Majdnem karambol...

1.0(Élet a pasin túl) Lépések egy stresszmentesebb élethezhttps://singli.cafeblog.huJoyohttps://singli.cafeblog.hu/author/Joyo-2-2-2-2/Majdnem karambol... Ragyogó, napsütéses szép napot kívánok mindenkinek!Mostanában nem nagyon tudom, hogy miről írjak. Azt nem állítanám, hogy <img src="https://singli.cafeblog.hu/files/ezo/tn_aid6343_20090823075803_97.jpeg" class="blogkep" align="left">unalmassá vált volna az életem. És azt sem mondanám, hogy elszállt az írói ihlet. Egyszerűen csak nem tudom, hogy miként fogalmazzam meg. Elkezdem, és talán lesz belőle valami... A tegnapi napon elmentem a kórházba, hogy elvégeztessem a mell ultrahangot. Nem féltem, nem is izgultam. Tudtam, hogy semmi probléma, és csak egy éves rutinellenőrzésről van szó. Harmadikként szólítottak be. A doktornő már megismert, érdeklődött megvan-e a csomóm, és van-e rá panaszom. -Úgy általában nincsen - feleltem, miközben felfeküdtem a vizsgálóasztalra, a doktornő pedig felkente rám a zselét. Ezt a részét mindig is viccesnek találtam. Engem, legalábbis csiklandoz. Átvizsgálta mind a két mellemet. A balban még mindig ott volt az a bizonyos megduzzadt mirigy, de jól mozgatható, sima felszínű, és mindössze 11 milliméter. Miután felöltöztem, megkaptam a leleteimet, és már távozhattam is. Tisztában vagyok vele, hogy mind a csomóm, mind az a pici, kis vízzel feltelt hólyag, ami a petefészkemen van, a múltbéli rágódásaim eredménye. Szép, lassan le lehetne bontani őket. Mindezt gondolkodás váltással, ami nálam, mint tudjuk, nagyon kemény feladat. Arról a kéjről kellene leszoknom, amit az önkínzás nyújt. Azt hiszem ez minden ember életében jelen van. Egy idő után az ember életének részévé válik, és olyan, akár a cigaretta, az alkohol, vagy a drog. Függsz tőle. Hiányzik, ha nem teszed! Igyekeztem az elmúlt pár napban arra törekedni, hogy a jelenben éljek. Mindig csak azzal foglalkozzam, amit teszek, vagy ami történni fog, és akár hányszor valahonnan hátulról előkúszott egy múltbéli emlék, igyekeztem elhessenteni. Elég nagy sikerrel! Jól is voltam. Ám a tegnapi napon a sorsom, vagy a múltam, vagy az úgynevezett sötétség, vagy nevezzük ahogy akarjuk... alaposan betámadott. A támadás váratlanul ért! Éppen otthonról kocsikáztam vissza a belvárosi virágüzletbe, mikor az egyik kereszteződésnél Gé vágott ki elém az autójával. Annyira megijedtem, hogy közel voltam hozzá, hogy felmenjek a járdára, ráadásul gyalogátkelőhelynél. A szívem a torkomba ugrott, a gyomrom összeszorult, levert a veríték és remegni kezdtek a tagjaim. Fel sem tűnt neki, hogy jövök, vagy egyáltalán az, hogy egy másik autó közeledik. Ő ment. Olyan szinten felkaptam a cukrot, hogy egész végig, a Deák tér mellett a seggében mentem, de még ez sem tűnt fel neki. Vagy egyszerűen ő is bemerevedett, és még véletlenül sem akart arra utaló jeleket adni, hogy nagyon is jól tudja, hogy ki áll mögötte abban a sötét metálkék autóban. Tulajdonképpen simán legyalulhattam volna az autóját, ő még négy évig fizeti. De leküzdöttem a feltámadó rosszindulatot. Ahogy féloldalasan szemügyre vettem őt, ismételten rá kellett ébrednem, hogy, mint férfi, cseppet sem vonzó. Arca nagyon lefogyott, haja még inkább megritkult, álla pedig jóval előrébb ugrott soványsága miatt, mint a homloka, vagy törött orra. Megcsóváltam a fejem. Mit szerettem rajta? Mi az, amivel le tudott anno venni a lábamról? Mára már fogalmam sincs. Abban, hogy a következő kereszteződésnél teljesen a hátsó fertályába guruljak, egy fiatal robogós srác akadályozott meg. De talán jobb is, hogy így történt. Nincs kedvem újabb karmákat csinálni magamnak! Miután ő elhajtott, én pedig leparkoltam az üzlet előtt és leállítottam a motort, remegő kezeimet vizsgálgattam. Még mindig a sokkhatás alatt voltam. Végül elkezdtem nevetni. Tíz perccel később, még mindig minden kiesett a kezemből, bármit is fogtam meg. Egyszerűen muszáj volt kiröhögnöm magam! Úgy néz ki, az állapotom nem javult, sőt...talán még rosszabb is lett. Ezt nem Gé-re értem. Neki ehhez valóban semmi köze. A hormonjaim játékszerévé váltam. Hamarosan menstruálni fogok, ettől folyamatosan ingerült vagyok, pedig ez az üzletben nem előnyös. Puffadok, úgy érzem, hogy mázsákkal gyarapodtam. Egyfolytában fáradékony vagyok és sírhatnékom van. Úgy is tudjátok, hogy miről beszélek. Bár mindenki másként éli meg a havi közeledtét, azért az alapok nagyon is hasonlítanak. A legjobban a puffadás érzését utálom! Olyan, mintha a gravitáció megnövekedett volna a Földön, és egyedül csak rám hatna. Egyfolytában éhes vagyok, pedig vissza kellene csippentenem, mert még mindig nem tudtam rávenni magam arra, hogy elővegyem a Leg Magic-et. Ugyanis... lusta vagyok! Nálam lustasággal jár a ciklus utolsó pár napja! UTÁLOM! Nem a menstruációt, mert ez bizonyítéka annak, hogy termékeny, fiatal nő vagyok. Egyszerűen azt rühellem, mikor felborul a hormonháztartásom, és ezáltal az egész életem arra a pár napra! Ha ezzel jár a menzesz, akkor mit művelek majd, ha babát várok? Már most kész házisárkány tudnék lenni, ha hagynám eluralkodni magamon! Zsolti ilyenkor az életével játszik, mert mindent kötekedésnek veszek tőle, ráadásul ezért ki is röhög. Ilyenkor csak úgy röpülnek felé a tereptárgyak! És továbbra is nevet, és nevet, és nevet. Apám ilyenkor elmenekül. Zsolti teljesen más. Szerinte ilyenkor aranyos kis házisárkány vagyok. Szikrázik a szemem, kipirul az arcom, kócolódik a hajam. Azt hiszem Zsoltink még izgató is, ha én dühöngök. Talán ezen a téren is szerencsés vagyok. Kettőnk közül, azonban most ő a kiegyensúlyozottabb. Igaz, hogy mindig is az volt, de most még inkább. Mióta kirúgták... hogy is mondjam... pihentebb, vidámabb, hamarabb és többet találkozunk... ráadásul annyi pénzt keresett három nap alatt, mint a Cégnél egy hét leforgásával. -Nem panaszkodhatom - mondja mindig mosolyogva. Már csak abban bízunk, hogy az égiek besegítésével, összejön neki egy jó állás, ami versenyképes fizetést ad. Akkor pár hónapon belül össze is költözhetünk. Na! A végére csak kikerekedett ebből a pötyögtetésből valami! :-) Legyen szép napotok! rich