(Élet a pasin túl) Lépések egy stresszmentesebb élethez

Azt vettem észre, hogy mióta megváltozott az NLC blog felülete, egyre kevesebb kedvem van írni. talán azért, mert minden olyan dolog, amivel ki tudtam egészíteni, mint például a látogatók számlálója, a visszaszámlálóim, a LilySlim napszámlálóm, hogy mennyi ideje élem az új életem… mind mind homályba vesztek, mert nem tudom miként, vagy egyáltalán bele lehet-e szerkeszteni ebbe a közegbe. Ennyire tartanánk a változástól? nehezen boldogulunk az új közegben? Mindenki így van vele, vagy van olyan blogger társam, aki lazán vette az akadályokat? Mi folyik itt? Minden változik! Méghozzá őrületes tempóban! Csak kapkodjuk a fejünket! Egyik percben még így alakultak az események, a következő pillanatban pedig már amúgy! Követhetetlen. És mindezt az embereken is lehet észlelni. Sírógörcsök, kapkodás, nem találja a helyét a világban-válság, szélsőséges hangulatingadozások, agresszió… ez 2012… ez a felkészülés, ez a tisztogatás, a magunk tisztogatásának időszaka. Nem hittem, hogy ennyire el fog durvulni. Hogy ennyi szenny és salakanyag, nehezék van bennünk, amit muszáj kiadnunk magunkból, hogy beléphessünk az aranykorba! Fájdalmas és felemelő egyszerre!

A saját családomon érzem a legjobban. Volt már olyan helyzet az életedben, hogy mindenki szét volt csúszva körülötted, és te voltál az, aki lélekjelenlétét megőrizve igyekeztél mindenki megnyugtatni vagy jókedvre deríteni? Ha igen, akkor tudod, hogy ez mennyire fárasztó munka. És egyben veszélyes is. Mert, ha nem tudod kellőképpen levédeni magad a családtagjaidból áradó negatív energia ellen, akkor elfáradsz, rosszul vagy, fáj a hátad, a gyomrod, légszomjad lesz! Mint akit agyon vertek! Velem is ez volt tegnap. Mindenkiből áradt a fájdalom és a tehetetlenségből fakadó agresszió! Én pedig ott voltam, mint villámhárító, pedig nekem is megvannak a magam bajai. De valahogy nincs kedvem beszélni róla. Mert senkit sem szeretnék terhelni vele. ha egyszer a szeretteim körében vagyok, akkor azt szeretném élvezni. És nem akarok mást lelki szemetesládának nézni, és azt sem akarom, hogy engem annak nézzenek. Mindenki maga küzd meg a saját démonaival. Ne adjuk át másnak! Nem érdemli meg! van neki sajátja!

Én a tegnapi napon mégis, minden családtagom negatív érzelmeit, félelmeit, aggodalmait, fájdalmait megkaptam. Nem tudtam kellőképpen levédeni magam! gyakorlatlan vagyok! Pedig nem ártana, ha legalább valami pajzsfélét magam köré vonhatnék. Elég volna a hit, hogy vigyáznak rám? Talán. Minden esetre hajnalban kijött rajtam minden szenny, amivel megpakoltak! Arra ébredtem, hogy iszonyatosan fáj a gerincem egy ponton, s azzal egy vonalban a gyomorszájamba és folyamatosan nyilalló, szúró hájdalom hasított! Azt hiszem a meg nem emésztett, idegen energiák kerestek kiutat. Anyám azt mondta, hogy azon a ponton a hátsó szívcsakra helyezkedik el.  Így már megért. Egyszerűen tiltakozott a szervezetem. és mindezt ideje komoly figyelmeztetésnek venni!

Újabb fejlemény. Az Élet a pasin túl cími blog már a facebookon is megtalálható 🙂 Várok minden kedves érdeklődőt szeretettel 🙂

Élet a pasin túl 

Teljesen össze zavarodtam a héten, és ebből kell most kimásznom. Nem állítanám, hogy komoly a dolog, de éppen elég ahhoz, hogy földbe gyökerezzen a lábam, s feltegyem a kérdést, hogy merre tovább? 

Lehet, hogy csupán a menzeszem kavart össze… igen, ez nagyon is elképzelhető. Nehéznek, zsírosnak, már-már undorítónak érzem magam. Tudom, hogy nem vagyok az. A szívem mélyén nagyon is tudom.  Mégis… vannak olyan hullámok az ember életében, amikor mintha minden meginognak benne. Nem körülötte, inkább benne. 

Tudom, hogy a regény jól halad. Ma is írom tovább. Azzal semmi probléma. Holnap találkozom E barátnőmmel, a tesztolvasómmal, aki meghallgatja az eddig megírtalak, és összeszedjük, hogy miként kellene tovább folytatódnia a “mesének”, hogy az végig izgalmas és szórakoztató legyen. Valós élethelyzetekkel, a kapcsolatok, női és férfi típusok néhányának bemutatásával… eddig egész jó. De ezt a történetet nem áll szándékomban az interneten publikálni, mielőtt elküldtem volna egy kiadóhoz. Talán mindig ezzel lőttem le a poént. Vagy talán ezzel szúrtam el az esélyeimet. Majd kiderül. Nagyon szeretném áprilisig befejezni. Azt írta az éves horoszkópom, hogy az Ikrek szülöttnek áprilisban érdemes új vállalkozásba belevágnia. Bízom a Sorsban… 

Az összezavarodásom másik oka az a tegnapi nap volt. Csupán fél óra leforgása alatt megjártam egy minipoklot. Hozzá teszem, mielőtt még bárki is belekötne, hogy ez a saját magam, külön bejáratú minipokla, ez másnak semmiség… oké? Én megértetem már. 🙁

A szétválogatott tobozokat vittük el anyám egyik barátnőjének a jelenlegi albérletéhez. Én is kedvelem Edinát, de akkor, abban a fél órában inkább lettem volna máshol, bevallom őszintén. Mivel az ebédnél szüleim elfogyasztottak egy-egy pohár bort, én voltam a sofőr. Oda navigáltak az albérlet utcájába.

-Menj végig a Lackneren. Ugye tudod, hogy hol van az a kerékpár szaküzlet? – kérdeztem apám az anyósülésről.

-Igen – feleltem, s éreztem, hogy a gyomrom összeugrik, s az ebédem kikívánkozik.

-Az a kis utca lesz az.

Leindexeltem az úti célunk felé, s éreztem, hogy minden idegszálam, minden sejtem tiltakozik az ellen, hogy fényes nappal oda menjek. Ráadásul önszántamból. Ami abban a helyzetben nem volt teljesen igaz. Hátul a zsákutcában megfordultam. Az adrenalin löket nagyon durva dózisban érkezett. Azt tudni kell erről az utcáról, amit valószínűleg a soproni olvasok már be is lőttek, hogy melyik az, hogy ez az a bizonyos utca, ahol oly sokszor láttam parkolni Gé autóját. Rég írtam Gé-ről. Róla és Jé-ről. De tegnap nagyon rezgett a léc. Legalábbis a képzeletemben. Ugyanis már jó ideje nem találkoztam egyikőjükkel sem. Nem is láttam őket. Még csak rájuk utaló jeleket sem tapasztaltam. Ez azt jeleni, hogy még azt a meggy bordó járművet sem láttam ott parkolni. Olyan, mintha teljesen más dimenzióban, vagy időzónában mozognánk. Elvileg ugyan abban a városban élünk. Mivel magyaráznád mindezt, ha nem ezzel? Sopron egy kisváros. Kiterjedésre sem olyan nagy. A lakossága is kb 70 ezer lelket számol. Ha a mozgás, munka és vásárlási körzetünket veszem figyelembe, akkor is ugyan azok. Értsd… két utcával odább van az iroda, mint a bolt. Vásárolni mindannyian az Interspárba járunk. És mégis… tavaly augusztus óta csupán egyszer láttam futólag, amikor kilépett az iroda ajtaján, én pedig éppen akkor értem oda a buszommal. Ennyi volt. Ahhoz képest február vége felé járunk. Erősen. És, ha belegondolok, előtte legalább két hetente összefutottam vele valahol.  Bánni abszolút nem bánom. Ez annyit jelent, hogy már teljesen más utakon járunk. Nincs dolgunk egymással. És maximum annyiban játszi szerepet az életembe, hogy a készülő regényem egyik agresszorát, katalizátorát nagyjából róla mintáztam. Ami jó ötlet volt, mert rengeteg kínos, vicces, olykor sokkoló szituációt tudok köréje írni. Olyanokat, amik a legtöbb nővel megesnek életében, legalább egyetlen egyszer.

De ott, abban az utcában, ahol Jé szülei élnek… a mellékveséim csúcson pörögtek! Minden pillanatban attól féltem, ahogy cipeltem a nehéz, tobozzal teli zsákokat, hogy éppen akkor fordulnak be autóval. Miután távoztunk, és még mindig nem futottunk össze, az utóhatások kb fél órán át még molesztáltak. Remegtem, nehezen gondolkodtam,  ami eléggé veszélyes mutatvány, főként, ha egy jókora Renault Espace-t vezetsz! 

Miután ma mindezt megosztottam az édesanyámmal, ő csak annyit felelt….

-Ne te féljél bármilyen nemű találkozástól. Nekik van szégyellnivalójuk, nem pedig neked. Féljenek ők ettől!

És igaza volt. Ezt a bizonyos félelmet tavaly augusztusban tapasztaltam a részükről. De hagyjuk is.

Köszönöm, hogy bele néztetek ismételten az életem néhány fejezetébe. Legyen nagyon szép hétvégétek 🙂

Én megyek, hogy tovább írjam a történetet 😉

Ha valami érdekes történik, majd jelentkezem.

Joyo

No lássuk csak… újra itt vagyok és még barátkozom az új külsővel, lehetőségekkel. Nagyon régen nem használtam hasonló szerkesztési formát… talán csak amikor az Albamagnál voltam gyakornok. De pl még linkeket sem tudok hozzá rendelni a bloghoz. Jó volna személyre szabni a sablont is, de valahol megrekedtem a webszerkesztésben 🙂 No lám, lehet, hogy mégsem kellett volna annyiszor interneteznem vagy verset írnom szeminárium közben? Ejnye-ejnye Joyo kedves! Ez bizony nagyon nagy hiba volt! Beismerem, de mire nem jó az internet? Majd utána nézek…

Azt nem mondanám, hogy rengeteg minden történt amióta képtelen voltam belépni a blogomba, de talán össze tudom foglalni… lássuk csak…

Nagybátyámék már a finisben vannak az esküvőjük szervezésével. Ruhák megvannak, hála az égnek még Nagybátyám is megtalálta a nem éppen hétköznapi étereire passzoló öltönyt, de nem kevés igazítás és ruhapróba kellet hozz. Hozzá teszem, hogy kettő méter négy centi, széles a válla, izmos és hosszúak a karjai. A csípője is keskeny, amolyan férfiasan csúcsára állított háromszög forma. Nászút lefoglalva a kanári-szigetekre, két hétre. Apámmal tegnap volt megnézni az éttermet a díszítés miatt, ahol majd az ünnepi vacsorát töltjük. Nagyon kíváncsi leszek. Az én boleróm is elkészült, amit a ruhámhoz készítettem, hogy ne fagyjak halálra se a templomban, sem pedig az étteremben. Abban biztos vagyok, hogy a polgármesteri hivatalban jó idő lesz. Apám még mindig azt kutatja, hogy neki, mint tanúnak, mik lesznek a kötelezettségei. Azon kívül, hogy az  öccse mögött van, támogatja, és aláírja a házasságlevelet. Nos, ha volna lagzi, nyilván sokkal több dolga volna… a többi majd alakul 🙂

Mi is egyre többet beszélgetünk róla Párommal, és már mind a két leendő koszorúslányomat felkértem. Lilit és Kittit. Előbbi nagyon szívesen elfogadta, csak annyit kötött ki, hogy rózsaszínt ne adjak rájuk! Az utóbbi leányzó pedig tapsikolt örömében. 🙂

Lássuk csak mi is történt még… tegnap meglátogattam a fogorvosomat. Nem, nem baráti vizit volt. Egy órát nála töltöttem félig leérzéstelenített arccal. Annyi lidokaint nyomott az állkapcsomba, hogy mire a váróból visszamentem hozzá, szerintem ököllel állon is vághattak volna, még akkor is üdvözülten vigyorgok! Leszedte a meglazult koronámat az egyik rágófogamról. Gyökér kezelte, lecsiszolta, gyógytömést tett bele. Az előtte lévőt betömte. Azt mondta nagyon szép fogaim vannak, mint formára, mint színre (nem sűrűn kávézom és nem dohányzom!), csak a minősége nem éppen a legszerencsésebb. Elég gyorsan porladnak. Anyám öröksége. Ha már a szép göndör haját és a kék szemet nem kaptam meg… valami kellett 😉 (Na ja…)

A lényeg, hogy most korona nélkül rohangálok, két hét múlva megyek vissza hozzá, addig vigyáznom kell, hogy mit eszem és mit iszom. A végén még valamicskét a súlyomból is veszíthetek. A gyökér kezelésnek és íny vagdosásnak is vannak “kellemes” mellékhatásai. Egyenlőre az edzés miatt még nem mutatkozik változás. Legalábbis a mérlegen. Anyám szerint izom… egyszerűen szeretnék jól mutatni a qipao-ban és megőrizni a kondíciómat a nyárra 😉 Nőhöz képest nem is olyan nagy kérés mi? 😛

Azt hiszen más fontosabb esemény nem történt az elmúlt két hétben. Lepörögtük kedden a Valentin napot. Este pedig vacsorázni mentünk a Tercia Hubertusba. A tavasz iránti vágyam egyre nagyobb, pláne, mert már nem mínusz jellel kezdődik a napi hőmérséklet a digitális kijelzőn, és mert már megmutatta magát a napsütés is. Nem is beszélve arról, hogy csivitelnek itt-ott a madarak. Igaz, hogy amikor kinézek a szobám ablakán még mindig havat látok. Hogy elszomorít-e? Igen, egy kicsit. Természetanya még mindig erőt gyűjt,hogy Márciusban rügyet bontsanak a fák ágai, kizöldüljön a fű és előbújjanak a virágok.

Emlékszem milyen jó érzés volt, amikor két éve, Májusban éppen munkából hazafelé menet elkapott egy tavaszi zápor, és én mezítláb szökdécseltem, pörögtem-forogtam a réten, két karomat kitárva, arcom az ég felé emelve, és élvezve, ahogy az esőcseppek rám hullanak és végigfolynak a bőrömön… erre az érzésre is vágyom újra… 🙂

Legyen nagyon szép napotok!

Joyo