hajlamos vagyok a túlzásokra!

 Olykor úgy érzem, hogy nem vagyok teljesen normális. Ezt két dologra is értem. Az egyik az, hogy a súlyommal küzdök, vagy ahogy a súlyommal küzdeök. Le akarom adni ezt a plusz három kilót. És ehhez, képes vagyok halálra edzeni magam. Igen, igen, erre hajlamos vagyok. Most is majdnem összerogytam, ahogy lemásztam a bicikliről. Mert nem vagyok teljesen normális. Most a fejembe vettem, hogy addig fogok edzeni kő keményen, amíg vissza nem megyek arra a bűvös 65 kilóra.



A másik, a szerelmi ügyeim. Ismét hallottam Gábor felől. Úgy tűnik még együtt vannak. Érdekelne, avjon boldog e. De már semmi közöm hozzá. Fura, hogy minden ex pasimnak van barátnője, csak nekem sincs senkim. Robival sem tudom hányadán állok. Olykor úgy érzem, hogy szükségem lenne egy pszichológusra. Vagy egy pasira. Végérvényesen akkor fogom túltenni magam rajta, ha már egy komoly párkapcsolatban élek. Addig anyám pakolja helyre a lelkem, a sport, a buli, Robi…szóval értitek. Robit nagyon szeretem. De a múltamnak olykor akkora ereje van, hogy képes a földbe döngölni. Persze, persze, tudom, csakis akkor, ha hagyom. Csak is én tehetek ellene.

Tovább a blogra »