Most estem haza Nono utó névnapi bulijáról. Tudom, hogy “kora” van. De jobban jártam volna, ha el sem egyek. Igazából kedvem sem volt. De nem akartam megbántani a legjobb barátnőmet. Se feloldódni, se elengedni magam, se táncolni nem tudtam. Ráadásul felbukkant Tató is, Gábor öccse. Nem tudom, valahogy úgy vagyok ezzel az egéssze, hogy ha már vele nem akarok találkozni, akkor a családtagjaival sem. Ez nem bunkóság, csak nem akarok semmilyen formában érintkezni vele. Pedig ma elég rendesen próbára lettem téve! Interspárban az anyját és anevelőapját láttam. Nem intettek, nem köszöntek, pedig tuti, hogy észrevettek. De hát…végülis semmi közük hozzám. most szokhatnak meg egy másikat. Mikor megláttam őket, elég rendesen begazoltam. Próbáltam nem oda figyelni, nem veszettül körülnézni, hogy Ő nincs e a közelben. Na persze, aztán kinevettem magam. Ez valami hülye macska-egér játék, hogy bújunk egymás elől. Kétlem, hogy odafenn ebben állapodtunk volna meg. Nem tudom!
De azért jó is történt ma 🙂 Anya meggyőzött, hogy hívjam fel Robit. Persze nehéz dolga volt!
-De most miért nem? – kérdezte az ágyon elnyúlva.
-Mi van, ha azt gondolja, hogy rá akarok akaszkodni? Valószínűleg azért nem keres, mert nem akar velem találkozni.
Anya aszemeit forgatta.
-Nem kislányom, azért nem hív, mert lusta, mint a disznó! Otthon tesped és várja, hogy elmenjen a hétvége. Azzal nem ártasz, ha felhívod és megkérdezed, hogy hogy van.
Igaza lett, nem ártottam.
-Itthon vagyok keddig. Csak sokat kell tanulnom angolra. De ha ráérsz találkozhatunk. Majd úgíy endezem a napomat – mondta. Éreztem a hangján, hogy örül a hívásnak.
-Rendben. Én ráérek – mondtam. Miért ne érnék rá? Főleg neki! 🙂
-Mikor találkozzunk?
-Mondjuk holnap? Kettőkor zárok a boltban – mondtam.
-Az nekem is jó. Csdak találkozzunk kicsit később. Hova menjünk?
-Teázni? Vagy sétálhatunk is – mosolyogtam.Tényleg fogalmam sem volt igazából, hogy hova menjünk, a lényeg, hogy vele lehessek.
-Hüm. Akkor inkább hatra oda megyek elétek – annyira éreztem a hangját, hogy vigyorog. De nem azzal a baráti vigyorral. Nem tudom nevén nevezni. Talán kacér, vagy buja. De olyankor mindig felhívást érzek, hogy “gyere, nyugodtan kezdj ki velem!” Bele tud remegni minden tagom abba a mosolyba.
Gondoltam ma megmutatom magamat. Hán ő volnék én! oké, ez kicsit hülyén hangzott, tudom. Nagyapám az új webkamerájával csinált néhány képet rólam. Ilyen lett. 
Vele minden olyan, mintha már nagyon régóta ismerném. 
Kedves N!
Én már semmit sem értek! Talán megint a hormonok játékszerévé váltam? Tudom, hogy elméletileg nekem kellene irányítanom őket, hiszen arészeim. De képtelen vagyok. Három napja vacogok, fázom, ráz a hideg. Nem vagyok beteg, meg sem fáztam. Hiába iszom forró teát, bújok be a paplan alá, állok be a zuhany alá, képten vagyok huzamosabb időre felmelegedni. Mint ha kihúnyt volna bennem a tűz, ami eddig fűtött. Olykor kisüt a Nap és átmelegít, de aztán ismét vacogni kezdek. Nem tudom megmagyarázni. Furcsa az egséz helyzet. Lehet, hogy valóban kihűltem? Nem lángolok senki iránt, inkább ott tartok, hogy a testiséggel most mindenki hagyjon békén. Nem vágyom vad csókokra, karmolásra, szenvedélyes ölelésre. Ha közeledik is felém egy férfi, az csak gyengéden tegye. Öleljen csak magához, simogassa a hajamat, üljünk csendben és többre nincs is szükségem. Egyedül érzem magam. Magányosnak. Hülyeség? Talán. Hiába kívánnak a pasik, ők csak egy dolgok akarnak. A testembe jutni. Persze ők olyanok is, akiknek mást nem is tudnék oda adni. Olyan sokan voltak, akik az áygukba akartak cipelni. Nem soknak sikerült. Háromnak. Abból egy talán valóban szeretett. Az első vágyott rám és meg is kapott hosszú évek után. A másodiknak sikerült magába bolondítania naív szívemet. Teljesen megnyíltam neki. Testem, lelkem és a szívem az övé volt. Aztán elzárkózott tőlem és mindent vissza adott. Bár haragudtam rá, egy relytett kis zug mindig lesz a szívemben, amit ő foglal el. A harmadik pedig segített visszanyerni a női öntudatomat. Több dolga nem is volt az életzemben. Azóta teljesen el is tűnt. De a szívemet és a lelkemet féltve őrzöm. Azóta többen is megkörnyékeztek és környékeznek, de egyik sem szólítja meg a szívemet. Bár egyedül vagyok és vágyom a szerelemre, még sem szaladok az első ajálkozó karjaiba. Megvárom amíg a szívem jelez. Hiáynzik az ölelés, a csók, a tudat, hogy vár valaki. Persze, vár valaki, de még nem ismerjük egymást. És addig? Mit csináljak? Nem értenek. Talán nem is fognak. Egyetlen ember van, akinek feltétel nélkül oda tudnék adni mindent, meg bírnék nyílni előtte…de…nem tudoma, talán ő nem így gondol rám. De vagyok olyan bölcs, hogy nem szeretek belé. Nem sebzem meg magam feleslegesen. Ahhoz túl sokat dolgoztam magamon. Ha eljön az igazi párom, akkor lesz elég türelme, hogy kicsomagolja a szívemet a páncélból, amivel védem. Akkor tudni fogom, hogy Ő az! 
Vicces az élet! Komolyan mondom! Hahaha…röhög a vakbelem! MSN-en beszélgetek apám legjobb barátjának a kisebbik fiával. Amúgy csak évszámokban kisebb, én a válláig érek. Ami azért nem kis szó, ahhoz képest, hogy ő tizenöt éves! Na mindegy, elkezdett velem flörtölni. Aztán szexuális ajánlatokat tenni. Könyörgöm, nem vagyok pedofil! Ami a legpoénosabb, hogy egy olyan ember próbál elcsábítani, akinek a megjelenítő képén Süsü vigyorog kosárkával a kezében. Nem tudom, ez most hízelgő, vagy vérlázító? Nagyon aranyos, nem akarom megrontani. De miért kattant rám? Hat év van köztünk!!! Szeretné, ha én lennék a tanára!
Talán megkergültem egy kicsit. Nem tudom. Kavarognak bennem az érzelmek, emlékek, kezdek megbékélni Gáborral is. Egyenlőre nincs elég türelmem leírni, hogy miért fordul át bennem az izzó harag. De majd talán holnap. 
Ekkor megláttam. Nem mozdult meg bennem feléje semmi. Csak magamban mosolyogtam. Míg ott voltunk, szinte elbújt. Jó kis párost alkothattunk Sacával a szemében. Elvégre mind a kettőnk oda volt érte egy időben. Én huzamosabb ideig és le is feküdtem vele. Nem mondom azt, hogy megbántam, már nagyon rég óta érett köztünk a dolog, de azt sem mondanám, hogy olyan egetrengető volt számomra. Ráadásul életem első szexuális aktusa. Sosem jöttem zavarba azóta sem ha találkozunk. Ő pedig egy ideje elkerült. De hát anya is megmondta:
Érzem. Bár, majd kiderül. Én tudok várni. Lehet, hogy most megint túl romantikus leszek, de úgy látom a helyzetem, mint ha egy lesben álló tigris volnék, aki meghúzza magát a bozótosban és várja, hogy a félénk kis diszkó elődugja az orrát. Akkor aztán becserkészem áldozatom 😀 Anyuval beszélgettem Robiról. És arról, hogy lehet megijedne tőlem az ágyban. Ő csak vigyorgott.
Olykor úgy érzem, hogy a sors kegyeltje vagyok. Legalábbis észreveszem a felém nyújtott kezeket és elfogadom az élet apró ajándékait. Mint most is.
Képes volnék a falat kaparni. Attól tartok, hogy ehhez az állapothoz a hormonoknak már semmi köze! Könyörgöm, ha csupán egyetlen férfira korlátozódik, messze van az ösztönöktől! Már pedig ez csak Robinak szól! A jó rohadt életbe! Miért kell ezt?! Muszály?! Olyan jóü volt egyedül. Egészen hozzá szoktam! De most megint jön a pusmogás jobbrólbalról, hogy próbáljak meg összejönni vele. De senki sem érti, hogy még nincs kész rá?! Na és én? Én talán kész vagyok? Aligha! Kész háború dúl bennem! Le akarom szaggatni róla a ruhát, karmolni, harapni, köré fonódni minden porcikámmal, kinyitni feléje a szívem és a lelkem…ige, a szívem és a lelkem. Azon részeimet, melyeket hét lakat alatt őrzök elméletileg! De akkor előle miért nem? Érti ezt valaki? Nem vagyok szerelmes! Abban biztos vagyok! Ez elől az érzés elől veszettül menekülök. Be is vagyok oltva ellene egy jó időre. Nem, ez enm szerelem. És nem is pusztán szexuális vágy. Körülbelül másfél hónapja tért vissza az életembe. lassacskán két hónapja. És Szombathely óta tombol és egyre erősödik bennem ez az érzés! 
Szakítottak. Többet nem kérdeztem. Nem akartam bántani. Tapasztalatból tudom, hogy nem túl jó ezekről a dolgokról beszélni. Ezért nem is keresem. Azt mondta, majd ha össze szedte magát, megkeres. Én nem erőltetek semmit. Komolyan. Ahogy visszaemlékszem, nem is volt olyan régen, hogy a szakítás utáni egy hónapban kerültem mindenkit, alig mozdultam ki otthonról és herótot kaptam a gondolattól, hogy bárki is hozzám érjen a másik nemből. 