Lehet, hogy ostobaságot műveltem, de az is lehet, hogy nem. Március 24-e Gábor napja, ezért küldtem exemnek egy jókívánság SMSt. Dél körül kaptam rá választ. 
Megköszönte a jókívánságokat, és megkérdezte mikor találkoznék vele. Péntekenként, ebéd után ráér. A gyomrom összeugrott, megremegett a kezem. Lilu velem volt és feltűnt neki a változás.
-Gábor válaszolt a reggeli köszöntő SMSemre. És megkérdezte mikor találkoznék vele.
-És szeretnél vele találkozni? – kérdezte.
-Igen. Szeretnék. Jó volna végre négyszemközt beszélgetni.
-De?
Mélyet sóhajtottam.
-Kicsit megijedtem.
-Ez csak kifogás – legyintett Lilu.
Igaza van. Megijedtem. Nem attól, hogy a volt párommal találkozom. Inkább amiatt, hogy vajon tudok e majd vele beszélgetni. Vagy, hogy miről. És, hogy talán nem tudom azt a bombázót adni, aki miatt fájhat a feje. Majd alakul, tudom. Az is lehet, hogy gördülékenyen folyik majd a társalgás, jó lesz a hangulat, jókat nevetünk… vagy ülünk, mint két megkukult balfék.
Majd kiderül. Csak szeretném megnyugtatni a lelkem múlt miatt háborgó részét. Talán sikerül. Vagy nem. A francba is! Mi a franc bajom van?! Ez csak egy beszélgetés! Az állás interjúkon is így fogok félni? Mert nem tagadom, lehet, h megérdeklődöm nem tud e beajánlani valami céghez, ahol használhatom a remek kommunikációs képességeimet… amit persze csak vele kapcsolatban fognak szünetelni….Pff.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: