A részeg macska támad…

   Voltam Szombathelyen. Abszolút nem bántam meg, bár elég mozgalmasra sikeredett. Robi kijött elém az állomásra, majd elvitt az albérletbe.

Mikor megérkeztünk, bemutatott András barátjának. Szimpatikus volt, de nem mozdult meg bennem semmi. Már akkor tudtam, hogy ebből bizony nem lesz semmi. Bár ő nem igazán akarta levenni a szemeit rólam. Körbevezettek a lakásban, majd nekiindultunk a külön nekem szervezett városnéző sétának. Hűvös volt és csepergett az eső, de nem érdekelt. Beültünk enni, jártunk a főtéren, felmásztunk az emlékműhöz, ahol Robi feladatot adott:

-Szerinted mit ábrázol? – kérdezte a vasbeton alkotásra mutatva.

Ránéztem a “szoborra”. Olyan volt, mint két egymásnak szemben lévő körerkély eltúlzott, szabálytalan mellvédekkel. Néztem hunyorítva, néztem oldalra döntött fejjel. Próbálja belelátni valamit? Ez most csak vicc, ugye?

 -Talán a Berlini fal?

Robi a fejét rázta.

 -Talán hajó vagy madár – motyogta elgondolkodva András is.

-Közel jársz hozzá – mondta Robi.

Végül, mikor már majdnem összeakadtak a szemeim a koncentrálástól, kinyögte a megfejtést.

 -Ez elméletileg egy béke galamb.

Na ne! Azt mindennek láttam, csak galambnak em. és még így, hogy tudom, nehéz beleképzelni.

Utánna elvittek a csónakázó tóhoz, majd, mikor már kisétáltuk magunkat és tetőtől- talpig sárossak letünk, visszamentünk az albérletbe. Kicsit pihentünk, beszélgettünk, zenét hallgattunk. Végül rávettek, hogy aludjak ott. Nehezen, de bele mentem. Telefonon keresztül megbeszéltem anyuékkal. Meg is lepődtem, hogy belementek. Kicsit izgultam, hogy mi lrsz ebből. Úgy volt, hogy elvisznek bulizni, de otthoni iszogatás lett belőle. Megittunk két üveg vörösbort és két üveg vörös pezsgőt. Már nagyon forgott velem a szoba, muszáj volt feküdnöm. Mikor pedig Robi lement újabb adag italért, András próbálkozott. Sajnos annyira nyomult, hogy megijesztett vele. Jólesett, hogy valakinek ennyire tetszem, de nem akartam hamis illúziókba ringatni. Én még nem akarok egy újabb kapcsolatot, ezt meg is beszéltem vele. Megértőnek bizonyult. De azért erőltette, hogy talákozzunk.

-Rendben, de egyenlőre, mint barátok. Nem éld bele magad – mondtam.

Hála az égnek Robi megjött, így már nem feszengtem annyira. Már jócskán éjjel egyóra felé járt az idő. Aludni kellett volna. Elmentem megfürdeni. kaptam törülközőt és egy pólót Robitól. 

Mellette aludtam. Több okból is. Már három éve ismerem, jobban megbízom benne, már volt köztünk ez az így nem éreztem magam mellette zavarban. Mégiscsak egy pólót és bugyi volt rajtam, mint hálóruha. Másrészt olyan dolgot közölt velem, hogy nem akartam egyedül aludni.

-Képzeld, pár éve meghalt itt egy néni.

Ezzel betett, bepánikoltam.

András a másik szobában aludt. De mielőtt még mindenki elrakta volna magát holnapta, még beszélgettünk, majd előkerült Robi gitárja. Énekelgettünk, főként Ákos dalokat. Azt tudni kell róla, hogy saját dalokat is ír. Van is egy kedvencem, amit egyszercsak előadott. pedig valamikor a nap elején hoztam szóba, hogy az a kedvencem. Mikor felhangzott, valami megmozdult bennem. Valószínűleg ezt a bor is előmozdította. Melegség öntött el. Csak feküdtem keresztben az ágyon és néztem amint játszik. És csak mosolyogni tudtam.

Az a bizonyos  macska megbolondult bennem tőle. Az oldalán fekve dorombolt, lustán tekergette a farkát és közben Robit nézte. Oda akart bújni és összegömbölyödve elaludni az ölében. És én is. Legalábbis odabújni hozzá. Tudtam, hogy hülyeség itt maradni. Vagy ha maradok is, akkor meginni több mint fél üveg vörösbort, amikor tudom, hogy ilyen hatással van rám.

Miután végre elraktuk magunkat, a macska támadásba lendült. A józan eszem háttérbe szorult, pedig tudtam, higy ezt nem kellene csinálnom. Próbálkoztam. Még most sem bánom, hogy így viselkedtem. Legalább lezártam magamban dolgokat. Robi hősiesen állta az ostromot. Ezt tisztelem benne. Mondam neki, hogy most ha lehet, ne vegyen komolyan. Csak az alkohol mondatja ezeket velem. Ha nem ittunk volna, már rég itt szuszogné és nem kellene zavarban lennie.

-Ilyenkor bánom, hogy nem vagyunk törökök és nem tarthatunk több nőt – mondta. Poénosnak szánta. Az volt, de volt benne igazság. Bár váltig állította, hogy nem akarja megcsalni a barátnőjét, mégis a mozdulatai, a hangja, a reakciói azt súgták, hogy szívesen megtenné, de ellenkezik az elveivel. Én pedig elfogadtam. Tényleg fontos a barátságunk, de ha iszom, meghülyülök. Legközelebb másik ágyat választok, ezt biztosra vettem.

  -Ha így félreértetted, lehet, hogy legközelebb nem hívlak le Szombathelyre – mondta a plafont nézve.

-Nem értettem félre. Ez most csak úgy kijött belőlem. Én mondtam, hogy nem akarok annyit. Nem én töltöttem folyton tele a poharamat. Úgyhogy légysíves ne büntess meg azért, amit az alkohol vált ki belőlem. Ezt letisztáztuk, legközelebb már nem próbálkozm – mondtam, majd hátat fordítottam neki. Nem tudtam szabdulni egy régi emlékképtől. Szintén hajnalodott akkor, ő pedig nálunk volt. Akkor csókolóztunk először. Öt óra felé járhatott, ő pedig készült haza. Vállára kapta a gitárját és engem nézett a szürkületben a szobaajtómban állva. Lélegzetelállító volt. Főként a tekintete maradt meg ebben. 

Mélyet sóhajtottam. veszült bennem a vágy és a szomorúság, de igyekeztem nem megadni magam neki. Ekkor megfogta a vállam.

 -Hanna. Most ne sértődje meg kérlek.

-Nem sértődtem meg – ez persze kicsit gyerekesre sikerült. – Már mondtam, hogy ezt most tekintsük meg enm történtnek.

Simogatta a vállamat, de nem akartam megfordulni. Ekkor megragat a vállam és keményen magfordított. A hátamra kerültem. Csak néztem meg. Rámnézett, majd a karjára tette a fejét, a homlokunk majdnem összeért. Bal keze a bordáimon pihent, mintha le akart volna fogni, amjd jóéjt kívánt. Kicsit kényelmetlen volt ez a testartás. A hüvelykujja majdnem hozzáért a mellemhez. De a fáradság ólomsúlyként húzta már le a szempilláimat. Nem tudtam semmivel törődni. Két másodperc sem kellett, már el is nyomott az álom.