(Élet a pasin túl) Lépések egy stresszmentesebb élethez

Esküvői kiállítás…. és egyéb kalandok

A mai napon ellátogattunk a városban lévő esküvői kiállításra. Igazság szerint csak kíváncsiságból mentünk, mert még soha ezelőtt nem vettünk részt hasonló eseményen. De az első húsz percet követően párom és én is kezdtünk belemélyedni a kiállított meghívókba, menü kártyákba, ültetőkártyákba… még egy ismerősünk is képviseltette magát, aki esküvői videókat készít. Vele beszélgettünk vagy húsz percet, nézelődtünk nála, viccelődtünk…. és ekkor lépett oda egy olyan személy a pulthoz, akire nem számítottam, s első körben fogalmam sem volt, hogy miként értékeljem a találkozót. Kb 177 cm magas, tarkóig érő szőkés hullámos haj, kerek arc, sunyi kék szemek. Csak annyit láttam, hogy a meghívok fölé hajol és nézelődik, közben furán mosolyog. Ezt ugyan semmi sem tiltja, csak az én pulzusom ugrott meg tőle. Nőnemű lény volt, mégpedig Gé unokatestvére. A család pletykafészke. Azt hiszem többet nem kell róla mondani. Isteni szerencsének éreztem, hogy a párom mellettem ül, és éppen egy Tomi által készített videót nézegettünk, kezemben egy árlistát szorongatva, s a saját elképzelésinkről beszélgetve, amikor mindez megtörtént. Bár a saját hitvallásom szerint soha semmi sem történik véletlenül. Lehet, hogy az nagyobbat szólt volna, hogy ha magával Gé-vel és Jé-vel futok össze? Kétlem, maximum kiköpöm a szívemet, mert garantáltan felugrott volna a torkomba. Hülye megszokás!

Nem, azt hiszem, hogy úgy volt a jobb, hogy csak Ká-val találkoztunk. Előbb-vagy utóbb elmegy a családban a híre: – Joyo férjhez megy!

Ám mindez azzal az egy találkozóval nem merült ki! Neeeem! Miért is! Azt hiszem, hogy kellett némi ráerősítés a dologra. Eszembe jutott, hogy Ő miként próbált manipulálni és “bántani” azzal, hogy a saját közösségi oldalára feltöltött néhány Jé-t és Gé-t ábrázoló képet, csöpögős címekkel. Mindezt azután, hogy gratuláltam a születésnapjához. S azon felbuzdulva, hogy én nézegetem az ő fényképeit, megmutatta nekem, hogy az unokatestvére menyire boldog. (Azt hiszem ebbe jobban nem kell belemenni…). 

Egyszóval Ő is kapta az érzést rendesen a mai délután folyamán. A nagyterembe besétálva, láttam, hogy a fotósoknál nézelődik egy barátnőjével. Igyekeztem normálisan viselkedni… ami amúgy is nehezemre esik… és megálltunk az ötvösmesternél. Belemélyedtünk a jegygyűrűk válogatásába. Gyönyörű példányok voltak. Kaptunk árkalkulációt is. Párom is felpróbált néhány férfi darabot, s összenéztük, hogy miként mutatunk benne 🙂 Valahogy ezt a pillanatot választotta Ká is, hogy odapillantson néhányszor. Azt hiszem a történések sorozatában ott döbbent rá, és tulajdonképpen én is, hogy nem csak nézelődni jöttünk Párommal. Hanem tervezni, árkalkulációkat és ötleteket gyűjteni. Valahogy sokkal valóságosabbá vált az esküvőnk, mint azt képzeltem. Ahogy ott ültem a kényelmes párnázott széken az ékszerésznél, ujjamon egy gyönyörű, gömbölyű gyűrűvel, párom kezén annak a párjával,  rá kellett ébrednem, hogy mindez a valóság. Össze fogunk házasodni! S erre a gondlatra kellemes melegség öntötte el a mellkasomat. Ránéztem életem párjára. Csak figyeltem, ahogy az ékszerész hölggyel az árakról beszélnek. Azt hiszem nagyon is jót tett neki a délelőtti szeretkezésünk. Frissen borotvált hosszúkás arca kisimult volt, szőke haja rendezett, körszakálla ápolt, telt ajkai, melyek számomra annyira érzékiek voltak, finoman formálták a szavakat. De nem is hallottam őket. Csak őt figyeltem. Nagy, hihetetlenül világoszöld szemei néha rám pillantottak. Olyankor megengedett magának egy kedves mosolyt. Pillangók repdestek a gyomromban! Szerelmes vagyok! Te jó ég! Ennyire? Csodálatosan nézett ki! A tartása egyenes. Azt hiszem sosem húzta össze magát, mint általában a magas emberek nagy százaléka. 192 centiméter magas. A tartása büszke. Imádom, hogy fel kell rá néznem. Lehet, hogy mindezt sok nő el sem tudja képzelni, de nekem ő az első partnerem, aki jóval magasabb nálam. Nem csupán egy-két centivel. Lábujjhegyre kell állnom, ha meg akarom csókolni. És ez isteni érzés!  Mind a ketten egyenes derékkal járunk, büszkén. Azt hiszem van is mire büszkének lennünk. Mindenkinek van. Kihúzva magamat, sétáltam vele a kiállítóteremben. Büszke voltam rá, és hálát adtam érte, hogy egymáshoz tartozunk.

Szinte láttam magam előtt a párosunkat, ahogy az anyakönyvvezető előtt állunk. Ő a tökéletes párom. Én barna hajú és barna szemű vagyok, kicsit kreolos bőrrel. Ő szőke és zöld szemű, alabástrom fehér bőrrel. Mind a ketten magasak vagyunk és karcsúak. Sokszor éreztem már úgy, hogy ahogy sétáltunk valamerre és összeölelkeztünk, szinte ragyogtunk a boldogságtól. Egy ilyen alkalommal exem és barátnője is jöttek velünk szembe. Le lehetett olvasni az arcáról, hogy igazam van. Láttam rajta, hogy ilyennek még sosem látott azelőtt. Csodás érzés volt!

Az esküvői ruhák környékén összefutottunk még két ismerőssel. Sokat nem akarom ecsetelgetni. Maci és a Királylány. Tőlük is érthető volt. Már jegyesek. Nekik is illendő tervezgetni az esküvőjüket. Igazából fogalmam sem volt, hogy miként viselkedjek. Párom hála az égnek tudta. Ők odaköszöntek, mikor a közelünkbe értek. Én is viszonoztam, de a beszélgetésbe már nem tudtam bekapcsolódni. A szikrák még mindig ott vannak, és vannak olyan dolgok, amiket talán sosem tudok majd helyretenni, de úgy éreztem, hogy bármilyen nemű konfliktust elkerülendően, inkább az esküvői ruhaszalon katalógusaival foglalatoskodom. Beszélgettem a hölggyel, kérdeztem, ő válaszolt. Közben remegett a kezem. Néha alig tudtam lapozni. Nem, nem féltem. Inkább nevezzük konkrét idegességnek. Valahogy úgy tudnám definiálni a dolgot, hogy nem tudtam mit kezdeni a helyzettel.  Ezért is fordultam el. Az udvariassági formuláknak megfelelően köszöntöttem őket, mosolyogtam, aztán elfordultam, mert féltem, hogy valami bajt csinálok. Nálam már eljött az az idő, hogy nem vagyok hajlandó abba energiát  fecsérelni, amibe nem akarok. Kerülni szeretném a színészkedést. Mert az egy felesleges dolog. Talán még bízom abba, hogy egyszer megoldódnak a dolgok. Akármilyen formában…

Figyelmünkbe ajánlották a limuzinokat, azzal a mondattal, hogy idén még olcsóbbak lettek. Sosem voltam limuzin párti, számomra egy Old Timer sokkal vonzóbb volt. Akárcsak a limuzinról, arról sem sok ember mondhatja el, hogy az esküvőjén egy régi Cadileck, Rolls royce vagy Camaro fuvarozza. 🙂 Ebből kettőre kaptunk ajánlatot.

Ezek után külön váltunk. Ők is, és mi is mentünk tovább.

Beszélgettünk még néhány fényképésszel is, majd a cukrász pultnál összefutottunk nagybátyámékkal. Ők is videóst kerestek. Még mindig szándékomban áll csinosnak lenni az esküvőjükön. Dolgozom is rajta, bár a két vádlimban lévő  mardosó izomláz nagyon ijesztő. De ma este is rá kell még dolgoznom a dologra! 🙂 Már csak két hónap, hogy formába rázzam magam! Úgyhogy, amint végeztem, már elő is gurítom a fitt-labdát!

A Mediterráno előtt még megkörnyékezett bennünket a fekete limó sofőrje is, így nem hagytuk ki, hogy ki ne próbáljuk! Beültünk, beszélgettünk, megcsodáltuk, kicsit ábrándoztam… s itt említette meg a Camarót is a srác. Párom arca azonnal felragyogott. Úgy láttam, hogy ez a lehetőség teljesen felvillanyozta. Én pedig ráhagyom. Meglátjuk, hogy jövőre miként döntünk 🙂 Rolls royce, Camaro vagy limuzin…. legyen ez a legnagyobb problémánk 😉

Röviden ennyi. A lényeg a mai napon a felismerés volt. Ő életem párja! Fülig szerelmes vagyok! Ő valóban engem akar! Jobbat nem is kívánhatnék magamnak 🙂

Beindul a kinti munka, s onnantól fogva, már sokkal reálisabb lesz az esküvőnk időpontja 🙂

Szép estét kívánok!

Joyo

 

Újra kezdődtek a jóga órák… izomláz… nyüssz

Hosszú kihagyás után tegnap volt az első jóga órám. Mit ne mondjak, izzasztó volt. Reggel éreztem is, hogy mennyi izomból áll az ember lányának a háta! Főként gerinc mentén! Igyekeztem már az ágyban mindenemet a helyére ropogtatni és nyújtózkodással beindítani a vérkeringésemet, már amennyire mindezt Párom rajtam keresztül vetett karja és lába engedte. Először őt hajtogattam le magamról, majd a takarót. Általában minden reggel ez megy. Én próbálok időben felkelni, ő pedig minduntalan visszahúz, akár egy alvósmacit. Vagy mosolygok rajta, vagy morgok, de ma reggel mosolyogtam. Kicsit sántikálva indultam neki a napnak… izomláz!

Nekem azt senki se mondja, hogy a jóga nem sport. Igenis, hogy az, mert alaposan megdolgozom azért, hogy megtartsam az éppen aktuális pozíciót. A tegnapi Hős tartásnál még a hátul nyújtva maradt jobb lábam is úgy remegett az erőlködéstől, mintha valaki rángatta volna! Be kell ismernem, hogy az elmúlt három hónapban, amit a jóga csoportban töltöttem, ahová az anyám vitt el, sokkal jobban érzem magam, mint a korábbi Zumba vagy Fitbox edzéseken. Megnyugtat. Egyszerűen megnyugtat. A kilencvenedik percben már semmi feszültség vagy agresszió nincs bennem. Ahogy szépen lassan megtanulom használni az egyensúlyérzékemet a gyakorlatok közben, úgy találom meg a lelki egyensúlyomat is. Amire nagy szükségem van.

Heti két edzésen veszünk részt. Keddenként van a Hatha-jóga. Ez az izzasztóbb. Viszont lelkileg többet segít:

A Hatha Jóga jelentése A Hatha szóban a Ha szó napot jelent, a Tha pedig holdat. A nap és a hold, a yang és a yin az energiát szimbolizálják. Mindkét energia egymás ellentéte, mégis egymást állandóan kiegészítve törekszenek az egyensúly állapot elérésére. A Hatha jóga célja tehát, hogy segítségével egyensúlyt találjunk a yang aktív, és a yin passzív ereje között.

Az ayurvédikus filozófiában (tulajdonképpen az élet megismerésének tana) az úgynevezett testi és szellemi tulajdonságainkról beszélünk. Ezek a tulajdonságok határozzák meg az emberi szervezet működését és a személy magatartását. Tulajdonságaink három félék lehetnek:

Rajas a tevékenykedést jelenti.
Tamas a passzivitás szanszkrit szava.
Sattva pedig az előbbi kettő között található, és harmóniát jelent.

A jógagyakorlatokban (asana) egyensúlyra törekszünk, és ha az egyensúlyt elértük, könnyedséget érzünk, mivel ilyenkor megfelelő a bennünk lévő feszültség mértéke, a yang és yin erő között egyensúly jön létre. Ilyenkor az energia szabadon áramlik bennünk, a gyakorlat elvégzéséhez pedig minimális energiára van szükség. Amikor a gyakorlat során a yang erő van túlsúlyban, akkor ez az energia kibillenti a gyakorlatot egyensúlyából. Ilyenkor az asana-ban túlzott mértékben az akcióra kerül a hangsúly; nincs szó könnyedségről, hiányzik az ellazulás, és az energia áramlása sem megfelelő.

Ennek az a következménye, hogy a gyakorlat során nem tudunk szabadon lélegezni, és gyorsabban el is fáradunk. Ezért olyan fontos minden gyakorlatban arra törekednünk, hogy a yang és yin energia egyensúlyban legyenek egymással. Ebben segít a technika helyes elsajátítása. A jóga gyakorlatok helyes technikáját és a harmonikus egyensúlyi állapot elérését a tanítvány tanára útmutatása alapján szerzi meg. A jóga gyakorlatok technikájának egyre tökéletesebb elsajátítása még más okból is nagyon fontos. Csak a megfelelő technikai tudás gondoskodhat arról, hogy testünket megkímélhessük az esetleges károsodástól vagy sérülésektől. Izületeinket csupán a megfelelő formában terhelhetjük, és azt is meg kell tanulnunk, hogy hogyan találjuk meg izületeinkben, izmainkban, végül pedig egész testünkben az egyensúlyt. Ha az asana során fájdalmat érzünk, az azt jelenti, hogy nem jól végeztük a gyakorlatot.”

Forrás:  http://anahita-joga.hu/component/content/article/98.html

Csütörtökönként, pedig gerinc-jógán veszünk részt. Azt nem állítom, hogy könnyebb, vagy kevésbé izzadok meg… egyszerűen jól érzem magam utána. Mindenem a helyére ropog. A két edzés közti időben pedig fitt-labdázom és capoeirazom. Szigorúan házilag. Tudom, hogy Sopronban is van capoeira csoport, de azt hiszem, hogy szimplán a beégéstől félek 🙂  De azzal is tisztában vagyok, hogy mozgásszegény életmódot nem tudok folytatni. Valamit csinálnom kell! Aki 7 éves kora óta versenyszerűen sportolt mindig valamit, majd húszas éveire *urvára ellustult, annak tennie kell valamit. Meg kell találnom az ideális sportágat. S úgy néz ki, hogy a kerékpározás mellett a jóga az, ami kimondottan jólesik 🙂

Végre megtaláltam a szabócentimet, így otthon elvégzem a méredzkedést. Kíváncsi leszek mennyivel tunyultam el a legutóbbi óta 😛

Kívánok nagyon szép és eseménydús napot!

Joyo   

Végre elkezdtem az edzést

 Végre elkezdtem az edzést és most “élvezem” mellékhatásaként az izomlázat. Van olyan dolog a fitnesz-repertoáromban,  amit anyám, mint szokott, elkobzott tőlem, hogy ő használja. Ez pedig a Leg Magic, amivel a leghamarabb lehet látványos eredményt elérni. Oké, ezért nem hibáztatom, minden ellenkezés nélkül átnyújtottam neki reggel. Na jó, az túlzás, hogy nyújtottam! Nem két kiló! Kicipeltem még félálomban az előszobába.  De még így is kész kondi-arzenállal büszkélkedhetek!

-Fit-labda

-Haspad

-Szobakerékpár

-Heti kétszer jóga óra

-És a letöltött fitnesz videók 🙂

Azt hiszem kellett egy hónap, mire az ember lánya magához tér az ünnepi menü sokkjából, megcsapja a Tavasz és ezzel a változásra vágyakozás érzése, és elkezd tervezgetni. Jobban mondva erősen foglalkozni magával. Ugyanis… ha így megy tovább, és marad a szép időjárás, már  nem bújhatunk vastag ruhák mögé 🙂

Még mindig nem állítanám, hogy fogynom kell. A mérleg szerint 67.9 kg vagyok. A centiimmel nem vagyok tisztában. A mérőszalagom valahol eltűnt a Bermuda-háromszögben. Egy kilót azért nem ártana leadni a ruha miatt, de  mindez az edzések kellemes velejárója lesz. Amint előkerítem a szabócentit, szeretnék egy tervet készíteni. Legfőképpen motivációként magamnak. Felírom a méreteimet, és megkérem a párom, hogy készítsen rólam az edzés kezdetekor egy képet a ruhában, Február végén, azaz félidőben, a legvégén pedig majd visszanézem az esküvőn készült képeken az eredményt. 🙂

Az a legfőbb probléma velem a fene nagy lustaságomon kívül, hogy amint elnyerem a kívánt alakom, egy idő után ismét ellustulok, majd elveszítem a formám. Még szerencse, hogy régen versenyszerűen sportoltam kosárlabda képében, így az izmok elég hamar emlékezni kezdenek, és “csatasorba állnak”. Általában egy vagy két hét után már látványos változások mutatkoznak rajtam. Amint eljutok végre eddig az életmódváltásba, mármint, hogy a sport valóban napi része az életemnek, akkor megtarthatom a jó alak hosszú ideig. Ez a cél az idén! Valóban megváltoztatni az életemet. Nagyon sok tekintetben 🙂

A mai napon alkottam. Kivételesen most nem a számítógép szövegszerkesztőjében, hanem a virágboltban. Talán annak köszönhető, hogy jó a lelkivilágom, vagy annak, hogy kipihentem magam, esetleg annak, hogy Holdanya ma a Vízöntőben jár, de nekiláttam kicsinosítani a boltot. Új kirakatot készítettem, de nem csak úgy összedobva. Elcsomagoltam a maradék téli dekorációt, kisepertem, lepucoltam a kirakat üveget kívül-belül, plusz a hozzá tartozó tükrös falat és az ajtót is. Elkészítettem az új hátteret, amihez még két hete vásároltuk meg Szigetszentmiklóson az alapanyagokat, és elkezdtem szabadjára engedni a fantáziámat…. amennyire a virágpaletta engedte. Csomagoltam, tekertem, csavartam, ültettem, kosarakba pakoltam… igazi kis tavaszi tündérkert lett. Hiába írta azt a Köpönyeg.hu, hogy jövőhéttől mínuszokban bővelkedő zord napok következnek, a két napja tartó szikrázó napsütés megmutatkozik! A lelkemben Tavasz van! 🙂 És most már az otthonomban és a boltban is!

Kívánok nagyon szép napot!

Joyo

Májtisztító kúra

Egyenlőre még nem tudom eldönteni, hogy a tegnapi napon őrültséget csináltunk-e anyámmal, avagy sem. Ugyanis egy barátnője javaslatára kipróbáltunk egy májtisztító kúrát. Fél napig tartott. Abból állt, hogy csupán délig táplálkozhattunk, és délután kettőtől, kétóránként keserűsó oldatot ittunk. Semmi mást. Az első két óra még vicces volt, ugyanis felváltva rohangáltunk a mellékhelyiségbe. Semmi megerőltetés, csak vízszerű pucolódás. Amikor négy órakor meg kellett inni a második adagot, még mindig semmi rossz érzés nem volt bennem, csak szomjas voltam. Ám az utolsó két adagot már fogcsikorgatva döntöttem magamba! Igazság szerint senki sem kívánja a keserű dolgokat a szájába, pláne a nyelvére… vagy akár lenyelni… brrrr! Párom folyamatosan felkacagott, ha hirtelen felpattantam az ágyból, és kirohantam a wc-re! Számára ez nagyon is szórakoztató volt. Számomra este tíz óra körül, már kevésbé. Szomjas és éhes voltam, de igyekeztem már déltől meggyőzni magam, hogy mindezt a szervezetem egészségéért csinálom. Rengeteg méreganyag felgyülemlik az ember májában, és nem csupán az ételek és italok miatt, hanem, ha sokat idegeskedünk, mérgelődünk, vagy piszkálunk embereket, esetleg kritizálunk. Nem hiába él a magyar nyelvjárásban, s lásd milyen beszédes a mi édes anyanyelvünk, hogy valaki rosszmájú!

Azt hiszem valóban csak annyin múlt, hogy fejben eldöntöttem, ezt a fél napot képes vagyok végigcsinálni. Igaz, hogy anyámmal egymáson nevettünk, ha éppen váltottuk egymást… de a vége felé már valóban nem volt olyan vicces. A kúra zárása képpen  este tíz órakor meg kellett innunk egy deci oliva olajat egy egész grépfrút kifacsart levével. Igazság szerint egész finom volt. Az ízlelőbimbóim ki voltak éhezve a más ízekre, és ehhez az édeskés-savanykás-kesernyés citrancs tökéletes volt. Annyiban szúrtam el a végét, hogy a hátamon kellet volna feküdnöm, amíg az olajos-citrusos keverék elvégzi a finálét. Ám közben elaludtam, s valami éktelen rosszullétre ébredtem fel. Az oldalamon feküdtem, és levert a víz, közben még a hasam is csikart. Felugrottam és kisiettem. Párom vigyorgott, ahogy azt figyelte miként porzik utánam az út. Amint kiértem, nem tudtam eldönteni, hogy üljek vagy térdeljek! Végül ültem… aztán a tisztálkodás után, ahol citeráztak a fogaim (no lám… a méregtelenítés “kellemes” velejáróinak egyiket!), odahúztam a szőnyeget és leültem kagyló mellé.  Párom kétszer jött ki hozzám. A másodiknál sikerült meggyőznie, hogy vele menjek. Így egyik kezében a lavórral, a másik kezével engem támogatva, bementünk a szobába. Szerencsére a fent említett segédeszköz nem került használatba, de reggel arra ébredtem, hogy ver  a víz. Párom már nem volt otthon, én pedig nagyon ki voltam száradva! Nem is csodáltam!

Magamat vonszolva valami folyadékért, azon gondolkodtam mennyire érte meg a dolog. Azt hiszem még mindig nem tudnám eldönteni, hiszen közben a havim is megérkezett, így a  levertségérzet megmaradt. De biztosan jót tett… ráadásul a mérleg szerint este könnyebb voltam hatva dekával, mint reggel. Hurrá! Rengeteg felesleges testvíz és salakanyag távozott belőle, a májam pedig egész délután és este csúcson pörgött!     

Meg is találtam a neten a leírását. Megosztom veletek, még a linket is megadva 🙂 Lehet kísérletezni…

A máj fontos szerepe
Egészségünk leginkább a vér tisztaságától függ, a vér tisztasága pedig a májétól. Ezért nagyon fontos a máj tisztítása, megszabadítása a felhalmozott méreganyagoktól. Májunkban ötvenezernyi vezeték, járat található, amelyek könnyen eltömődhetnek epe- és májkövekkel. Ezek közül a nagyobbak ultrahangon is láthatóak, a kicsiket azonban nem mutatja meg. Ha a máj bizonyos területei átjárhatatlanná válnak az eltömődések miatt, bizonyos mérgek nem fognak közömbösítődni, és tovább fognak mérgezni bennünket. Ha az epevezetékek tömődnek el, az epe egy része feltorlódik, gyulladást és elégtelen emésztést okoz. A máj és az epe eltömődése számos testi tünetért felelős: többek közt rossz anyagcseréért, puffadásért, vizesedésért.

A májtisztító kúra leírása
A máj tisztítás lényege, hogy a májat ellazítjuk, a vezetékek kitágulnak, majd egy „olaj-hidraulikával” kimosatjuk őket. A tisztítás előtt fontos, hogy féregirtást végezzünk, mert a kitágult vezetékeken át az esetleges apró élősködők bejuthatnak a szervekbe is. Ehhez vagy féregirtó tabletta ajánlott vagy heti egy kiskanál kurkuma fűszer.
A kúra hozzávalói:
– 100 gr keserűsó
– 1.5 dl olivaolaj
– 1.5 dl frissen facsart grapefuit-lé
A tisztulás  napjának első felében csak könnyebben étkezzünk: a tejet és a kávét mindenképpen mellőzzük, a legjobb, ha csak zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztunk. Déli 12 órától már semmit nem szabad enni. A 100 gr keserűsót osszuk négyfelé, három decis poharakban keverjük jól el vízzel. Az adagokat szigorúan a következő időpontokban kell meginni: 14, 16, 18 és 20 órakor. A keserűsós oldattól hasmenésünk lesz, és emésztőrendszerünk teljesen kiürül. A májat a keserűsóban található magnézium teljesen elernyeszti. Este 10 órára a máj- és epevezetékek kitágulnak (ezt nem érezzük, csak valami kellemes lazaságot érzékelünk). Pontosan este 10-kor igyuk meg a 1.5 dl frissen facsart grapefruit-lével összekevert 1.5 dl olivaolajat, majd azonnal helyezkedjünk vízszintesbe. Hanyatt feküdjünk, és a párnát is vegyük ki a fejünk alól. Nagyon fontos, hogy legalább 5 órahosszat ebben a pózban maradjunk, mert az olaj-hidraulika csak ebben a helyzetben tud működni. Ennek az érdekében valamilyen növényi altatót is (pl. Ornitin) bevehetünk. Másnap reggel tapasztalhatjuk, hogy rengeteg kis golyócska, epe- és májkő távozik belőlünk (fájdalommentesen). Májunk végre felszabadul, és működése akadálytalanná válik: eltűnnek az emésztési zavarok, a puffadás, a bélpanaszok, és ingerlékenységünk is megszűnik. Már az első kúrával is megszabadulunk a salakanyag nagy részétől, de évente legalább háromszor érdemes elvégezni a kúrát.

Ezt tapasztaltuk
A kúra bizony kicsit ijesztően hangzik, s fel is kellett kötnünk azt a bizonyost, míg bele mertünk vágni. Előtte 3 héten át minden szerdán 1-1 kiskanál kurkumát vettünk be, vízzel leöblítve. A kúra voltaképpen pedig egyáltalán nem volt olyan vészes, sőt. A keserűsós oldat persze rémes ízű, ám azzal a trükkel, hogy az ember nem fújja ki az orrán a levegőt, míg lehajtja, majd utána gyorsan egy korty vízzel leöblíti, csak egy kicsit kellemetlen. Arról, hogy a keserűsók közötti időben lehet-e vizet inni, ellentmondó információkat találtunk, végül is a vízivás engedélyezése mellett döntöttünk. Az olajnak azonban már a gondolatától is rázott a hideg. Pedig ez sem volt olyan szörnyű, a grapefruit-lé íze dominált, és még felüdülés is volt a keserűsók után. Az Ornitint viszont bevetettük, mert tapasztaltabb májtisztítókúrázók közül többeknél előfordult, hogy éjszaka egyszer felébredtek, és a méreganyagok keringésétől igencsak kutyán érezték magukat, mégha csak pár percig is. Ezt nem akartuk megkockáztatni, így hát inkább az altatós változat mellett voksoltunk. Az olaj lehörpintése után azonnal vízszintbe vágtuk magunkat, és bár tartottunk a hanyattfekvő pózban való elalvástól, az Ornitin hatott, mert egészen reggelig mélyen aludtunk. Reggel viszont start a mellékhelyiségbe, és hát döbbenetes volt a végeredmény. Valóban rengeteg kicsi kő távozott (a legkisebb fájdalom nélkül), és hogy utána hogy éreztük magunkat? Szinte elmondhatatlan. Mintha teljesen újjászületett volna a testünk, olyan könnyűnek és megszabadultnak éreztük magunkat, amilyet még sose tapasztaltunk. A puffadás és az emésztési gondok valóban megszűntek, az anyagcserénk felgyorsult, és mindent egybevetve úgy éreztük, hogy nagyon, nagyon megérte a kúra. És hogy három hónap múlva újra belevágunk-e, nem kérdés – csupán fél napnyi kisebb kellemetlenség, a hatás pedig, legalábbis a mi tapasztalataink szerint, fantasztikus.

Forrás: http://www.novagyok.hu/magazin/eletmod/cikk/majtisztito_kura__kiprobaltuk?PHPSESSID=aef5ee3eb5067570e6a0e3da0e10510e

Az biztos, hogy jobban vagyok, bár még levert… egyéb okokból. Anyámat, mintha kicserélték volna. Már alig várom az ebédet. Jó kis házi húsleves egy kis Erős Pistával, párolt zöldség sült hallal! Hmmm… már összefutott a nyál a számban!
A regénnyel is egész jól haladok. Új a felfogásom is. Maradok az öniróniánál, a humornál, de már formálódik bennem, hogy kik a szereplők, mit fognak eljátszani, és már nagyjából a vége is megvan 🙂 Hála Erikának és az ötletbörzézésnek, dúskálok az ötletekben!

Egyre inkább vágyom a természetbe. Hiába van odakint dermesztő hideg, de az a gyönyörű napsütés, amit az ablakomból látok, csalogat, s beindítja bennem a tavaszvárást! Ez valami olyasmi, mint amikor Szeptembertől már a Karácsonyt várom. Most így vagyok a Tavasszal. 🙂 Főként, mert elég sok tervünk van. Az első, hogy végre kerékpározhassunk anélkül, hogy ráfagynánk a vázra! A másik, amit nagyon-nagyon várok, hogy elérkezzen az a típusú jó idő, amikor már lehet bográcsozni. A garázs előtt hajtjuk végre. Szinte felér egy Tavaszköszöntő szertartással, hogy otthon mindent előkészítünk, kitakarítjuk a méteres bográcsot, fákat hordunk össze, kivisszük a sörpadokat, felkészülünk itallal, én sütök valami finomat, és meghívjuk a barátokat. Ilyenkor szól a zene, ha a szél engedi még tollasozunk is… amolyan dolgozzuk-le-a-gulyást sporttal 🙂 Nem beszélve arról, hogy mennyi fénykép szokott készülni olyankor 😀 A szokott bandával és néhány új emberrel 😉 Majd alakul.

Az edzéshez már hozzáláttam. Szeretném, ha az esküvőre jól mutatnék abban a ruhában. Van még rá két hónapom. Azt hiszem ennyi idő alatt bőven sikerülni fog. Fenék fel, has be (néhány kocka sem zavar! ;-p), lábak formásak, hát szépen ívelt. Elég passzos a qipaom. 🙂 És ezen az úton haladva nyárra egy minit is rendelek. Szülinapomra pont jó lesz 😀
Imádom, amikor tele vagyok energiával és tervekkel 😛

Legyen nagyon szép napotok!

Joyo  


Tervek, vágyak, valóság

 A mai napon élvezem az első olyan szabadnapomat, amikor végre sehová sem kell rohannom (munkán kívül), és bepótolhatom az elmaradt lelki wellnessem. Sok mindent be szeretnék sűríteni a napomba… reményeim szerint sikerül, habár egy részét már elintéztem 🙂 

Reggel végre sikerült hajat mosnom és leápolnom a testem. Erre már napok óta vágytam, de valahogy mindig akadályokba ütköztem, hogy megvalósítsam. 🙂 Azt inkább nem részletezném, hogy mikbe.

Megöntöztem a virágaimat délelőtt. Valahogy egyre nagyobb az igényem, hogy otthon is növények vegyenek körül. Jó a lelkemnek, és örömöm lelem a látványukban és a nevelgetésükben 🙂 Rendet tettem az életteremben, áthúztam az ágyneműt, bedobtam a mosógépbe egy adag mosnivalót, közben folyamatosan azon pörgettem az agyamat, hogy miként folytassam a könyvemet. Új projektbe kezdtem, de ez valamiben más lesz, mint az eddigiek. Ennek nem az a lényege, hogy lelki analízist végezzek. Ennek a történetnek a szórakoztatás a fő feladata, és némi tényfeltárás, de az már csak egy csipetnyi adalékanyag. Ez amolyan mindenféle embertípust felvonultató, hibát-hibára halmozó, az életben boldogulni próbáló személyek története, pofán csapva rengeteg öniróniával, hogy a szórakozás garantált legyen. És ez az első olyan regényem, amit nem teszek közzé a neten. Lehet, hogy mindig ott szúrtam el korában is, hogy mindig türelmetlen voltam, s kíváncsiságtól hajtva minden újabb fejezetet felpakoltam egy blogba, s elkedvetlenedtem, vagy ellustultam. Ez az, amit szeretnék elkerülni… 🙂

Erika barátnőm sokat segít az alkotásban… amolyan csendestárs az ötletgyártásban, véleményt mond, és tesztolvasóként is szerepel. Nagy segítség 🙂 Hála neki!

Ami az életmódváltást illeti… haladunk. Kedves Good Wine, elolvastam a linket amit küldtél. (Bár egy kicsit későn)… a termék jónak tűnik, de korábban felkeresett egy ismerősöm, aki homeopátiás és natúr-patikás termékekkel dolgozik. Ajánlott egy terméket, ami véleménye szerint jó gyógyír volna a bajomra, és vettem is tőle egy üveggel. Ez az Organic Mission bábáskodása alatt megszületett Supra Live ital, amit egy hónapon keresztül kell fogyasztanom. Ez a harmadik napom. A mai az a nap, amikor kicsivel több energiát érzek magamban. Kellemes, bár olykor kellemetlen hatása, hogy alaposan kipucolja a szervezetet a felgyülemlett méreganyagoktól. Azért kellemetlen, mert néha dugulást okoz, ám a jó tanács úgy szólt, hogy éppen ezért kellene napi két liter folyadékot mindenképpen meginnom! Amit itthon jobban biztosítani tudok… van egy félliteres korsóm, amibe gyümölcsszörpös vizet teszek… szóval könnyű számolás, napi négyet mindenképpen ki kell cucliznom belőle a szívószálaim segítségével 😀 Egy már megvolt…

Telis-tele vagyok ötletekkel. Páromnak közeleg a munkakezdés, már tervezünk. A hétvégén átnéztük a lakás hirdetéseket. Ha ez a tudatos teremtés kezdetének éve, akkor mindent bele! Kiszámoltuk, hogy mivel én csak Decemberben tudok becsatlakozni a spórolásba, egy év alatt egy nagyobb tőkét össze tudunk szedni, hogy megvegyük első otthonunkat, egy nagyobb lakást 🙂 Ez újabb és újabb löketet ad számunkra. Papírlapon tervezgetünk. Miután megvan az első saját otthonunk, már könnyebb házra félretenni 🙂 Vagy bármi másra. Már kinéztük az autónkat is, egy VW Passat-ot. Nem kell vadonatúj autó… jó a használt is, ha jó állapotban van. Párom majd alá mászik, hiszen ő a szakértő, vagy elvisszük a szerelő ismerősünket is, mint amikor a második Opelünket vettük meg szüleimmel. Jó, ha van autószerelő ismerősünk, aki segít 😉  Mindenképpen nagyobb családi autóban gondolkodom, mert két éven belül babát szeretnénk. Úgy érezzük, miután Áprilistól beindul a munka, határ a csillagos ég, s ez a tudat és szilárd hit az alapja a tudatos teremtésnek 🙂 2009-ben már volt egy lánykérés magunk között, de mindezek után, már megtarthatjuk a hivatalos eljegyzésünket is. Tudom, hogy nem minden lánynak olyan fontos, de én szeretném a családunkkal, majd utána a barátainkkal megosztani az örömünket. (Már írtam egy lehetséges vendéglistát is… tudod, amolyan rózsaszínfelhős, lányos álmodozás, de a névsor még alakulhat :-) )

Komoly stratégia, hogy a fizetésünket miként osszuk szét a különböző vágyakra, de az sem lehetetlenség. Párom elég jó a pénzügyi dolgokban. Jövőre lejár a biztosítása, azt az összeget szánta az esküvőnkre.

Már várjuk. Ez nem álom… ez a valóság. Álmodozásnak indult, de mára már itt tatunk. Mi a tanulság? Az álmodozással lehet, a legjobban teremteni 🙂

Legyen nagyon szép napotok!

Joyo   

Életmódot vált az egész család….

 Itt
van, végre megérkezett! Még, hogy mi? Az életerőm, a tettvágyam, az új
energiák… ahhoz, hogy Január beköszöntével nekibírjak állni az
életmódváltásnak. És ami a legjobb… nem vagyok vele egyedül. Mégpedig
azért, mert a szüleim is efelé az élet felé fordultak. Apám elszánta
magát, hogy odafigyel az étkezésére. És nem csak az újévi diéta és
testmozgás idejére. Azt akarja, hogy egy életre szóljon. Ez azért is
fontos az én szempontomból, mert ugyan eltervezhetem, hogy egészséges
ételeket fogok fogyasztani, de mégiscsak ők vásárolnak és főznek
nagyrészt. Tőlük függ a menü… nem nem vagyok önállótlan, de nehéz
kivonni magad a családi étkezések alól, és csak külön, a te kedvedért
nem fognak mást főzni. Ezért is örülök
annyira, hogy áttérnek, másrészt, mert vigyáznak és odafigyelnek saját magukra.

Mai napon
beüzemeltük az elektromos sütő edényt és a párolót. Gyönyörű szépen
kacsintgat felénk a sütőből a piruló csirke… minden hozzáadott
zsiradék nélkül. Így az egészségesebb… saját zsírjában süldögél
félkilónyi hámozott és karikázott burgonya társaságában. A másik
háztartási kisgépben, pedig sárgarépa, brokkoli és kétféle gomba
párolódik. Nagyon kíváncsi leszek.

Most
ötleteket gyűjtök ehhez az életmódhoz Azt tudom, hogy apám újra húzni
kezdi a kombinált kondigépet és a szobakerékpárt. Saját elmondása
szerint reggel a mérleg 120 kilót mutatott, amikor ráállt. Minimum 10
kilótól meg szeretne szabadulni, az jó volna a 196 centis magasságához.
És az sem ártana, ha a
vérszegénysége is elmúlna. Édesanyám 76 kilót
nyom és 171 centi. Nála az az egészséges, ha 70-68 között mozog. Bár így
sem érzi rosszul magát a bőrében
, azért
szeretne fogyni. Én jelenleg 68.3 kiló vagyok. Az én vágyam még mindig
az a bizonyos 66-66.5, amikor jól érzem magam a bőrömben. És szeretném,
ha kényelmesen beleférnék a quipao ruhámba, amit karácsonyra kaptam.

Továbbá valamit
a közérzetemmel is tenni szeretnék. Az nem állapot, hogy folyton
folyvást fáradékony vagyok, hamar elnyom az álom, és alig bírok
felkelni. A mozgás a visszereimnek is jót fog tenni. A Femina oldalán
barangoltam, jobban mondva rendszeresen kapok hírlevelet. A szépség
rovatban találtam néhány érdekes dolgot. Összeszedték, hogy melyek azok
az ételek, melyeket érdemes a fiatalos külsőért fogyasztani… ergó,
nagyon jót tesznek a bőrnek, fognak, hajnak, szemnek, körmöknek…
mindennek, amitől vonzó lehet, egy ember.

Néhányat felsorolok, hátha ti is tudtok belőle ötletet meríteni, vagy hasznosítani valamit 🙂

“A gyümölcsök és a zöldségek nemcsak rengeteg vitamint,
hanem számos bioaktív anyagot, úgynevezett másodlagos növényi anyagokat
is tartalmaznak, melyek védelmet nyújtanak a szabadgyökök ellen. A
klorofill serkenti a vörösvérsejtek termelődését, valamint regenerálja a sejteket. Fogyasztásával friss és rózsás lesz a bőröd.



A
karotinoidok meggátolják a korai öregedést. A sárgarépában lévő béta-karotin megóvja a bőrt a káros környezeti hatásoktól.



Alma



Napi egy
alma, és garantáltan ritkábban jársz majd orvoshoz! Az alma
több mint 300 értékes tápanyagot tartalmaz. Legtöbbjük közvetlenül a
héj alatt található, ezért mindenképpen hámozatlanul edd a gyümölcsöt.



Banán



A
banán jókedvre derít, energiával tölt fel, továbbá jóllakottá
tesz, mégpedig anélkül, hogy megterhelné a gyomrot. Tízféle vitamint és
rengeteg szerotonint, azaz boldogsághormont tartalmaz. Utóbbi más
trópusi gyümölcsökben, például az
ananászban és a papajában is megtalálható.



Csodás hatású, fiatalító arcpakolások13 tipp, hogyan állítsd meg a bőröregedéstA legszínesebb kiegészítők a szezonban10 öltözködési baki, amit hidegben könnyű elkövetniA legtrendibb kabátfazonok a szezonban12 ruhadarab, ami minden nő számára tabuÍgy tűnhet 10 centivel hosszabbnak a lábadÍgy viseld a colour blocking trendet, bakik nélkül!A legelőnytelenebb szoknyák, ha rövid a lábadPopsiformáló farmerek körképe

Hüvelyesek


A
lencse, a bab és társaik rengeteg B-vitamint tartalmaznak, ami a bőr alsó rétegeiben is megköti a nedvességet. Rendszeres fogyasztásukkal fedezheted napi cinkszükségletedet is, megelőzve a bőrbetegségeket, a hajhullást és a körmök töredezettségét.



Köles



Rizs és tészta helyett is bátran fogyasztható. Rengeteg kovasavat tartalmaz, ami
feszesíti a kötőszöveteket.



Papaja



A
papaja lassítja a bőr öregedését, mivel a benne lévő enzim, a papain serkenti a sejtek megújulását, illetve élénkíti az anyagcserét.


Spárga



Az
A-, C-vitamin-, valamint a B-vitamin-komplexek mellett a spárga aszparagint, vagyis egy olyan aminosavat is tartalmaz, amely a test méregtelenítésében játszik fontos szerepet. Hasonló hatással rendelkezik a barna rizs is.


Hal és hús



Az
állati fehérje és a cink fényessé teszi a hajat. A tengeri halakban – lazac, tonhal – lévő omega-3 zsírsavak a bőr rugalmasságáról gondoskodnak.



Jód



A
jód gondoskodik arról, hogy a pajzsmirigy optimálisan szabályozza az anyagcserét, így elősegíti a méregtelenítést és a zsírégetést.


Müzli

Laktat, miközben energiával tölti fel a testet. A zabpehelyben és az olajos magvakban lévő biotin védi a bőrt és a hajat a kiszáradástól, és megelőzi a hajhullást. A tej és a joghurt gazdag kalciumforrás, így erősíti a fogakat és a csontokat.



Olívaolaj



Rengeteg bőrápoló
E-vitamint tartalmaz. Elsősorban hidegen
sajtolt változatát fogyaszd, és ne hevítsd túl forróra. Repceolajjal
helyettesíthető. Öntheted salátára.


Rooibos tea



A
rooibos tea egy dél-afrikai bokorfajtából készült, és számos értékes ásványi anyagot, többek között kalciumot, magnéziumot, káliumot, cinket és vasat tartalmaz, ellenben nulla kalóriát, így akár víz helyett is ihatod.


Zöld tea



A
zöld teában lévő anyagok megfékezik a káros szabadgyököket, így megelőzik a bőr idő előtti öregedését.”

Forrás: http://www.femina.hu/szepseg/ezt_a_13_etelt_fogyaszd_az_ujevben_hogy_szep_legyel?utm_source=femina%20-%20Szepseg%20hirlevel&utm_medium=newsletter&utm_campaign=Szepseg%20VI.%20evf.%201.

Remélem valami elnyeri a tetszéseteket. A Femina.hu Fogyókíra, Szépség, és Egészség oldalán is rengetek hasznos dolog található. Érdemes körbenézni.

Nálunk elkészültek a párolt és saját zsírjában sült ételek. Megyek is kóstolni. Legyen nagyon szép estétek!

Joyo

Feketebárány

 Olykor elgondolkodom, hogy vajon miért van az, hogy amíg az idegenektől elismerést és bátorítást kapunk addig mindig van valaki a családunkban, aki folyamatosan megpróbál megingatni bennünket saját magunkban. Nálunk ilyen a nagyanyám.

Mindig kritizál, és azt bizonygatja, hogy sok mindenre nem vagyok képes. Lehet, hogy nem ez a célja, mégis, ha megnyilvánul felém, csak kárt okoz. Valahogy már betelt a pohár! Elhihetné már végre, hogy képes vagyok nagy dolgokra. Meg tudok csinálni egy közepes virágtálat. Van hozzá anyagom. Nem kell mindig rám szabadítani valakit, hogy megcsinálja helyettem, vagy tanácsadás címin csesztessen!

Nem kívánom jelenleg a társaságát. Nagyon szeretem, de ameddig nem képes szeretettel megnyilvánulni felém…. addig inkább nem beszélgetnék vele. Nem akarok udvarias lenni. Én szeretettel szeretnék beszélgetni vele, ahogyan régen tettük. Tudom, hogy az egészségi állapota nem a legjobb. De ő jobban van, mint a nagyapám, akivel viszont jókat tudok beszélgetni, és nagyon sokszor támogat.

De miért mindig a családunk támad meg? Miért tőlük kell elszenvednünk? Nem tudom neki elmagyarázni, hogy ez nem tetszik, mert folyamatosan azzal jön, hogy ne legyek olyan érzékeny, vagy pedig megsértődik.

Ráadásul most egyedül vagyok a boltban. Nincs, aki tompítani tudna. S mivel tisztelem és szeretem, egyszerűen csak ülök és tűröm és tűröm és tűröm a dolgot…. és mi az eredmény? Fáj minden tagom, étvágytalan vagyok, és a látogatásai után folyton sírni tudnék. Szar embernek érzem magam… 🙁

Meglátjuk holnap miként sikerül a virágtál.

Most megyek feltakarítom az alsó lépcsőházat, mert mi vagyunk a sorosak, aztán elkészítem a narancspitét, amit magunknak, és a holnap hazatérő szüleimnek szánok 🙂

Motiváció


 Egy kis segítséget szeretnék nyújtani, ha valaki diétára vagy életmódváltásra adta a fejét ebben az évben… sok-sok kitartást, örömet, boldogságot kívánok ehhez a kalandhoz.. mert EZ AZ! 🙂 Új életet kezdeni mindig egy hatalmas kaland. És bár tisztában vagyok vele, hogy ijesztőnek tűnik megtenni az első lépést, akkor is megéri. És mindig ráébredünk, hogy sosem késő… mert semmi sem állandó, csak a változás 🙂

Ne feledjük a régi mondást:

-” Az ezer mérföldes utazás is egyetlen apró lépéssel kezdődik!”

Valahol mindenki a változás felé lépked. Így vagy úgy. Nyílunk egymást felé. Valahol már nem a
“nekem-nekem-nekem-nekem” a legfontosabb! 🙂 Hanem ráébredünk, hogy
cseppet sem fárasztó rámosolyogni a másikra, szép napot és jó egészséget
kívánni neki.

És akkor egy kis motivációs videó a fogyni és változni vágyóknak:

Bekattan a program…. Január, fogadkozni kell…

 Eljött az a pillanat, amire mindenki izgatottan várt. Január 2-a van… ez az az időpont, amikor új célkitűzéseket kellene megfogalmaznia minden embernek. Újakat? Vagy poroljuk le a régieket, amiket mindig igyekszünk megfogadni egy új év kezdetével? Na lássuk csak a régi lemezt, mik is azok….?

úgy, mint több mozgás…

-stresszmentesebb élet…

-több szeretetteli megnyilvánulás mások felé…

egyszóval életmód váltás! Dehát azon vagyok három hónapja! A szervezetem már jóval korábban megkondította a vészharangot a fejemben, miszerint valamit változtatnom kell, ha jobban akarom magam érezni a bőrömben. Szépen haladok.

De csak azért, hogy ne lógjak ki a sorból…. (óh, pedig ez a szokásom! 😛) … én is feljegyzem, hogy jelenleg hány kilogrammot is nyomok, s milyen terveim vannak erre az évre. 

Még mindig 180 centiméter magas vagyok, s ehhez reggel a mérleg 68.6 kg-ot mutatott. Oké, a BMI kalkulátorok szerint pont jó a súlyom. Bevallom…. azért szeretnék lefogyni két kilót. De főként… szeretném formába hozni magam legkésőbb Március 31-re. Ugyanis akkor lesz nagybátyámék esküvője, és szeretnék jól kinézni… pláne abban a ruhában, amit karácsonyra kaptam. 

Nem állítanám, hogy szétfolynék, az Óévben rendszeresen jógáztam, és elég sokat kirándultam, kerékpároztam, sétáltam ahhoz, hogy azt állíthassam, nem vagyok eltespedve! Tudom, hogy az első pár nap nehezebb lesz, mire újra a mindennapjaim részévé teszem az esti edzéseket. Egyenlőre még csak valami egyveleg van a fejemben, hogy milyen edzésformákat kellene művelnem, a jógát folytatva (heti két alkalom… hatha és gerinc). De ki kell használnom ismételten a Leg Magic-et, az AB trénert, a fitlabdát és a hozzá letöltött videót, Czanik Balázs capoeira edzését. Szóval ötleteim vannak… majd valamit összekombinálok belőle.

Szüleim karácsonyi ajándéka egy többszintes pároló volt. Azt mondják az egészséges étkezés záloga, ha nincs az étel, legalábbis a zöldség agyon főzve vagy sütve. Apám bízik az új családtagban… rá építi a diétáját… na meg a kondigépre! 🙂

Mindenki szeretne az esküvőre csinos, sportos és formás lenni.

Igazából vágyom a mozgásra. Olyankor mindig jobban vagyok, és tudom, hogy ezt mindig leírom, kijelentem, megígérem magamnak, de azt a fene nagy lustaságom… nos, talán lehetne újévi fogadalom, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, hogy legyűrjem a lustaságom!

Ezen kívül az is pozitív dolog volna, ha a sarokszekrényem fiókjait is átszanálnám, ha már a gardróbbal megtettem, és megkönnyebbültem utána.

Azt hittem, hogy sokkal nehezebb lesz megszabadulni a régi ruháktól. De nem. Nem sírtam, nem sokat hezitáltam… két nagy fekete zsák megtelt… alig bírtuk lecibálni a negyedikről. Végül a kék-fehér-piros hipermarket ruhagyűjtőiben végezték. Talán oda kerülnek, ahová szántam. Végül is már mindegy. Kikerültek az életteremből.

Azt hiszem a lezárásokon és az elengedéseken nagyjából túl vagyok. Sőt, jobbat mondok, őszinte öröm is ugrándozott bennem, hogy egy-egy ismerősöm mire vitte. Semmi féltékenység, semmi rossz érzés… csak öröm. És ez jó.

Gé-t nem is láttam az utóbbi pár hónapban. Nem találkoztunk, nem futottunk össze, de még az álmaimba sem pofátlankodott be az elmúlt három hétben. Azt hiszem ez is jó.

Szüleim elutaztak Eger mellé egy hétre, hogy kipihenjék magukat. Így most a miénk a lakás ismételten. Igaz, hogy nem kevés étel maradt a Szilveszter után, így van mit ennünk, én azért mégis sütni szeretnék valami süteményt. Szigorúan rozs, vagy teljes kiőrlésű lisztből 😛

A NoSalty.hu oldalon barangolok. Valamiféle muffinra gondoltam. Valamire, ami energiát ad, de azért az emésztést is segíti.

Megyek is vadászni! 🙂

BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDENKINEK!

Joyo 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!