Pesti est

1.0(Élet a pasin túl) Lépések egy stresszmentesebb élethezhttps://singli.cafeblog.huJoyohttps://singli.cafeblog.hu/author/Joyo-2-2-2-2/Pesti est Elmerültem a levéltári kutatás szépségeiben. Igaz, mire a Soproni Pamutgyár iratainak végére értem, már jojózott a szemem. A legrosszam dolog a régi papirokban, hogy az írás megfakult és elmosódott rajtuk, így nagyon rá kell koncentrálni. Ott ültem a <IMG class=blogkep src="https://singli.cafeblog.hu/files/JOezmin.gif" align=left>neonlámpás, csendes, papirillatú kutatóteremben és rábandzsítottam a jegyzőkönyvekre. Közben folyamatosan jegyzeteltem a kockás spirálfüzetembe. Sokáig nem tudtam ott ücsörögni, mert pénteken korábban zár a levéltár. De így is beindultak a fogaskerekek az agyamban. Ha belegondolok, hogy úgy léptem be a nagy kétszárnyú kapun, hogy fogalmam sem volt miként kezdjek neki a szakdolgozatomnak, amint kinyitottam az első mappát, már is pörögni kezdett az agyam, és egymást érték a gondolatok. Négyóra körül szálltam fel ismét a metróra a Moszkva téren. Sólyomnak megígértem, hogy főzök valami finom vacsorát, így következő állomásként az Interspárba galoppoztam. Alapban szeretem a nyüzsgést, az embereket, a sok impulzust ami ér, főként mikor Pesten vagyok, de most valahogy irritált. Ahogy elindultam az Örsvezér téren lévő Árkádüzletházba, a hideg kilelt az emberektől. A kéregető hajléktalanok, dohányzó 12 évesek, túlsminkelt 14 évesek, EMOsok, rendőrök, japán turisták, biznisszerkós emberek, akik a munkából siettek haza. És mindez egyetlen aluljáróban. Keresztül küzdöttem magam az Árkádig az embertengeren. Bent sem volt jobb a helyzet. Az üzletház földszintjén nagy tömeg gyűlt össze. Tudom, hogy ez a nagyfaluban nem nagy kunszt, de emellé egy hatalmas kifutó, üvöltő technozene, gumikötélen tekergő, extrahajlékony fiatal lány, és fekete sztreccs ruciban tipegő fiúk-lányok sora párosult, akik bordó bársonypárnákon csizmákat cipeltek. Igen-igen, belecsöppentem egy divatbemutató közepébe, mely a "Divat Reneszánsza" címen futó ötnapos rendezvény első állomása volt. Nagy nehezen átverekedtem magam a bámészkodó tömegen és beléptem végre az interspár területére. Kicsit lenyugodtam, végül is otthon is van Interspár, el nem veszhetek. Igen ám, de itt is nagy volt a tömeg, egymás elé vágtak be az emberek. Éhinség jön? Vagy mi van? Összekapkodtam ami kellett, egy nő közben majdnem felborított, mert neki azon a 20 centi kis helyen kellett bejönnie a sorba, ami köztem és a polcrendszer között volt! Hihetetlenek az emberek. És még ő morgott, mikor véletlenül neki mentem . Furcsa, a legtöbb fővárosi megasavanyodott, faarcú, és úgy közlekednek, akár a szemellenzős lovak. Furcsán néznek rád a tömegközlekedésen, ha jókedvedben elmosolyotsz, csak azért, mert a metrón pár méterre tőled éppen betoltak egy párhónapos babát, vagy ott liheg egy párhónapos kölyökvizsla a gazdája mellett. Olyan, mintha őrültnek néznének. Miért ne mosolyoghatnék? Az ember boldogságra termett. Otthon elkezdtem Jóbarátokat nézni Sólyom gépén, hat körül pedig nekiálltam a vacsorának. Gondoltam, talán hétre hazaesik ez a jóember és meleg vacsorát ehet. Ám mire elkészül a mézes-mustáros-csirkemelles rízs, és túl voltam egy félórás forró fürdőn, még mindig nem érkezett haza. Időközben Zsolti is felhívott. Én már hálóruhában feküdtem keresztbe az ágyon, kinyújtott lábaimat magassan a falnak támasztottam. A beszélgetés felénél nyílt a bejárati ajtó, Sólyom megérkezett. Integettünk egymásnak. Nem akart zavarni, így nekivetkőzött a fürdőben és belépett a konyhába vacsorázni. Sokáig nem tartott az önkéntes számüzetés, Zsoltival háromnegyed órát beszélgettünk, majd nagy búcsúpusziszkodás közepette elváltunk. Sólyom nagyon meg volt szakadva, de a vacsora jólesett neki. Beszélgettünk, ettünk, összetámaszkott homlokkal, összegabalyodó lábakkal eszmét cseréltünk. Furcsa volt ismét ilyen szabadon beszélgetni a szexualitásról és az élet nagy kérdéseiről egy másneművel. Minden a nevén volt nevezve, csak semmi köntörfalazás. Sikerült megbeszélni azt az egy hónappal korábbi kitörésemet, amikor a barackpálinka hatására előbújt belőlem a Tigrisnő és széjjel szaggattam és haraptam őt. Neki nagyon tetszett, hogy így viselkedtem. Pedig mikor felébredtem, a másnaposság mellett ott égett az arcomon a szégyenérzet is. -De miért szégyellted magad? - kérdezte a hajamat cirógatva. -Mert a legdurvább, amit szex közben kimondtam valaha is, az a "dugj meg!" volt. Akkor mégis, elszaladt velem a ló. Ilyen még soha nem voltam. Még így, több, mint egyhónapnyi távlatból visszatekintve is égett az arcom a zavartól, ő pedig csak nevetett. Szerinte aranyosan festettem pipacs pirosan. -Szerintem a legtöbb pasi szereti, ha egy nő így bevadul. Mármint nem az amúgy is mocskosszájú, hanem a visszafogottabb fajta. Én is meglepődtem egy pillanatra, de nagyon tetszett - mondta. Mély levegőt vettem. Oké, hiszek neki. A felszín alatt ott tombolt bennem a vadmacska, aki legszívesebben neki esett volna újra. A vérem forrósodott, ahogy egymás mellett heverésztünk, ő a hajamat, én a mellkasát cirógattam. Nem éreztem magam bűnben, ahogy ő is mondta, megvan hozzá a múltunk. De a vérem pezsgését igyekeztem leküzdeni. Az embernek szüksége van egy baráti ölelésre, a másik közelségére, mikor az otthon és a többi, számára fontos ember 300 km-re vannak tőle. Összebújva, minden szexuális felhang nélkül aludtunk el. És jóleső érzés volt, hogy itt van melettem egy erős, szilárd, meleg test, ami ugyan úgy igényli az én közelségemet ezen a hideg éjszakán. rich