(Élet a pasin túl) Lépések egy stresszmentesebb élethez

Kedves Olvasók!

Szeretnék bejelenteni valamit. A mai naptól kezdve KÖLTÖZIK A HIVATAL!

Ez annyit jelent, hogy a sajtószabadság és a szabad vélemény nyilvánítás jogának érvényesítése értelmében új blogot indítok, más címen, más helyen. Tiszta lappal, új köntösben. 

(Sajtószabadságnak nevezzük azt az állapotot, amikor a sajtó munkatársai maguktól, csupán saját szakértelmükre, tapasztalatukra és véleményükre hagyatkozva, külső befolyásoktól, fenyegetésektől és törvényi korlátoktól mentesen döntik el, hogy az általuk szerkesztett sajtótermékekben milyen tartalom jelenik meg.)

(A magyar alkotmány 61. § (1) bekezdése szerint: „A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra.”)

Ha a kedves törzsolvasók továbbra is szeretnének nyomon követni, akkor kérlek benneteket, írjatok egy e-mailt a következő élő mail címemre (j.k.fulop@gmail.com), ahol megírjátok a nick neveteket, ami alapján tudom a hozzám rendszeresen kommentet írók közé tartoztok, és én elküldöm az új címet.

Köszönöm a megértéseteket. Remélem az új helyen találkozunk.

Legyen szép napotok.

Joyo

 Különös, hogy az álmok milyen erővel bírnak az emberre. Hogy éjszaka átélsz valamit, főként, ha kellemetlent, és nagyon nehezen szabadulsz az érzésektől. Szinte az egész napodra rányomja a bélyegét. Persze, ha hagyod. Én megpróbálom kiírni magamból a dolgot, talán az könnyít a lelkemen.

Vannak dolgok, amiket nehezen emésztek. ezek közé tartozik, ha egy személy, akivel korábban jóban voltam, kialakult egy kép róla bennem, majd ez a kép egyik pillanatról a másikra milliónyi kis szilánkra hullik szét, mert az egyén megváltozott valami külső vagy belső kényszer hatására, és ott áll előtted egy idegen, akit nem tudsz hová tenni. Megismerhetnéd újra. De mindenhez két ember kell. És, ha a másik bezárkózik, megkomolyodik, már nem tudsz olyan könnyedén beszélgetni vele, mint korábban, képtelen vagy feloldódni.

Álomban találkoztam egy ismerősömmel. Nem volt kellemes, pedig jó lett volna. Az álom lényege annyi volt, hogy valamire megkértem, s napokig, hetekig rám sem bagózott. Közben felsőbbrendűen viselkedett, amitől valóságosnak éreztem az álmot. Sírtam. Örültem, hogy felébredtem, de tudtam, hogy nem teljesen álom volt.

Talán az a gond, hogy amikor találkozom ezzel a személlyel, akkor beleütközöm egy kőkemény, hideg falba, amit mind a ketten emeltünk magunk közé.  Bevallom, hiányoznak azok a jó beszélgetések, a humora, hogy együtt buliztunk, találkozókra jártunk (még ha én kevés alkalmon vettem is részt.) De nem tudom mit kellene tennem. Olyan, mintha az a személy meghalt volna, akit megismertem. Természetes dolog, hogy minden ember változik élete során. Külsőre-belsőre, emberek, kapcsolatok formálnak bennünket. De, hogy lehet az, hogy valaki, akit egy melegszívű, humoros, barátaiért tűzbenyúló, életvidám személynek ismertél meg, rövid idő leforgása alatt átváltozik? Hogy előbb nagyvilági dzsentri lesz, aki mutogatja, hogy van pénze, éles, sokszor bántó humora lesz, ritkán tartja be amit ígért, és ami régen vidám beszélgetés volt, csipkelődő humor, az baszogatásba fordul át. Majd szépen lassan magába zárkózik, túlzottan megkomolyodik és mosolyt alig látsz az arcán.

Korábban azt hittem, hogy féltékeny vagyok. Rá, vagy a párjára. Arra, hogy utazgatnak, étterembe járnak, párja jól öltözött csinos nő. Később rájöttem, hogy egyáltalán nem vagyok. Hiszen mindenki megérdemli a jólétet, a nyugalmat, a pihenést, a boldogságot. Akkor miért irritált, Miért bántott és bánt a mai napig. Olyan, mintha egy mély gyász uralkodna a lelkemen, ha meglátom, ha szóba kerül, ha új képeket tölt fel valamelyikük. Pedig csupán azt sajnálom, hogy így alakult. Én is szerepet játszottam benne, ő is, a párja is. Mindannyian bezárkóztunk a másikkal szemben, nehogy megbántsanak, megsértsenek. Vagy felborítsák azt a törékeny illúziót, amit magunk köré húztunk, mikor találkozunk. Azt, hogy minden a legnagyobb rendben, és senkinek sem hiányzik a másik. Valahol mélyen érzem, hogy ugyan úgy lehet, mint mi. És valahol képtelen vagyok megtenni felé azt a lépést, ami talán mindent tisztázna. Elsimítana. Már most érzem, hogy égetik a könnyek a szemeimet. Valahol elszúrtuk. De nagyon elszúrtuk! Hiányzik. Legszívesebben megölelném és azt mondanám, hogy sajnálom. Tudom, hogy zokognék közben. Tudom, hogy ő is egy nagyon sérülékeny lélek. Talán az emészti velem szemben. Talán attól alakult ki ez a vastag, jeges fal közöttünk. Talán még mindig kedvel a lelke mélyén.

Ha olyan a lelkivilága, amint az apámnak, akkor őrzi magában a jót és a rosszat is. És mivel még én sem léptem, ő sem fog. Talán nekem kellene. Talán én vagyok a nagyobb hunyó a dologban. Talán miattam szív mindenki. De ha nem is csak én vagyok a hibás, a lelkemtől vezérelve nekem kellene megtennem az első lépést. talán oda kellene mennem hozzá. Talán beszélnem kellene vele. Valamiért közel áll a szívemhez. talán a lelke mélyén még mindig ugyan az a személy. Olykor úgy érzem az arcát nézve, hogy valami rágja. Valami komoly teher nyomja a vállát, amiről nehezen beszél. Ott van a szemében. Ott van a lelke a szemében. És a mosoly ritkán jut el a szeméig.

Megteszem. Lesz rá alkalom. Megmondom neki, hogy mennyire sajnálom. Ennek nem így kellett volna lennie. Vagy, ha így is kellette történnie, vonjuk le belőle a következtetést. Könnyebbüljön meg a lelkünk. Már nincs piszkálódás, nincs morgás, fröcsögés. Félelem van. Hogy a valamiért számunkra fontos személy eltűnik örökre… 

 Annyira feldobott a harisnyavásárlás, hogy szimpla önszorgalomból
utána jártam ennek a furfangos, praktikus, divatos, mókás ruhadarab
eredetének, történetének. Különös, hogy kezdetben csak férfiak
hordhatták, mára viszont olyan szexszimbólummá vált, mint például a
fűző, vagy a magas sarkú cipő.

Íme a wikipedián talált történelmi szösszenet:

“Harisnyanadrág:

A harisnyanadrág eredete a reneszánsz korára nyúlik vissza, de akkor csak férfiak viselték.^[1][2]
A nők nem mutathatták a lábukat nyilvánosan. A mai harisnyanadrágra
némileg hasonló ruhadarabra az első utalás az a lábszárra szorosan
simuló selyemnadrág, amit a velencei fiatal férfiak viseltek rövid
zekéjük alatt a 14. században.^[3]
Ez fényes és élénk színű volt, gyakran hímzés is díszítette. (Az
idősebb generáció illetlennek találta.) Az alsónadrág mai formája a középkorban
teljesen ismeretlen volt, a nők és férfiak egyforma alsóruhát viseltek,
pamut- vagy lenszövetből készült bő ruhadarabot. Amikor azonban a 16.
században divat lett a combig érő rövid buggyos nadrág és a lábszárak
hangsúlyozása, fontos lett a harisnya, amelynek csípőig fel kellett
érnie, és amit szalagokkal egyfajta alsónadrághoz kellett erősíteni.
Ebből alakult ki az egy darabból álló harisnyanadrág. A későbbi századok
divatja azután mellőzte ezt a viseletet, és a különálló alsóruha és
harisnya vált általánossá, mígnem a 20. század 20-as éveiben ismét fel
nem fedezték, elsősorban a táncosok.

A mai viseletben teljesen általánossá vált, modern harisnyanadrág története 1959-ben kezdődik.^[4] Ekkoriban már megkezdődött a körkötött harisnyák széles körű elterjedése (lásd bővebben a Harisnya
szócikkben) és ez egybeesett a miniszoknya viseletének gyorsan
népszerűvé vált divatjával is. Nem volt esztétikus a miniszoknya alól
kivillant harisnyakötő látványa, ez vezette Allen Grant amerikai
harisnyagyárost egy olyan termék kifejlesztésére és piacra vitelére,
amely az alsótestet teljesen takarja. A harisnyanadrág ma a női ruhatár
elengedhetetlen kelléke. Az iránta megnyilvánuló kereslet ingadozik
ugyan – főleg a különleges mintázatok és esztétikai hatások tekintetében
–, mert ha például hosszú szoknya, hosszú nadrág a divat, a
harisnyanadrág esztétikai szerepe csökken, bár télen a melegítő hatása
mégis fontos.

A női finom harisnyanadrág népszerűségéhez az is hozzájárul, hogy – különösen feketére színezve – még karcsúbb lábat mutat.”

Vajon miként vált ez a ruhadarab szexikonná? Vagy szimplán a
szexualitás puszta kifejezőjévé? Miért van az, hogy ha a férfi
megpillant egy combfixbe bújtatott női lábat, akkor bekapcsolnak állatias
ösztönei, és rögvest a párosodásra gondol? Nyilván köze van hozzá
annak, hogy a pornóipar előszeretettel “öltözteti lányait”
combharisnyába, fűzőbe, és a szintén szexuális töltést kapott
térdcsizmákba. Így nem is csoda, ha nagyon sok nő ruhásszekrényének
titkos rekeszébe találnánk egy-két hasonló finom holmit. Nem kell
feltétlenül arra asszociálni, hogy ezek az alsóneműk kurvásak. De
valahol mégis szexinek érezzük magunkat, ha felöltjük. Két eset van,
amit a saját bőrömön tapasztaltam.

Az egyik, hogy még akkor is önbizalmat ad, ha senki sem tud róla,
csak is te, hogy milyen finomság van a ruhád alatt, s ez a kisugárzás
úgy vesz körül, akár egy bódító parfüm…

…a másik, amikor a párod fedezi fel a tényt (a párom valami
“ördögi” alsóneműt visel!), miközben levetkőzöl, vagy ő vetkőztet. 

Fura az is a férfiaknál, szintén tapasztalatból leszűrve… ugyan
úgy, mint a korábbi fazongyanta témájánál, itt is ahány férfi, annyi
szokás. Van aki fenn hagyja a nőn az egész hóbelevancot és úgy teszi a
magáévá. Van, aki csak a szetthez tartozó bugyitól szabadul meg brutális
módon, mert alig bír magával. Olyan is van, aki csak a harisnyákat
hagyja fenn, minden más repül szanaszét a szobában, mert számára ez az
izgató. És persze van olyan is, aki megcsodálja, folyatja a nyálát, de
aztán anyaszült meztelenre vetkőztet, mert mégiscsak úgy tetszel neki a
legjobban! Oké, oké, ő is értékeli, de akkor mi a fenének válogattál
annyit, miért költöttél rá annyi pénzt, és mi a rossebért vetted
egyáltalán fel, ha nem hajlandó rajtad hagyni legalább a harisnyát, és
úgy tisztességesen megkefélni?! Grrrr!

Nem tudom ki hogyan van vele… ha én harisnyanadrág helyett ilyen
ördögien dögös combfixeket veszek fel, hogy elcsábítsam a párom, akkor
azt nem csupán arra pár percre cibáltam magamra, hanem engem is izgat a
tudat, hogy nem vagyok teljesen ruhátlan!

Lehet, hogy a harisnya is bizonyos szinten fétissé vált? Vannak olyan
férfiak, akik azt szeretik, ha a párjukon magas sarkú cipő marad. Ez
olyan dolog lehet, mint amikor valaki beöltözik. Nővérke, diáklány,
tanárnéni… szélsőséges esetben apáca… huh.

Én magam favorizálom a harisnyákat. Ezt is, azt is. Ha nadrágról van
szó, akkor minél színesebb, minél mintásabb, akkor jó. A combfix teteje
pedig minél nőiesebb, minél szexibb legyen. Hamarosan utazom
Székesfehérvárra, ahol a Calzedoniában újra körülnézek, és ha találok
számomra megfelelő darabot, akkor vásárolok 🙂

Minden esetre a harisnyának mindig is nagy keletje lesz. Akár combharisnyáról, akár harisnyanadrágról legyen szó.  

Szép napot!

Joyo

 Valóban elérkezett az Ősz. A hegymászást átszerveztük jövő vasárnapra, hogy nagyobb csoporttal tudjunk útra kelni. A szervezetlen dolgok mindig is felbosszantottak, amikor nem tudok felkészülni az adott  helyzetre.

Viszont, pénteken bevásároltam színes harisnyákból. Vettem egy kéket, egy olíva zöldet és egy feketét. 40 denes szépségek. Valahogy bolondulok a harisnyákért. Lehet az nadrág, comb vagy térdfazon, számomra a nőiesség jelképei. Egy dögös szoknyával és lábbelivel, esetleg térdig érő csizmával…

Igaz, hogy a virágbolt nem az a hely. ahol Ősszel, Télen és Tavasszal annyira nőiesen leget öltözködni, mivel a helyiség márvány és tégla keveréke. De egy ügyes nő valahogy mégis megoldja. Majd húzok dupla harisnyát 😉

Igyekszem kiélvezni ezt az évet, levizsgázni angolból, tanulni a németet, befejezni a könyvemet és elküldeni egy kiadónak. ennyivel tartozom az írói énemnek, hogy megpróbálom. Mondjon róla véleményt egy szakember. A “modell karrier” nem jött össze. Ugyanis jelentkeztem egy stúdióhoz, de nem válaszoltak, a “minden esetben küldünk visszajelzést” kiírás ellenére sem. Gyermek koromban kifutó modell voltam. Úgy tűnik a sors másfelé terelget, de nem bánom. Ezek szerint a karriert még mindig bárdként tervezte meg nekem a Sors. Állok elébe. Befejezem a karácsonyi történetet, átnéztem, javítom, nyomtatom, kiírom CD-re, írok hozzá egy szinapszist, és elpostázom a kiválasztott kiadónak. Most türelmes leszek. Azt írták az elbírálás 4-6 hónap.

Akkor is türelmes leszek 🙂

Majd alakul 🙂

Most kezdem a készülődést a virágboltba. 24 fokot mondtak mára, így nyugodtan szoknyát húzhatok 😀 Kicsit sminkelek, kendőt kötök. Muszáj, mert tegnap taccsra vágtam a gyomrom és nem volt elég erőm hajat mosni. Na de találékonyan, még ebből is lehet előnyt kovácsolni. Kicsit kalózos leszek…

Legyen nagyon szép napotok!

Joyo

 Ráébredtem, hogy amikor az ember felnő és dolgozni kezd, vannak dolgok amik könnyebbé, és vannak, amik nehézkesebbé válnak. Ilyen
nehezen összehozható dolog, ha egy régi barátoddal szeretnél
találkozni, akivel már nagyon régen nem beszélgettél. SMS-ztek hetek
óta, kerülgetitek egymást, hol az egyik, hol a másol mondja le a
találkozót valamiért. Vége a munkaidőnek, más a beosztásotok, egyéb
kötelezettségek vannak, a párotok más-más időpontban igényel benneteket.
Sok, nagyon sok az akadályozó tényező. De az pozitív, hogy legalább
próbálkoztok.

Én is így
vagyok Sötét Angyallal. Hónapok óta nem láttuk egymást, jó volna már
beszélgetni, beülni valahová meginni valamit, de ő olyan lehetetlen
időpontokban ér rá, amikor nekem már nem jó. Hétköznaponként este hétig,
vagy este fél tizenegytől. Az “este hétig“-gel
csak az a probléma, hogy én hatig dolgozom. Egy óra pedig sajnos nem
szokott számomra elég lenni ahhoz, hogy hosszú hónapok történéseit
megbeszéljem egy régi baráttal. Egyszóval, most bőszen kergetjük
egymást, mint akik más-más dimenzióban élnek. Előbb-utóbb csak összejön
az a randi! 

Más
dimenzióról jut eszembe… valami különös történt! Már kb egy hete,
olybá tűnik, Gé és én teljesen más dimenzióban, vagy idősíkon mozgunk!
Ugyanis, sehol sem látom. Még csak ráutaló jeleket sem, hogy egy
városban élnénk. Nem látom az autót, nem látom őt, nem hallok felőle…
semmi. És ez JÓ! Eltűnt. Kitörlődött. Felszívódott! Remek. Ez azt
jelenti, hogy már majdnem a célegyenesben vagyok. Az előző munkahelyem
abban is nagyon sokat segített, hogy olyannyira tele volt a fejem a
feladataimmal, a beosztásommal, a visszahívásokkal, a tananyaggal,
értékesítéssel, hogy arra már nem maradt időm, hogy a múltban vekengjek!
És ez is nagyon jó. Mert közben rájöttem, hogy abszolút nem hiányzik.
Mármint a révedezés. Annyi tűnt csupán fel, hogy valami eltűnt az
életemből. Nem hiányérzet… egyszerűen csak furcsa volt. Én nem is
hoztam vissza ezt a szokást. Augusztus óta színét se láttam. És ez is
nagyon jó. Nagyon szépen haladok… (vállveregetés!)

Ami a tegnapi
világvége hangulatot illeti, igazából tovaszállt! Ahogy jött, úgy ment!
Pápá! A soha viszont nemlátásra!  (Oké, valljuk be, ez azért nehezebb,
de valahogy elérhető.)

Szépítgetem
tovább az üzletet. Rengeteg ötletem van. Főként anyu kis tündérkertjéből
merítek, aki egy igazi kis béke szigetét teremtette maga köré egy
falatnyi helyiségből. Majd mutatok néhány képet, amint feldobtam egy
kicsit a helyet 🙂 Amint apám visszajön, elsétálok a Deák térre és a
gyerekekhez becsatlakozva, gyűjtök egy kis vadgesztenyét. Jól fog
mutatni a polcokon és a kirakatban a négy darab hungarocellből készült
jeges bolondgomba mellett! 🙂

Most hétvégén
még ugyan nem megyünk erdőt járni és forralt borozni a párommal, de csak
azért, mert hegyet mászunk Ausztriában. De a következő hétvégén, ha nem
szakad az eső, akkor felkerekedünk, és kicsit kirándulunk a soproni
erdőben, fent a Lővérekben. Jó emlékeim vannak róla a múlt évről. Olyan
jó volt, mikor fent sétálgattunk, az őszi napfény melengetett, a lábunk
alatt zizegett az avar, minden színes volt, s mire elindultunk
visszafelé, rátaláltunk egy étteremre, ahol forralt bort kínáltak. A
szezon első forralt borát. Jó fűszeresen! 🙂 Úgy az igazi!

Én szeretem az
őszt. Igaz, hogy néha addig lehűl a hőmérséklet, hogy röpködnek a
mínuszok, máskor esik az eső, vagy fúj a szél, de azért ennek az
évszaknak is megvan a maga szépsége a szürettel, szüreti bál, színes
fákkal, sütőtökkel, Halloween-nel,ami nálunk ugyan nem valami nagy
jelentőséggel bíró nap),  de egészen Novemberig, amíg jó idő van,
rengeteg szabadtéri programot lehet szervezni. Lehet, hogy egyszerűen
csak most szeretném bepótolni a nyarat, amikor csak dolgoztam,
takarítottam, aludtam? Elképzelhető, igen. De most a szabad hétvégéket
mindenképpen szeretném kiélvezni, ameddig a párom ki nem megy Ausztriába
dolgozni, mert azt követően már ő lesz olyan beosztásban, mint én
voltam az előző munkahelyemen. Ki tudja, hogy nappalra, vagy éjszakára
teszik-e be 🙂 Majd kiderül…

Legyen nagyon szép napotok! Megyek alkotni! 😉

Joyo

 Vajon miért van az ember lányának ennyire hullámzó kedélyállapota? És miért érzi olykor úgy, hogy az egész világ ellene van? Hogy minden balul üt ki, össze-vissza veri magát a berendezési tárgyakban, lever dolgokat, és mindenkiben ellenséget lát? Tudom, hogy három-négy optimista bejegyzés után most furcsa ez a lelki zavar, de higgyétek el, én sem tudom hová tenni. Hiszen semmi okom rá. Borul a lelkivilágom, úgy érzem, hogy mindenkinek csak bajt okozom, mindenkinek a terhére vagyok, hogy kolonc vagyok, pedig biztos vagyok benne, hogy senki sem gondolja így. Bennem mégis vadul dolgozik ez a furcsa lelki fájdalom, amit semmilyen eseményhez nem tudok párosítani. A Sors morbid játéka volna, hogy néhány nap szarakodás után ismét értékelni tudja a nyugalmat és a boldogságot? Elképzelhető. Minden esetre fizikai fájdalmat érzek a tagjaimban deréktól lefelé, a lelkemet pedig facsarja valami, amitől állandóan síros hangulatom van. Az is lehet, hogy a hormonjaim? Ki tudja? Én biztosan nem.

Össze zavart a Királylány képsorozata, összezavartak a kép alá írt dolgok, összezavart, hogy nem bírok kifordulni önmagamból… nem is annyira féltékenység, inkább valami tehetetlenség dolgozik bennem. Olyan, mintha ismét kirántottak volna alólam a talajt. Mintha megint nem találnám önmagam. Nem lelem a saját női oldalamat. Mintha csak dolgoznék-dolgoznék-dolgoznék magamon, de nem találok semmit. Pedig ott kell lennie, hiszen sokszor felbukkan! A smink, a nőies ruhák, a manikűr-pedikűr. És hol az eredmény? Fáj mindenem!!!

Lehet, hogy az volna  a legjobb döntés, ha elvonulnék egy sarokba, és kibőgném magam…

Ígérem, legközelebb igyekszem újra valami pozitív, nevettető, önironikus bejegyzéssel előrukkolni! 🙂

 Sziasztok! Örülök, hogy tetszett a szőrözős bejegyzés, úgy tűnik az emberben mégis csak van némi önirónia, hiszen a legjobban azon tud szórakozni, amin már ő is keresztül ment…. és túlélte! 😉

Utána néztem még egy kicsit ennek a bizonyos havi szinten bekövetkező szükséges rossznak. Nem, nem a menstruációról beszélek (annak fonákjára fordításáról majd egy másik bejegyzésben!), hanem a szőrtelenítésről. Az egész napot átmorogtam… nem csupán azért mert a reggel azzal indult, hogy megtéptek. Az biztos, hogy sokkal hatásosabb, mint egy dupla eszpresszó, mert amint az első gyantacsíkot lerántotta rólam a kozmetikusom… felpattantak a szemeim, s minden maradék csipa tovaszállt! Bár a reggeli feketeleves sokkal fájdalommentesebb! Az agyamban visszhangzott a tépőzár szerű hanghatás…. brrrr. Belegondolni is rossz! Olykor elgondolkodom, neme esetleg a középkori inkvizítorok találmánya volt-e eme szépészeti “eszköz”, de bárhogy próbálkozom is… minden jel arra utal, hogy bizony ezzel már az antik korban is “kényezették” magukat a nők, csupán ott méz és olvasztott cukor keverékét használták! 

Utána olvastam egy kicsit ennek a fazonírozásnak. És nem csupán a történetét, ötleteket, tippeket, tanácsokat találtam a világhálón, de hozzászolásokat is.  Elég vitriolos hozzászólásokat! Vajon miért van az, hogy sokkal több szól a szőr ellen, mint mellette? Gondoljunk bele… az nem véletlenül van OTT. Hümm… elgondolkodtató. Volt lyan hozzászóló, aki undorítónak találja a szőrt a test bármely táján, kivéve a fején. Volt, aki konkrét helyzetet írt le, miszerint a legrosszabb helyzet, mikor orális kényeztetés közben a párunk leáll a következő mondat kíséretében: – Vár, valami a számba ment!

Oké, ezt van, amikor nagyon ciki hallani! 🙂 Van, amikor csak nevetünk rajta. De ehhez, azért mi, nők is hozzá szólhatunk, hiszen tőlünk elvárják a fazonírozást, de nagyon sok férfi a mai napig nem nyírja meg a kis pajtását, hogy nekünk is élvezetesebbé tegye az oralizálást. Némi tapintatos őszinte kommunikációval azért még van remény! 😉

Azon hozzászólások, melyek a szőr mellett szóltak, inkább azt ecsetelték, idézem: “Felnőtt vagy, vagy esetleg csecsemő?…”
 Kell ennél több? Álláspontot nem foglalnék, mert mint az egy bejegyzéssel korábban már megosztottam fél Magyarországgal, én is “csupasz seggel” rohangálok a világban. Igazából a véleményetekre vagyok kíváncsi ezzel kapcsolatban 🙂

Ráadás képen megosztok veletek egy képet, melyen konkrét “divatbemutató” látható intim fazonokból! 😉 Bevallom, nekem van ami nagyon cifra…

 Azzal, hogy már nem az előző munkahelyemen dolgozom, újabb pozitívumként felfedeztem, hogy szabadabban mozgok a városban. Van időm elintézni a dolgaimat. Így, végre el tudtam látogatni a kozmetikusomhoz, aki megszabadított a nem kívánt szőrszálaktól a lábamon és az intim területeimen. Mivel kb másfél hónapja nem tettem nála tisztemet, így nem kis munkával néztünk szembe mind a ketten. Tegyük hozzá, eléggé mediterrán típusú nő vagyok. De szerencsére a szőrszálaim nem olyan ragaszkodó természetűek, bár így is leizzadtunk mind a ketten, mire elértük a kívánt eredményt.

Közben, hogy némileg eltereljem a gondolataimat a fájdalomról, amivel minden nőnek, jó esetben havi egyszer szembe kell néznie, beszélgetni kezdtünk. 

-Említettem Páromnak, elképzelhető, hogy idén téli frizurát hagyok a szokott kopasz barack helyett.

-És mit mondott?

-Tiltakozott – feleltem.

-Kellett elkényeztetni azt a pasit? – fedett meg vigyorogva a kozmetikusom.

-Na igen. De fura módon, akkor sem panaszkodik, ha már visszanőtt a bundám. És ahány férfi, annyi ízlés.

Ez igaz. Olvastam, hallottam, tapasztaltam. Azt hiszem a férfiaknak teljesen mindegy, hogy meny szőr van a lábunk között, nekik a bunda alatt lévő szerv kell! Volt olyan ismerősöm, aki azt nyilatkozta, hogy neki a dzsungel stílus a favoritja, másnak az, ha meg van frizurázva, megint más ragaszkodik a csupaszhoz ( de azért tegyük hozzá, hogy aki beszólogat a barátnőjének, hogy így ápolatlan és nem akar hozzányúlni, az vagy egy köcsög (!), vagy így érvényesítteti domináns szerepét, de az biztos, hogy őket nagyon szívesen beíratnám egy fazongyantára!)

Bár, azt is el kell ismernünk, hogy az esetek 95%-ban mi kerítünk ekkora feneket ennek a szőrszálhasogató kérdésnek. És a magazinok… meg az Ők híres elvárasaik, amiket szintén nők írnak. Hölgyeim, magunkat kínozzuk. Belénk ültették kiskorunktól kezdve. Már akkor, amikor anyánk a kefével kergetett bennünket reggel a lakásban, hogy azt a szénaboglyát helyre tegye, ami a fejünkön volt haj helyett! Nekem is sokszor mondta anyám és a nagy anyám is, amikor sikongattam hajhúzás közben: – A szépségért szenvedni kell!

Ismerős, mi? 😀

Ennyi szenvedést megér, hogy kb két és fél hétig nem látok magamon kósza szőrszálakat és nyugodt szívvel vehetek fel rövid szoknyát, rövid gatyát… és itt a jogos kérdés: – Ebben a farkasordító hidegben? Mégis hova?

Lehet, hogy be kellene vezetni a következő trendet;

-Nyáron le a szőrrel! Télen le a gyantával! Hölgyeim! Az új téli trendben a necc harisnyát felváltja a nerc harisnya, melyet igen gazdaságosan, otthon is előállíthatunk, csupán hanyagoljuk a szőrtelenítést két hónapig, s mire beköszönt a zimankó, saját növesztésű bunda melegít majd bennünket! 

Én beszélek? Befagy a szőrtelen alfelem!

 Mára már sokkal jobban vagyok. Ráébredtem, hogy szinte semmit sem vesztettem. csak nyertem. mégpedig vissza az egészségem. Ugyan még nem sikerült teljesen kialudnom magam, viszont nyugodtan ébredek és nem rettegek, amint megkezdődik a munkaidőm. Állandó beosztásom van minden hétköznap 9-18 óráig, szombaton 8-13-ig. Van hétvégém, szabad estém és még az ünnepek alatt is mindent eltudok intézni.

Csinosítgatom az üzletünket is. Ma a kirakatot vettem célba 🙂 Tegnap beáraztam az összes kis mütyűrt, amit szüleim hoztak a pesti virágpiacról. Átrendezem a kirakatot. Ki teszem a töklámpásokat, boszorkányokat, szalma bábukat… őszi hangulatot ölt a bolt. 🙂

Szeretem, amikor a kreativitásom kiélhetem 😀

Tegnap este E-vel beszélgettem az egyik teázóban. Elmesélte mennyire bekeményítettek a volt melóhelyen. Ráébredtem, hogy teljesen jókor hagytam ott a helyet. 

A lelkem is lenyugodott. Bár a több hónapon át elfojtott, benyelt, meg nem emésztett düh és stressz most igyekszik felszabadulni belőlem. Olykor el akarom bőgni magam.

De legalább megkönnyebbülök…

És íme… mostanában ezt csinálom…

 Úgy néz ki, hogy vége. A mai nappal megszűnt a munkaviszonyom. Várom
még a végelszámolást, a kifizetést, valamilyen oknál fogva záró orvosi
vizsgálatra kell mennem. Ajándékutalványt még kapok, meleg ételes
kuponra viszont nem számítok, mert azt levonnák az utolsó béremből. 
Aláírtam a papírokat, leadtam a céges telefont, összeszedtem a cuccaimat
az asztalomról és elbúcsúztam mindenkitől, aki akkor ott jelen volt a
csoportomból. Valaki megölelt, valaki csak búcsút intett, mert hívásban
volt egy ügyféllel. A szívemnek két nagyon kedves emberrel, pedig még
tartom a kapcsolatot telefonon keresztül. Az egyik egy hímnemű
munkatárs, akivel régebben olykor annyira flörtöltünk, hogy majd’
kigyulladt körülöttünk a berendezés. Hiányozni fog. Szőke-kék szemű 
kolléga…. és persze a másik személy, maga E, akivel pénteken hat óra
után beülünk teázni és beszélgetni. Vannak olyan dolgok, amik hiányozni
fognak. Ilyen a csoporttársakkal való traccsolás, ügyfelek szidása,
somolygás, vigyorgás, csapatépítők. Viszont az állandó stressz már nem
fog hiányozni az életemből. Akár meg is változtathatnám a jobb oldalon
lévő kis számlálómat, hogy igazából a mai napon térek át a stresszmentes
életre. MOST, hogy ott hagytam a munkám… igen, meg is változtatom!
🙂

Jelenleg újra a családi vállalkozásban tevékenykedem. Közeleg a
Mindenszentek, van munka bőven. Ma is a szalmarózsákat ragasztom a
szalma alapokra… szépen haladok. Nyugodtabb is vagyok jóval. Amikor
majd Október 10-én elkezdődik az árusítás, akkor ismét szállító szerepbe
avanzsálok, és róni fogom a kilométereket a városban. Addig össze kell
barátkoznunk az autóval, mert sajnos még most is előfordul, hogy
kapkodok, hirtelen engedem fel  a kuplungot… nem tetszik az autónak. De hát mégis csak egy böhömke… előbb vagy utóbb el kell vele boldogulnom.

Talán mostantól tényleg több bejegyzést fogok írni. Mint régen. Ha
van időm, hétvégém, akkor mindig van ihlet, mert olyan nincs, hogy egy
emberrel nem történik semmi. Ennyi. Tanulom az angolt és  a németet.
Kell! Januárban vizsgázom angolból, aztán megyek a diplomámért 🙂 Ezt
kitűztem célul 2012 -re. Nem csak, hogy kijutunk mind a ketten
Ausztriába dolgozni, de már a kemény fedeles diplomám is a kezemben lesz
🙂

Addig pedig… hamarosan  kezdem a karácsonyi regény publikálását, és
folytatom a karácsonyi blog írását. Elvégre… már csupán 99 nap van
hátra Karácsonyig! 😉

Joyo