A mai napon ellátogattunk a városban lévő esküvői kiállításra. Igazság szerint csak kíváncsiságból mentünk, mert még soha ezelőtt nem vettünk részt hasonló eseményen. De az első húsz percet követően párom és én is kezdtünk belemélyedni a kiállított meghívókba, menü kártyákba, ültetőkártyákba… még egy ismerősünk is képviseltette magát, aki esküvői videókat készít. Vele beszélgettünk vagy húsz percet, nézelődtünk nála, viccelődtünk…. és ekkor lépett oda egy olyan személy a pulthoz, akire nem számítottam, s első körben fogalmam sem volt, hogy miként értékeljem a találkozót. Kb 177 cm magas, tarkóig érő szőkés hullámos haj, kerek arc, sunyi kék szemek. Csak annyit láttam, hogy a meghívok fölé hajol és nézelődik, közben furán mosolyog. Ezt ugyan semmi sem tiltja, csak az én pulzusom ugrott meg tőle. Nőnemű lény volt, mégpedig Gé unokatestvére. A család pletykafészke. Azt hiszem többet nem kell róla mondani. Isteni szerencsének éreztem, hogy a párom mellettem ül, és éppen egy Tomi által készített videót nézegettünk, kezemben egy árlistát szorongatva, s a saját elképzelésinkről beszélgetve, amikor mindez megtörtént. Bár a saját hitvallásom szerint soha semmi sem történik véletlenül. Lehet, hogy az nagyobbat szólt volna, hogy ha magával Gé-vel és Jé-vel futok össze? Kétlem, maximum kiköpöm a szívemet, mert garantáltan felugrott volna a torkomba. Hülye megszokás!
Nem, azt hiszem, hogy úgy volt a jobb, hogy csak Ká-val találkoztunk. Előbb-vagy utóbb elmegy a családban a híre: – Joyo férjhez megy!
Ám mindez azzal az egy találkozóval nem merült ki! Neeeem! Miért is! Azt hiszem, hogy kellett némi ráerősítés a dologra. Eszembe jutott, hogy Ő miként próbált manipulálni és “bántani” azzal, hogy a saját közösségi oldalára feltöltött néhány Jé-t és Gé-t ábrázoló képet, csöpögős címekkel. Mindezt azután, hogy gratuláltam a születésnapjához. S azon felbuzdulva, hogy én nézegetem az ő fényképeit, megmutatta nekem, hogy az unokatestvére menyire boldog. (Azt hiszem ebbe jobban nem kell belemenni…).
Egyszóval Ő is kapta az érzést rendesen a mai délután folyamán. A nagyterembe besétálva, láttam, hogy a fotósoknál nézelődik egy barátnőjével. Igyekeztem normálisan viselkedni… ami amúgy is nehezemre esik… és megálltunk az ötvösmesternél. Belemélyedtünk a jegygyűrűk válogatásába. Gyönyörű példányok voltak. Kaptunk árkalkulációt is. Párom is felpróbált néhány férfi darabot, s összenéztük, hogy miként mutatunk benne 🙂 Valahogy ezt a pillanatot választotta Ká is, hogy odapillantson néhányszor. Azt hiszem a történések sorozatában ott döbbent rá, és tulajdonképpen én is, hogy nem csak nézelődni jöttünk Párommal. Hanem tervezni, árkalkulációkat és ötleteket gyűjteni. Valahogy sokkal valóságosabbá vált az esküvőnk, mint azt képzeltem. Ahogy ott ültem a kényelmes párnázott széken az ékszerésznél, ujjamon egy gyönyörű, gömbölyű gyűrűvel, párom kezén annak a párjával, rá kellett ébrednem, hogy mindez a valóság. Össze fogunk házasodni! S erre a gondlatra kellemes melegség öntötte el a mellkasomat. Ránéztem életem párjára. Csak figyeltem, ahogy az ékszerész hölggyel az árakról beszélnek. Azt hiszem nagyon is jót tett neki a délelőtti szeretkezésünk. Frissen borotvált hosszúkás arca kisimult volt, szőke haja rendezett, körszakálla ápolt, telt ajkai, melyek számomra annyira érzékiek voltak, finoman formálták a szavakat. De nem is hallottam őket. Csak őt figyeltem. Nagy, hihetetlenül világoszöld szemei néha rám pillantottak. Olyankor megengedett magának egy kedves mosolyt. Pillangók repdestek a gyomromban! Szerelmes vagyok! Te jó ég! Ennyire? Csodálatosan nézett ki! A tartása egyenes. Azt hiszem sosem húzta össze magát, mint általában a magas emberek nagy százaléka. 192 centiméter magas. A tartása büszke. Imádom, hogy fel kell rá néznem. Lehet, hogy mindezt sok nő el sem tudja képzelni, de nekem ő az első partnerem, aki jóval magasabb nálam. Nem csupán egy-két centivel. Lábujjhegyre kell állnom, ha meg akarom csókolni. És ez isteni érzés! Mind a ketten egyenes derékkal járunk, büszkén. Azt hiszem van is mire büszkének lennünk. Mindenkinek van. Kihúzva magamat, sétáltam vele a kiállítóteremben. Büszke voltam rá, és hálát adtam érte, hogy egymáshoz tartozunk.
Szinte láttam magam előtt a párosunkat, ahogy az anyakönyvvezető előtt állunk. Ő a tökéletes párom. Én barna hajú és barna szemű vagyok, kicsit kreolos bőrrel. Ő szőke és zöld szemű, alabástrom fehér bőrrel. Mind a ketten magasak vagyunk és karcsúak. Sokszor éreztem már úgy, hogy ahogy sétáltunk valamerre és összeölelkeztünk, szinte ragyogtunk a boldogságtól. Egy ilyen alkalommal exem és barátnője is jöttek velünk szembe. Le lehetett olvasni az arcáról, hogy igazam van. Láttam rajta, hogy ilyennek még sosem látott azelőtt. Csodás érzés volt!
Az esküvői ruhák környékén összefutottunk még két ismerőssel. Sokat nem akarom ecsetelgetni. Maci és a Királylány. Tőlük is érthető volt. Már jegyesek. Nekik is illendő tervezgetni az esküvőjüket. Igazából fogalmam sem volt, hogy miként viselkedjek. Párom hála az égnek tudta. Ők odaköszöntek, mikor a közelünkbe értek. Én is viszonoztam, de a beszélgetésbe már nem tudtam bekapcsolódni. A szikrák még mindig ott vannak, és vannak olyan dolgok, amiket talán sosem tudok majd helyretenni, de úgy éreztem, hogy bármilyen nemű konfliktust elkerülendően, inkább az esküvői ruhaszalon katalógusaival foglalatoskodom. Beszélgettem a hölggyel, kérdeztem, ő válaszolt. Közben remegett a kezem. Néha alig tudtam lapozni. Nem, nem féltem. Inkább nevezzük konkrét idegességnek. Valahogy úgy tudnám definiálni a dolgot, hogy nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Ezért is fordultam el. Az udvariassági formuláknak megfelelően köszöntöttem őket, mosolyogtam, aztán elfordultam, mert féltem, hogy valami bajt csinálok. Nálam már eljött az az idő, hogy nem vagyok hajlandó abba energiát fecsérelni, amibe nem akarok. Kerülni szeretném a színészkedést. Mert az egy felesleges dolog. Talán még bízom abba, hogy egyszer megoldódnak a dolgok. Akármilyen formában…
Figyelmünkbe ajánlották a limuzinokat, azzal a mondattal, hogy idén még olcsóbbak lettek. Sosem voltam limuzin párti, számomra egy Old Timer sokkal vonzóbb volt. Akárcsak a limuzinról, arról sem sok ember mondhatja el, hogy az esküvőjén egy régi Cadileck, Rolls royce vagy Camaro fuvarozza. 🙂 Ebből kettőre kaptunk ajánlatot.
Ezek után külön váltunk. Ők is, és mi is mentünk tovább.
Beszélgettünk még néhány fényképésszel is, majd a cukrász pultnál összefutottunk nagybátyámékkal. Ők is videóst kerestek. Még mindig szándékomban áll csinosnak lenni az esküvőjükön. Dolgozom is rajta, bár a két vádlimban lévő mardosó izomláz nagyon ijesztő. De ma este is rá kell még dolgoznom a dologra! 🙂 Már csak két hónap, hogy formába rázzam magam! Úgyhogy, amint végeztem, már elő is gurítom a fitt-labdát!
A Mediterráno előtt még megkörnyékezett bennünket a fekete limó sofőrje is, így nem hagytuk ki, hogy ki ne próbáljuk! Beültünk, beszélgettünk, megcsodáltuk, kicsit ábrándoztam… s itt említette meg a Camarót is a srác. Párom arca azonnal felragyogott. Úgy láttam, hogy ez a lehetőség teljesen felvillanyozta. Én pedig ráhagyom. Meglátjuk, hogy jövőre miként döntünk 🙂 Rolls royce, Camaro vagy limuzin…. legyen ez a legnagyobb problémánk 😉
Röviden ennyi. A lényeg a mai napon a felismerés volt. Ő életem párja! Fülig szerelmes vagyok! Ő valóban engem akar! Jobbat nem is kívánhatnék magamnak 🙂
Beindul a kinti munka, s onnantól fogva, már sokkal reálisabb lesz az esküvőnk időpontja 🙂
Szép estét kívánok!
Joyo
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: