alakul, alakul

• Joyo
• 2007 április 29.

 Most estem haza Nono utó névnapi bulijáról. Tudom, hogy “kora” van. De jobban jártam volna, ha el sem egyek. Igazából kedvem sem volt. De nem akartam megbántani a legjobb barátnőmet. Se feloldódni, se elengedni magam, se táncolni nem tudtam. Ráadásul felbukkant Tató is, Gábor öccse. Nem tudom, valahogy úgy vagyok ezzel az egéssze, hogy ha már vele nem akarok találkozni, akkor a családtagjaival sem. Ez nem bunkóság, csak nem akarok semmilyen formában érintkezni vele. Pedig ma elég rendesen próbára lettem téve! Interspárban az anyját és anevelőapját láttam. Nem intettek, nem köszöntek, pedig tuti, hogy észrevettek. De hát…végülis semmi közük hozzám. most szokhatnak meg egy másikat. Mikor megláttam őket, elég rendesen begazoltam. Próbáltam nem oda figyelni, nem veszettül körülnézni, hogy Ő nincs e a közelben. Na persze, aztán kinevettem magam. Ez valami hülye macska-egér játék, hogy bújunk egymás elől. Kétlem, hogy odafenn ebben állapodtunk volna meg. Nem tudom!

De azért jó is történt ma 🙂 Anya meggyőzött, hogy hívjam fel Robit. Persze nehéz dolga volt!

  -De most miért nem? – kérdezte az ágyon elnyúlva.

  -Mi van, ha azt gondolja, hogy rá akarok akaszkodni? Valószínűleg azért nem keres, mert nem akar velem találkozni.

Anya aszemeit forgatta.

  -Nem kislányom, azért nem hív, mert lusta, mint a disznó! Otthon tesped és várja, hogy elmenjen a hétvége. Azzal nem ártasz, ha felhívod és megkérdezed, hogy hogy van.

Igaza lett, nem ártottam.

  -Itthon vagyok keddig. Csak sokat kell tanulnom angolra. De ha ráérsz találkozhatunk. Majd úgíy endezem a napomat – mondta. Éreztem a hangján, hogy örül a hívásnak.

  -Rendben. Én ráérek – mondtam. Miért ne érnék rá? Főleg neki! 🙂

  -Mikor találkozzunk?

  -Mondjuk holnap? Kettőkor zárok a boltban – mondtam.

  -Az nekem is jó. Csdak találkozzunk kicsit később. Hova menjünk?

  -Teázni? Vagy sétálhatunk is – mosolyogtam.Tényleg fogalmam sem volt igazából, hogy hova menjünk, a lényeg, hogy vele lehessek.

  -Hüm. Akkor inkább hatra oda megyek elétek – annyira éreztem a hangját, hogy vigyorog. De nem azzal a baráti vigyorral. Nem tudom nevén nevezni. Talán kacér, vagy buja. De olyankor mindig felhívást érzek, hogy “gyere, nyugodtan kezdj ki velem!” Bele tud remegni minden tagom abba a mosolyba.