Válasz a „Bojler dalra”
Előttem a papír, keresem a szavakat,
Várj egy percet, csak összeszedem magamat.
Zavarban vagyok, nem tudom, mit mondjak,
Nyitom a számat, a szavak a torkomba tódulnak.
De elakadnak félúton, kimondani nem tudom,
Pedig annyira akarom, Isten rá a tanúm.
Jár a kezed a papír felett,
Te is a szavakat keresed.
Arcom forró, tagjaim vacognak,
Érzéseim az eszemmel harcolnak.
Mosolyod mindent elárul, élvezed a helyzetet,
De sejtelmünk sincs mind ez hová vezet.
Nem hiszed el, hogy zavarba hoztál,
Én sem értem, tessék, most megfogtál.
Ahogy nézel, testem nem csak a hidegtől reszket,
Hiába minden takaró, ismered jól, már felfedezted.
Szól a dal, s a húrral szívem is pendül,
Lelkem mélyén a dallam visszacsendül.
Várjuk, hogy a víz felmelegedjen,
Hisz nem hagyhatjuk, hogy a vendég, ruhátlanul dideregjen.
Zúg a bojler, elnyomja a zene,
A Sötét Angyalnak sebesen jár a keze.
Megszületik az új dal, zavarba hoz vele,
A teám után nyúlok, ez már a zavar első jele.
Portré helyett portré dalt kapok,
Reakciómmal a művész arcára egy mosolyt csalok.
Elbújok, alig látszik ki a szemem,
Pedig lefotózna, hogy a mű teljes legyen.
Továbbra is hideg a víz, pedig zúg a bojler a fejem mellett,
Ez a válaszom a dalra, tőlem ennyi tellett!