Néhány hete egy fiatal csaj esett be a nagy virágboltunkba, azzal a lehetőséggel, hogy áruéhatunk a Bondzavirág Fesztiválon, melyet Fertőbozon rendeznek meg, immár hatodik alkalommal. Vagy szívesen fogadják, ha felajánlunk egy tombolatárgyat. Először érdekes ötletnek tűnt. Még soha nem képviseltük az üzletet ilyen kültéri endezvényen. Természetesen én lettem volna az eladó. Valamilyen indítatásból pedig el is vállaltam.
Ez a nap, május 26 vészesen közelgett. Bár rosszat nem éreztem. És az, hogy Nono, a legjobb barátnőm kijön velem, csak jobbna feldobott! Kaktuszok mellett döntöttünk. Igen, kaktuszok. Azok jól bírják a meleget, mert aztnap iszonyatosan meleg volt! Levittük a nagy fehér keriti asztalt, két horgásszéket, és vagy hat doboz mini kaktuszt. A dobozokba négy tálca fér, egy tálcán pedig húsz kaktusz volt. El lehet képzelni az mennyi! Darabját kétszáz forintért árultuk. Úgy éreztem ez a nap valamit tartogat a számomra. Nem tudtam mit, de ott lógott a levegőben, szinte kézzel fogható volt. Bepakoltunk a kocsiba és indultunk Bozra. Előtte apa még tankot. Csak hogy az autó közvetlenül a tankolás után lefulladt. Szokás szerint az üzemanyag pumpával volt a probléma, ezt ő is tudta. Kivételesen nem szentségelt és rugdosta az autót. Tudta, hoyg ez a gond, az autó nem, tehet róla. Húsz éves Opel Omegánk van, alaposan kiszolgálta az idejét, ilyenkor inkább az megy ritkaságszámba, hogy egyáltalán gurul. Én csak ültem az anyósülésen, feladóan hátradőltem és néztem az ég felé.
-Ezek szerint még sem kellene kijutnom Bozra? Semmi sem véletlen.
Ekkor apa egy ismerőse tűnt fel. Együtt valahogy sikerült helyrehozniuk Az autó elindult, a szívem repdesett. Akkor még is érdemes kimenni! Nagy nehezen megtaláltuk a fesztivál helyét. Két hagyományörző strázsált a felhajtó előtt. Zöld egyenruhában voltak. Először kiskatonának néztem őket, e később megtudtam, hogy ez volt a hagyományos egyenruha a csendőrségnél akkoriban. Csak néztem a két fess fiatalembert. Megállítottak minket.
-Árúsok? – kérdezte az egyik behajolva. Bólintottunk. – De utána kint kellene lerakni az autót.
-Jó, de jövök még egy fuvarral – mosolygott apa. Mind a két csendőt mosolygott. Apa végig nézett rajtuk. Szeme a pisztolytáskán akadt meg. – Van benne a pisztoly?
-Nincs – vigyorgott a csendőr. – Csak cigaretta.
Mind a ketten szőkék voltak, és elképesztően jóképűek. Megvártam amíg tovább hajtunk, csak ekkor szélesedett el a mosolyom vigyorrá.
-Azt hiszem valóban jó napom lesz. 
-Döntsd el Majci, árulni jöttél, vagy kandúr lesre? – apa is vigyorgott.
-A kettőt együtt nem lehet? – ugráltattam meg a szemöldökömet.
Miután megtaláltuk a helyünket, feállítottuk a standot. Én máris ismerkedtem. Mostanában angyon nyíltnak éreztem magam, és et az emberek is észrevették. Sokan kezdeményetek velem beszélgetést, és nem csak Bozon.Velem szemben egy hölgy játékokat és ékszereket árult. Ki is néztem magamnak egy gyöngyfülbevalót. Az emberek készülődtek még csupán a szakácsok és az árusok lézengtek. Égő faszén illata terjengett, erről beindult a nyálképződésem. Még szerencse, hogy mama csomagolt házirétest, az egyiket gyorsan meg is ettem. Közben újabb szomszédok érkeztek. Dianetikával foglalkoztak. Tulajdonképpen nem tudnám megmondani, hogy pontosan mi is ez, én mással voltam elfoglalva akkor. Hárman voltak, két srác és egy lány. Természetesen az egyik srácot nézegettem. Hosszú szőke haj, körszakáll…huh. Na igen. Szőke a gyengém 🙂
Hamarosan visszaért apa, hozta Nonót és a muskátlikat. Örültem, hogy a legjobb barátnőm. Tudtam, hogy nem fogok unatkozni. Majd ökörködünk. Miután már eladtunk néhány kaktuszt, átsétáltam a dianetikásokhoz. Érdeklődtem, hogy pontosan mi ez, ők korábban már vettek kaktuszt tőlem és hívtak magukhoz. Hát engedtem. Kitöltöttünk egy tesztet, hogy az életem m,ely területein vannak visszatérő stressz helyzeteim. Természetesen a párkapcsolat jött ki. Tudom, hogy pár dolgon változtatnom kell a saját hozzáállásomban is. Ezen dolgozom, de hosszú még az út. Viszont jó irányba haladok. A nap perzselően égetett. Melegem volt, fájt a fejem, a rántott bodz, amit ettünk, felkavarta a gyomromat.
Pár perccel később sorrakerültem Gyurinál, ugyanis így hívták a szőke srácot. Nagyon kedves volt, nevettünk, beszélgettünk, magyarázott nekem. Gyönyörű kék szemei voltak. Csak, mint kiderült, három éve volt barátnője. És a Gábor után általam lefektetett alapszabályok között szerepelt az is, hogy olyan emberrel nem kezdek, és nem is hagyom, hogy kezdjen velem, akinek párja van. Tudom milyen a másik oldalon lenni 🙁 
De azért egy kis szemezést nem tiltottam meg magamnak. Végülis, ha nem komolyak a szándékaim, gyönyörködhetek a nagy kék szemekben 🙂 Úgy tűnt néha, mintha zavarba ejteném azzal, hogy folyton a szemeibe nézek, de kérlek…beszélgetésnél hová nézzen az ember? Érdeklődtem a könyv iránt, amit mutatott…Végülis ott tartotunk, hogy kis hijján a saját számát adta meg. De mintha észbe kapott volna. Inkébb egy tájékoztatót adott.
-A e-mail címedett úgy is megadtad a többieknek, ugye?
-Igen.
-Akkor úgy is írni fognak neked. Arra az e-mail címre bármilyen kérdést írjatsz.
Megnyugodott, láttam rajta. Majdnem rossz útra tért. Én sem akartam, hogy ez legyen. Mosolyova átvettem a lapot, elköszöntem és viszamentem Nonohoz az árnyékba. Alaposan meghúztam az ásványvizet, de már kezdett felmelegedni. Az órák telek, egyre több ember jött fel a vásárra. A kaktusz is fogyott. Bár több embert vártam. A férfiak nézegettek bennünket, ez mind a kettőnknek feltűnt. Mosolyotunk,nevettünk rajtuk, atól függően, hogy milyen volt a megjelenése, vagy, hogy hány éves.
-Ilyen szép lányok kaktuszt árulnak? – kiáltott oda egy ötvenes éáveit taposó férfiú.
Nono széttárta a karjait. – Hát, mint látja – mosolygott.
Kaptunk bókokat szépszámmal. Közben Gyuri is átnézett hozzánk. Kaktuszt akart venni, gondoltam a barátnőjének. Ezért főként a virágzókat ajálgattam neki. Később újra visszajött érdeklődni, hogy megy e bolt. Persze…ki sem láttunk a vevőkből 🙂 Téblábolt egy kicsit, nagyon beszélgetni akart, csak at nem tudta miről. Szendén mosolygott, mint aki tudja, hogy tilosban jár, de azért szeretne itt lenni. Végül jöttek hozzájuk, úgy hogy muszály volt távoznia.
-Érdekes, hogy van barátnője, mégis itt köröz – jegyeztem meg letekerve újra a vizesüveg tetejét.
-Látod-vigyorgott Nono. – Vonzzuk a férfiakat.
Összenevettünk. Közben kiszolgáltunk, bodza szörpért jártunk a szomszédba. Öt óra tájékán már kezdett mindentől herótom lenni, ami bodzával kapcsolatos, kivéve a szörpöt. Az legalább hideg volt. Szó szerint forgott a gyomrom és fájt a fejem. Iszonyúan meleg volt. Nem értettem, hogy a csendőrök, hogy nem sülnek meg abban az egyenruhában! Alaposan megnézhettük az egész helyörséget, föl le masíroztak kettesével-hármasával a standok között. Nem tudtam rájönni, tulajdonképpen miért is vannak itt. Hogy rendet tartsanak, vagy csak dísznek. Minden esetre szép látványt nyújtottak. Rá kellet jönnöm, hogy tetszik az egyenruha 🙂 Emberekkel beszélgettek, nyílván a helyiekkel, ismerősökkel. Nono is egyetértett azzal, hogy nagyon jól néznek ki hagyományőrzők 🙂 Ekkor az egyik mosolyogva odasétált hozzánk. Hú e fess volt! A gyomromban pillangók kezdtek repdesni, de csak mosolyogtam.
-Nem bírtam ki, hogy ide ne jöjjek – kezdte. – Ilyen szép hölgyekhez.
-Egy ilyen fess fiatalember társaságát szívesen vesszük, ugye? – néztem Nonóra. Ő bólogatott.
Ő leguggolt mellém és a székem karfájába támaszkodott. Egy boros falkon volt a kezébe, legalábbis úgy láttam, hogy az. Levette a sapkáját.
-Miért nem bocskai ruhában vagytok? – kérdeztem.
-Mert azt mondták, hogy így nézett ki a csendőrség egyenruhája régen – felelte és rámmosolygott. Nagyon vonzó volt, azt valóban meg kell hagyni. Gyémánt alakú arc, puha száj, legalábbis úgy gondoltam az lehet, arisztokratikus orr, nagy szemek, nem tudtam eldönteni, hogy barna, vagy zöld, vagy esetleg mind a kettő. Pedig szemérmetlenül sokáig néztem őket. A világos szemöldöke szépen ívelt volt, baloldalin volt egy kis hézag, talán sérülésa okozta. De nekem tetszett. Mézszőke haja rövidre nyírva. Tulajdonképpen, így egyenruhában úgy festett, akár egy múltból előlépő S.S. tiszt. Sokáig beszélgettünk így hárman, bár inkább ő beszélt 🙂 köben bemutatkozott. – Kertész András vagyok.
Úgy éreztem érdeklődik irántam, ezt onnét is gondoltam, hogy puhatolódzott a maga módján, hogy van e valakim, és mikor mondtam, hogy nincs, képtelen volt elhinni. Még Nonó is győzködte. Talán látott bennünk fantáziát.
-Akkor sem hiszem el, hogy egy ilyen szép lánynak nincs barátja – rázta a fejét.
-Pedig nincs. Miért nem lehet elhinni.
Végülis úgy tűnt, hogy elhitte. Odalépett az egyik társa és elhívta.
-Egy pillanat, csak előbb had kérjem el a hölgytől a telefonszámát.
-Annyira éreztem, hogy ez lesz belőle – vigyorgott rám Nono.
A gyomrom összeugrott. Eddig is ott motoszkált a fejemben a félelem, és mi van, ha ő is kisebb, mint én?
-Mielőtt még megadnám, szeretnék kérdezni valamit. Milyen magas vagy?
-Száznyolcvan – mondta mosolyogva.
-Én is.
-Azt gondolod, hogy magasabb vagy? fogadjunk, hogy nem. Na állj csak fel.
Felálltam a horgásszékből. Kisétáltunk az útra, hogy egyenletes talajon áljunk. Hát igen, kicsivel talán még magasabb is volt, pedig fölényesen kihúztam magam. Ő is 🙂 El tudtam volna olvadni a pillantásától, vagy csak attól a tűző naptól és harmincöt foktól. Nem tudom. De jó volt tudni, hogy nem alacsonyabb. Ugyanis be kellett ismernem, hogy igen csak tetszett. nagyon is az ízlésem volt. 🙂 Ezek után már meg mertem adni a telefonszámom. Illetve ő adta meg a sajátját.
-CSörgess meg. e lehetőleg, hogy elküld a számod – mosolygott.
-Tudtommal úgy van beállítva.
-Azért megtudhatom a nevedet?
Elnevettem magam.
-Szia, Johanna vagyok.
-Johanna – ízlelgette a nevemet mosolyogva, mintha az is vaalmi finom bor volna. – Nagyon szép neved van.
Miután számot cseréltünk, neki kicsit el kellett mennie a társaival. Nonóval addig kitárgyaltuk a helyzetet.
-Iszonyúan helyes – mosolyogtam.
-Nekem az tetszik, hogy szőke haja van és sötét szeme – mondta Nono.
-Nem zöld? Nekem úgy tűnt.
Nem tudtunk sokáig beszélgetni. Egyszercsak megjelent az egész helyőrség!
-Megbeszéltük – kezdte az egyik. – Valamelyikőtök eljön mint az egyikünk barátnője, a másikótok pedig az András barátnőjeként. Akkor kaptok ingyen kaját.
Ezt körülbelül úgy adta elő, mintha valami hatalmas megtiszteltetés ért volna bennünket, hogy velük ehetünk.
-Te éhes vagy? – néztem Nonora. Megcsóválta a fejét. Szinte ugyan az volt az arcára ítva, mint amire én gondoltam. Nem kérünk a megtiszteltetésből, és valóban nem voltunk éhesek, de azért szépen megköszöntük. Közben András is visszajött. A fejembe húzta a tiszti sapkát és ismét mellém guggolt. Beszélgettünk még egy darabig, közbe-közbe kiszolgáltunk. A sapka már az ölemben hevert.
-Hány éves vagy? – kérdeztem.
-Huszonnégy – vigyirgott.
-Nyolcvanhármas vagy?
-Igen. Öreg vagyok mi? – vigyorgott egyre szélesebben. – Én már a nőket hajtottam, mikor te megszülettél.
A szemeimet forgattam.
-Legfeljebb a homokozóban.
-Miért, te mikori vagy?
-Nyolcvanhat.
Felszaladt a szemöldöke.
-Huszonegy leszek hamarosan – mondtam büszkén.
-Joe – pisszegett oda Nono. Rá néztem kérdőn. – A horoszkópját is kérdezd meg.
Na igen, az is sorra került volna. Azt mindig megkérdezem 🙂
-Ikrek – felelte.
Elmosolyodtam. – Én is. Májusi vagy júniusi?
-Májusi.
-És mikor….
-Tegnap volt.
-Akkor utólagosan isten éltesen – mosolyogtam rá.
-És neked?
-Június huszonegy.
-Az még messze van.
-Azért annyira nincs – mondtam.
Ekkor érkeztek meg a szüleim. Mosolyogva szálltak ki a kocsiból.
-Megjöttek a szüleim – jegyeztem meg.
Anya sétált oda vigyorogva.
-Szia, mi volnánk a szülők – nyújtotta a kezét.
-Tiszteletem, Kertész András – fogott kezet először anyuval, majd apuval.
-Hoztam pisztolyt – vigyorgott apa kézfogás közben.
András vette a lapot és a pisztolytáskájára tette a kezét. – Akkor nem lesz helye a cigarettámnak.
Kicsit még beszélgettünk, de neki mennie kellett. Szerettem volna vele találkozni, e nem tudtam, hogyan. Szombathelyi volt. Mindenkitől elköszönt, majd távozott a társaival.
Nonoval kiszolgáltunk még néhány vevőt, közben anyuval is beszélgettünk. Színpatikus volt neki a srác. Főként, hogy engedélyt kért rá, hogy este felhívhat e. Tíz perccel később épp SMS-st fogalmaztam neki, hogy szeretnék vele találkozni, és remélem azért még holnap reggel is emlékezni fog rám. Ekkor Gyuri is megjelent mellettem. Megkérdezte, hogy általában mikor tartózkodom itthon és melyik boltban. Mert most nem tud kaktuszt venni, amjd inkább oda bemegy.
-Rendben, akkor majd meglátogatlak – mosolygott és búcsút intett.
Ekkor meghallottam apa hangját.
-Hány van még?
-Csak ők ketten voltak – vigyorogtam.
-És mind a kettő szőke – vigyorgott Nono is.
-Anya! – szóltam oda. Szüleim egy kicsit távolabbi padon ültek. -Végül is milyet rendeltem? Szőkét.
Nevettünk, beszélgettünk, ekkor a nevemet hallottam. Nono is oldalba bökött, hogy figyeljek már. Az út felé pillantottam. Kellett pár másodperc, mire felismertem. Rebeka integetett felé, Gábor hat éves unokahúga. Az apjával volt, akit csak fényképen láttam eddig. A lánya nagyon hasonlított rá.
-Szia Rebi – mosolyogtam. Odajöttek hozzám.
-Mindenáron ida szeretett volna jönni – mosolygott rám Zsolti, az apja.
-Szia Hanna.
Kicsit beszélgettem Rebivel, érdeklődtem a család felöl, főleg Roliról, az öccséről.
-Én itt szeretnék maradni – mondta nekem.
-Miért?
-Mert szeretlek. Hiányzol.
A szívem összefacsarodott, úgy éreztem menten elsírom magam. Sokat töprengtem anno, hogy vajon Rebi emlékszik e még rám. Ezek szerint igen. És hiányzom neki. Sokat játszottunk együtt, mikor még Gáborral jártam. Egyszer azt kérte legyek én az anyukája. Nyíéván nem gondolta komolyan, csak így akarta kifejezni, hogy mennyire szeret. Megöleltem, kaptam tőle puszit. Ezek szerint Gábor új nője nem tett rá túl nagy benyomást. Tényleg velem akart maradni, kapaszkodott belé, Zsoltin pedig láttam, hogy ő menne már. Megkértem Rebit, hogy menjen. Reméltem, hogy még látjuk egymást. Kaptam még egy búcsú puszit és elsétáltak. Annyira szerettem volna adni neki valamit, ami majd emlékezteti rám. Nyeltem vissza a könnyeimet, nem akartam sírni. Végül egy hírtelen ötlettől vezérelve átszaladtam az ékszeres hölgyhöz és vettem egy kislányoknak való, színes, delfínmintás karkötőt. Futva tettem meg a távot a színpadig. Reméltem, hogy még ott fogom találni őket. Ki is szúrtam Rebit. Őrült, hogy újra lát. Felhúztam a csuklójára a karkötőt.
-Ez majd emlékeztetni fog rám.
Kaptam még egy puszit, megöleltem, elköszöntem és visszasétáltam. Most elégedettnek éreztem magam. Ekkor a telefonom csörgött. András hívott. Megbeszéltük, hogy találkozunk ma este, szerez magának szállást. Mie beértünk Sopronba már elég hűvös volt. Végül A lővér campingben találkoztunk. Kijött elém, immár civilben 🙂 Még így is tetszett, bár már kevésbé hasonlított egy S.S. tiszthez. Átölelte a derekamat, én az övét és besétáltunk a kempingbe. Takács Tamás koncert volt. Bemutatott az ismerőseinek, leültünk egy asztalhoz, beszélgettünk. Lassan elkezdte kibontani a hajamat, melyel két fonatban viseltem. Gyönyörködött benne. Belefésült, az ujjai között morzsolgatta. Tetszett neki. Mikor viszont rágyújtott, a fejemet csóváltam.
-Le akartok ám szokni -mentegetőzött. – Csak kell valami motiváció. Tudsz valamit? – vigyorgott. Tetszett a mosolya. Életvidám és őszinte volt.
-Végülis tudok egyet – az asztallapot nézegettem. Győzködtem magam, hogy nincs miért zavarba jönnöm. Valamiért mellette nincs.
-Mond.
-Nem szeretek olyan sráccal csókolózni, akinek dohányízű a csókja.
Nézte a még meg nem gyújtott dekket, gondolkodott, majd rám nézett.
-Akkor elszívom, iszom rá sört, várok egy kicsit, aztán csókollak meg, vagy most – mosolyogva közelebb hajolt. Én zavarba jöttem.
-Ennyi ember között? – kérdeztem.
-Miét ne?
Nem tudtam rá mit mondani. Még közelebb hajolt és összeért a szánk. Jól csókolt, tetszett. Nem túl gyorsan, nem túl vadul, de nem is mint a kávédaráló. Nagyon is kedvemre való volt a csók. Ismételtem volna hajnalig. Erre, mint később kiderült, volt is lehetőségem. Nagy nehezen elvitt táncolni. A tánctéren tovább folytattuk a csatát, haraptuk egymás száját. Igen. Pontosan ilyenre vágytam. Úgy csókol ahogy én, úgy ahogy szeretem. A koncert után hazafelé sétáltunk. Összefutottunk egy ismerősével, ő kocsival levitt minket a belvárosig, onnét sétáltunk. A kapuban ismét egymásnak estünk, és nagyon nehéz volt őt is és magamat is leállítanom. Megfogadtam, hogy legközelebb igyekszem semmit sem elsietni. De volt egy pillanat, mikor már túl voltam azon, hogy gondolkodni tudjak. Kezünk felfedezte a másik testét. Szerettem volna összeolvadni vele, akár itt sebtében a kapuban, de a józan eszem felszínre küzdötte magát és megrázott. Magamhoz kellett, hogy térjek. Őt is meggyőztem, hogy még ráér. Legfeljebb egy alkalmasabb időpontban és helyen. Sikítani tudtam volna a bennem feszülő vágytól. Összeölelkeztünk míg megjött a taxi. Reméltem, hogy minél hamarabb látjuk egymást. Úgy éreztem, vele el tudnék képzelni egy kapcsolatot. Semmi sem véletlen. Legalább már tisztában vagyok a teste paramétereivel 🙂
Érdekes 🙂 Körülbelül egy hete ismerem Andrást, de már most hiányzik. Szeretném ha újra átölene, megcsókolna. Nagyon jól éreztem magam akkor szombaton és vasárnap hajnalban. 
Találkoztam Ákossal. DE úgy gondolom ebből inkább egy jó barátság lesz, mint forró szenvedélyek. Nagyon jól el tudtunk beszélgetni így személyesen is. Kicsit csak attól tartok, hogy félreért valamit és felbátorodik. Ezt nem szeretném. Sosem szerettem játszani senkivel, mert tudom milyen a másik oldalon lenni. 
Vicces, de Dávid megint megpróbálkozott nálam. Ez tényleg kezd hasonlítani egy vígjátékhoz! Mi a fenét csináljak? Talán mégis csak megjött a bátorsága? Vagy mi a fene van? 
Úgy érzem, hogy jól alakul az életem. Bár mint mindig, most is akadnak feldolgozandó fejezetek, de erről majd máskor beszélek. 
Megoldódott egy probléma tegnap. Dáviddal. Két hete fűzöget, hogy feküdjek le vele. Két hete! Vagy talán több is. Próbáltam lepattintani, hogy ő még túl fiatal hozzám. Hat az még is csak hat év. Aztán elkezdtem belemenni a játékva. Adtam alá hülyeségből a lovat. A végén már, bevallom élveztem a dolgot, és egyre inkább vonzott, hogy mi lenne, ha még is csak én avatnám be. Örült, hogy belementem. Fűztük a dolgot, bonyolítottuk, helyszínekkel, szituációkkal.
És a fejemet ráztam. Hihetetlen ez a pasi. Az apjának igaza volt. Hétszentséges egy pasi lesz ha felnő.
Valahogy kezdek biztos lenni abban, hogy minden férfi egy patkány, kortól és családi állapottól függetlenül. Bizony dolgok beléjük vannak kódólva fogantatásuk óta, amit képtelenek kiírtani magukból. Ilyen a vadászöztön, és az ezt elfedő hazugságok. Lehet, hogy kemény vagyok velük, de megérdemlik. Egyre erősebb bennem az érzés, hogy a férfiak csupán egyetlen dologra jók egy nő életében, és az a szex! Lehet, hogy azt mondják, hogy se velük, se nélkülök, de azért megbírnék lenni szívfájdalom, csalódottság és hazugságok nélkül. Utálom, mikor madárnak néznek! Szerintem ezt senki sem szereti. Az etlen öröm, amit adni tudnak, az a szexualitásban rejlik. Az összes többi csak színjáték. Szerintem kezdek feministába átmenni! De milyen jó is volt a matriarchális társadalom, mikor még az számított, hogy ki az anyád. Akkor a nők uralkotak és béke honolt mindenhol. A férfiakat csak szaporodásra és nehéz terhek cipelésére tartották, amúgy külön vadászfaluban éltek. Ha a gyerek fiúként született, egy darabig az anyjával élt, majd a vadászok közé küldték. És ez így jó volt. Aztán egy hülye férfi fellázadt és ment vele a többi. Pedig így milyen kényelmes volt nekik. Majd következrek a háborúk! És azóta, mi nők, el vagyunk nyomva. Mi vagyunk a szajha, a bírtok, a használatzi tárgy, a háztartási gép…stb. Ők a teremtés koronái, az erősebbik nem! Még, hogy erősebb! Egyszer próbáljanak meg szűlni, vagy menstruáljanak!!! Bezzek ők aztán erősek. De ha egy kicsit is mgfáznak, már meg akarnak halni! Pedig csak folyik az orruk és van egy kis lázuk! 
És, hogy mit is akartam ebből kihozni? Bocsánat, kicsit elszaladt velem a ló! Csak már elegem van ezekből az alakokból, akik a teremtés koronályának tartják magukat! Elméletileg pénteken találkoznék Dáviddal. Kicsit beszélgetni vele, na aztán ki tudja. De tegnap és ma is MSNen kirakott a kisképébe egy képet magáról és egy lányról. Osztálytárs. Azt mondja semmi nincs köztük. Győzköd, meg, hogy miért zavar? Én már a legelején megmondtam neki, hogy ha akar tőlem valamit, akkor addig ne hajtson mást! Mert azt nagyon rosszúl tűröm ha második vagyok, vagy osztoznom kell. 
Hatalmas volt a pörgés a két üzletben ballagáson és anyák napján is. Egész nap meg sem álltunk! Alig ettünk. Folyadékot igyekeztem elegendőt magamhoz venni. Vasárnap éppen csillapodott a forgalom, én a seprűn támaszkodtam. Ekkor a bolt előtt leparkolt egy ismerős autó és kiszált belőle az egész H család! Köztük az én “kis” udvarlóm is. Iszonyúan zavarba jöttem! A gyomrom összeugrott, az adrenalinom pedig legalább a 3xosára növekedett. És csak ezért, mert napok óta füzöget, hogy mi lenne ha mi ketten ….szóval megpróbálkoznánk. Zavarbaejtő, mert csak tizenöt éves, de már így is a válláig érek majdnem , ami nem kis szó a magam száznyolcvan centiével. Nagyon megtévesztő a megjelenése. Senki sem nézi annyinak, amennyi. Többen azt hitték, hogy tizenkilenc-húsz. De akkor is fiatalabb nálam hat évvel! És én kezdem szégyellni magam, hogy vonzódom hozzá szexuálisan. Igyekszem visszafogni magam. Fiúk esetében is liliom tiprásnak számítana, ha engednék neki? 
Elkezdődött a ballagási diliház! Reggel óta a nagy virágboltban voltam apuval. Az volt a dolgom, hogy kiadjam a megrendeléseket, kasszázzak, kiszolgáljam és az embereket. Közben persze volt ainek csokrot kötöttem, mást kint a palántáknál ugráltam körül. Most is azon gondolkodom, hogy a vigyort hogyan fogom levakarni az arcomról. Alapban kedves vagyok az emberekkel, nincs betanult mosolyom. Tudom, hogy az emberek azt szeretik, ha foglalkoznak velünk. Ha csak körülnéz, azt úgy is megmondja. 