Bécsi karácsonyi vásár

1.0(Élet a pasin túl) Lépések egy stresszmentesebb élethezhttps://singli.cafeblog.huJoyohttps://singli.cafeblog.hu/author/Joyo-2-2-2-2/Bécsi karácsonyi vásár Az embereken egyre jobban eluralkodik az ünnepi hangulat. Miért is ne? Szombaton már Szenteste! ;-) Lelkileg már felkészítettem magam. E barátnőmmel már hetekkel ezelőtt befizettünk egy bécsi kirándulásra. 17-én szombaton hat órakor ki is pattantak a szemeim az izgatottságtól, nem beszélve a finom kávé illatról, amivel a párom ébresztett. Lázban égtem. És kicsit féltem is, de csak és kizárólag a buszos utazástól. Nem mindig bírja a gyomrom! Összeraktam a kicsit bizonytalanul záródó hátizsákot (figyelmeztetve, hogy óvatosan bánjak vele, mert könnyen szét ugrik a zár), teás termosz, gyömbéres limonádé, mintegy másfél liter, két szendvics, egy doboz keksz, fényképezőgép, telefon, Euró és természetesen búcsú puszi! A vasútállomásnál volt a gyülekező. Ott találkoztam E-vel is. Zimankós reggel volt, fújt a szél és lógott az eső lába, de úgy éreztem, hogy alaposan felkészültem, két vastag harisnyába dupla zokniba, farmerbe, három pulcsiba, bélelt bakancsba, szövetkabátba és kötött sapkába csomagolva magam. E hasonlóképpen. Úgy néztünk ki, és kb úgy is közlekedtünk, mint a felöltöztetett hóemberek. A sapka és a sál közül jó esetben is csak a szemeink tűntek elő. Mikor végre valahára beérkezett a busz, elfoglaltuk a helyünket és kezdődhetett a vetkőzés, hogy ne főljünk meg! Amint elindultunk, a gyomrom összerándult. Még ki sem értünk a Várkerületre, amikor szédülni kezdtem. Igyekeztem elterelni a figyelmemet, így inkább az E-vel folytatott beszélgetésre igyekeztem összpontosítani. Közbe-közbe táplálkoztunk, én zippzárt is szereltem még magyar földön, ám valahol az A2-es autópályán a táska talán sokkot kapott, hogy elhagyta a hazáját, mert az amúgy is hiányos húzóka ketté törött és két két különböző irányba repült. A röppályát pedig képtelen voltam követni. Percekig mondtam a magamét, E csak nevetett rajtam, végül a megoldással. A fontosabb dolgokat átpakoltuk az ő hátizsákjába, s felváltva cipeltük. Első megállónk Schönbrunn volt, ahol éppen akkor nyitott a karácsonyi vásár. A buszról leszállva, már üzembe is helyeztem a fényképezőgépet, s bőszen kattogattam, mikor is a gépem kiírta "full of memory!" -Oh, hogy a jóóóó.... Forgattam a gépet, nézegettem, mígnem a legrosszabbtól tartva kinyitottam az oldalán lévő kis rekeszt... és voálá! Nuku memóriakártya! Ekkora barom is csak én lehetek! Remegett kezem-lábam az idegtől. Hülye, hülye, hülye! Átkozódtam. De E erre is megtalálta a megoldást... felváltva fotóztunk a telefonunkkal, a gépemre pedig a legfontosabbakat fogom rakni! 9 kép fért rá a belső memóriára! Körbejártuk a vásárt. Nem volt nagy, de soproni viszonylatban hatalmasnak tűnt! Mikor már elkezdtem kortyolgatni az első forró puncsomat a mellé vásárolt emlékbögréből, már jobb volt a hangulatom. Már csak azért is, mert bő kézzel bántak a rummal, amivel kibélelték az itókát. És arra a későbbiekben is rá kellett ébrednem, hogy nem sajnálják a jó néptől az italt, ha már egyszer a hülye kifizeti érte a 3,50 eurót, nem úgy mint itthon... vizezett szirszart kapsz... a kintihez képest! Bóklásztunk a parkban, körbejártuk a kastélyt, megcsodáltuk a szökőkutakat... s eldöntöttük, hogy vissza fogunk jönni májusban, amikor minden virágba borult. Jó érzés töltött el, amikor belegondoltam, hogy ugyan ott sétálunk, ahol egykoron maga Sziszi járt. :-) Délben a buszt kergettük... az sem volt egy könnyű eset... Ezt követően buszos városnézésre indultunk. Valahol egy jóleső érzés fogott el. Talán magának a helynek volt ilyen a kisugárzása. Talán szimplán csak ittam magamba az új élményeket, ingereket. De megállás nélkül vigyorogtam! Még a hátizsák és a hiányzó memóriakártya sem izgatott! Délután egy órakor leparkoltunk a Rathaus-nál. Onnan gyalogosan látogattuk körbe a belváros; a várat, a népligetet, a sétálóutcát, a Graben-t... nehéz volt körbe is kémlelni és közben követni is a piros esernyőt, amit az idegenvezetőnk fia tartott a magasba! Pedig volt mit nézni. Elképzeltem, hogy egy bizonyos ismerősöm elolvadna örömében, ugyanis jobbról-balról egymást érték a neves márkák; Chanel, Dior, Louis Vuitton, Lacos, Versace, Gucci... és lehetne sorolni... minden esetre az egyik útitársunk megnézte a Chanel kirakatot, s elszörnyedve tért vissza a csoporthoz.... mondván> - Nem fogod elhinni mennyibe kerül egy Chanel kosztüm! 4000 euró! Ne bassz...! El is döntöttük E-vel, hogy nem pazaroljuk időnket kirakatokra, úgy is csak a szívünket fájdítanánk! "Majd, ha nékem sok pénzem lesz!".... Rekordidő alatt visszaértünk a vásárba, ami valóban egy kisebb falunka is beillett volna. Mindenhonnan a karhosszúságú angolszalonnák, kolbászok, édességek, csokiba mártott almák és más gyümölcsök, burgonya ételek és sült gesztenye... no és az elmaradhatatlan puncs és forralt bor! Be is fizettünk egy adag forralt vörösre, újabb bögrét tudva a magunkénak! Belenyalva pedig ismét levonhattam a már feljebb említett tanulságot... otthon vizezik a forralt borokat! És még valami! Az otthonival ellentétben ettől nem volt gyomorsavam! Különös! Minden esetre fényképeztünk rendesen. Bejártuk a vásár minden zegét és zugát! Közbe elkapott minket a havas eső, de még ez sem szegte kedvünket! E vett egy kis hüvelykujjnyi mikulást a karácsonyfájukra... én annak az árából inkább ittam még egy puncsot! ;-) Kinek mi a fontos. E-nek a szép dolgok, nekem a finomak ;-) Négy óra bőven elég is volt arra, hogy jól érezzük magunkat Bécsben. Ezzel nyilván más is így volt, mert a megbeszélt időpontban már mindenki a gyülekezőhelyen téblábolt, s kállai kettőst járt a hideg ellen! Csak úgy magyarosan! :-) Elég hamar hazaértünk. Párom értem jött az állomáshoz, E-vel pedig találkozót beszéltünk meg szerdára vagy csütörtökre :-) Hétvégén elég nagy elhatározásra jutottam ahhoz, hogy eldöntsem, Januártól igyekszem valamilyen kinti munkát vállalni. Nem várom meg a jelenlegi főnökömet. Az a munka biztos, de addig is ... kell valami! Már meg is rendeltem a lehetőségeket, hogy E-vel közösen ki tudjunk menni! :-) A többi majd alakul. És még egy jó hír, legalábbis a számomra. A mai nap a posta meghozta a rendelt quipao ruhámat. Már alig várom, hogy otthon belebújjak és felpróbáljam! ;-) Legyen nagyon szép napotok! Joyorich