Itt vagyok, végeztem. Sikeresen teljesítettem a két államvizsgát, a diplomaosztóm február végén lesz. De valahogy a tegnapi napon még is üresnek éreztem magam. Csak lődörögtem Liluval Székesfehérvár utcáin, beültünk egy vámpír fröccsre, 
később egy teára és egy marlenkára a kedvenc teázómba. Furcsa érzés volt. Feszült voltam, nem tudtam mit kezdjek magammal. Olyan voltam, mintha kihúzták volna alólam a szőnyeget egy hirtelen mozdulattal, és csak feküdnék a padlón értetlenül pislogva, hogy mi történt. Kongtam az ürességtől. Se gondolatok, se érzelmek, se jövőkép. Fel sem fogtam, hogy vége. Ennyire hirtelen Ennyi volt? Kész? Vége? Befejeztem négy és fél év után a főiskolát? Képtelen voltam felfogni. Se egy őszinte mosoly, se az az izgatottság, amit vártam. Lilu sem értette a reakcióimat. Sőt, azok sem, akikkel telefonon beszéltem.
-Nem is örülsz?
-Mosolyogj már!
-Joyo, végeztél az iskolával! Diplomás vagy!
De nem tudtam mással reagálni, mint, hogy…
-Tudom, tudom, tudom…
Lilu nem nyaggatott, hogy mosolyogjak már. Hálás vagyok neki. Délután feltett a vonatra, és elindultam haza. Még mindig ugyan olyan összezavarodottan, mint mikor kijöttem az államvizsgáról.
Mikor hazaértem, a szüleim megöleltek és gratuláltak, én mégsem úgy reagáltam, mint várták. Kijött belőlem a feszültség. Apám készített négyünknek egy pezsgő és rozé koktélt, majd koccintottunk a sikeremre. Apám elkezdte kimasszírozni a vállaimból a görcsöket. Állítólag nagyon be voltak kötve az izmaim. Majdnem sikongattam, annyira fájt, mikor szétnyomta a csomókat. Mire megittam az italomat, már kellően fellazultam, és kezdtem felfogni, hogy vége van. Közösen rájöttünk, mi lehet a bajom. Három hónapig görcsöltem, tanultam, írtam, izgultam, idegeskedtem, nem egyszer kerültem az idegkimerültség állapotába, mikor már reggel is remegett a kezem. És ennek egycsapásra vége lett. Fel kell még fognom, hogy reggel felkelek és nem kell elővennem a tételeket, a könyveket, a jegyzeteimet. Nem kell izgulnom, nem kell tanulnom.
Éjszaka még mindig nyugtalanul aludtam. Legalább négyszer felriadtam és csak forgolódtam. Mától azonban szabadságot rendeltem el magamnak. Erre a hétre legalábbis. Elmegyek este infra-szaunába, holnap a kozmetikusomhoz van időpontom. Ma hajat mosok és kicsit sétálgatok. És végre betudom fejezni a karácsonyi regényemet. Később pedig újba kezdhetek. Újra a magam ura lehetek. Alkothatok. És visszailleszkedhetek a társadalomba. Kicsit fura lesz. De majd újra hozzászokok az emberekhez.
******
Kedves Huncutka! Köszönöm a válaszodat a próbababákkal kapcsolatos kérdésemre. Egy cikkhez gyűjtök információkat. Örülnék, ha mások is elmondanák a véleményüket. A tárgya, hogy mennyibe határozza meg a nők vásárlási kedvét és
szokásait, hogy az üzletek kirakataiban 36-38-as méretű babákat pakolnak ki és öltöztetnek fel a legfrissebb divat alapján. Ugyan akkor, ezek a plasztikhölgyek, olyan adottságokkal rendelkeznek, melyekkel csupán a nők 20%-a. Így, kíváncsi volnék, hogy bennetek milyen érzéseket keltenek a piszkafa méretű műanyag babák látványa. Amondó vagyok, hogy, ha a kirakatba betennének legalább egy 40 vagy 42-es méretekkel rendelkező próbababát, a rá illő ruhadarabokkal, a nőknek nagyobb kedve volna a ruhapróbálgatáshoz, mert biztos volna abban, hogy a számára szimpatikus ruha az ő alakján is jól állna. De a divat és a kifutók világának elvárásai szerint, a lehető legkisebb méretű darabokat teszik ki bemutatóba. De kérdem én… Magyarország női lakosságának hány százaléka tudja úgy felvenni a répa, vagy csőnadrágot, hogy olyan jól érezze magát, mint az a próbababa az üveg mögött? Hiszen őket tekintjük etalonnak. Olyan alakot szeretnénk, mert mindenhonnan az folyik, hogy csak akkor vagy gyönyörű, divatos, és sikeres, ha úgy festesz, akár a címlaplányok.
Sok olyan mozgalom indult, mely ezt a sztereotípiát szeretné eltörölni. Itt a Dove kampánya a természetes szépségért, vagy Gok Wan harca, amit a Viasat3-on követhetünk figyelemmel minden hétköznap. Miért ne lehetne itt, Magyarországon is elindítani egy hasonló kampányt, és megreformálni a hazai kirakatok megjelenését, és sokkal vásárló barátabbá tenni.
Ebben a témában vagyok kíváncsi a véleményetekre 🙂 Én is 40-42-es méretet hordok, mint a legtöbb nő kis hazánkban.
Semennyiben. Nem a próbababa a lényeg, hanem hogy bent, a boltban legyen az én méretemben. A modellek is vékonyak, fel sem tűnik, milyen babák állnak a kirakatban. Engem az idegesít, hogy bent, alig találok 40es méretet, mert egy két hét alatt elfogy. Próbabán mint csomagoláson szerintem kár megsértődni. Az csak egy tárgy, a soványság divatja miatti frusztrációt nem azon kell kitölteni.
Amúgy értem, amit mondasz, csak ez egy gombostűnyi probléma a nagy egészben, amivel valahogy az egész kérdés elbagatelizálódik.
Szia Joyo!
Egyetértek kottával, a próbababák mérete már annyira mindegy, hiszen már alapból belénk van sulykolva, hogy egy nőnek hogyan KELL kinéznie. Ha találok olyan ruhadarabot, ami tetszik, van a méretemben és még jól is áll, azt csodának élem meg. Főleg, ha nadrágról van szó. 44es, magas lány vagyok, ebben a méretben viszont a kiszemelt darab vagy nagyon feszül, vagy nagyon bő a combomon és általában bokáig ér. Azt már nagyon félve említem meg, hogy kizárólag trapéznadrágot hordok (hordanék). Katasztrófa. Szóval szerintem sem a babákkal van a gond, bár tényleg jól esne egy-két emberi méretű is. 🙂
Egy korábbi kérdésedre válaszolva, Angliából olvaslak, Angel óta hűségesen és némán. És imádom az új hajad. 🙂
A lényeg lemaradt. :S Gratulálok!!! 🙂
Köszönöm kotta és Linneh az őszinte válaszokat. Lehet, hogy valóban túlmisztifikáltam ezt a “váltsuk-meg-a-világot-le-a-botsáska-próbababákkal!” dolgot. Engem személy szerint idegesítenek, ahogy olyan felsőbbségesen, közönyösen bámulnak maguk elé az üveg mögül. De ezek szerint nem csak én vagyok így vele, csak más el tud tőle vonatkoztatni.
Köszönöm Linneh, mindig is kíváncsi voltam, hogy ki az az illető, aki még Winchesterből is rátalált a blogomra. Ott dolgozol? Vagy tanulsz? Angel már valóban régen volt, köszönöm, hogy azóta is hűségesen olvasol. Olykor ez a sötét angyal még fel, felbukkan az életemben, de már semmilyen vizet nem zavar. Barátnak jobb, mint szeretőnek, barátként kevesebb lelkizavarral jár a kapcsolatunk.
Köszönöm a gratulációt, azt hiszem már valóban felfogtam, hogy végeztem. Ami a hajamat illeti, nos, bekövetkezett, amitől tartottam. Most mostam meg először a fodrász óta, és nem tudom beszárítani… 🙂 Majd csak megtanulom kezelni :-p Szép napot mindenkinek!
Winchester? 😮 Mondjuk miért csodálkozom, a my ip search szerint meg Leedsben élek, pedig Oxford mellett. 🙂 Dolgoznék csak, de remélhetőleg hamarosan fogok is.
Angelért irigyeltelek, annyira jól írtál róla… Aztán itt ragadtam. És most meg egy csomó más miatt irigyellek. 🙂
Szia Linneh! Szóval a külföldi IP címmel a keresőm nem boldogul. Legalább az országot be tudja lőni 😀
Miért irigyeltél Angel miatt. Szerintem elég kusza volt a vele lévő kapcsolatom 🙂 Az életem sem irigylésre méltó, talán csak úgy tudom megfogalmazni a fontosabb mozzanatokat, hogy szórakoztató és élvezetes legyen 🙂
Biztosan találsz munkát. Miért mentél ki? Már ha nem bizalmas, nemzetközi biztonságot érintő dupla nullás titok. 🙂 Én igyekszem felzárkóztatni az angol tudásomat. Nagyon érdekes, csak enyhén szólva is lusta vagyok 😀 Pedig a munkám során jó volna használni, továbbá, hogy atyámat idézzem…”Aki még egy nyelvet tud, az még egy embernek számít.” Bár olykor már így is tudathasadásos vagyok Ikrek lévén. 🙂 Érződhet az írásaimból. Szép hely, ahol élsz? Maximum a Google Earth-ön tudom nézegetni:-)
Jövök én is kicsit megkésve egy nagy-nagy gratulációval!:)
Egyébként én is hasonlóan vélekedek a próbababákról, mint az előttem szólók. Nem igazán azt nézem, hogy a kirakatban milyen méret van, hanem szinte már “imádkozok” érte, hogy találjak magamra való méretet. És mindezt úgy, hogy az elég vékony, elöl deszka, hátul léc típust képviselem (sajnos) 🙁 Így sem könnyebb, mint 40-es mérettel, ezt el kell mondjam. Pláne a nadrágoknál… Már eleve ott el szoktam bukni a dolgot, hogy ilyen pici méretben évek óta nem találok igazi jó, trapéz szárú nadrágot, csak valami nagyon “suta” fazont, nyílegyeneset, vagy ami számomra a legrosszabb: répaszárút. A felsők pedig… amiből nincs ki a derekam, az szélességében lóg rajtam, ami nem lóg, abból kint van a derekam.
Én azt hiszem, alapvetően az a probléma, hogy a ruhák többsége kínai termék. A kínai ember testfelépítése viszont különbözik az európaitól (magyartól), így szinte mindenkinek nehéz dolga van manapság ruhavásárlás terén. Legalábbis én ezt hallom az ismerősöktől, és én is nagyon meg szoktam szenvedni a ruhavásárlást.
Mégegyszer gratulálok!:)