Hasizom/farizom/nasizom!

 Szól a zene, Majcika ugrál, mintha diszkóban lenne, kapkod a levegő után, közben a lábait emelgeti. ugy, igen, igen, egyiket a másik után. Hoppá, ez közel volt, még jó, hogy megtaláltam a szék támláját. Kifújom magam. És ha már itt vagyok, uccu neki, mind két virgácsomra csinálok 50-50 lábemelést. Csak úgy feszülnek a farizmok. Aztán nyújtás, úgy bizony, húzódjanak csak….ez kicsit fáj, de nem baj, azt mobdják az a jó. Aki ezt mondta biztosan mazohista volt! Miért lenne, jó, ha fáj? Pláne, mikor a szőnyegen ülsz egy kiadós edzés után terpeszben és kétségbeesetten próbálod a melleiddel megérinteni a kárpitot. Sikerül vajon egyszer úgy, hogy ne akarna elszakadni a comibzod? Kétlem. Én sosem voltam olyan hajlékony. Még kislány koromban sem. Tamara, volt osztálytársnőm a középiskoládól, ültében is simán spárgázott és elhasalt a parkettán, akár egy béka. Persze ő hipp-hopp táncos és tornász, neki könnyű, mintha gumiból volna.

Majcika nyögve felegyenesedik, a vér kiszalad a fejéből és megszédül. Kicsit szédeleg, de azért megáll a lábán. utána az ágyra rogy és hanyatt fekszik. Aztán nagy nehezen felküzdi magát és ötven felülést csinál.

Na jó, ezt minden este és edzésben maradok.

Hasizom/ farizom/ nasizom….de csak répát-retket-mogyorót. Ebben a sorrandben, van is itthon. Megyek és pótolóm az energiáimat. Nem mintha olyan sokat veszítettem volna. De hozzá kell szoktatnom magam a rendszeres mozgáshoz.