Mostanában úgy érzem, hogy valami nem stimmel. A tegnapi bejegyzésemből már 
sejthettétek. Olyan, mintha, mióta szakítottunk Gáborral, nem jönne össze egyetlen normális kapcsolat sem. Talán arra lettem ítéltetve, hogy csak barátnak, vagy szeretőnek vagyok jó? Mert az elmőlt, lassan egy évben, még senki sem mondta azt, hogy, jó akkor mi mostantól járunk. Legalábbis olyan ember nem akart velem járni, akivel én szerettem volna. De azt hiszem, hogy ez mindig így van. Most azt mondom, egyenlőre oké, a vizsgáimra kell koncentrálnom. Eddig egész jól haladok négy jelessel és két jóval. De akkor is annyira szeretnék már egy kapcsolatot. Amiben biztonságban vagyok, mert kemindtunk azt a bűvös szót.
Talán valami gond van velem? És akár hányszor megkérdezem, nem tudnak rá válaszolni. Valamiért nem tudnak úgy tekinte rám, mint barátnő. Egy csaj, akivel jókat lehet beszélgetni, és ha elég ügyes vagy, kapható a szexre is! Na igen, ennek látnak engem! De, ha visszafogom magam, és nem engedek a csábításnak, (azért ez a csűbítás sem sűrűn fordul elő!), akkor sem. Akkor barát státuszban tetszelgek. Olyan htalmas Hanem a szerelme, a barátnője? Biz Isten, már csak hegeim vannak, a lelki sérülések már szinte teljesen elmúltak. De, ha továbbra si ezt játszák velem, akkor hamar újakat szerzek magamnak. És azt nem akarok. Legszívesebben 
elbújnék, vagy tőrnék-zúznék. Főként magamat törném össze. Nem tudom honnan jön ez a késztetés, De eltörném a karomat, beleboxolnék a falba,a szekréynbe csak, hogy vérezzen és lüktessen a fájdalomtól. lehet, hogy sűrgősen fel kellene keresnem a pszichológust, vagy egy lélekgyógyászt. Azt hisze az utóbbira szavazok. Próbálok tőle indőpontot kérni. Remélem kapok és kicsit helyre ránt.
Most búcsúzom, de nyugalom. Ha esetleg valakit megijesztettem a leírtakka, akkor elnézést. Úgy sem tudnék ártani magamnak, pláne, készakarva!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: