már az alhasam 🙂 És szerintem ez nagyon is jó jel.
Elkezdtem a tisztító kúrát. Igazság szerint nem is igazán kívánom a húst
vagy a tejtermékeket. A mozgást, a citromos vizet és a
zöldség-gyümölcsöt annál inkább! Az ember szervezete mindig tudja, hogy
mire van szüksége. A böjt alatt nagy segítséget kapunk a mindennemű
tisztuláshoz és elengedésekhez. Csak kérnünk kell a segítséget, és
megadatik! 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: