Mondhatni mostanában kicseréltek. A kézremegésem már nem jelentkezik olyan gyakran, jobban alszom, kiegyensúlyozottabban étkezem, jobb a kapcsolatom az 
emberiséggel is (ergo, nem küldök el mindenkit melegebb éghajlatra). Pár napja a virágboltban vagyok. Nincs rajtam akkora nyomás, tevékenykedem, van látszata annak, amit csinálok… és elismerik a munkám. Nem egy névtelen sorkatona vagyok a több százból, akin keresztül gyalogolhatnak, ha éppen pocsék napjuk van, vagy nem keféltek az éjjel, vagy éppen megalázta a főnöke! Ember vagyok! Érző, lélegző, lélekkel, érzésekkel, arccal rendelkező hús-vér tömeg, ami sokkal közvetlenebb kapcsolatot biztosít a többiekkel. Kezdek visszatalálni önmagamhoz is. Ismét úgy öltözködöm, ahogy szeretek, nem, pedig úgy, ahogy a munkahely elvárja tőlem. Tele vagyok tervekkel, ötletekkel a virágbolt fellendítésével kapcsolatban, benne pörgök a mindenszenteki készülődésben… csinosítgatom a helyet…. apám elmondása szerint jobb ha van itt egy dolgos női kéz, aki ott hagyja a nyomát a bolton. Ő inkább végzi a beszerzést, a papírügyeket, a tűzött munkákat… minden mást rám hagy. És én élvezem 🙂 Sőőőt…. bár vár még rám néhány elintéznivaló máshol, remélhetőleg Október közepétől már visszatérhetek ide a boltba, ahol regenerálódok. Az orvosom szerint minél előbb távoznom kellene, de, mint ahogy ismerjük a magyar bürokráciát… nem megy az olyan könnyen. Egy teljes év elég lesz, hogy visszaálljon a bioritmusom, az idegeim nagyjából helyrejöjjenek, elmúljanak a gyomor panaszaim, és megszűnjön a kézremegésem, meg a táplálkozási zavaraim.
Ahogy egy korábbi elbeszélgetésnél a közvetlen főnököm megvigasztalt… “ Van olyan, hogy az ember erre a munkára születik, és van olyan, hogy nem. De ez természetesen nem azt jeleni, hogy más munkában ne tudna helyt állni.“
Igaza van. Szeretek emberekkel foglalkozni, de biztos vagyok benne, hogy nem abban a munkakörben, ahol vagyok. Ez van. El kell fogadni, és ha van más választásod, akkor venni a bátorságot és lépni a jobb élet reményében. A mai világban mindenkiben becsülendő, ha fel meri vállalni, hogy mit szeretne. Természetesen nem pofátlan módon. De merjük felvállalni az álmainkat, és ne alkudjunk meg morzsákon, kínok között tengődve, ha a lelkünk és az egyéniségünk szépen-lassan felőrlődik egy mamutvállalat fogaskerekei között!
Neki indulok. Itt leszek, segítek a szüleimnek, megélhetem úgy a karácsonyi készülődést is, ahogy tavaly nem, és nagyon hiányzott. Azt hiszem ennek köszönhetően a karácsonyi blogomat is nagyobb rendszerességgel és változatosabb témákkal fogom írni 🙂
Nagyon szép napot kívánok mindenkinek! 🙂
Joyo
