(Élet a pasin túl) Lépések egy stresszmentesebb élethez

 Ma elég nagy fordulatszámon pörögtem. Tulajdonképpen már úgy keltem és indultam el otthonról, hogy ma csak azért is jónapom van! Ma van anyukám 44. születésnapja. Abszoút nem akadt i tőle. Ő fiatalnak érzi magát, mindegy, hogy hányas számjegyű gyertya áll a tortáján. Amit én magam sütötem. Hatalmas lelkesedéssel. Nagyon szeretes süteményt sütni, hát, ha még alkalom is van hozzá. Nem tudtam neki semmi tárgyi ajándékot venni, a betegségem miatt itthon ragadtam, tehát nuku spórolás. Aput meggyőztem, hogy ne rendeljen tortát. Legalább ezt had adjam neki. Persze a pénzt tőle kértem…hihi. Azért én sem tudok teljesen kibújni a tőrömből. Ha gondban vagyok, apám rendszerint csenget, mint a villamos, e szerencsére ez egyre ritkább. Hétvégenként nála dolgozom. Ha szerencsém van, egy hétvége alatt össze keresek ötezer forintot. Azt félre rakom, és a nagyobb alkalmakkor ahhoz nyúlok. Inkább, mint, hogy az ő pénztárcájához, ezt ő maga is belátta.

Minden esetre anyu örült, ízlett neki, apa is meg volt elégedve, hogy nem pazaroltam el a pénzt. Zebratortát sütöttem, mellé csokis brownei-t, vette mellé egy üveg Egri Merlot-ot, édeset, mert azt szereti. Gyertyát gyújtottam, kikészítettem a poharakat. És, mivel se apunak, se nekem nics valami csodás hangunk, hogy ne csesszük el az idillt, letöltöttem Halász Judit-Boldog születésnapot című számát. Volt ám ugrándozás, sikogatás, vigyorgás, nyakba ugrálás. Juj. Akár gy négy éves. De mi így szeretjük anyukánkat.

Remélem tetszik az új blogom. Ha esetleg lecsúsztatok róla, megadom újra a helyet, ahol megtaláljátok. Kérlek, mondjatok véleményt róla. Igaz, hogy a jövőmet szeretném bevonzani vele, tehát öncélu is lehetne, de nem szeretek csak úgy a vakvilágba írni. Kíváncsi avygok mit szóltok hozzá: https://varazsnaplo.cafeblog.hu

 Ma kimozdultam itthonról, de nem sült el valami jól. Rosszul letem, és az átvonuló hidegfrontna köszönhetően még fáztam is. Az Interspárban szabályosan rosszul voltam, szédülés, hányinger. Azt hiszem csak szép fokozatosan szabad kimerészkdnem. De legalább apunak tudtam segíteni.

És tegnap este végre megszállt az ihlet szakdolgozat ügyben. A tusolóban. Az egész lakásunk kezd spirituális templommá válni. Már nem csak a konyhán és a WC-n jönnek világmegváltó ötletek, de a tusolóban. Az ágyamban látomásaim vannak meditáció közben. Szeretem a lakásunk. Hálás is vagyok érte, hogy ide születtem. Komolyan. Sokan mondják, hogy a konyhánk olyan, mintha megállt volna az idő. És ott lehet a legtartalmasabb beszélgetéseket lebonyolítani. Hurrá.

Ma pedig új bogot indítottam. Varázs napló néven fut, talán már beléje botlottatok. A TITOK tanácsait követtem. Megírom, megteemtem a kívánt jövőt. Nézzetek bele. Jó szórakozást hozzá!

 Ma szöget ütött a fejembe barátnőm egyik mondata. Átjött hozzám, hogy meglátogasson, és nem mellékesen, hogy felköszöntsem a születésnapja miatt. Örülök, hogy boldognak látom a mostani kapcsolata miatt. Úgy ragyog, hogy napszemüveg kell hozzá! 😀 Szóval kifaggattam milyen buliról maradtam le a lázam és a náthám miatt. Csak úgy áradt belőle a boldogság, jó volt megfürdeni benne. Betöltötte az egész szobát.

Utána rám nézet egy pohár ásványvízzel a kezében.

-És ti, hogy vagytok Angellel?

Talán elpirultam kicsit. Angelről mindig olyan furán beszél. Tudom, hogy nem szívleli annyira. Bár nem értem miért. Az ő elmondása szerint, mikor ránéz, az Ördög jut eszébe. Pedig Nono nem is olyan mélyen vallásos. És sejt benne vonókat is. Én persze váltig állítom, hogy az nincs benne. Török vér nyomokban fellelhető, no de a sok alsószoknyás, prímás kisebbségi vérvonalkizárt. És ha van is benne? Amíg tisztességes? Na mindegy. Én sem piszkálom az ő párját, ő is hagyja békén az enyémet.  Tehát csak pislogtam kettőt rá, amjd elmosolyodtam

-Jól megvagyunk. Csodálatos dolgok történtek pénteken.

Nagyjából eddig jutottam. Közbevágott, mint, aki pontosan nem is aakr tudni róla, hogy mi.

-Nagyszerű. Akkor talán most már járni fogtok.

Ezen akkor csak mosolyogtam.  Nemrég jutott eszembe, és meg is ragadt a fejemben. Ez az egy mondat. És it jöttem rá, hogy mennyire relatív fogalom az, hogy kapcsolat. Most őszintén. indenki dőljön hátra a székében, és fogalmazza meg magában, számára mit jelent egy kapcsolat. Gondol,gondol, gondol… ugye nem is annyira egyszerű. Nem egy új definíciót kell létrehoznunk. Mondok jobbat, fogj egy papírt és egy tollat, amjd vedd sorra, mi az, amit a pároddal csinálsz. Mitől érzed úgy, hogy ti összetartoztok…

Ad1; Jólérzem magam vele

Ad2; jó a kommunikáció köztünk

Ad3; meg tudom vele teremteni a meghittséget bármilyen környezetben

Ad4; biztonságban érzem magam vele, olyan, mitha hazatalálnék

Ad5; szeretem

Ilyenekben lehet gondolkodni. Ehhez lehet hozzárakni, elvenni belőle. De a lényeg ott van. Jólérzem magam a társaságában. Szeretek vele lenni. Az mellékessé válhat, hogy kimondjuk: járunk.

Mert ez csupán cimke. És, ha valamit nevén nevezünk, felcímkzünk, kimondunk, akkor már orlátokat állítunk magunknak. Aszerint kell cselekednünk, amit a társadalom, egy ilyen helyzetben elvár tőlünk. De az emberek többsége utálja a korlátokat. Legalábbis azt mondják. DE akkor miért cimkézünk fel minden érzést? És miért nevetjük ki, vetjük el, bélyegezzük meg az lyan dolgokat, amiket nem értünk, nem tudunk megnevezni, skatujázni? Mert az embernek még iscsak szüksége vn korlátokra, szabályokra. Anélkül elveszett, csak tapogatózik. De arra ott vannak a normák. A lelkünk szabad marad, de még is úgy cselekszünk, hogy szabadok maradunk. Ha ügyesek vagyunk, és hallgatunk, merünk saját magunkra hallgatni, nem pedig a környezetünkre. Nem arra koncentrálva, hoyg “Te jó ég! Mit gondolnak rólam gondolni a többiek, ha ezt megtudják?”

Megmondjam? Kit érdekel mit fognak gondlni, ameddig a lelkiismeretem megengedi? Együtt vagyok Dark Angellel anélkül, hogy azt mondtuk volna, járunk. Egyszer, régen elhangzott. Lehet, hogy még az van érvényben? De akkor egy hét után ezt visszavontuk. Ki tudja már. Én nem szeretnék belekeveredni ebbe a kusza dologba. Sosem tudtam jól kibogózni a csomókat. Együt vagyok vele, jólérezzük magunkat a másik társaságában. És, ha valaki a szemöldökét ráncolja, csak mosolygok, és megvonom a vállam. Hiszen a kapcslat relatív dolog!   

 Egyenlőre még betegszabin vagyok. Valamit elkaptam. Olyan, mint az influenza, de annyira viszont már nem vagyok pocsékul, mint ahogy Karácsonykor döntött le a lábamról.

Most magamba merülhetek, a szakdolgozataim vázlatain is dolgoznom kell. Bár még csak kósza ötleteim vannak a témákkal kapcsolatban.

Csütörtökön pedig tortát sütök anyum 44dik születésnapjára. Zebratortát. Csak még mamámtól kölcsön kell kérnem a tortaformát. Lassan be kellene szereznem saját kellékeket. De minden másra jobban kell a pénz. Tudom, hogy ha itt az idő, azok is meglesznek. Két féle nagyságú tortaforma, habzsák más-más fejjel, tortaszeletelő…stb.

Most fedeztem fel Lilu barátnőm egyik új blogját. Házikedvenc szeretőknek, pláne hörcsögbarátoknak szívesen ajánlom a Hörcsögnapolót!  

 Csodálatos dolgok történtek Dark Angellel és velem. Lehet, hogy ez másnak egyszerű kis csacskaság, de nekem hatalmas öröm.

Összeölelkezve feküdtünk a sötét szobában. Mind a ketten felöltözve. És talán most fordult elő először, hogy így magához ölelt. Átjárt a béke és a nyugalom. Szerelmes voltam, és vagyok, őszintén, hűen, lágyan. Ez valóban nem az a lángoló, mindent felperzselő és felforgató érzelem. Ez, amolyan elringató szerelem. Tudod, amitől bágyadtan mosolyogsz, ha eszedbe jut. Ami nem okoz feltétlenül lucskos álmokat. Ez olyan, mintha ismét kisiskolás volnék. Ellebegek a kis rózsaszín felhőkben. De tudom, hogy ez nem álom. Hanem kézzel fogható valóság.

Kezd  őszintén megnyílni, s olyan dolgokat is elmond, amiket másnak nem. Legalábbis én vagyok az első.

És, ahogy  ott hevertünk, olyan dolgot mondott, ami sokkal többet jelentett, mint az a szó, hogy szeretlek.

-Szombathelyen hiányérzetem támadt. Hiányzott ez a helyzet.

-Melyik helyzet?

Sejtettem mire gondol, de nem volt elég bátorságom elhinni, amíg nem ő fogalmazza meg.

-Ez itt – mutatott körbe a szobában.

-Hogy a szobámban légy?

Nem tűnt akkora butaságnak, mint így most olvasva. Hiszen többször mondta már, hogy nagyon jól érzi magát a szobámban.

-Igen – bólintott, de most jön a lényeg. – De ehhez kellesz te is. Hogy itt legyél, ahogy most.

Ott feküdtem a vállán, ő ölelt engem, én pedig a mellkasát cirógattam a fehér pólón keresztül. Biztonságban éreztem magam, mint aki haza talált. Egy biztos otthonba, ahol boldog, feltöltődhet, ahol semmi baj nem érheti.

Egyre lágyabban szeretkezünk, erre már rájöttem. De, ha nem is az egyesülés lesz a vége, már az boldoggá tesz, és lelkileg kielégít, ha magához ölel és csak csendesen fekszünk. De most még is szeretkeztünk. A meghitség utána sem szűnt meg köztünk. Újra összebújtunk, ahogy annak lennie kell. És olyan dolgokról érdeklődött, amit ismét nem vártam volna tőle.

-Mikorra várod a havidat?

Először csak pislogtam. Kellett egy is idő, mire eljutott a tudatomig, hogy mit kérdezett. Egyrészt még nem tértem teljesen magamhoz a szeretkezés után, másrészt, ilyenről nem szokott velem beszélgetni. Nyitot vagyok, csak ő nem hozta még szóba soha.

-Biztos, hogy tudni akarod? – bólintott. – Holnapra. Miért?

-Én is úgy számoltam, hogy már eltelt négy hét – így ő.

Ha nem az ágyon fekszem, tuti, hogy a padlón koppan az állam. Ez most komoly? Így számon tartja? Te jó ég!

-És mekkora védelmet nyújt a tablettád?

Újabb koppanás. Mi folyik itt? Értetlenkedtem, de nemsokára kiderült, hogy mire fel megy ez a nagy kérdezősködés.

-Elég nagyot. Miért?

-Mert úgy éreztem, miközben együtt voltunk…szóval, hogy…nem vagyunk egyedül. Az járt a fejemben, hogy mi van, ha gyerekünk lesz.

-Mintha egy harmadik lélek is lett vona itt? – kérdeztem, miután felvakartam harmadszor is az államat. Ez már az én fejemben is számtalanszor megfordult. 

-Most miért nézel így? – ráncolta a szemöldökét.

-Semmi, csak furcsa, hogy más szájából hallom a saját gondolataimat. Erre már én is sokszor gondoltam. De szerintem minden szeretkezésnél várakozik egy kis lélek, hogy leszülethessen.

Ebben is egyetértettünk. Azt hiszem erre mondják, hogy egy hullámhosszon vagyunk.

Anyám is erre jutott, már csak azért is, mert mikor pénteken átjöttünk hozzánk, először érezte úgy, hogy egy egységként érkeztünk meg. Nem két különálló személyként. Hanem úgy, mint, akik valóban egyek, összetartoznak. Ahogy rám nézett, viselkedtünk egymással. Az is boldoggá tesz, hogy már az apámmal is tudnak kommunikálni egymással. Így apám egy olyan oldalát ismerheti meg Angelnek, amiről azt gondolta, hogy nem is létezik.

Lassú víz partot mos. Nem siettetek semmit. Szép lassan kinyílik nekem és a családomnak is. És amivel még hozzájárult, hogy centikel a föld felett járok, az az, hogy kirakta az egyik sajátkezével megszerkesztett képemet az iwiw oldalára. Ez nagy boldogságot okozott. Nincs sok kép fent az oldalán. A legtöbb magáról és a hobbijáról. És az, hogy engem odarakott, olyan, mintha felvállalná, hogy van köztünk valami és érez valamit. Hiszen azt az oldalt bármely ismerőse láthatja. Elég földöntúli lett a kép, ahogy megcsinálta, de nekem nagyon tetszik.

“Hóbortos, szeleburdi kis Ganna”   

Szalonképes káromkodások….

Kinyírlak, mint óvodás a papírkutyát!

Az APEH levelezzen veled!

Oh, hogy simulna ki az EKG-d!

Nektek is anyátok sírt fel először, amikor megszülettetek? :-)

Mókus rakjon fészket az orrodban!

ROHADJON MEG AZ ÖSSZES BEFŐTTED.

Az forgassa meg a spórolt pénzed, aki nem volt apáca!

A MEDVE IGYON RÁD VIZET!

A könnyűbúvárok pucolják meg a szélvédődet!

Oh, hogy a bomba vetkőztessen le!

SZÉTTÉPLEK, MINT ETIóP GYEREK A SEGÉLYCSOMAGOT!

Hogy a lánctalpas csiklandozná meg a hasadat!

Megfejellek, mint kölyök szöcske a földi epret!

A TERRY BLACK FOGADJON ÖRÖKBE!

Kettévizellek mint télen a hóembert!

Kevés vagy, mint Anettka a vizespóló versenyen!

Olyan ronda vagy, hogy ha egy mókusnak olyan feje lenne mint neked, magára gyújtaná az erdőt!

Legyen barátod a Hoffer Misi!

KIÜTÖM A FEJEDET A FÜLEID KÖZÜL!

Széttéplek, mint üzbég paraszt a gombos harmonikát!

Feszítesz, mint tanyasi kutya a betonjárdán!

A sírköves írja a neved a tortára szülinapodon!

Hogy mindenki álljon a partidon, csak te feküdj! 😉

Egy fogad legyen és az is fájjon! :–)

St. Louisban valaki vagy valami gyilkolni kezdi a város legerősebb, leghatalmasabb vámpírjait. A rejtély felderítéséhez a vérszívók kénytelenek külső segítséghez fordulni.

St. Louis legmenőbb halottkeltőjére és vámpírvadászára esett a választásuk, Anita Blakere.

Főhősnőnk -válasszuk a kisebb rosszat- alapon kénytelen segíteni a Város Urának, hogy az meg tudja őrizni a pozícióját. Anita, mint egy Chandler-hős, először mindig élből elutasítja a felkéréseket, de aztán mindig addig verik vagy zsarolják, míg nincs más választása… 

Nagyon szeretem ezt a sorozatot, de az igazat megvallva, nahezen indult. Eröltetnem kellett magam, hogy átrágjam magam egy-egy fejezeten. Túl sok volt a monológ. DE egy idő után kezdtem hozzá szokni, és alig vártam, hogy a kezembe vegyem a következő rést. Sok humor van benne, persze a történethez méltó feke, és kuncoghatunk az önirónián is. Az egész sztori naplójelleget ölt, ugyanis, maga a főhős meséli el, a saját szemszögéből az eseményeket. Gyenge idegzetüeknek nem ajánlom. Ugyanis az író a káromkodással sem fukarkodott.

De akinek kedvet csináltam hozzá, hajrá. És jó szorakozást! 

 Ki tudja, egyszer talán még sláger lesz belőle, és mindenki ezt dúdolgatja az utcán.

Az élet:

Suhan az árny, lebben az a szárny,

Koppan a kupa, folt ékteleníti a márványt.

Bor vagy vér, mindegy már,

Ha jön az éjfél, kongat a harang, köztünk szellem árny jár.

Kondul a harang, pendül a húr,

Jár a rokka, a tű az ujjba szúr.

Csorran a vér, sercen az ér,

Lüktet a szív, átjár a kéj.

Pendül a húr, az ő szava úr,

Borzongat a dal, s a lelkemig nyúl.

Dobban a szívem, itt van már, érzem,

Kezemet fogja, testemet takarja,

Ajka az ajkamon, engedem, akarom,

Átjár a dal, a lelkembe mar,

Bársonyként borít, borzol és ordít,

Karmol és harap,

Másnap jele marad.

De hordom és mutatom,

Új állomás utamon.

Sötétlik, lüktet,

Feslettnek tűnhet,

De szeretem, akarom,

Bőrébe karcolom,

Vérrel és körömmel,

Hatalmas gyönyörrel, a saját monogramom.

 Suhan az árny, lebben a szárny,

Dal csendül, húr pendül, test a testté, lélekkel, vérrel kötetett szövetség, egység, szilárd márvány!

Abba íródott, karcolt, vésett,

Eonok, évek, érzelmek, értékek.

Szerelem, fájdalom, gyönyör, rágalom,

Örök ítélet, a sors neked ítéltet,

Ölembe magok, magamtól, magamba megfoganok

Ordítok, kiáltok, gyűlölök, imádok,

Csókolok, ölelek, szorítok, engedek.

Újra és újra, jövök és megyek,

Múlnak nyarak és telek.

A márvány még szilárd, őrzi az imát,

Mit írok hozzád,

Gyönyörteli fogság.

Magamba fogadlak, őrizlek, takarlak,

Fogadj te is magadba, öntsd forró szavakba.

Pendül a húr, dobban a szív,

Szerelmesed magához hív.

Lebben a függöny, röppen a holló,

Lelkem lebegő, ragyogó, zsongó, bongó,

Bársony ágyon vár.

Eonokon át, egyre csak egyre,

Szeretetre, szerelemre.

Hússal és vérrel, foggal, körömmel,

Lélekkel köttetett egység,

Melyben sosincs befejezés és teljesség…