“A legmélyebb és legigazabb vágy annak a vágya, hogy közel kerüljünk valakihez. És ettől kezdve elindul a láncreakció, a férfi és a nő elkezd játszani. De ami előtte volt – a kölcsönös vonzalom, ami egymás felé lökte őket-, az megmagyarázhatatlan. Ez nem más, mint az érintetlen, tiszta vágy.”
Nem hiába indítottam ezzel az idézettel. Paulo Coelho Tizenegy perc című művéből van. Lilu adta a kezembe még tegnap, mondván:
-Olvasd el, meglátod, segíteni fog.
Még aznap bele is kezdtem. Most a körülbelül a felénél tartok. Már értem miért mondta Lilu, hogy segíteni fog. Már az első fejezetben megértettem. Bár a főszereplő lány prostituált, azért érzelmeiben magamra ismertem. Szerelmi csalódást élt át és azóta menekül a szerelem elől. 
Megtagadja magától a szerelmet, nem akarja érezni. Én is menekülök talán egy kicsit a szerelem elől. Félek igazán megnyílni egy férfinak. Talán elmúlik valamikor. Talán fel tudok oldódni újra. Majd. Egyszer.
Tudom, hogy olykor úgy tűnik az írásaimból, hogy sikerült kimásznom a gebaszból. Igen, olykor én is így érzem. Aztán jön valami és ismét nyakig benne vagyok. Épp, hogy az orrám kilátszik, hogy levegőt vegyek. Legalább észre veszem a lehetőségeket, a segítő kezeket, melyek felém nyúlnak és kihúznak a gondból. Nem akarok senkibe kétségbeesetten kapaszkodni senkibe. Bár önerőből tovább tartana felállni, de erre csak én vagyok képes.
Legtöbbször mély levegőt veszek és kihúzom magam. Erős vagyok és legyőzhetetlen! Meg tudok küzdeni ezzel a dologgal. És ez nehezebb menet lesz, mint a korábbiak. Ez ugyanis karmikus. Ezt most hosszú lenne elmagyarázni, de ígérem, ha valakit érdekel, egyszer egy külön bejegyzésben elemsélem. Most egyenlőre ápolgatom a lelki sebeimet és igyekszem kényeztetni magam 🙂 Mert megérdemlem 🙂 Mint minden nő:) És elfogadom, amit az élet kínál nekem. Mostani mottóm:
“Sodródom az élettel és elfogadom amit a gép dob!”
Good blogging!
Thank you 🙂