Vajon miért van az ember lányának ennyire hullámzó kedélyállapota? És miért érzi olykor úgy, hogy az egész világ ellene van? Hogy minden balul üt ki, össze-vissza veri magát a berendezési tárgyakban, lever dolgokat, és mindenkiben ellenséget lát? Tudom, hogy három-négy optimista bejegyzés után most furcsa ez a lelki zavar, de higgyétek el, én sem tudom hová tenni. Hiszen semmi okom rá. Borul a lelkivilágom, úgy érzem, hogy mindenkinek csak bajt okozom, mindenkinek a terhére vagyok, hogy kolonc vagyok, pedig biztos vagyok benne, hogy senki sem gondolja így. Bennem mégis vadul dolgozik ez a furcsa lelki fájdalom, amit semmilyen eseményhez nem tudok párosítani. A Sors morbid játéka volna, hogy néhány nap szarakodás után ismét értékelni tudja a nyugalmat és a boldogságot? Elképzelhető. Minden esetre fizikai fájdalmat érzek a tagjaimban deréktól lefelé, a lelkemet pedig facsarja valami, amitől állandóan síros hangulatom van. Az is lehet, hogy a hormonjaim? Ki tudja? Én biztosan nem.
Össze zavart a Királylány képsorozata, összezavartak a kép alá írt dolgok, összezavart, hogy nem bírok kifordulni önmagamból… nem is annyira féltékenység, inkább valami tehetetlenség dolgozik bennem. Olyan, mintha ismét kirántottak volna alólam a talajt. Mintha megint nem találnám önmagam. Nem lelem a saját női oldalamat. Mintha csak dolgoznék-dolgoznék-dolgoznék magamon, de nem találok semmit. Pedig ott kell lennie, hiszen sokszor felbukkan! A smink, a nőies ruhák, a manikűr-pedikűr. És hol az eredmény? Fáj mindenem!!!
Lehet, hogy az volna a legjobb döntés, ha elvonulnék egy sarokba, és kibőgném magam…
Ígérem, legközelebb igyekszem újra valami pozitív, nevettető, önironikus bejegyzéssel előrukkolni! 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: