Azt hiszem most sikerült feltöltődnöm. Tegnap este Angel karjaiban. Csodás volt.
Ma pedig babáztam. Jobban mondva játszottam egy 7 éves kislánnyal, Zsóval, és egy két éves kisfiúval, Marcival. Kergettem őket, játszottam velük, gyönyörködtem bennük. Marcit a plázában többen a saját gyerekemnek nézték. Mondjuk úgy is vielkedtünk. Szerintem Lincsi örült, hogy fellélegezhetet. Jól el voltam azzal a kis zsivánnyal. De valóban az . Lepakol mindent, mióta egyensúlyvesztés nélkül járni tud, egy perc nyugta sincs a szüleinek, a plázában kergettük. Bementünk a játékterembe, hogy beülhessen a nagy rally gépekbe, brümmögött, váltott, kormányzott. Imádni való.
Zsófival jól lehet beszélgetni. Értelmes. Most lesz másodikos, és láthatóan nagyon szeret minket. Anyuval leléptünk a könyvesboltba, még ot is metalált minket, de nem ragadt ránk, csak arra kért, hogy szóljunk, ha megyünk, ne felejtsük ott. Ezt meg is tettük.
Talán apám az, akin nagyon látni, hogy mennyire szeret játszani Marcival. Ilyenkor érezzük, hogy talán még is csak jó lett volna mellém még egy gyerek. De rendszerint megnyugtato, hogy tud majd babázni, csak várja ki az unokáját. Na igen, de arra azért még valóban várhat. Még öt évet adok magamnak, talán addig megérek az anyaságra, egyenlőre még elég gyereknek tartom magam 😀