Korábban érkeztem Budapestre, mint szoktam. Igaz így több időnk maradt egymásra. Boroztunk szokás szerint, de hamar kivette a kezemből a poharat és behúzott a szobába. Hosszú előjáték volt, úgy éreztem lassan megőrülök. Nem hagyta, hogy viszonozzam a kedvességeit, mindig visszanyomott a párnák közé. Kapartam az ágyat, dobáltam magam. Összefolytak előttem a dolgok. Csodásan telt az éjszaka. Hosszan szeretkeztünk, a fülembe suttogta “szeretlek”. Csodálatos érzés volt. Mikor felkönyökölt, végig simítottam az arcát és én is kimondtam, szeretem. A szívem csordultig telt és ki is árdat, a mellkasomat feszítette ez a gyönyörű érzés. Szeretkezés után összebújtunk és beszélgettünk. Ott éreztem csak igazán nyugodtnak magam. Mintha már évek óta együtt lennénk. Tökéletes volt az összhang. A lelkem legszívesebben sikoltozott volna örömében. Ki akartam mondani! Isten rá a tanum, ki akartam mondani.
“-Szeretlek, Ákos!”
Mégsem tudtam megformálni a szavakat. Csak kapaszkodtam belé, könnyek marták a szemem, belé mélyesztettem a körmeimet, de nem tudtam kimondani. Talán majd legközelebb.