Különös
az élet! A történelem megismétli önmagát, bár ebben az esetben teljesen
külső szemlélőként követhetem figyelemmel. Emlékszem még milyen rossz a
megcsalt fél szerepében lenni, összeszedni magam, a tükörbe nézni,
utálni magam és nem érteni, hogy mindez miért is történt meg velem.
Hogy felszedtem
10-12 kilót védekezés céljából, hogy megdőltem a nőiességemben a
visszajelzések hiánya miatt. És most valahogy különös azt látni, hogy az
az ember, aki miatt részben ezt átéltem, most hasonló sors felé halad.
Nem is annyira őt sajnálom. Tudom, ami benne van a sorsunkban, azt nem
kerülhetjük ki. Egyszerűen csak az dühít egy kicsit, hogy ez az ember
“büntetlenül” megteheti még egy nővel. Azért
tettem idézőjelbe, mert az Élet mindenkinek kiosztja a megfelelő jussot.
Egyszer minden szereposztást ki kell próbálni hogy megértsük mi mért is
történt a másik részéről. Jelenleg a külső szemlélő állapotában vagyok.
Ez még a jobbik eset. De van még bennem indulat Vele kapcsolatban, és
első felindulásomban, mikor barátnőm megosztotta velem tegnapi
tapasztaltait, azzal kapcsolatban, hogy mit látott, legszívesebben
megrángatnám Gé-t,
hogy ne merje még egy nővel az tenni, amit velem. De ki vagyok én hogy
beleszóljak más életének alakulásába. Kinek mit kell megtapasztalnia.
Lehet, hogy Jé-nek is át kell azt élnie, amit anno nekem? Ez a Karma. De
akkor Gé-nek ki fogja megmutatni, hogy mindez milyen érzés?
Ha nem lógnának
kocsányon a szemei, ha nem viselkedne zavartan, mikor véletlenül
összefutunk… talán még el tudnám pakolni magamban valahová ezt az
egészet. Majd így is megoldom valahogy. Nem tarthatom igazságtalannak a
történteket, hiszen minden okkal történik.
Nem is kellene lovagolnom rajta
Felejtős!
Viszont jó is
történt. Kaptam egy jó állásajánlatot, bár csak jövő Decemberre. De
addig is közösen dolgozunk a projekt megvalósításán 🙂 Olyan dolgot
csinálhatok, amit mindig is szerettem volna, és azt hiszem ki is
tejesedhetek benne 🙂 Bízom a dologban. Közel érzem magamhoz. Van benne
szervezés, háziasszonykodás, írás, szerkesztés, utazás. Csupa olyan
dolog, amit szeretek, és ami feltölt.
Kell hozzá a nyelvtudásom. És egyre több ösztönzésem van arra, hogy az angolon és a németen kívül más nyelvet is megtanuljak 🙂
Majd alakul. 🙂
Legyen nagyon szép hétvégétek!
Joyo
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: